Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-11-09 / 46. szám
VI. évfolyam. 46. szám VIDÉKI ÉR Váoz, november D E K Ü HETILAP. Elöíizetési ü s’íi k : Évnegyedre................................................................2 írt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében ) Hirdetések: Nyiit-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora.......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve leket nem fogadunk el. A Váoz-bal&ssa-gyarmati vasút. „Itt az idő, most vagy soha.“ A vasút nyomjelzési munkálatának — átlagos költségvetése készen van. Az egész vonal 62 kilometer hosszú a váczi indóháztól a gyarmati állomásig. Építési költsége 1.275,000 frt. Ez a pénz- beszerzés költségeivel együtt legfeljebb egymillió-ötszázezer írtra emelkedik. Kitűnik ebből, hogy e lapok 10-ik számá- ban közölt kombináczió nem volt áltatás, mert | ime a mérnökök makszimális kalkulusa szerint ! 300.000 írttal olcsóbb a vonal. így lesz ez más tekintetben is. A miniszteri hivatalos adatokra bazirozva kimutattuk; hogy a várható tiszta jövedelem 140 — 150,000 frt. E jövedelemnél a kőszén bányászat alig, a termelés bizton bekövetkező nagy mérvű emelkedése épen nem volt számításba véve. Most ha 600,000 frt törzsrészvényen felül, a 900,000 frt sorsolási prióritás á 6°/0 = 54.000 frt levonatik, a tiszta jövedelemből még mindig minimal 86,000 frt marad a részvényeseknek, a mi 14Vs °/o-nek felel meg. És ez nem olyan lehetetlenség! Tessék megnézni a kedvezőtlenebb viszoA „VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRGZAJA. Őszi verőfeny. Ragyog az ég, száz mosoly ég rajta Virág is van itt-ott a.zöld réten, De nincs illat, mely fölfelé szállna Illat, virág mind elmúló félben! Szolid szellő félve jár a berken Megcsókolva a hervadó lombot, S a sudár fák szomorúan zúgnak Oly bánatos, amit nekik mondott. A bokorban ott még a kis dalnok, De nem nyílik dalra piczi szája; — Körös-körül veszni indul minden És ő mégis a virulást várja! Elhaló nesz kel az erdő mélyén Úgy sir, úgy nyög, mint a fájó ének; Tán lehullott virágok sírása Ád ily hangot szárnyára a szélnek ? Ragyog az ég, szűz mosoly ég rajta Virág is van itt-ott a zöld réten, De nincs illat, mely fölfelé szállna: Illat, Tirág mind elmúló félben l _______ Lévay Mihály, Othello. — Novella. — Irta: Halász Ferencz. I. Igazán úgy éltünk, mint két kaczagó vadgalamb a viszbangos liget árnyas rejtőkén. Nevettünk — enyelegtünk — tréfáltunk — csó- kolóztunk. Néha ugyan változatosság kedvéért az egyik ilyes szemrehányásokra fakadt: te nem szeretsz többé oly igazán — szived nem dobog oly melegen értem, mint az előtt — te más szemekben keresed világodat’. nyok közt épült arad-kőrösvölgyi viczinális vasút üzemét. Méltóztassék bárkinek megkérdezni annak kitűnő igazgatóját Boross Béni urat. Ez a pénzzel rendelkező, jó befektetést keresők tudomásául. Eltekintve ettől szivünkre tett kézzel ki merjük mondani; ez a vasút jövőnk virágzása — jövőnk záloga : elmaradása — városunk visz- szamaradása, s bár mit mondjanak a Tamások — notabene a Tamások soha semmi monumentálist nem létesítenek — ez a vasút magával felemelheti nem is álmodott helyzetre, vagy itt hagyhatja a sár- és pótadók nyomorában a mi városunkat. A létesülés — a meghiúsulás válság órája itt van. E hó 13-án döntenek e vasút sorsa felett a B.-gyarmati értekezleten. És quid tunc? Mindenki tudja hogy az esztergom nána- ipolysághi vasút beczikkelyezve van, az tehát megépül. — Már is emelkednek a legelső egyének részéről a hangok, hogy ha a váczi vonal nem létesülhet úgy ki kell építeni az Ipolyságh-gyar- ! mati vasutat. Városunk gendolkozni akaró emberei! ezt Hanem egy ellopott csók, egy átnyújtott virágszál újra édes enyelgéssé váltotta a szemrehányás aggodalmas szavait. S akkor aztán újra enyelegtünk — nevettünk — tréfáltunk. Boldogságunk, az a tiszta szermytelen boldogság volt, melyet két rokon lélek cserél át egymásnak. Csendes, félre vonult, eltitkolt boldogság volt ez, melyet nem homályozott semmi netntelen szenvedély, semmi selejtes idegen érzet. Hiszen oly bizonyos rejtekbe loptuk magunkat a nagyvilági bajsza elől, hogy semmi földi salak nem vegyülhetett csókba szoruló lelkünk közé. Oda a természet titoktartó magányába loptuk magunkkal a boldogságot. Hol bizalmasabbak az emberek, s hol az akarat nem a bevett szokás rabja. Ott az illem korlátáit nem a szeszély és előítélet, hanem a gyanútlan szív tiszta sugalmai vonják. Hol nincs börzeszédelgés, s hol a grippét még