Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-10-29 / 44. szám

jük iránt. Az ünnepélyes küldöttség, tagjai ezek valának. V irt er Bertalan, ez. püspök, Markovics Lázár kanonok, Dr. M i 11 é n y i Gyula, Varga János a kerületi börtön igazgatója, Fekete Károly, S z á n t a y Adolf, Kemény Gusztáv, J a- k a b f f y Károly, Benkár Dénes, C z ó- bel Ignácz, Vida Vilmos, S erédy Géza, Morlin Zsigmond, Mayer József, P e r t i k Gyula, E m e r i c k Lajos, P r o- hászka János, Schöpflin János, Udvar d y János, W i 11 Manó, Krenedits Márton, Perl Dávid, Haffner Ferencz, Krezsák József, Dr. Grósz Ármin, Re itt er István, Racsek János, Joó János, Poór László, Steiner Ignácz, Weiner Ignácz, Reiser Henrik, Tor- day János, Baján Mihály, Csepregj Mihály, Mészáros Mihály, Vavrek Pál, és Lapunk szerkesztője A küldöttség az Europa szállóból d. e. 11 órakor vonult fel a várba, a honvédelmi minisztérium palotájába, hol is a küldöttség vezetője s szónoka V i r t e r Bertalan ez. püspök, apátkanonok, mint a váczi szabadelvű párt elnöke, a ministerhez a következő beszédet intézte : Nagyméltóságú Gróf, kir. minister, kegyelmes urunk! Vácz város szabadelvű választóinak nevében s megbízásából jelentünk meg Excelencziád előtt, hogy m. kir. honvédelmi ministerré s bel. tit. tanácsossá történt legkegyelmesebb kinevezése alkalmából őszinte örvendésünk, a legmélyebb tisztelettel párosult bizalmunk, tántorithat- lan ragaszkodásunk s rendületlen hűségűnknek tolmácsolói legyünk. És valóban eme kebleink szentélyében féltékenyen őrzött ér- zemények élőszóvali kifejezésére annál hatályosabban ösztönöztetünk, minnél élénkebben újulnak meg emlékünkben Nagyméltóságodnak úgy városunk, mint annak lakosai irányában tanúsított nemes szivjosága, leereszkedése, kimerithetlen, úgy tettekben, mint böles tanácsadásaiban nyilatkozó jótékonysága, melyet választó kerületünk, különösen pedig városunk mind szellemimind anyagi érdekei előmozdítása körül az országgyűlés két cziklusa alatt Nagyméltóságod kifejteni méltóztatott s melyért Nagyméltóságodnak fenkölt nemes lelkületét, fényes szellemi tulajdonait s ritka erényeit annyi nyelv, annyi hálás szív hirdeti, áldja s magasztalja s mely által Nagyméltóságod magának valamint városunk év lapjain legTárcza.

Halottak napjára.

Kong a harang, menjünk ki a temetőbe,

Legyen élet künn a halálnak honában,

Hisz már a természet is gyászruhát ölte . ..

Tán halottainkért öltözött e gyászba.

Tegyük koszorúnkat le a rideg sírra,

Táplálékot adva a zord enyészetnek,

Pusztulás van minden pillanatra írva:

Kik porból születtek, újra porrá lesznek!

Az örök sötétség rémes birodalmát E sok fényes sugár mért ragyogja által?

Talán a csillagok a menyt odahagyták,

S leszálltak a földre ez égi világgal?

Oh nem csillagok e gyönge mécsvilágok,

S amazoknál mégis sokkal fényesebbek;

Jobban szeretjük az elhervadt virágot Szentelve az édes, fájó emlékeknek,

Oh a sir nem mindig a halál lakása,

Amit rejt, az gyakran, több miként egy élet Nem a hideg tetem van oda leásva,

Ezzel gyorsan végez, az idő — enyészet.

Üdvöt, boldogságot, amit nyújt az élet,

Széttépi a végzet romboló kezével,

De amit a sir föd, a sok szép emléket,

Nem törli el semmi, oh ez sohse vész cl.

Mennyire is balgák, mily szánandók vagytok, Kik a halottakért talán keseregtek, ők már végig vívták az utolsó harezot,

S vesztve bár, mit bírtak, de győztesek lettek, Nem sokat veszített, ki éltét vesztette,

Hisz az ott kezdődik a halálos ágyon . . .

Mi vagyunk a holtak, s sirhatunk felette,

Hogy mint holtak élünk ezen a világon.

