Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-04-06 / 14. szám
mény s a kétségbe eső elszántság határai között végig számította a lehetőség minden fokozatát. Dr. Kovách Pál részletesen ismerve közjogi állásunk történeti alapjait, magyar nemzeti érzéssel eltelve adta ki 1848. márczius 16-án a hires „Szemelvények az 1790/91. és 1825. évi országos egyházi választmányok munkálataiból“ czimii egyháztörténelmi értekezését, előszavában biztos reménynyel üdvözölvén a dolgok uj rendét, hogy az egyházi reform az átalakulás élén álló államférfiak által e tekintetben is minél könyebben és minél biztosabban eszközöltethessék. — Nem sokára harczi riadó hangja hasította a jogaiban megtámadott nemzet millió fohászaitól terhes levegőt. Szilaj paripák szöges patkói taposták a rákosi szántóvető kalászosodó vetéseit. Nehéz ágyúk bömbölése dtibÖrgette a messze hallgatódzó figyelmes füleit. A váczi papnövelde termei megürültek. Tanítványai a csatatérre, ő maga a szószékre szállt, őszintén érzett hazafi szeretettől lángoló szívvel hirdette a hazafiság kötelességeit városunk sokat szenvedett lakosságának. — Népszerűsége csakhamar átalánossá lett. Városunk lakossága rajongva fogadott szót a haza parancsszavát ajtatos ima közben hirdető szónok intelmeinek. A honszeretet tüzétől égő polgárság fáklyás zenét rendezett a nagy hazafinak, ismert ünnepelt ün k tiszteletére. A lecsapott füstként gomolyodó polgárság szónoka B e 1 i c z a Pál rokonszenves meleg hangon üdvözölvén kedvencz papjukat, imaszerti fohászban kérte, hogy igyekezzék hivataltársait is megnyerni az általa oly buzgón hirdetett s nemzeti kötelességként ismert eszme pártolására. A megpróbáltatás nehéz napjai lezajlottak, tra- goediává fejlett a nemzet lelkesliltsége. Világos foglyai titkon szomorkodtak vesztett hazánk szomorú csatáin, Temesvár garmadába hullott halottjai eltemettettek, Aradon a vértanuk kiszenvedtek és Haynau vérengzését megelégelte. Dr. Kovách hazafias reményeinek roncsaival szülőföldén bujdosóvá a hatalom s a gutgesindek előtt veszélyessé lett. Kiesett az irányadó körök kegyelméből, s csak uj püspöke Dr. Roskoványi közvetítése menthette meg a nagy hazafit a harcztéren elfogottak közös végzetétől. így aztán a kanonoki stallum előtt állott jeles pap 1850. évben D o r o s- m a i plébánossá lett, gyarapítván tanulmányait tizenhat év bő tapasztalataival s vesztett feményeivel. Lelkipásztorkodásban keresett hazaszeretetére vigaszt, s ápolgatta jobb sorsra méltó nemzetének erényeibe vetett bizodalmát. Tizennégy esztendeig látta el dorosmai híveit a vallás szent malaszt- jával s táplálta hazaszeretetüket buzgó áhítattal. Plebánossága alatt 1854. évben a félegyházi kath. gymnasium püspöki biztosává, 1855. évben szentszéki ülnökké, 1856. évben alesperessé és zsinat vizsgálóvá, 1859. évben házasság védővé, 1861. évben monostori apáttá 1864. évben váczi kanonokká, majd pesti és székesegyházi főesperessé, 1881. évben pápai praela- tussá neveztetett ki. Ifjú korában szívós kezekkel s ruganyos elmével megragadott tollát soha ki nem ejtette kezéből. A „Magyarhoni törvényhozás történeti vázlata“ czi- mii alapos ismerettel irt jog történelmi s az 1871. évben második kiadását is elért „Manuale Parochorum“ czimű egyház közigazgatási munkái, az 1873. évben «Egy fontos kath. kérdés“ czimű jeles rüpirata, az 1875. évben. „A kath. papság némely legégetőbb kérdéseiről“ irt valamint az 1880. évben „Budapest és környéke a magyar nemzetiség és nyelv szempontjából tekintve“ czim alatt pályadij kitűzéssel kiadott müvei íinnepeltünket