Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-08-16 / 33. szám
megyés püspök temetése alkalmából tett polgármesteri jelentés: a közgyűlés a felejthetlen s jótékony megyés püspök emlékét hálája és kegyelete jeléül — jegyzőkönyvileg megörökitetni, egyúttal a váczi székes káptalannak a megboldogult elhunyta alkalmából a városi közönség részvétét jegyzőkönyvileg is kifejeztetni határozta. Méltó indignáczióval vette továbbá a közgyűlés a jelentés azon részét, melyből kitűnt, hogy a megboldogult püspök temetési programmjának megállapítása czéljából egybehívott értekezleten, városi rendőrkapitányunk, noha az értekezlet kívánságára, erre a polgármester által két ízben is meghivatott, nem vett részt; minek következtében a temetés rendezését a városi tanácsnokokra kellett bízni. A vásári sátorok felállítására vonatkozó szabály- rendelet iránt hozott megyei végzés tárgyában a megye hatóságához azért, mert a mennyiben a kérdéses szabályrendelet felsőbb hatóságilag azon okból sem hagyatott jóvá, mivel özv. Bartos Istvánná elsőbbségi sátor állítási jogokat támasztott, s ugyan azért perre utasittatott, a nélkül azonban, hogy a per megindítására záros határidő kitüzetett volna, a záros határidő megállapítása végett felterjesztés intéz- tetni határoztatott. Az úgy nevezett „Profuntház“ részére átengedett térségre vonatkozó, s az átengedést helybenhagyó megyei végzés tudomásul vétetett. — Ez alkalomból Varga János városi képviselő és fegyintézeti igazgató a térség átengedéséért a kir. kincstár nevében menynyiben t. i. a Profuntház kincstári épület, a képviselő testületnek meleg szavakban köszönetét mondott. Az aljegyzői állásra vonatkozó tanácsi előterjesztés alapján, miután megértette a közgyűlés, hogy a pályázati hirdetmény eredménye pályázók hiányában meghiúsult — megbizatott a polgármester, hogy az aljegyzői állást fél évig helyettesítés utján töltse be. A f. évi aug. hó 6-án városunkban pusztított tűzvész alkalmából tett tanácsi előterjesztés alapján — miután kitűnt, hogy 34 ház lett a tűzvész martaléka, s még több család koldussá és hajléktalanná téve általa — megbizatott a tanács, hogy a károsultak nyomora enyhítése és fedél alá helyezése végett könyöradományokat gyűjteni s az eredményt annak idején a közgyűlésnek, a további intézkedések megtétele végett jelentse be; de felhivatott a tanács arra is, hogy a felépítendő épületek miként leendő felépíttetése iránt a jövő veszélyeket is elhárítani alkalmas életképes tervet készítsen. Megütközéssel vette a közgyűlés a tanácsi előterjesztés azon részét, melyből kitűnt, hogy városunk rendőrkapitánya a tűzvész helyén nem is mutatkozott. — Ezúttal azonban nem kívánta és nem akarta az ügyet fegyelmi útra terelni, hanem megelégedett azzal, hogy a rendőrkapitánynak leczkét adott. Ezzel a tárgysorozat befejeztetvén, a közgyűlés feloszlott. Apróságok. Nagyon zajos napjaink voltak a lefolyt két hét alatt. A czigányváros leégett. A tűz egyik parasztházból jött ki, s e miatt a czigányok annyira el voltak keseredve, hogy azt kiabálták folyton: „terviny nélkil fel kel akasztani itet“ Pedig bizony inkább megérdemelnék ők ezt mindnyájan azért, hogy egynek sem volt biztosítva tűz ellen a háza. * * * Az is érdekes intermezzó volt, mikor általánosan ismert franczia barátunk megpillantva Marczi bandájának egyik tagját ily kérdéssel interwiewolta meg őt. — „Hát maga is ben n égett ?“ Persze, hogy benn, csakhogy nem egészen. * * * A franczia vendégek egyike Budapest nagyszerűsége által elragadtatva igy kiáltott fel: „A magyarok bizonyosan azért építették Váczot, hogy az idegen annyival nagyobbnak találja az ellentétet egy csinos nagy város és egy óriási fényben úszó világváros között.