Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-08-16 / 33. szám
És mi idézte elő — ezen a tiszti karunkban ] kiütött egyenetlenkedést, mely képviselő testületi közgyűlésünk tárgyát is képezte ? Az, hogy a város polgármestere jelentette, hogy midőn a legközelebb eltemetett váczi megyés püspök — temetésére az előkészületek mikénti megtétele s a temetési programúi lett volna megállapítandó, a polgármester értekezletet hivott össze, s erre a rendőrkapitányt is meghiván, ez, mintegy önállósága érzetében, nemcsak hogy a polgármester meghívására meg nem jelent, s nemcsak a polgármester felettessé- gét elismerni nem akarta, de teljesen ignorálta azt is, hogy 24 városi képviselő is az, a kik a rendőrkapitány jelenlétét követelték. Minek következése volt az aztán, hogy a temetési programúi végrehajtását nem a rendőrkapitányra, hanem a városi tanácsnokokra kelletett bízni. A második ok az, hogy ugyancsak a polgármester jelentette, hogy midőn legutóbb — városunkban tűzvész pusztított, s34 házat hamvasztott el, s még több családot juttatott koldus botra — mindenki ott volt a vész helyén, csak a városi rendőrkapitányt nem lehetett ott látni. S mivel mentette ki magát a rendőrkapitány ezen jelentésekkel szemben? Az első vádra nézve azzal, hogy az értekezletre Írásbeli meghívót nem kapott. A másodikra nézve, azt állította, hogy igen is meg nézte a tűzvész helyét. Köszönjük szépen. — Jobb lett volna ha nem is védekezik. Azt mondta maga a képviselő testületi közgyűlés is. És restelve a dolgot — talán jobban mint a kapitány maga, — hogy magasabb helyen erről tudomás ne szereztessék — nagy kegyelmesen megbocsájtott a rendőr- kapitánynak. Hát nem nagy mizéria az ilyen jelenségek? Valóban elszomorító jelenség ! És épen mert elszomorító, nem akartuk, nem tudtuk azokat magunkban elfojtani, hadd tudják meg ezeket városunk közönségének azon része is, melynek nincs alkalma közgyűléseinken részt venni. Hadd tudják meg azt azért, mert igy reményünk még lehet, hogy tiszti karunk jövőre óvatosabb lesz, s egyes tagjai nem fognak többé botránykoztató jelenségekre alkalmat szolgáltatni. — Vederemo. A francziák fogadtatása Váczon. Az országos kiállítás megnyílta óta hazánkat a külföld már számos megtiszteltetésben részesité, s ezek közt kétségtelenül a francziák látogatása volt a legmegtisztelőbb. A franczia nemzet, mely szellemével az egész világot besugározza, a legmelegebb rokonszenvének adta érthető nyilatkozatát az által, hogy nagynevű férfiai eljöttek hozzánk. A főváros fényes fogadtatásban részesité a kedves vendégeket, melyhez egy csekély részben Vácz is hozzájárult. Dr. Frey singer Lajos kir. közjegyző, ifj. V a r á z s é j i Gusztáv városi tanácsos, K r e n e- d i t s Ödön hajóskapitány, Bakk Domonkos fegyházi tanító, Dr. Csányi János ügyvéd, Lasso vszky Márton fürdőtulajdonos mozgalmat indítottak meg az átutazó franczia vendégek fogadtatása érdekében, s múlt vasárnap reggel 8 órakor a Dunán érkező francziákat meglepő fogadtatásban ré- szesiték. A fogadtatás következőleg folyt le. A mint a hajó a verőczei kanyarulatnál feltűnt mozsár lövések adták tudtul a közönségnek a hajó érkeztét, mire csakhamar megtelt a Dunapart ezrekre menő üdvözlő közönséggel. Regattistáink csónakokra kelve a hajó elébe indultak. A mint a hajó kapitánya az első franczia nemzeti lobogós csónakot észre vévé, megállitá a hajót, mely lassan ereszkedett lefelé. Erre a csónakok egész raja fogta körül az „Ir i s“ hajót s a csónakokon levők, a partot