Gyöngén világit már a mécseknek fénye,

Titkos fuvalomtól rengenek az ágak,

Sötét nehéz felhő szállott fel az égre Ködlepellel vonván be az éji tájat.

jkitünőbb helyet, úgy lakostársaink szivében a hála, közelismerés, tisztelet és szerete- érzelmeit örök időkre biztositá. Midőn tehát ezen szivünk belsejéből fakadt érzelmeinket ezen ünnepélyes alkalommal kijelenteni, Exelencziádat terhes, dicső pályája kezdetén hazafias örömmel üdvözölni szerencsénk van: kérjük a Mindenhatót, hogy Nagyméltóságod közhasznú s édes hazánk boldogitására s jelesül a szemünk fényénél féltékenyebben őrzött mert nemzetünk büszkeségét képező honvédségi intézménynek fejlesztésére s felvirágoztatására intézett lankadatlan törekvéseire menyei áldásának termékenyítő harmatát ömlessze, szeretett hazánk s népünk jólétének előmozdítását ezélzó üdvös törekvéseit mindenha óhajtott siker koronázza s Nagyméltóságodat, nagynevű dicső ősei erényeinek méltó örökösét, a trón és haza sziklaszilárd oszlopát, édes honunk jogai s igazainak lelkes védőjét s előharczo- sát, minden szép, nemes és dicső lelkes pártolóját az országos tisztelet, megérdemelt szeretet, hírnév s dicsőség fény sugá- raitól körül ragyogva az emberi életkor legmeszibb határáig lélek és testben épen, boldogul és szerencsésen éltesse. (Éljenzés.) A miniszter, kin a meghatottság látható erőt vett, a küldöttséget lehető szívélyesen fogadta, következőleg válaszolt:

„Méltóságos püspök úr ! tisztelt Uraim ! Fogadják legforróbb köszönetemet megjelenésükért és üdvkivánataikért. Mélyen meg. hat a ragaszkodás, hogy úgy mondjam szeretet nyilatkozata, melynek 0 méltósága adott kifejezést. Meg vagyok hatva s örömmel látom választóimat magam körül, kik politikai meggyőződésüket követve 6 éven velem küzdöttek, nem rettegve semmi terrorizmustól. Büszkén tekinthetnek vissza működésűkre habár nem koszoruzta is mindig siker fáradozásaikat, azért azonban nem szabad elcsüggedniük. Mert ne feledjék el hogy ritka kerület az, hol az intelli- gentia, s a város irányadó elemei, a szabadelvű párti zászló alatt oly lelkesülten csoportosulnak, mint Váczon, s e zászlót, melynek elveit én is követem, oly dicsőségesen lobogtatják. Büszkén fogok visszaemlékezni Váczra mindig, habár Vácz nem születésem helye, de volt kerületem központja, s éltem nagyobb részét ott töltötKisértetes, néma csend borult a sírra,

S csak bugása Laliik az őszi szeleknek : Pusztulás van minden pillanatra irva Kik porból születtek, újra porrá lesznek!

Szirmay Lajos.

Halottak estéje.

A holtak iránti kegyelet a legrégibb időkre vezethető vissza. Ott találjuk ezt már az egyptomiaknál, kik halottaikat bebalzsamozták és nagy tiszteletben tartották; ott látjuk a görögöknél és rómaiaknál, kik hőseiknek szobrokat emeltek; azután föltaláljuk a zsidóknál, kik áldozatot tettek azon hősökért, a kik a haza s vallás védelmében a csatamezőn halva maradtak.

A kegyelet e nyilvánulása napjainkban is meg van, őszkor üljük meg a halottak emlékét, midőn a természet érkező halála előre küldi hideg lehelletét, s minden pusztul, és kihalni látszik. A fák és virágok lehulló leveleikkel a legmeghatóbban tüntetik föl az enyészetet, s a sárgult lombok, melyek szomorúan csüggenek alá, a dér- csipte vöröses levelek, melyeket oly életunt egykedvűséggel lebbent tova az őszi szél, mind oly megragadó képei az elmúlásnak

— a halálnak.

Ezen időszakba esik a halo t t a k n a p j a vagy halottak emléke, mely azért neveztetik igy, mivel e napon emlékszünk meg leginkább elhúnyt kedveseinkről.