“ Hej be is jó, hogy csak a Dunáról látták városunkat, mert a távlata Vácznak igazán szép ; mig ha belülről megismerik, bizonyára nem emlékeznek meg rólunk oly kedves emlékkel; — azaz talán még jobban megemlékeztek volna, mert ha végig mennek városunk speciális kövezetén, bizonyára nehány maradandó tyúkszem emlékkel tértek volna haza. * * * A múlt vasárnapi közgyűlésen egyik tisztviselő — s nem képviselő — a mi annál czifrább — azzal akarta vádolni a polgármestert, hogy „hol doktor, hol rendőrkapitány“ — hát biz ez fejre esett logika; mert elég sajnos, ha a polgármesternek doktornak is, meg rendőrkapitánynak is kell lenni. •I* Szegény jó Vargha János! ki hitte volna, hogy utolsó beszédét tartja, mikor a rendőrkapitány mulasztásait azzal védte, hogy igyekezett bebizonyítani, miszerint ez nem egyéb mint „végtelen ügyetlenség.“ A legnagyobb ügyetlenséget pedig a halál követte el, hogy akkor ragadta el őt tőlünk, mikor ily munkás kézre s eszes főre legnagyobb szükségünk van. Szegény városunk ! _________ Figaró. Városi és vidéki hirek. — Ma, Nagy-Boldog asszony napján a lőházban rögtönzött tánczmulatság fog rendeztetni, melyre, tekintve azt, hogy az ily rögtönzött mulatságok szoktak legjobban sikerülni, remélhetőleg hölgyeink nagy számmal fognak megjelenni. = Püspökünk elhunyta alkalmából e hó 20, és 21 az egész egyházmegyében minden községben naponta 3-szor fognak harangozni, s 22-én az elhunyt lelki üdvéért gyászmisék fognak mondatni. = A nöegylet a tüzkárosultak közt f. hó 12- én 162 irtot osztott szét. = A „Nógrádi l<apokí4-nak nem volt ínyére, az hogy lapunk utolsó előtti számában a nógrádme- gyei vasúti érdekeltségnek ismét a tyúkszemére hágtunk, és az igazat megmondtuk ; s mert czikkünkből azt látja, hogy fáj nekünk, hogy a nógrádiak az előtt sem voltak és most sem őszinték Váczhoz, hát lapunkat gorombasággal és oktalansággal illeti. Szegény „Nógrádi Lapok“ ! nektek is jobb lett volna nem születnetek, mint sem annyira megfeledkezve a lelki szegénységnek egy oly bizonyítékát adjátok önön magatokról, melytől még a nyomda festéknek is pirulnia kelljen, mikor annak a fehér papíron léteit az nyer,“ és addig még az egyik képviselő egy és ugyanazon tárgyhoz annyiszor a hányszor neki tetszik felszólalhat, addig a másik, a ki nagy mérvű szónoklási tehetséggel nem rendelkezik ugyan, de a gyakorlati életből merített tapasztalatai alapján, habár röviden s azon közmondás szerint, hogy „az idő pénz,“ azzal takarékoskodni kell, a tárgyhoz tudna szólani — hozzá nem szólhat. Ép úgy az sincs megállapítva, hogy az inter- pellácziók mikor intéztessenek az elnökhöz. Néha az mondatik, hogy a tárgysorozat megkezdése előtt, néha meg, hogy a tárgysorozat letárgyalása után. Csakhogy ha ez esetben előre bejelentve nincsenek, többnyire csak üres padok előtt lennének azok intézhetők, a mennyiben képviselőink az üres és ismételt viták végét be nem várhatván, eltávoznak, s igy csak üres padoknak beszélne az ember. Itt volna hát annak ideje, hogy képviselő testületi közgyűléseink házszabályait végre-valahára megoldassuk. Lapja utolsó számában közlött czikke „A vörös kakas és a tűzoltók“ olyan fontos tartalmú és a város érdekében olyan tényt képez, mely szinte érdemes lett volna, — éppen ezen alkalommal, midőn az utolsó tüzeset a tanácskozásnak egyik főtárgyát képezte, — hogy több figyelemre érdemesittessék, de a fenti okokból arra sem kerülhetett kellőképen a sor. A tűzoltó egylet egyike azon intézményeknek városunkban, mely nem azon pártolásban részesitte- tik, minőt az megérdemlene ; nem érdekből mondom én ezt, mert nincs szerencsém ezen egylet választmányi