Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-11-12 / 46. szám
IY. évfolyam. 4©. szám. Yácz, november 12.1882. VÁC HELYI S VII :zn DEKIERDEKÜ TA1 Megjel m m K02 iSADALMI, KÖZGAZI en minden vas U.ÖNY 1ASÁGIS IRODALMI HETILAP#^ árnap. V^cTs Előfizetési árak: Évnegyedre ............... 1 frt BO kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora ..............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Yácz ; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Kérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. A pletyka. Mennyi prózai fogalom fűződik e szóhoz: pletyka! A falusi néném asszonyok és ko- mámasszonyok mendemondái, — a kisvárosi kávénénikék csacskaságai, — a köznapi lelkek társalgása, — a kicsinyes bosszú, irigykedés, s ennek nemtelen fegyverei, — mind-mind együtt járnak a pletyka fogalmával. De nagyon csalódnék, ki azt hinné, hogy csak a falu s a kisváros ama helyek, hol a pletyka uralkodik, s hogy csak a műveletlen vagy félmüveit egyének űzik a pletykát. Oh, a pletyka koránt sincs ily szűk korlátok közé szorítva! A pletyka tágas birodalma ' átöleli az összes emberiséget, s nincs oly hely, nincs oly társas kör, hol az emberi gyarlóságnak eme rút kinövésével nem találkoznánk, — hol ember él: ott a pletyka is él és uralkodik; — előle nincs menekvés, mert mindenütt kiséri és üldözi az embert. — Az élet bárminő viszontagságai és bajai elöl menedéket találunk. A hideg ellen megóv bennünket a meleg öltöny, vagy pedig hüs szobában menhelyet lelünk ; a tűzvész és jégverés veszélyeinek félelmétől megmentenek a biztositó társulatok; betegségünkben az orvos segélyt ; kételyünkben a jó barát tanácsot ad; az unalomtól megment a szórakozás; a nyomortól a munka : ellenben a pletyka üldözése ellen nincs semmi menedék, nincs semmi óvszer! Igaz ugyan, hogy a társas élet eme dísztelen virága leginkább ott burjánzik föl, hol a lakosság csekélyebb száma szorosabbá teszi a társas életet és gyakoribbá az egymással való érintkezést s hol a kellő műveltség hiánya még nem oltá a keblekbe a gyöngédséget s finomabb érzületet: de azért sem a zárkozottabb és ridegebb természetű fővárosi élet, sem a műveltség és emel- kedettebb szellem nem képesek az emberek leikéből teljesen kiirtani a pletyka iránt való hajlamot. A főváros lakói közt ép úgy mint a műveltebb s magasabb körökben találkozol a pletykával ; itt ugyan már nem falusi és kisvárosi ruhájában, hanem csinosabb alakban tűnik eléd eme magában véve minden csin és ékesség nélküli társadalmi bűn. A főváros díszes házai közt s annak fényes palotáiban, s az úri körök parketirozott salonjaiban a pletyka mintegy természetszerűleg- megfinomul. Leteszi a sértő megszólás, nyílt rágalom s durva nyelveske- dés alakját — s a tréfás, de rósz akaratból származott megjegyzések, a finomabb humor s metsző gúny, s az élczeskedö szellemdusság úri mezét ölti magára. A fővárosi polgár, ki a több százezernyi lakosság közepette csak önmagának és családjának él, s ki nehány jó barátja és ismerőse kivételével kivel sincs közelebbi összeköttetésben, — e jámbor polgár azt hiszi, hogy öt nem érhetik a pletyka nyilai, — pedig szegény nagyon csalódik. Az inas, a szobaleány s a házmester behatolnak családi szentélyének titkaiba, s a kitudott dolgokat, bár csak kisebb körben a pletyka anyagául használják föl. Sőt ama közönyös lakótárs, ki évekig ellakik polgártársaival egy födél alatt, a nélkül hogy azoknak neve vagy lakása után kérdezősködnék, vagy velők szót váltana, — e közönyös ember futólagos észlelései, s alkalmi észrevételei által lakótársainak szokásait, hibáit és szeszélyeit sokszor jobban ki ismeri, mint az illetőknek ismerősei és jóbarátai, — se közönyös ember nem egyszer gúny és nevetség tárgyává teszi azokat, kikről tulajdonkép csak annyit tud, hogy vele egy házban laknak. S ama komoly arczu űr, kivel naponkint ugyanazon egy kávéházba jársz, de a a kit még soha meg nem szólítottál, — ez az úr mosolyogni fog, ha látja, hogy a dákóhoz nyúlsz, vagy a kártya asztal mellé ülsz, s ha véletlenül egy ismerőse megkérdi öt, hogy mit mosolyog: elfogja mondani rólad, hogy te minden héten csak egy partit tudsz megnyerni a billiardjátékban, s hogy mily baklövéseket csinálsz tarakkozás közben. S vendéglői ismeretlen vis-a- vis-d, kivel naponta látjátok, de soha meg nem szólítjátok egymást, alkalmilag megkritizálja paraszt Ízlésedet, vagy ellenkezőleg inyencz természetedet. — S ha nő vagy és színházba mégysz: zártszéki szomszédnöd, kivel mindössze csak néhányszor találkoztál a színházban, de a ki téged különben nem ismer, vele levő barátnőjének fülébe fogja sugdosni: mily Ízléstelenül szoktál te öltözködni, vagy hogy a minap toillettedben minő divat ellenes vétséget követtél el. S légy akár férfi akár nő: egy csapat ember mindig hátteredben áll, kik rólad pletykát gyártanak; mert a salonias modorú divatárusnőd, udvarias képű szabód, vagy czipészed, az alázatos pinczér, a készséges hordár és bérkocsis, saját körükben mind rajtad gyakorolják az élczeskedés mesterségét. S ha tekintjük a magas rangú és műveltségű egyének társadalmi életét: itt szintén nyomaira akadunk a pletykának. A tapasztalás bizonyítja, hogy nincs oly alanti és magas társaskör, melyben gyülölség és ellenségeskedés nem uralkodnék, mert mint Eötvös mondja : — „Vannak társaságok, hol két barátot nem találunk; olyan azonban, hol pár egymást becsületesen gyűlölőre ne akadnánk, talán nincs e világon“ — már pedig a hol ellenségeskedés uralg: ott okvetlenül elöjö a pletykának különféle neme: a megszó- lás, rágalom, gúnyos megjegyzés és csipkedő élczeskedés. De továbbá a csillogó fény és úri kényelem, — a magas köröknek eme kísérői; — az ünnepeltség, népszerűség és hírnév, — a nagyobb szellemeknek eme megér- demlett osztályrésze, —■ mindez az illetők környezetében irigységet, vetélkedést, s féltékenységet szül, s igy a pletykára s rágalomra ad alkalmat. Egy fényesen sikerült grófi estélyt követő napon mennyi anyagot találnak az aristokrata urak az éles kritikára, s olyatén szellemdus megjegyzésekre, melyeknek kettős élük van: az egyik dicséret, a másik gúny. S a lóversenyek után mennyire igyekszik az irigység kisebbíteni a győztes érdemét s a gúny nagyobbitani a vesztes hibáit és ügyetlenségét. S ha X. báró mulaszthatlan hivatalos teendői miatt nem lehet kísérője fürdőbe menő nejének; vagy ha Z. gróf Füreden, neje pedig Marienbadba tölti el a nyári idényt: mennyi találgatásokra és gyanúsításokra ad ez alkalmat. De még a magasabb szellemek köreibe is becsúszik a pletyka. A hírneves költőnek, a termékeny regényírónak, a szellemdús journalistának, az ünnepelt hegedűművésznek s festőnek, a közkedveltségei színésznek és színésznőnek saját pályatársai közt számos ellenségei és ócsárlói vannak. A ke- vésbbé tehetséges irót, vagy művészt a féltékenység és irigység sarkalja hírneves társa ellen; már pedig mint Kisfaludy Károly megjegyzi: „A ki akar, de nem tud, az olyan kész mindig gúnnyal Ítélni.“ — S igy történik, hogy a pályatársak saját köreikben egymást kissebbitik. A költő lyrai költeményeit émelygős érzelgésnek, a ge- nialis regényíró jellemrajzait a képtelenségek honából vetteknek állítják. A journalistát political ábrándozásról, vagy ismét részrehajlásról vádolják. S ha már nem tud a roszakaró kritika máskép boldogulni: akkor az irók magán életet teszi pelengérre. Hát még a művészek közt mily nagy a rivali- tás! Ha valakire, ép a művészekre alkalmazható Lamartine állítása: „Kész az ember rágalmazni azt, kinek eszétől fél.“ A festők, a zeneművészek apró szeszélyeiről; a színészek bon- vivant életéről; a színésznők kaczérko- dásairól és kalandjairól mennyi hirt tudnak a pletyka utján szárnyra bo- csátni az irigy müvésztársak! Azt se higyje ám senki, hogy csak az tud pletykázni a kiben sok az ész, vagy a kinek egy kis ékesszólást adott a természet. Oh nem igy áll a dolog! Az a falusi kis liba, ki hiven megtartja az írásnak ama szavait: „A ti beszédetek pedig legyen: igen-igen; nemnem“ — az ilyen is rögtön beszédes lesz, ha pletykára kerül a sor. S a faragatlan Parlagi Jancsi, ki csak ott érzi magát otthon, hol a kocsis stylus^ s a drasticus élezek járják, s kinek a műveltebbek körében rendszerint el áll a szava: az ily körökben is kedvet kap a társalgásra, ha annak tárgyát pletyka képezi. Sőt még a gyermek is, ki csak a sarokban fülel, midőn a felnőttek beszélnek: bátorságot vesz a szólásra, ha másokat rágalmaznak. A pletyka nem csak azokat üldözi, kik ferde életmódjuk, balga, vagy épen gonosz tetteik által saját nyakukra zúdítják az éles kritikát; mert noha tagadhatlan, hogy a pletyka leggyakrabban azok ellen irányul, kik kihivólag szembe szállnak a világ előítéletével, s kik kevésbbé ügyelnek a közerkolcsi- ség és társadalmi illem szabályaira; de azért sem a jámbor, sem az ovatos, sem a békés s visszavonult életet folytató egyént nem kíméli a pletyka. Ha vallásos vagy : elneveznek bigottnak vagy képmutatónak; ha ismét nézeteid kissé szabadelvűek: a rigoristák előtt hitetlen, avagy rationalista lesz a neved. Ha szerető férj és jó családapa vagy: papucshösnek s bárgyúnak mondanak. Ha szereted a társas köröket: lumpnak tartanak; ha kerülöd azokat: embergyülölö vagy. Ha hozzá szólasz a közügyekhez: nyughatlan vérűnek és szerepelni vágyónak tekin$37^