legtekintélyesebb egyházi íróink sorába emelik. Még egyre ifjan gondolkodó lelke, ereinek für gén szökelő vére 74 éves korában sem hagyja pihenni. Jubileumára sietünk ünnepelni, s ő a 74 éves lelkében ifjú tisztes öreg a váczi káptalannak 16 ivre terjedő s classicus latinsággal, történeti ada tok alapján irt történetét „Specimen Monographiae Capituli Vaciensis“ bocsájtja nyomda alá. „Magyar közjog“ czimű s még 1847. évben készült munkája sajnos kiadatlan maradt. Annyi jeles erények tulajdonosa — említenem is felesleges, — a társadalmi téren sem maradhatott a személyiségéhez fűzött bizalomnak adósa. Eveken át hangosan, sürgette a váczi kegyes rendi gymnasium- nak főgymnasiumíná emelését. Óhaja beteljesült. Az egyházmegyei népoktatás czéljaira adott 10,000 frt- nyi, a váczi káptalan kezelése alatti szegénysegélyző alapra adott 600 frtnyi alapítványa és a készülőfélben levő székes templomi toronyóra és villámhárító költségei viselésének elvállalása fényes hirdetője marad nagylelkűségének. Őrömmel gyámolitja éven- kint a házi szegények intézetét s a váczi jotékcn}' czélú nőegyletet, buzdítja ösztöndíjaival a váczi növendék-papság „Pázmán-egyletét“ — és szerény visz- szavonultsága s okosan beosztott gazdálkodása mellett megtakarított filléreit folyton jótékony czélokra fordítja. Régi kedvencz eszméje volt Váczon a 48-as honvédek emlékének megörökítése, örömmel fáradott mások által is hazafias erélylyel pártolta eszméje megvalósításán. S midőli eszméje testté lön, 1866. évben a váczi díszes honvéd-emlék leleplezését fényes szertartással országos ünnepély mellett ő végezte. A kipróbált szívós hazafiasság, tántorithatlan jellem, határozott akarat, magyar nemzeties gondolkodás, lelkes papi s polgári erények egész sora, fá- radhatlan munkásság, irói erő, szónoki tehetség, éles elme, alapos tudományosság, okosan kiszámított gazdálkodással párosult nagylelkűség domborítják ki azon ruganyos lélekkel biró alakot, kit Dr. K o- vách Pálnak finn epeit linknek magasan kiemelkedő jelleme világosan elénk állít. — A haza, a nemzet, az egyház és a polgárság iránt tanúsított csillogó érdemei ragyogóbbak minden érdemrendnél s fűződve-e kicsi jövevényekhez ? azért-e, mert sok boldog ember van, aki bir olyannal, ki örülni tud (ma még !) egy ibolyacsokornak ? azért van az, hogy első megpillantásakor oly mohón rohanunk a sarok felé, s olvasatlan pénzen váltjuk meg a kis csokrokat ? . . . Aki örült valaha egy kedves viszontlátás per- czeinek : annál hasonló érzet ismétlődik ilyen uj találkozásokkor, mely meghozta egy nyájas kis ismerősünket, ki csevegni tud titkos virágnyelven ama nagy meglepetésekről, melyeket a földméhe készít elő a természetbarátok számára! Légy hát üdvözölve kis ibolyánk, s ha nem lehetünk oly szerencsések hogy saját kezünkkel hozzunk el otthonodból, — szívesen látunk igy is, másod kézből! Ne hiába hangozzék el a virágárus lányka édes kínálása: „Tessék ibolyát venni L Virágárus lányka ? . . . Ön uram hihetőleg újságból, dalból, regényből ismeri azt a jóleiket, ki Budapesten a kis ibolyák elárusítójaként szerepel!... Jöjjön kérem velem, hadd lássam, rá ismer-e az ön- képzelme után azon alakra? . . . Biztosíthatom, hogy a fővárosi életből vett alakok kedves rajzainak nincsen erősebb czáfolata, mint a „virágárus lányka“ ki — egytől végig — nevének csak akkor felel meg, ha lányka-sorba vesszük mindazokat, kik 50—60 ibo- lyavirágzási korszakot áttavaszodtak már ! . . . De nem bántom őket 1 tisztelet — a kornak, mert ha jól látom, virágot kínáló kezeik is nem annyira a fázás, mint az öregségtől remegnek már! Adja ide hát ibolyáit, hanem jövőre aztán — unokáját lássam ám ezen a helyen. A nagy közönség nem ilyen kritikus ! Ó figye lemre sem méltatja az elárusítót, csak az ibolyáé : az ő szeme és orra, sőt — szájacskája is ! az ibolya pedig: kebléé, gomblyukjáé, karmantyújáé! szóval: tele rakjuk vele magunkat, s a divattól hátramaradott, nak tartjuk az olyat, ki csak egy csokrot tűz felmert ma már itt a Boccacio nóta járja : — „Hármasán, négyivei!