tagjának lehetni, de van szerencsém az egylet fizető és pártoló tagjának lenni és e mellet az általam vezetett pénzintézet évenként s az általam képviselt biztosító társulat is már ismételve, remu- neracziókkal járult az egylet pénztárához; igy hát nem személyes, hanem az ügy érdekében mondom, hogy az eg3Üet pártolandó ugyan, de nem csak azért, hogy adott alkalmakkor parádéban bírjon kirukkolni, hanem azért, hogy veszély idejében élet-veszélylyel is tudjon és akarjon működni, és a polgárság vagyonát és sokszor életét is megmenteni. De a kevés pártolásnak némikép az is lehet az oka, hogy a pártolók tagsági dija magasra van emelve, és azért többen vissza tartják magokat. Ennek következtében a városban lévő 1500 házi gazda közt, alig 4 °/0-a (e már csakugyan kis kamat) pártolja az egyletet. Másrészt a becses lapjában említett viszálykodás, a többi helyben létező magán-tűzoltók irányában beszüntetendő volna. Nézetem tehát az, hogy olyan városnak, mely évenkint költségvetésében egy bizonyos összeget a tűzoltó intézmény részére felvesz és e mellett 2 tűzoltót rendesen fizet, mint ezen intézmény különben is felettes hatóságának, kötelessége lenne az ügyet komolyan figyelmére méltatni és a fenforgó akadályokat elhárítani. Vácz, 1885. augusztns 10. Hazafiúi tisztelettel Witt Manó városi képviselő. Városi közgyűlés. Képviselő testületünk múlt vasárnap (aug. 9-én) ismét közgyülésezett. A tárgysorozat rövid, de annál tartalomdusabb volt. Elnök polgármester a gyűlést megnyitván üdvözölte a szép számmal megjelent képviselőket. Ezek után előterjesztetvén a Peitler Antal József váczi meg a fórczimmer is oly szűk volt, hogy egy emberrel sem csináltathattam bennök Gelengibungot. Szűk volt mindegyikök és rövid is. — De bőven pótolta ebbeli szükségünket a házi-úr hazafias gondossága. Két-bét kéve friss zsúpot küldött mindegyik helyiségbe, hogy bebutorozhassuk velők magunkat. — Csináltunk a zsúpból kényelmes ágyat magunknak. Még derékaljra is jutott belőle. Nekem ugyan nem igen kellett a kovártély, mert egy hétig nem tettünk egyebet mint búcsúztunk. — Minden áldott hajnalban elbúcsúztam czivil barátaimtól. Ki tudja látjuk-e még egymást valaha, vagy soha! Volt rendesen utolsó szavunk. Nem tudtuk soha, hogy mikor indulunk, azért kellett annyiszor elbúcsúznunk. Egy ízben ilyen búcsúeste alkalmával vidékről bezarándokolt két barátomat is meghívtam magamhoz hálásra. — Azt hittem, hogy búcsúzás után már úgy sem tartják érdemesnek lefeküdni. — Dehogy, akkor kívánták meg legjobban. — Öt óra felé már rőfoseket ásítottak. — Hova tegyem őket, szedte falusiai ? Kapom magam elviszem az elhagyott czivil lakásomra. A házmester ismert, az bebocsájt. Szoba-adó volt gazdámat nem akartam felzavarni, de a kulcs nála volt. Sebaj! Fiuk, mászszatok be az ablakon. — Diktuk, factum! Megtették. Ott hagytam. Soh’se tudom én, hogy feküdtek le és hogy aludtak. Én elláttam kvártélylyal, a többi az ő dolguk. Az ő dolguk volt az is, hogy magukat a házigazda előtt kivágják, mert már akkor én többé ne*i mentem a volt czibil lakásomra. Végre rajtam is erőt kezdett venni az álom, mintha csak mákhéjlevet ittam volna, pedig még alig hat éjjel búcsúztunk egymás után. — Haza felé — katonai szállásomra — tartok. Előveszem a borjúmat, leteszem a rnárgával kirakott folyosóra és úgy katonáson, amint a búcsúestén voltam, leteszem magamat mindenestül. — Párnám a borjú volt, — takarónak semmisem kellett, úgy is meleg volt. Oly jóizűt aludtam reggelig, hogy a földszinten lakó zsidó- bótos is megkívánta. Álmomban megjelent szemeim előtt Bosnyákor- szág, amint rajta az occupaczió katonai pontossággal foganatosittatik. — Balról egy