Már az előbbi napokban gondosan kitisztogatják a sírokat, s virágok — és koszorúkkal ékesítik föl azokat; előestéjén pedig, mely a tulajdonképi halottak emléke

— ezer meg ezer lángok gyuládnak a sir- hantokon, s mindenkit a temetőbe vonz a kegyelot. A város és temető mintegy szetem, s habár jelenleg nem vagyok is képviselőjük — mert van most oly kerületem melyet elhagyni nem fogok soha — de azért önöké maradok, s habár jelenlegi állásom nem engedi azt, hogy annyiszor jelenjek meg körükben mint azelőtt, azért a jövőben sem szűnöm meg a legjobb indulatot táplálni a város s annak nemes törekvései iránt, s boldognak fogom érezni magamat, ha valamit tehetek városuk érdekében. Fogadják köszönetemet, adják át ugyan ezt küldőiknek a szabadelvű párti vá- lasztóanak, mely pártnak jelszava „A Haza minden előtt“' „Isten önökkel.“

A küldöttség meghatva a Miniszter szívessége által lelkesült éljenzésbe tört ki és azután a miniszter a küldöttség tagjaival barátságos társalgásba bocsátkozva, mindeniktől szívélyes kézszoritással elbúcsúzva termeibe vonult s ezzel a tisztelgés véget ért.

Az ikladiak a miniszternél.

Ugyan az nap, mikor a vácziak tisztelegtek a honvéd miniszternél, egy a maga nemében eredeti, de a szándékot tekintve — Ráday grófra bizonynyal érzékeny hatású esetnek voltak tanúi a honvédelmi miniszteri palota előcsarnokában a jelenvoltak a midőn Iklad község mintegy 10 tagból álló küldöttsége a községi jegyző és néptanító vezetése alatt a nagy bejárati folyosón szerénykedve várták a miniszter jöttét, hogy ők is részesülhessenek azon szerencsében, kifejezést adhatni örömüknek s ragaszkodásuknak.

Az egyszerű, de annál szívesebb üdvözlést a miniszter annál meghatottabban fogadta, mert e falu választottjainak leg- nagyobb részét gyermekkorától ismerve, e jelenet oly idők emlékét elevenité fel lelkében, melyre az ember bármily méltóságban is mindig élénken s szívesen emlékszik vissza.

Ipariskola Váczon,

Múlt vasárnapi számunkban megemlékeztünk arról, hogy Jágocsy Péterffy József miniszteri biztos úr a városunkban felállítandó I-ső fokú ipariskola tárgyában több egybehívott városi képviselő és iparossal értekezletet tartott a városházán. — Ezen tudósításunkat most már az értekezlet körepet látszanak cserélni, az kihal, ez meg- elevenül, a város minden élete ebbe költözik, s otthon alig marad valaki házőrzőnek. Talán soha sem ürül ki jobban a város, mint ekkor. — A temető főbb utain nagy tömegekben tódul a nép, mintha vásár volna, de van egy, mi ettől megkülömbözteti, s ez: a csend. — Mindenki csak önmagával van elfoglalva, s önkénytelenül eszébe jut az enyészet, a halál eszméje, melynek fegyvere alatt hullni s tűnni kell mindenkinek, s eszébe jut a költő azon mondása, hogy:

„Csak repülő álomkép s csalódás A halandó ember élete !

Rövid öröm, hosszú gond s bánkodás Bús életünk szűk kerülete.“

Mily szomorú és érdekes este ez! — Szomorú, mert oda a búskomor temetőbe vezeti gondolatainkat, a hol a halál ünnepeli diadal ait, holezren és ezren alusznak a porban és senki sem ébredhet fel; hol minden rög az élők kényeitől ázott, s hová sok özvegy és árva és sok fájlaló lelkek sóhajtásai repülnek. A halál birodalma ez, azé a sápadt arczú, keményszívű nemtőé, „kit szép szóval meg nem vesztegethetsz, aranyon meg nem vásárolhatsz, ki meg nem hajol előtted, ha trónon ülsz is, meg nem lágyul kegyességed látásánál. Elviszi, ha kedve hozza, a logvirágzóbb szüzet, a legdélibb ifjat, a legjobb hazafit. Bevágja kaszáját és hullanak előtte az emberek, mint a kaszás előtt. Nincs név, mely borzasztóbb a halálénál 1“ — Érdekes is e szomorú est, mert azok emlékét idézi föl bennünk, kik egykor, mint mi, e világot lakták, és nincsenek többé, kik lakokat építettek s most mi lakunk azokban, kincseket gyűjtenek, s