“ valóságos feltámadása az a néhai tulipán-láznak, amit ma az ibolyákkal különösen hölgyeink elkövetnek, s nemcsak utczai toilettejük minden elfoglalható része van ibolyával annyira telerakva, hogy a női fej egy ibolyakeretben jelenik meg, — s nem csak otthonuk van tele a vázák s tányér- kák sűrű ibolyacsokrainak illatával, — hanem az ibolya-divat hatalma alá kerültek már a levélpap - rok és keztyűfestés, — meltű és ernyő szára, — húsvéti fecskendő és estéli bouquetok is. Azt hiszem az ibolya illatszert is maholnap már oly mennyiségben keli gyártani, hogy ibolyafürdőt is vehessünk ! Ma ez a divat, ebben uszunk ! ... De jól van ez igy! Jó lélek szereti csak a virágot, s igy örülnünk kell a virág-kedvelésnek ! Azután meg úgy se soká tart már ! Hamar hervad a virág ! . . . Hamar múlik az ifjúság ! . . . azért hát — mig idejük tart ; — „tessék ibolyát venni!“ Futó Ferencz. A szakácsmű kiállításon. Karczolat : IBélsesi Idától. Tempora mutantur. Éppen most egy éve hogy utoljára léptem át a fővárosi zenekedvelők egyleti nagy terem küszöbét a midőn az egylet szeretetreméltó igazgatójának Belovits urnák vezénylete alatt s Wilt Mária bécsi hírneves operaénekesnő valamint az egylet összes közreműködő tagok közreműködése mellett „Fausténak Volkmann-féle transcriptiójából tartották meg nagyszámú müértő közönség jelenlétében a főpróbát. Akkor tömve volt a terem ; részint hallgatókkal, részint fiatal szép leánykákkal, kik székeiken sorba ülve, csinosan felpiperézve hangjegyeikkel ke zeikben énekelték felváltva partiturájokat. Részint csinos fiatal és nem fiatal emberekkel, kik a jeles zongorajátszó Juhász Aladárral élükön — dirigensöli harsány vezényszava mellett igyekeztek megtartani az ütemet és föllelni a harmóniát, ha nem is a szivekben — de legalább a hangszereken. És most ? maradandóbbak az emlékezetnél. Olyan kimagasló jellem mint az övé, kinek ünnepélyét szerény üdvözletünkkel szívesen emeljük nem szorul ember dicsőítésére. Dr Csányi János. A váczi önkéntes tűzoltó-egylet közgyűlése. Vácz, márczius 30. Az önkéntes tűzoltó egylet 1880. év óta elhalasztott közgyűlése várakozáson felül népes volt. A működő tagok alig nehány kivételével s azon felül számos alapitó és pártoló tag részt vettek. Krene- dits Ferencz főparancsnok üdvözölvén a megjelent tagokat, a közgyűlést megnyitja. A titkári tiszt üresedésben lévén a közgyűlési jegyzőkönyv vezetésére Dr. Csányi János működő tag kéretik fel. A főparancsnoki terjedelmes jelentés folyton fokozódó figyelemmel hallgattatott meg. Túlságosan kinyujtottsága azonban már-már az alapos hozzá szólás lehetetlenségének kiszámitottságát magában viselő ügyes tactikának kezdett feltűnni. — Alig is maradt a hallérzéknek kifárasztása után idő a szorgalmasan gyűjtött rakéták meggyújtására. Az 1880. évben tartott közgyűlésen átvizsgált s belügyminisz- terileg is láttamozott alapszabályok kihirdetése után a közgyűlés legfontosabb részét a szaporán indítványozott nyilvános köszönet nyilván tások jegyzőkönyvbe iktatása képezte. Az alapszabályoknak évek során halogatott kihirdetése következtében elmulasztott