hegyen az Uchatius- ágyuk. — Jobbról a szárnyon egy lapályon a lovasság. — Középen a többi brancs keverve. — Én mindenütt legeiül a középen. Hull a bosnyák, mint az ójtott szeder. Nem győztük taposni. — Aki eleven maradt, az retirált, mintha expresslevelet vitt volna. Épen a győzelem édes mámorát kezdem álmodni, mikor alattvalóimnak a pálinkás zsidóval csapott vásárja felébresztett. Hoszat nyújtózkodtam, mint valami részeg falusi kisbiró, és olyat ásítottam, mint egy kuvasz. A szomszédlakó szakácsnéja és szobaleánya, kikkel ideje korán megismerkedtem, — az ásitozásra kifutottak és versengve kérték számon, hogy hol aludtam ? Talán csak nem a többi között a szalmán ? De hogy ; —...............! És egy cseppet sem kételkedtek szavaimon. Lavórra], vízzel, kókuszszappannal, fogkefével, fogporral, törülközővel, fésűvel, kefével, mindennel kedveskedtek. Kihozták a folyosóra; sőt arról is biztosítottak, hogy maga a nagyságos asz- szony is tudja, és — ha tetszik — egy findzsa kávét is küld ki magának. Megköszöntem. Másnap éji egy órakor a bataillons horniszt megfújja az első sorakozót. Rá, ahány hornista volt a regimentnél, az mind sorakozót fújt. Az egész teréz- város harsogott a temérdek trombita szótól. Azon éjjel nem aludt a városban senki sem, minden ember virrasztott. Fájdalmas éj volt az, sok testamentum szülője. Egészséges testnek tagjai szaggattalak azon éjjel szerte szét. — A testnek egy része, a dereka, itthon maradt, a végtagok elvitettek gyilkos mészárlás alá. Éreszte mindenki, hogy ha a végtagok elvesznek, a védtelenül maradt deréktest nem daczol hat sokáig a balállal. — Sirt az egész város úgy, hogy a sűrű könyzápor miatt szakadatlan sárban járt az ember Budapest minden utczáin. A búcsúzó 1765 esti bakát 176598 czibil és 5295 katona kiséré le a Dunához. — Két kölcsönkért katona banda Rákóczy-indulója pedig még folyton cső- ditette a publicumot. Ott volt aztán látható keserűség ! Tíz ember is kapaszkodott egyszerre egy szegény berúgott baka nyagába. — Csomószámra ezup- poktak a csókok. Apja anyja, nagyapja, nagyanyja, felesége és 5 gyereke egyszerre tapasztotta csókját az emberre, úgy, hogy a tizedrészének is gond lett volna a csókját visszaadni. — Volt olyan is, akinek 3 szolgáló lógott egyszerre a nyakán. Én magam is 53 katonától és 97 czibiltől búcsúztam el minden másodpercz alatt. Úgy tömték itt az embert, mint a strózsákot. Kifli, zsemlye, czipó, sóskalács, pogácsa, pampuska, ezukros sütemény, virsli, svargli, szalonna, pariser, töpörtyű, szalámi, sonka, liba ezomb, tréber (hosszú lépés) silvorium, rosoglio, rum, danzinger, ser, bor és szivar annyi volt, hogy az 1765 baka czakkumpakk nem nyomott annyit (jól lakott állapotában sem), mint amennyit nyomott a sok étel-ital. A sok étel-ital és csók közül soh’se tudta az ember, hogy melyik jár a szája körül. — Csak állni kellett és csak úgy tapadt az emberre a váratlan nagy szívesség. „Hapták“-ot fu a trombitás. Hajóra száll a katonaság. — A nép rivalg, mi is ordítunk. — Rákezdik a general-marsot. Elindulunk. Egy személy szállító hajó és öt uszály hajó csúszott el a két testvér város között. — Ezer meg ezer fehér kendő, ezer meg ezer kalap, katona sipka lebegett egyszerre (vegyesen czilinder és parasztkalap) a Duna egy-egy partján. — A kelő nap rózsaszínű sugarai már kápráztató fényben ragyogtatják a budai királyi lak ablakait, mig a vár alatt elvonuló Dunapart hosszában álló néptömeg szemeiből apró gyémánt-szemek potyognak alá! — Megindító látvány! Isten veled Budapest! Látunk-e még valaha ? Isten veletek édes szüleim! Apám, Anyám, feleségem, fiaim, Angyalom szeretőm 1 Isten veletek! (Folytatása következik.)
