Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-15 / 42. szám
IY. évfolyam. 42. szám. Yácz, október 15. 1882. VÁC HELYI S VI :zn DEKI ÉRDEKŰ TÁJ Megjel m M K02 RSADALMI, KOZGAZI en minden vas 'LÖ iásági s irodáéi ÉLűmclID. 'NY HETILAPBjfSV vc Z Előfizetési árak: Évnegyedre .............. 1 írt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. JBérmenteilen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Irodalmi körök vidéken. Pár év óta divatba jött nálunk az irói körök alakítása. Mintha hazánban a hivatott irók száma ezrekre menne, csaknem minden városban létesült már irói kör. Kolozsvár, Marosvásárhely, Sopron, Székesfehérvár, Eperjes, Ung- vár, Lőcse, Arad, Debreczen, Sárospatak és bizonyosan még más városok is, melyeknek e téren kifejtett működéséről nekem még tudomásom nincs, alakítanak egy-egyirói kört, különböző nevek alatt, s több más helyen, más jelleggel (régészeti egylet, Kárpátegylet) szintén csoportosultak az irók és irodalmi barátok közös czélok megvalósítására. Nehány kör és egylet ezek közül, nem csak helyi jelentőségű. Legtekintélyesebb a régi kolozsvári muze- umegylet és az újabban méltán felvirágzott és országos nevűvé vált Kárpátegylet; egyes területekre terjesztik ki működésűket a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond társaság, a délmagyarországi történeti s természettudományi társulatok, a békésmegyei tevékeny régészetiegylet s végül, mint tankönyv kiadó vállalat a sárospataki irodalmi kör is helyi jelentőségűnél nagyobb. A többi helyi jjelentöségü körök, egyletek részint a közművelődés, részint a magyarosodás terjesztését tűzték ki fö- czélul. Irodalmi czélú egyletünk van elég, talán több is, mint a mennyi mulhat- szükséges volna. Működésük sem jelentéktelen. A vidéki múzeumok, itt- ott egy pár lap s szakfolyóirat ez egyleteknek köszönhetik megalakulásukat irodalmi értékű műkedvelői előadásokat rendezneks némely helyen társaskörök ik állanak fenn, melyek tagjaik számára a rendes kaszinóknál kissé magasabb fokú élvezeteket is igyekeznek nyújtani. S mindennek daczára bárki veti fel a kérdést, vájjon e körök s egyletek működése emelte-e jelentékenyen a vidék szellemi életének niveuját, elfogulatlanul kénytelen n e m-mel felelni. Az az óriási s társadalmi viszonyokra oly megbélyegzően szégyenitö különbség, mely a főváros és a vidéki központok szellemi mozgalmai között már pár évtized, sőt mondhatjuk félszázad óta fenáll, most is teljes mértékben tapasztalható, sőt talán jobban mint valaha. A Kárpátegylet tud még leginkább önálló lenni a fővárostól, s jellemző. hogy ez egyletnek Budapesten fiókegylete van, s hogy az egyedüli vidéki kör, melynek külföldre is nagy hatása van; a többiek közül egy pár múzeumot alapított és fenntartó egylet emelhető ki, de ezek, valamint a specialis vidéki irodalmi körök között legtekintélyesebb Kemény Zsigmond társaságnak hatása is nagyonmásodrangú. Nem egy alkalommal fejtegettem már,hogy én a vidék szellemi életéneke gyarlóságát országos jelentőségű veszedelemnek tekintem, s nem egyszer volt alkalmam ép ezen felszólalásaim visz- hangjából tapasztalni, hogy hasonló- képen többen is gondolkoznak. Valóban nem is szükséges e tételt kissé gondolkozni tudó egyén előtt igazolni. Minden körülmények között Budapest fog ezentúl hazánkban szellemi téren is vezérszerepet játszani, s nem is óhajtandó, hogy ez a viszony megváltozzék : az egészséges tevékeny fő mellett a nagy nemzettest különböző részeinek is életerősnek s tevékenynek kell lennie s a nagy központ mellett, mely hatását csak a müveit osztályokra terjesztheti ki, szükség van oly vidéki központokra is, melyek a műveltségnek az alsóbb rétegek közt elterjesztésén munkálkodjanak. Hiszen az egészséges társadalmi élet egyik legbiztosabb mértéke, a bizonyos fokéi műveltség általános elterjedése, nálunk csakhamar teljesen hiányzik. Nem szükség oly kirívó példákra hivatkoznom, mint Trencsén, Beszterczebánya, Mármarossziget, melyek müveit lakói valóban arczpirulással szemlélhetik azt a szerencsétlen buta tömeget, mely környékükön él s melynek szellemi érdekeit ők annyira elhanyagolják, tudja mindenki, hogy nálunk a Szepességet a Duna mentét, Szabolcsot, a bánya telepeket, a dunántúli és délmagyarországi részeket, egyes pontokat kivéve _ faluhelyeken alig lehet műveltség iránt fogékony népet találni. De szükség van most, midőn a magyar nemzet szellemi túlsúlyát már külföldről is annyira megtámadják —a nemzeti műveltség ily vidéki góczpontjaira azért is, hogy azok a tudomány és irodalom mindennél