Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-29 / 44. szám
IV. évfolyam. 44- szám. tfácz, október 29. 1882. VACZI KÖZLÖN IIS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI H Megjelen minden vasárnap. r jj IJu Előfizetési árak: Évnegyedre ............... 1 frt BO kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora ..............................20 kr. Bélyeg-illeték minden bcigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yá.cz; Qasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. JBérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Szegények ügye, I. A társadalmi égető kérdések között úgy kül- mint belterjelménél fogva — egyik — ha szabad ily kifejezéssel élnem: első rangú helyet foglalja el a szegények ügye. Külterjelménél fogva azért, mert azok száma rendkívüli nagy, — belterjelménél fogva mert a szegények szaporodásával, a személy és vagyonbiztonság van veszélyeztetve; — a jóravaló munkaerő veszt és a társadalom testébe — általa mint rákfene eszi be magát, a kárhozatos erkölcstelenség. Igaz tehát, hogy a szegénység jelen kül- úgy mint belterjedelmében a társadalom életére veszélyes — sőt szerintem halálos, — mert a szegények a társadalom beteges kóranyagát szaporítják, — a munkaerőben fekvő nagy tökét devalválják. Europa lakosságának 25 °/o pro- letarius. És különösen az újabb korban szaporodik ijesztő mérvben a szegények száma, — midőn a nagy tőkepénzesek száma szaporodott, a sok kis töke pedig az előtte fekvő akadálynál fogva nem egyesülhetvén, amazokkal nem versenyezhet. Ezen állapoton segítettek ugyan és segítenek folyton a takarékpénztárak és egyébb kisebb tökéből szervezettalappal biró pénzintézetek, de nem annyira, hogy a nagytőkét megoszlatván, ellensúlyozni tudnák a proletária- tus elszaporodását s megakadályoznák. Veszélyesen növekszik a socialisms híveinek száma, s mint egyes gyűrűi a veszélyes árnak, a munkabeszüntetések és minden társadalmi rendet felforgató, törvényességet nem ismerő jelenségek és nyilatkozványok kerülnek felszínre. Félő, hogy a társadalom e rémitö veszélye fenyegetőbben lép fel. Tehát e sebet gyógyítani gyökeresen, ama veszélyeket fenyegető erejükben meggyengiteni biztosan, a társadalomnak saját érdekében mulaszt- hatlan kötelessége; nálunk annyival inkább a társadalomnak, mert hazánkban országosan ez ügyben nincs intézkedés téve. A helyi hatóságoknak kell tehát a nép közös erejével megfigyelni és elhárítani vagy legalább csők. kenteni e bajt és annak indokát. Mindenek előtt tehát az a kérdés. mi a szegénységnek oka? Az lehet: a munkahiány, drágaság, értékingadozás, pénzszükség és munkakerülés. A négy első azonban egészen viszonylagos és múló, a mi ennél fogva absolute állandó szegénységet nem is okozhat, mert ez abnormis állapot szüleménye, melyet néhány év megszüntet. Mert ha a négy első volna oka a szegénységnek, úgy ott és akkor, a hol és a midőn nincs munkahiány — drágaság, érték- ingadozás és pénzszükség, — nem volna szegénység. — Ez azonban nem igy van. A szegénységnek számtalan okai vannak — és ezeket felosztani vajmi nehéz. Úgy hiszem leghelyesebb a felosztás, ha ez okokat két kategóriába sorozzuk: í. Vagy magában az egyénben van az elszegényedésnek oka vagy 2. rajta kívül, tőle függetlenül jelentkezik az. A ki önhibáján kívül lett szegény - nyé vagy épen munkaképtelenné : azt segélyezni emberbaráti kötelességünk, és a személy és vagyonbiztonság nagy érdeke kívánja. Az első esetben arra kell öt segítenünk, hogy saját erejéből megélhessen, a második esetben pedig megélhetést kell számára közös erővel biztosítanunk. De mert az egyénen kívül fekvő ok a szegényeknek — a sok háború ellenére is — alig ío % adja és csak mulólagos szegénységet okoz, — és mert itt az intézkedés nem helyhatóságok, hanem kormányok kezeiből, országosan kell, hogy induljon ki, — nem is fejtegetem tovább. Csak is annyit jegyzek meg, hogy le kell szállítani minden államban a haderőt, hogy viszketeg a harezra ne támadjon és hóditó háborút egyik állam se kezdjen és hogy a nemzetközi érdekek igazságos elbírálására a nemzetközi békebiróságot kell létesíteni. A főindokok, mik szegényeink számát szaporítják, a munkakerülés, iszákosság, s ^valljuk, be a társadalmi romlottságunkból eredő rósz szokások. Mivel lehet e roppant nagy bajt orvosolni ? ? Ez a kérdések kérdése ? ? ? Az tény, hogy az emberben bár mily irányban terjedjen is munkássága, meg van az az ambitió — bocsánat e magas kifejezésért —! hogy a miben gyönyörét találja —, ezt ha csak akarata végkép el nem bénult, létesíteni, minden erejét felhasználja. Az tehát első általános elv lenne: hogy a . munkáraképes szegényeknek helyzetesoha oly kedvező ne legyen mintatobbi munkásoké, k i k k ö z s e g é 1 y r e nem szorulnak. A második lenne: hogy a mit a segélyre szorult munkaképes segélyül kap, azt a társadalom javára tőle telhető módon munkája által viszsza- téritse. Ezen elveket a szegények segélyezésénél okvetlen szem előtt kell tartanunk. Mert igy egyrészről a szegények számát csökkentjük, más részről a társadalom javára adjuk segélyünket. ARANY „Egy szó nyilallott a hazán keresztül Egy röpke szóban annyi fájdalom!