elfoglaló ezernyi néptömeg lelkes éljenzései, morzsár dörgések, s a felzászlózott dereglyén levő Marczi bandájának zenéje mellett felszálltak a hajóra. A vácziak nevében Bakk Domonkos fegyházi tanító a következő üdvözlő beszédet intézte a franczia vendégekhez. „Messieurs! Permettez — nous d’etre ici au dós du Danube qui s’appelle la veine de l’Europe. Oui Messieurs, nous sommes sorti de nőtre vilié pour vous saluer, non seulement parceque vous réprésentez le plus grand génié et de la science du monde eutiére, mais c’est parceque vous étes „Francais“ et chaque coeur hongrois n’ a jamais cessé et ne cessera jamais de battre pour les Fracais et pour la grande nation francaise. Vive la France! Vive la liberté, égalité fraternité: Éljen!“ Magyar szövegben : „Uraim ! Bocsássanak meg, hogy itt vagyunk a szabad Dunán, — mely „Európa üterének“ neveztetik. Igen uraim, kijöttünk városunkból, hogy önöket üdvözöljük nem csupán azért mert Önök a világ legelső lángeszű és tudományos férfiait egyesitik magokban, hanem inkább azért, mert Önök „francziák“ és a magyar szív soha sem szűnt meg és nem is fog soha megszűnni lelkesedni a franeziákért és a nagy franczia nemzetért.“ Éljen Francziaország, Éljen a szabadság, egyenlőség és testvériség Éljen !“ A francziák kitörő lelkesedéssel fogadták a rövid beszédet s a „Vive laHongrie!“ Éljen Magyarország! kiáltások véget sem akartak érni. A felhangzó éljenzések után Krenedics Ödön hajós kapitány egy remek virágcsokrot nyújtott át Lessepsnek a francziák vezetőjének; a csokron nemzeti szalag függött e felirattal: „Vive la France !“ — „Vácz; le 9-éme Aoűt 1885“ (Éljen Francziaország! Vácz 1885. Aug. 9.) Száma, — nagyot nézek és kiváncsi stellungba csapom magamat, mintha magyarázatot várnék. Csak nem leszek rab vagy konstábler, hegy numerust kapjak ? Nem nem, — de a ruhának mégis van száma. Ezt se tudtam. Igaz, hogy önkéntes koromban a magam gúnyáját szaggattam. Veres kolimászszal 9-es numerus van rápingálva. Itt van egy 9-es ármilajbi, egy 9-es blúsz, egy 9-es köpeny, egy 9-es sipka, egy 9-es halszbindli, egy 9-es csizma, egy 9-es bakkancs, és tudja isten még mi mindent adtak a 9-es numerusból. Ejnye, mondok, hát itt kottára van még a mun- dur harmóniája is rakva ? A biz’a 1 De úgy is stimmelt az össze rajtam, mintha csak villával rakták volna rám. A sipkába beleestem fejjel és csak a vállammal akadtam benne fel ; — a köpönyeg azonban elég rövid volt úgy, hogy a nadrág vitézkötésének vége is kivillogott alóla; —az ármilajbi paszszolt, csak az ujjai voltak egy-egy félrőífel hosszabbak a kezeimnél ; — a nadrág, — amelyiken a mérték-vevést tanultam, — mindenütt jó volt, csak a száraiba kellett térden alul egy-egy tenyérnyit betoldani, hogy bekapcsolhatók legyenek ; a csizma (mert abban jár mostanában a bak- kancsos, mikor plenkparádéba rukkol és mikor sár van) annak a volt a baja, hogy a szárát nem lehetett használni mindaddig, inig abba is (úgy czviklire) ép egy tenyérnyit bele nem eresztettek. így ki voltam egészen stafirozva. — Bele öltözködtem a mundurba. Csizma helyett egyelőre bak- kancsot húztam fel. — Magamra szedtem a risztun got is. A bakkancsom (mert vadonat-ujat kaptunk mindenből) meg a risztung összes szijazata veres volt. — Gyönyörűen állott rajtam a czakkum- pakk ! Öröm volt rám nézni. —• Glédába állítanak, amint beillettem, a gléda jobb szárnyára. A strázsa- mester falezolja a neveket. Minden ember 50 krt faszol proprietét (tű, ezérna, kefe stb.) bevásárlására. Engem