hatalmasabb eszközeivel oltsák be a nép érzületébe s gondolkozásmódjába a hazaszeretet. A tudatlan és szellemi érzelmek iránt kevéssé fogékony, vagy épen nem érdeklődő néptömeg leghatalmasabb ellensége a haladásnak; elvész a jövő században az a nép melyet gondolkodI ni meg nem tanítottak, törvényeknél s intézményeknél hatalmasabb támasza leend a magyar állam fennmaradásának, ha a fővárosban lüktető eszméket egykor nemcsak a vidéki müveit osztály, hanem a nép is átérezni'képes lesz. E kardinális hibákon segíteni nézetem szerint első sorban az irodalommal és tudományokkal foglalkozó körök, egyletek feladata. Poémák s elbeszélések felolvasása igen lényegtelen feladat s azért irói köröket alkotni vidéki városokban valóságos vastag hiba. Az a varázs, mely a müveit nagy közönség előtt az iró és művész nevével rokon képzet, nevetségessé is tudja tenni az ily felnőttek számára berendezett önképzö köröket. De nem lesz nevetséges működésűk, sőt tisztelettel kalapot emel elöttök mindenki, ha a felolvasások s irodalmi működések több mással együtt csak eszközök lesznek arra, hogy vidékük szellemi műveltségének niveauját emeljék. Kétségkívül elismerésre méltó mozgalom az irodalmi tevénység is. De ne feledjük, hogy ép oly fontos a történelmi, természettudományi ismeretek terjesztése s a nép műveltség előmozdítására is, s egyiket a másik rovására kiemelni, külön egylet által dédelgetni nagy hiba oly esetekben, midőn ío—2o, vagy legfeljebb 5o—6o önálló irodalmi s tudományos működésre hivatott ember közreműködésére lehet számítani. Pedig Kolozsvárt, Áradó! és Pozsonyt kivéve talán egyetlen vidéki városban sincs ennyi egyleti tevékenységre hajlandó literatus ember. Mindenesetre hiba tehát e pár ember működését egyoldalulag irodalmi czé- lokra concentrálni, s talán még nagyobb hiba, mint például Temesvárt, Nagy- Váradon s más helyeken teszik, e pár ember szellemi erejét is különböző egyletekben szétforgácsolni. Ott van előttünk az erdélyi muzeumegylet,a Kárpát- egylet, az erdélyi szászok honismertetö egylete s a békési régészeti társulat példája. Mily sokat fölölelnek ezek s mily nagye működés eredménye épen a concentrálás következtében. Miért ne lehetne másutt is ilyesmit tenni? Mi szükség van például Székesfehérvárt, habár e város lakosságának még aránylag számos intelligentiája van, külön Vörösmarty körre, külön régészeti társulatra, hogy a többieket ne is említsük? Miért ne foglalkozhatna a gödöllői régészeti egylet egyúttal a természettudományok s irodalom nevelésével s miért ne terjeszthetné ki ez mü- dését a magyar szellem terjesztésére? Bizony igaz az, hogy „in der Beschränkung zeigt sich erst der Meister“, igaz, hogy a vidéki társadalmi élet vezetői csak akkor mutatják magukat nagykorúaknak, ha nem a fővárosi szakegyletekkel akarnak versenyezni, specialis czélú körök alkotása által, hanem közvetlen környezetükre akarnak hatni minden áron és concentrált erővel. A vidéki múzeumok alkotnák meg nézetem szerint az ily üdvösebb szervezetű concentrált egyletek gyúpontját. E múzeumokkal kapcsolatban állanának, régészet, természettudományok s honi ipar pártolása, józan és nem épen laza összeköttetésbe lehetne velők hozni az irodalmi felolvasásokat, kegyele- tes ünnepek és műkedvelői előadások tartását, és nem messze állana tölök az a czél sem, hogy szegény tanulók segítése vagy a magyar nyelv és tudományok tanításában magokat kitüntetett tanítók vagy hasonczélra működő jegyzők megjutalmaztassanak, sőt mindezt kegyeletes irodalmi ünnepekkel is lehetne összekötni. A honismertetö és muze- umegyletek szervezete tehát tökéletesebb az irói köröknél, igen óhajtandó volna, hogy a hazánkban, különösen kisebb helyeken létező irói körök ily módon alakítanák át szervezetüket. Nem mondom én, hogy neveiket változtassák meg. KeményZsig- mond, Vörösmarty, s más nagyjaink megérdemlik, hogy emlékük kegyelet- ban tartassák, e nevek használata némileg egyéni bélyeget süt az egyes társulatok vidéki jellegére, s hiba az, hogy Szatmárt Kölcsey, Zemplénben Kazinczy, Biharban Arany, Pestmegyében Petőfi neveit ily módon nem igyekeztek megtisztelni. Ne féljünk az új egyletek alakításától, hol azokra szükség van, de féljünk attól, hogy az egyleteknek hiányos szervezetet adnak, s ezáltal azok a társadalomnak inkább kárára mint hasznára szolgálnak. Ilyen jelenleg a vidékünkön szellemi czélok fejlesztésére alakult egyletek nagy része, ezek baján segíteni kell, mert a vidéki egyletektől függ nagy részt, hogy a magyar társadalom egészséges irányban fejlődjék. György Aladár.