vetkező részleteivel egészíthetjük ki. — Jágocsy miniszteri biztos úr, az értekezletet megnyitva s küldetésének czélját előadván — mindenekelőtt is annak kinyomozását találta szükségesnek, vájjon az ipar tanonezok nyernek-e egyátalában városunkban oktatást, és kik tanítják azokat; hány tanító működik-e téren, mely napokon van az oktatás; vezettetik-e a tanítók által az iskolaköteles iparos tanonczokról valami napló; s mily költségei vannak a városnak ebből kifolyólag? — Mely kérdésekre adott feleletekből megtudtuk : Hogy az iparos tanonezok oktatására nézve any- nyiban van intézkedés téve a mennyiben az iparos tanonezok részére két felekezeti ismétlő iskola áll fen: egy római katholi- kus és egy református, melyek közül az elsőbben négy, másodikban egy rendes tanító működik, továbbá hogy az oktatás rendes tantárgyakból vasárnapon délután

2—4-ig csütörtökön 4—7 óráig, a rajzból pedig vasárnaponkint 9—12 óráig, történik meg. Megtudtuk végül azt is, hogy a tanítók által az iparos tanonezokat illetőleg mulasztási napló vezettetik, egyéb semmi, végül hogy városunknak az országos statisztikai hivatala által kimutatott 283 iparos tanoncza évenkint 310 mond háromszáz tiz forintba kerül.

Az értekezletet vezető miniszteri biztos ur trüszentett is egy nagyot, mikor a fenti nyomozás hiven lefestett eredményét megtudta, jeléül annak, hogy a tapasztalt állapotokkal nagyon (!Vi) meg volt elégedve.

Következett ezek után egy még kényesebb kérdés. Az az átkozott pénz kérdése!

Elnöklő miniszteri biztos úr ugyan is azt a kérdést merte koczkáztatni a helybeli ipartársulatok jelen volt képviselőihez hogy miután az ipariskola felállítását nem lehet pénz nélkül eszközölni, s miután felállításához anyagi támogatással az ipartársulatok is hozzá járulni kötelesek a törvény értelmében: mondanák meg, hogy mennyi pénzzel, mennyi vagyonnal rendelkeznek? — Volt erre nagy izgás mozgás, mert bizony egyikünk se akarja szívesen tudatni szomszédjával, hogy nincs a bu- gyellárisában még egy félfityinge se. — Végre még is ki kellett rukkolni a válasz- szal: mely sem többet sem kevesebbet nem mondott, mint annyit, hogy bizony a

most semmijök sincs, pénzeiket mi foglalók el. Eszünkbe jutnak szeretteink, kiket a kérlelhetlen végzet kiragadott körünkből. Eszünkbe jutnak azok, kik nekünk életet adtak, de életük szövétneke már kialudott; eszünkbe jutnak azok, kikkel a rokonság vagy barátság szent köteléke fűzött össze bennünket, kik hűséggel és szeretettel ragaszkodtak hozzánk, és vigaszt, jó tanácsot adtak nekünk, s most örök némaság zárja ajkukat. Oh valóban érdekes, valóban szomorú este ez !

Megható képet nyújt ekkor a temetőj midőn minden sírkereszt előtt egy-egy gyászolót látunk térdelni; itt egy bús özvegy halvány tekintete mereng, ott egy szegény árva zokog szülei sírjánál ; itt egy fájdalomtól sújtott anya áll, kitől már korán elelragadta a halál vas keze kisded gyermekét, ott egy bánatos f$rj siratja hőn szeretett nejét, s ékesíti az ősz virágaival s övezi gyertyafénnyel az elhunyt kedves sírját, — A külömböző színű márvány obeliszkek, a melyek a gazdagok sírja felett állanak, csak úgy ragyognak a sokféle lámpáktól, mig a szegények sírján, melyen csak egyszerű fakereszt áll, — ha ugyan van valaki, ki róluk megemlékezik, — csak néhány szál gyertya halvány fénye lobog. De a halálnak mindegy, akár gazdag, akár szegény legyen az ember, úgy ragadja el az egyiket, mint a másikat. S a nagyszerű síremlékek, melyek a gazdagok sírján emelkednek, majdan elporladnak, s akkor a szegénynyel együtt feledetni fognak; mert :

„Minden csak jelenés; minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejts, enyész,“

* *

*

Menjünk, menjünk a halottak birodal-