is szólít: Infanteriszt Johann Van der Ellye! Hier. Kilépek annak módja és rendje szerint rangosán; az őrmester asztala elé állok, ki a pénzt osztotta szét és — a nyugtatványozó listát vezette. Ott állt a kapitányom és a hadnagyom is. Megálltam előttük keményen, hogy észrevegyék állásomról, hogy mollináry-baka voltam. Végig néz az őrmester is. — Látja, hogy dél- czeg termetemen mily gyönyörűen van beigazolva a katonai ruhamérték-vevés theoriájának helyessége ! ? Leolvasta az 50 vas at. Még egyszer végig néz. Tud kend Írni? Kérdezi nyugodt lelkiisme rettel. Nem. — Felelek alapos komolysággal. Hát tegyen keresztvonást. Tettem is olyan három keresztet egymásután a nyugtatványozó listán általa mutatott rubrikába, hogy száz év múlva is díszére lesz az osztrák katonai archívumnak. Mert, hogy oda tették, az kétségtelen. Regimentünk ezekután Pesten a Terézvárosban magán házakhoz kvártélyoztatott be. Katona a lánczhidon nem fizet, és igy Budáról-Pestre és innét vissza való szállítás költséggel nem jár. Ez volt az oka annak, hogy regimentünk a Duna bal- partján kapott kovártélyt, — különben Budán is ellehettünk volna. Én tizenketted magammal a király-utezában egy három condignacziós ház legfelső emeletén levő fényes félig üres lakás forczimmerében ütöttem fel sátoromat. — Zúgtak is a többnyire pestvidéki fiúkból álló kis csapat egyes hősei a szives házi gazda ha- zafisága ellen, mert végtelen csekélylették a lakást. — A házi gazdát a házmester képviselte, a katonai hatóságot meg én, mert tizenegy bajtársamnak fejévé engem tett a zukszfirer. — Határozott hangon követelem, hogy lakásunk arányos kibővítésére a kettős szárnyú ajtóval ellátott szalont nyissa fel. Nem. No ha nem akkor foglalunk, — hadd tudja meg a gazdája, hogy occupáló hadsereggel van dolga. Nem tágít. Neki támasztom a katonai hatalom dokumentumát, Werndl-féle puskám tusáját, a salonba nyíló nagy ajtó középső négyszögébe vésett deszkatábla kellő Az üdvözlő beszédre Lesseps meghatva s a csokrot kebléhez szoritva következőket válaszold. „Mindig szerettük Magyarországot, és most, hogy megláttuk, kedves emlékét viszsziik el e szives fogadásnak. Forró óhajunk, hogy szivben, lélekben egyek legyünk. Szerettük Magyarországot már akkor, mielőtt még láttuk; kétszeresen és százszorosán fogjuk most szeretni miután a derék magyar nemzettel megismerkedtünk. E kézszoritással, mint a társaság leg idősbje,^ mindnyájunk nevében újra megköszönve a szives fogadtatást kiáltom: Éljen Magyaroszá^!“ Lelkes éljenzés riadt fel és „vive la Hongné“-val teleltek e váratlan meleg fogadásra francziáink, elkapkodva a vacziak áltál hozott franczia s magyar szövegű következő tartalmú jegyeket: „Honneur au génié et de la science francaise réprésenté par vous de la grande France en notre ebére pays! Vive la France! Vive la liberté égalité fraternité! 1885. le 9 Aoűt Les citoyens de Vácz.“ • n -Tisztelet a tudomány és lángész képviselőinek a _ nagy Francziaországból szeretett hazánkban. Éljen Francziaország! „Éljen a szabadság Egyenlőség Testvériség Vácz, 1885. aug. 9. A váczi polgárok.