Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-02-27 / 17. szám

2 váci A Nőegyief a 87. közgyűlését tartotta A Váci Jótékony Nőegylet va­sárnap tartotta 67-ik évi rendes közgyűlését. Jóleső érzéssel vette mindenki tudomásul azt a nagy érdeklődést, melyet a szép szárae ban megjelent tagok a közgyű­lés iránt tanúsítottak. Köller Artúrné, a közszeretetnek örven­dő »Juliska néni« elnöki meg­nyitója után Kovács Vince dr kanonok-plébános tette meg tit­kári jelentését, melynek kap­csán fennkölt szavakkal muta­tott rá a nőegylet magasztos cél­kitűzésére: a jóság, illetve jó­tékonykodás gyakorlására, Ez- után Schaffer Edit jegyző szá­molt be az elmúlt év munkájá­ról, köszönetét mondott egyben mindazoknak, kik adományaik­kal és közreműködésükkel hoz­zájárultak a nőegylet karitativ munkájához. Özv. Korpás Lajos- né pénztári jelentéséből örven­detesen bontakozott ki, hogy a nőegylet anyagi szempontból is nagyszerűen prosperált az el­múlt esztendőben. Végül a le­lépő tisztikart újból megválasz­tották. Hx ősss tipversem^ dsjaii kiadjuk A Váci Hírlap őszi tipverse- nyén dijat nyert három tippelő figyelmét felhívjuk, hogy a há­rom szabadjegyet március l én, pénteken délután 3 és G óra kö­zött vehetik át szerkesztőségünk­ben. Személyazonosság igazo­landó. A váci turisták közgyűlése A MTE Váci Osztálya március 2-án este 9 órakor hivatalos helviségciben (Kossuth-tér 6 sz.j tartja meg 10. évi rendes köz­gyűlését. Közgyűlés után tea-est. Tárgysorozat ez lesz: 1. Elnöki megnyitó. 2. A jegyzőkönyv hite­lesítése. 3. Titkári jelentés. 4. Vagyonmérleg és a zárszámadá­sok. 5. A számvizsgáló bizottság jelentése és a pénztárosnak a felmentvény megadása, vagy megtagadása. 6. Az 1935. évi költségelőirányzat elő terjeszté­se. Vendégeket szívesen látnak. ösr*ök ifjúság és egészség forgása Testnevelő tanárnő, március hó 1-től, hetenkint kétszer, a Siketnémák Intézete tornatermé­ben gyermekek és hölgyek ré szére gyógy, rithmikus, egész ségügyi és fogyasztó tornaórát ad, havi 3 pengőért. Szives ér deklődés ésjelentkezés Szommer Gyuláné úrnőnél, Schumacher Drogéria és a Szent Antal gyógy­szertárban. Kedvező feltételek mellett: c*® UarSíaís folyószámlák Setétek Sitii- és belföld; átsjtéalá&ok tCölcsőnők VáCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Ktntnycít AlapftvAnyok Kczeföséjf* KONST ANTIN-TÉR FARSANGI NAPTÁR MÁRCIUS 2-án; Emerikána bálja és a Reménység szinelőadással egybekötött táncmulatsága. 3-án: Az Ipartársulat színdarabbal egybekötött táncmulatsága, a Ref. Gaz­dakör és Dalárda farsangi mulatsága a ref. iskolában és az Alsóvárosi Gazda­kör farsangi mulatsága 7-én; Cigánybál Hüniczkynél. GssSopf* foáiRökSc karikával és váci vendégekkel Fényes külsőségek között zaj­lott le Alagon, a Lovaregyleti nagyszálló (Pavillon) pompásan feldiszneit termeiben a sporilár- sadalom kiválóságainak jelenlé­tében a Vác-környék egyik leg­szebb bálja, a > Galopp-bál <c Áz érkező vendégeket a rendező- gárda élén gróf Pejácsevich Já­nos főrendező fogadta. A ren­dezőség virágcsokrokkal kedves­kedett a hó Így vendégeknek. A vendégsereg gróf Pejácsevich Albertné és Hardy Dreher Béla táncmegnyitója után, alagi szo­kásokhoz híven, kitűnő han­gulatban a késő reggeli órákig mulatott. A megjelent hölgyek közül a következők neveit sikerült fel­jegyezni : Asszonyok: gróf Pejácsevich Albertné, v. Hataiay Antalné, Reeves Herbertné, Futaky Lászlóné, Kleiszner Imréné, if j. Benson Vilmosné, dr Windisch Gézáné, Fóris Béláné, Baneth jánosné, Kemény Bé- iáné, íssekutz Gyuiáné, Eseti Gyözőné, Schejbáll Józsefné, Gombolai Ferencné, Balogh Jánosné Csuta Ferencné. Gutái Jánosné, Hardy Dréh;r Béláné, Jeszenszky Eiemérné, gróf Károlyi ístvánné, Seimeczi Lászlóné, Erőss Frigyesné, Závodszki Gé­záné, Szigeti Nandumé, Schperlágh Tiborné, Muzslay ístvánné, Pucher Józsefné, Kiss Józsefné, Hoiger Istvánná, Rosenberg Gusz- távné, Tóth Lászlóné, dr Horváth Jánosné, dr Hajagos Lászlóné, Csapiár Lajosné, özv. Nagy fmréné. Leányok: Reeves Märy, Kertész Böske, Matauschek Irma, Matauschek Inci, Mata- uschek Anni, Mayer Margit, Szmutny Icu, Szilágyi Baba, Bezzegh Huszágh Éva, Gom­bolai Marica, Baranyai Évi, Juhos Ibolyka, Sün