“ ........ Ezt mondotta ő, kiért az egész nemzet gyászol. Mi is megjelentünk legnagyobb hazánkfiának temetésén, mi is leróttuk iránta a kegyelet adóját. Leraktuk lábai elé a babért mely életében homlokát övedzó. Egy olyan kis koporsóban, egy olyan nagy halott! Egy emberi lélekben annyi isteni ............. Egy ragyogó, csillag tűnt le Hunnia egén és letüntével megvilágitá az egész világot! A nemzet legnagyobb költője nincs többé ! Lelke megunta a porhüvelyt és elröpült az Úr szine elé. Az agg költő a karosszékből, melyben annyi éven keresztül oly nagyokat szenvedett és oly annyit sóhajtott a betegágyba dűlt; ismét sóhajt egy kettőt és azt mondja családjának hogy : „most már nem kell semmi...“ és meghalt. A gyászoló beszédek is elhangzottak, egyik szebb volt mint a másik. Elérzéke- nyitették azokat, kik a ravatalt körülállot- ták. Az ország miniszterelnöke a könnyeit törülgette és a nagy csarnok szögleteiből majd innen, majd onnan feltört a zokogás. A család veszteségét elmondotta a főpap, a mi veszteségünket elmondotta már a — világ. A családnak csak a fő, nekünk meg.. .. ki se tudjuk mondani fájdalmunkban mit vesztettünk vele. Még a király is együtt érzett a nemzettel és megmutatta, hogy „a legelső magyar ember a király“ a veszteséget velünk érezte és fájdalmának kifejezésére felkérte a kormány elnökét. E „nagy“ napon magát nagyobbitotta, magát emelte a nemzet szivében. Szász Károly az akadémia nevében szóllott. Hogy mit mondott nem szoríthatjuk e lap keretébe. Elmondotta, hogy nem szive ösztönétől beszól, hanem az akadémia parancsából, mert ha szive szerint tenne, félreállva hallgatna és sirna velünk. De mert e ravatalnál az egész nemzet a koronás királytól kezdve a nép legkisebb fiáig, együtt érez és együtt siratja legfényesebb csillagának lehuny tát nem tolmácsolhatja az akadémia fájdalmait a nélkül hogy saját érzelmeit is ne tolmácsolná véle. Milyen nagy ember volt ő és milyen igénytelen, hogy járt-kelt, mintha ő volna a legkisebb közöttünk és nem akart tudni arról a mit mi mindnyájan éreztünk, hogy őa legnagyobb. Ragyogóbb szellem soldsem járt igénytelenebb ruhában... A nemzet csak az imént állított szobrot egyik halhatatlan dalnokának, annak a ki a maga jól érzett nagyságában jósolta meg Arany Jánosnak és oly önérzettel, oly szerényen: „Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, Folytasd te barátom, teljes dicsőséggel.“ Arany betöltötte a jóslatot és a nemzet irodalmának évlapjainkét egyenrangú nagy név ragyog. Ha a köny mértéke annak a szeretetnek, mely nagy költőnk iránt az egész ország szivében dobogott — akkor megmér- betlen kimondbatlan mennyire szerettük. Hara sokaság mértéke annak a szeretetnek, mely megjelent a végtisztessógen, akkor megszámlálhatlan mennyien szerettük Az utczák feketék a tömegtől, az ablakok erkélyek tömve. A házak tetején gyászlóbogok lengenek melyekbe gyengéden kapaszkodik a játszó szól és busán lengeti azokat felénk. ... Az utczákon az égető nap daczára, a gázlángok szürke fénye, kápráztatja a szemet a tömeg az a megszámlálhatlan sok emberfő .... egész hullámzó emberárrá nőtt. Impozánsabban temetni nem lehet. Nem a külső fény, hanem az igaz részvét tömeges, hatalmas kifejezése volt az, mely méltóvá és emlékezetessé tette a szomorú ünnepélyt a nagy költő dicső nagy nevéhez. És oly fájdalmas érzéssel, teli könyes szemekkel leülni e papiros elé és száraz betűkkel tolmácsolni azt a közbánatot, mit Arany elhunyta okozott e nemzetnek. . . . Legyen minden betű, melylyel róla írunk egy-egy fekete fejfa, mintha mindegyik egy-egy halott sirját jelezné. Óh, de ennyi fejfa sem volna képes kifejezni, hány ember van eltemetve ebben az egy halottban! Kis Plútó. A váoziak tisztelgése a honvédelmi miniszternél. Városunk szabadelvű párti választói közül egy 38 tagú küldöttség tisztelgett f. hó 24-én gróf Ráday honvédelmi miniszternél, mint a váczi kerületnek két Ízben volt orsz. képvisőjénél, hogy őt uj állásában üdvözölve, a régi kellemes viszony kapcsán kifejezést adjon azon feltétlen bizalom s meleg ragaszkodásnak melylyel Vácz városának szabadelvű párti választó polgárai ma is viseltetnek volt képviselő-