“ A vácziak _ küldöttsége ezután vissza vonult a csónakokra, s mig a ielzaszlozott dereglyén elhelyezett banda a Marseilleset és a Rákóczit húzta, a parton állók éljenzései s mozsár dörgések közt tova hajóztak a francziák a főváros felé. ^ A váczi küldöttség közöl a hajón maradtak Bakk Domonkos és Boross Samu. Lesseps karon fogta Bakkot s levezetve őt az étterembe bort rendelt az „ő“ vendége tiszteletére, ezután maga mellé ültette Bakkot s elmondatta vele élettörténetét. A francziák viszonozni akarván a vácziak figyelmét Coppée egy iv papirosra következő köszönő sorokat irta: „Remerciments cordiales aux citoyens de Vácz et a Mr. Dominique Bakk leur éloquent interpréte“. (Szives köszönet Vácz polgárainak és Bakk Domonkosnak, ékes szóló tolmácsuknak). Ezt aztán valamennyi franczia vendég aláírta, és átadta a váczi küldötteknek, kik hálás köszönettel fogadták és kijelentették, hogy díszes keretbe foglalva a városházán fogják elhelyezni. Ez emlék iratról antografiák készíttettek, me lyek tüzkárosultjaink részére fognak értékesíttetni. Hogy mily kedvező s maradandó benyomást tett a francziákra a vácziak fogadtatása kitűnik abból, hogy Lesseps Budapesten a fogadó üdvözlő beszédre adott válaszában a váczi csokrot tartva kezébeiya következőket mondta: „Ma reggel Magyarország és Francziaország testvériesülésének jelvényét nyújtották át nekünk, barátsággal szeretettel fogadtuk, mit mi viszont mélyen érezünk. Nem mulaszthatjuk el tehát e helyen városunk nevében elismerésünket fejezni ki azoknak, kik e fogadtatás sikerén fáradoztak s lelkesült fáradozásaikkal városunkat a francziák fogadtatásában részessé tették, Levél a szerkesztőhöz. T. Szerkesztő úr ! A városi képviselő testületi közgyűléseken már többször hangoztattatok, hogy a tanácskozási ügyrend hiánya, a tanácskozásnak hátrányára szolgál, mert most csakugyan az az elv irányadó, hogy „aki mer közepének és pedig oly hatással, hogy puskám nyoma után rendes marstaktussal bemehettek alattvalóim a fényes terembe. Lett is nagy r i b i 11 i o. — A salon nem épen volt üres. Gazdája nyaralni volt; — mert kadikulában Bpesten csak hordár, konstábler és újságíró szokott otthon maradni. Annál jobb szeretjük — jelenték ki egész őszinteséggel embereim. Tüstént lehánytuk magunkról a czakkumpakkot, A kilencz fontos puska csak úgy zuhogott a fényesre mázolt parkett padlón, ha az ember gyengéden ráillesztette. — Minden fegyvernek akadt helye. Kettő a consoltükör mellé strázsául tétetett, és közöttük festői összhangot adott a consoltükör padkájára fektetett két borjú. (Nem eleven az ilyen borjú, se nem hót, hanem a katona bőröndjét igy hitták már őseink és igy hívják ma is, még a honvédek is pedig azoké még bőröndnek sem nevezhető, mert vászonból van összeszőve.) — Egyik fegyver a kanapén foglalt- helyet kényelmes fekvésben és egy borjú a salon asztalon a csinált virágos kosár szomszédságában. A többinek risztungja is megtért valahogy. Szöget nem akartunk a falba verni. — Levettük a képeket és helyükre gyönyörűen illettek a vadonatúj pantalérba hajtott katona-köpönyegek. Alattvalóim bakkancsaikat is lehúzták s némelyike — mert nem csak neki, hanem lábainak is melege volt, — ép az nap kapott friss lábtakaró rongyait a fotelekre rakta ki száradni. — Egyik rágyújtott a kapadohánnyal tömött pipájára; másik a pipáját verte ki és zaftos takarmányát ki tanított három ujja között egész megnyerő delicziával tette zápfogára. Oly andalító serczegéssel röpültek .ivalakban a dohányzás harmatcsepjei s hullottak a czifra szőnyegekre (elvétve a gradlóra is), hogy élvezet volt végig nézni. Meg is maradt a nyoma, hogy mi laktuk meg. Pedig az óbestertől egy fél óra múlva lélekszakad- tan visszatérő házmester nyájas Ígéreteivel kiliczitált a salonból felnyitván számunkra a fórcziramer melletti cselédszobát. — Itt, és a fórozimmerben telepedtünk le aztán véglegesen. A cselédszoba is,