híréből sem ismerik. Bérczekkel lcoszoruzott kies völgy bizalmas ölébe van a világ szeme elől rejtve az a kedves kis villa, melyben átélte szivünk az egyesült szerelem, tiszta, ártatlan galamb életét. Csöndes kis fészek ez. Udvara tiszta mint egy tükör, s a szellős erkély aligglátszik a karcsú porfir- oszlopokon repkényző folyondár felfutó indáitól. Két plasztikai állású karyatida áll a passzifló- rákkal körül hálózott homlokzaton, az ereszben bizalmas búgás közt fészkelődnek a szerelmes gerliczék. Kis ezüsterü patakocska kígyózó szalagja fonja körül e kis falut, melynek keleti oldalát hivatott kezekből gondozott erdőcske szegélyezi. Az ezüsthársak s a fehér mályvarózsák balzsamos illata messze vidéken fűszerezi a ligetet gyógyerejü édességével. Ti jó emberek, kiknek szivén titkos bánat sorvaszt, jönnétek ide csak, hogy itt, isten közelében, az igaz természet gyógyító ölébe hajtva fejeteket, minden idegen gondtól megválthatnátok bánattól fáradt telketeket. Igazán egy szerelmes fiatal házaspárnak való paradicsom volt ez a hely. Hol a gazdag anyatermészet kincseit egy édes költői halmazba gyűjtötte. Hol az ég csillagait láttam magam fölött, s a föld csillagait — Margit szemében. Margit épen nem volt valami eszményi szépség, a tornyosuló felhőt városunk jövője egéről még ma elűzhetjük. Holnap lehet késő! Vasúti csomópont egy nagy és gazdag vidék központja — vagy egy kihalt város leszünk. Bátran állítjuk hogy ha a kedvező alkalmat most elszalasztjuk, keservesen meg fogja bánni nem sokára még az is, ki most fél vállról veszi a dolgot, Előre megmondhatja bárki ha stnicc politikát nem akar űzni, és kimondjuk mi is, — bár a Kassandrák szerepe hálátlan — hogy nem telik bele egy évtized s anyagi tönk előtt álland szegény városunk, ha uj kereseti források nem nyílnak polgárai előtt. — Ezt nyitni itt az alkalom. Még egyet. Nógrádmegye intéző körei már lemondtak arról; hogy ez a város felismerve érdekeit, megtegye kötelességét. Valódi elkeseredést szült a mi magatartásunk, s ha nélkülünk — kötelességszerü hozzájárulásunk nélkül jő létre a vasút, a mi mellesleg mondva megeshetik — ez az indulat végzetessé válhatik ránk nézve. A „patres conscripti“ bizony rósz szolgálatot tettek kezeikre bízott városunknak, mikor az egyetlen, legalább reményt nyújtó kiutat szomorú sorsunk — helyzetünkből, elégnek tartották azzal biztosítani, hogy úgy mondjam parómelynek varázsa előtt a festő ecsete megakad, a költő tolla elnémul. Nem volt testetlen ideál, kit sápadt költők napsugárban fürösztenek, s kinek lábaihoz az ég csillagait rakják le. Hanem szerény, szűzies, félénk piruló, könnyű lebegésü gyermek. Simulékony kedély, érzelem gazdag teremtés, kinél a természet ingyen ajándéka volt az, mit a kendőző szerek mirnion szelenczéjéből vesz kölcsön a hiúság, sőt arczának -színébe sem a pirosító vegyité a gyöngéd hajnalszint, hanem a jó szív melege. Áldott, jószivü lélek volt, kinek minden gondolata, szivének minden dobbanása egy édes ima volt az én boldogságomért. A ki még azt is bűnbánó könyek közt gyónta meg nekem, mint lelkét terhelő nehéz vétket, ha álmában nem felőlem álmodott. Hogy szót szóba ne öltsek, Margit valódi pro- totipja volt a hűséges feleségeknek. A ki oldalam mellett megelégelte a szép hivatást, hogy családi szentélyünk jótékony szelleme legyen. S kötőtűi mellől sohase vágyott a báltanyai, s a nőegyesületi szerepek után. Nem csoda hát, ha ily feleség oldala mellett mint valami szép álom múlt el az idő. Egy égi csillagzatban képzeltem magamat itt Margit karjai közt. A honnan a boldog halandó mint egy idegen sárgömböt látja maga alatt a földet, nincs semmi, mi őt oda visszavonja. Életünk egy regényhez hasonlított, melyben a hős már az első kötet első fejezetében jut imádott kedvesének birtokába. S melynek többi részében a költő mind ama boldogságot örökité meg, mit ihletet lelke sugalmazott. És soha sem Írtak ennél boldogabb regényt, mint a milyen a mi életünk volt. Az volt a mindennapi imádságunk, hogy egymás nevével ébredtünk. Nap közben minden gyönyörteljes perczünket ábrándos együttlében töltöttük aztán együtt zongoráztuk Mendelssohn szó nélküli dalait, együtt lovagoltunk ki a berekbe. Felkerestük a pillangó termő virágokat megszámláltuk a bokrok fakadó bimbait, a mint kinyitják kely- beiket, édes mézzel kínálva az aranyBzárnyu lepót, oly dolgok, mik igen növelik a kópzelmet, s a szív érzéseit. Simabéju platánokkal szegett kisded tó ezüsttel fodrozott ivére szálltunk csólnakázni. Karcsú gondo-