teendők azonban csekélyebb fontosságunknak tűnvén fel, felettük a közgyűlés egyszerűen napi rendre tért s a védő csapat felállításának, az 1880. év óta megvizsgálatlan számadásoknak, a Tragor Ignácznál fenlevő s az egylet tagjait terhelő egyenruha számlájának valamint az össze nem állított s be nem mutatott uj költségvetés megállapitásának ügye a jövő tiszti székre bízatott, a főparancsnok legtöbb jelentése pedig egyszerűen tudomásul vétetett. A számvizsgálók jelentése alapján az 1872 — 1879 évek ■ alatt működött pénztárnokok számadásaira a felmentvény ellenvetés nélkül meg adatott. Gróf Cziráky Béla és Follmann Alajos tiszteletbeli tagokká Krenedits Ferencz főparancsnokká, Meiszner Ede szivattyú osztály parancsnokká, Velzer Lajos mászó osztály parancsnokká, Yelzer János mászó osztály alparacsnokká, Dr. Csányi János szivattyú osztály alparancsnokká, Ernyey János, Dr. Pauer Béla, Dr. Freysinger Lajos, Velzer Kálmán Reismann Ignácz, Nell András, Heinisch Richárd, Kristofóry Pál, Tóth Ferencz, ifj. Madár János, Együd Lajos és Zapa- tóczky József tiszti széki tagokká, Dr. Freysinger Lajos, Reiser Lázár és Meiszner Rudolf számvizgá- lókká megválasztattak. Az egylet tagjai közgyűlés után áldomást ittak. És egy nappal öregebbek lettünk. Szívesen vetünk azonban fátyolt a múltak csiklandós emlékeire, s szívesen hintünk homokot a megvizsgálatlan számadások sikamlós talajára, —- hogy sportszerüleg folytatott insultálás vádjával ne illettessünk, —■ azon édes örömmel táplált reményben, hogy a parancsnokság és tisztiszék jövőben nem szolgáltat okot a fészkelődé gyanú terméseinek ta- kargatására. Lépjünk be! Azaz hogy hátrább az agarakkal!“ Itt ugyan senki be nem teszi addig a lábát mig erszényének dús vagy nem dús tartalmát egy egész flóressel meg nem konnyebitette. No de hát egy forintot meg ér a Budapesten még soha nem látott látványosságnak kellemes előérzete is. Ezen önbiztató, s felháborodott takarékossági érzületünket lecsillapító gondolattal tipegünk fel a keskeny, gyéren megvilágított lépcsőn; melyen csetlik-botlik az ember s hogy rák módjára hátra felé nem halad, csakis annak köszönheti, hogy a legfelső lépcsőn áll a szép kis mademoiselle Laura ; kinek bóbitás fehér főkö- tőcskéje világitó torony a fekete sötétségben ; s kinek szempárja arany — vagyis fekete gyémánt fényt hinteget a lépcsőn botorkáló közönség rögös útjára. — Kérem tessék katalog — szólal meg üde csengő hangján az ennivaló czukor kis „Dienstbaarer Geist“ ki három forint napi dij mellett meglehetős chic-kel tudja boldog boldogtalan nyakába sózni a katalógusokat. — Mi az ára? — A mennyi tetszik. S mellé nagyon kedvesen mosolyog. Ha most fiatal ember lennék, ezért a mosolyáért a catalogusát mind megvenném s lennék helyébe elárusító s őt inkább oda ültetném a piros bársony padra: hadd pihenné ki magát, szegény kicsike. De igy — lefizetem a tiz vasat s megyek a gastronomia remekműveit csodálni. A terem közepén nagy asztal nemzeti színű térítővel, rajta a kiállított tárgyak. Az asztal körül a szép számú válogatott közönséggel szemben, Kovács László konyha főnök, Couesnu Sándor egykori cs. kir. udvari szakács urak csinálják az honeurőket. Kovács László úr neve után ítélve tetőtő 1-talpig magyar ember. Az is ő, de csak névleg. Tényleg nyelvezetében német, ruhájában franczia; bajusztalan és szakáltalan cziferblatt- jával pedig azt vélné az ember, hogy theát ivó. és puddinggot evő ánglius, katholikus pap, vagy szinész*szel van dolga. No de hát „nem a ruha teszi az embert.“ Kovács úr hervadhatatlan babérokat vívott