Klári, Kállay Béby, Bárszy Hanna. Gyuíai Anikó, Szigeti Magda, Kiss Izabella, Hoiger Mimi, Wenckheim Rita, Kováts Margit, Toegel Irénke, Farkas íionka, Tóth Gabriella, Humburszky Olga, Nagy Cica, Ágh Kató és Böske, Rökk Marika. Legyen IDunkatársunk 1 és közölje velünk, mi érdekeset beszélnek városban, vidéken Jlüatp 3*i$nadonnák a ?iáci kiállításon Nem remélt nagyarányú ne­vezések futottak be a váci kiállí­tásra. A nagysikerű tavalyi ki­állítás állatjainak számarányát több, mint százzal haladják meg a mostam nevezések. Grszágos- hiríí tenyésztők legjobb állatai­kat hozzák és igy állíthatjuk, hogy a váci kiállítás nívó tekin­tetében is messze felülmúlja a vidéki városok kiállításait. Nagy sikere ez a tenyésztők ifjú egye­sületének: elismerése és mél­tánylása eredményes munkájá­nak. Hogy mindenki megtekint­hesse a .kiállított áilalprimadon­nákat, azért a vezetőség 20 fil­lérben állapította meg a belépő­dijat. könnyért halad Okmaíalpa szárai maiad „A határmentí városokat az ellenség biztosan el fogja pusztítani!“ Mit csinál a váci gázvédeími bizottság? A harcigázról eddig három előadást hallottunk Vácon. Pén­teken volt a negyedik, ép oly zsúfolt ház előtt, mint az első beí­rom. Az előadók nem mondhat­tad újat, mégis a közönség ér­deklődése változatlanul nagy. Mi okozhatja ezt? Közel járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a bizonytalanság érzése az egye­düli, mely összetereli a váci kö­zönséget és hallani akar arról, vájjon történik-e már arra intézkedés, hogy Yácon egy légitámadás esetén a sze­mélyi és vagyoni biztonság megöriztessék ? Sajnos, a negyedik előadás után is ott tartunk, ahol az első­nél : Beszélünk, beszélünk és egyre többet beszélünk, de csele­kedni nem jut eszébe senkinek. A határon vagyunk. Múlt hónap­ban a háborús veszedelem fejünk felett lógott és szinte elképzelni is borzalom: A cseh repülőgépek épúgy foglakoztatva voltak Helen- bán, mint a jngosziávok Zimony- ban. Mi történt volna, ha kiüt a háború? Egy negyedóra alatt itt vannak a repülőgépek és ebben a határmentí városban szörnyű fejvesztettség tör ki. Messze áll tölünk, hogy pánikot keltsünk, de közönségünk állandó és nem lan­kadó érdeklődése e roppant ko­moly téma iránt arra indítja la­punkat, hogy felvessük a kérdést? Mit csinált eddig a váci gáz- védelmi bizottság? Legközelebb jubilálhat, mert tiz éve lesz, hogy megválasztottuk... A legújabb légvédelmi előadás a Városi Filmszínházban volt. Talpalatnyi hely nem maradhat üresen, olyan hatalmas volt az érdeklődés. Szentgyörgyi Gusztáv a nemzeti munkavédelem nevé­ben hangoztatta, hogy a légi vé­delmi berendezkedésekkel nem csak meg kell ismerkednünk, ha­nem mielőbb azokat létesítenünk is kell. Ezután Snasser Ferenc dr egyetemi tanársegéd tartotta meg előadását a harcigázokról. Snasser egyetemi előadó a kémiai­szakon és állandóan foglalkozik a harcigázokkal. Ismer minden gázt és ő maga mondja beveze­tőiében, hogy a közönség ne ül­jön fel az újságok fel-felbukkanó hiób-liirének, hogy a németek, vagy az amerikaik új pusztító gázt SAJÁT SZÉKHAZÁBAN I VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR .4 Magyar IVemzeü flank iiíellékiieSye VAe, Konstantln-tér 15. Telefoni: BS Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folvósií Elfogad betéteket és azokat arany ért ék ben fizeti ki Exportálók rÍKííre íaisnsltvíinyok Híael&Sí» V&c és Környékére fedeztek fel. A tudomány minden gázról tudja, hogy mit tud, mi az értéke? El vannak azok raktá­rozva a szakkönyvekben, a labo­ratóriumokban és legfeljebb csak azé lehet a kétes dicsőség, hogy kihasználja előbb. Már a legrégibb korban is gondoltak arra, hogy az ellenséget nem csak fegyver­rel kell harcképtelenné tenni. Ezért olvasunk arról, hogy egyik tábor a másikra kigyóesőt, vagy békaesőt zúdított, de hogy ezek nem sok hatással voltak, mutatja, hogy nem sok követőjük akadt. Egyedül a görögtűznek maradt fenn az emléke, mely most is használatban van,nem ugyan harci célokra. A kémia haladásával egymás­után fedezték fel a különböző gá­zokat és a világháborúban ezek kö­zül három pusztító gázfajtát hasz­tfftiÖSI FILMSZÍNHÁZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom