Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-07-31 / 59. szám
árm 12 fillér 49-ik évfolyam 59. szám Vác, P935 Julius 31 Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szerdán és vasérnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: Hsfyben egy negyedévre ..........................................3 P - f Vidéken egy negyedévre ..........................................3 P 50 f Rgyes szám ára...................................................... ...... . 12 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: BERCSÉNYI JíElSé SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyílt-tér, díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. Hallassák szavakat Vác iparosai és kereskedői! Pestvármegye közgyűlésén egy évvel ezelőtt magas rév vain okról, mint a kereskedelem és ipar gátlóiról volt szó. Vác városa megérezte, hogy piaca, kereskedelme és ipara csak az esetben fejlődhetik, ha révvámmal nem veszi le a hasznot a Duna túlsó oldalán lakó gazdák terményeiről, ezért rögtön mérsékelte a dunai révvámokat, melynek jótékony hatását a forgalom növekedésében azonnal megtalálta. A jó példát azonban Tótfalu nem követte. Most, midőn ateri- mények értékesitéséről van szó, a pomázi járás népe kiált fel — Vác város piaca érdekében — ! Nagyon érdekes ez, tiszteit csendesen viselkedő uraim, hasonlít ahhoz a közmondáshoz, hogy mással kapartatjuk ki a gesztenyét, hogy nekünk jó legyen. Nem szabad mindkét fülünkre süketeknek lenni, főkép, midőn a mi érdekeinkről van szó. Ne a kereskedők és iparosok, hanem Vác város képviselőtestülete, mint az összes polgárság te. kintélye álljon elő és követelje, Váci képek I. Reggel a korzón... dr Bardóc Árpádnak Elfeküdt a Nap csókja a fák alatt, langyos-iágyán hajlongnak az ágak. Integetnek . . . Valakire várnak . . . Illatát a Hübschl-petúniáknak rájuk hinti majd a szellő áradat. . . Üresek a cirkált padok . . . csendesek... Vaj’ mit csinált most a Tót Kalára, akinek a jól kifent bokája szép szerelmét a minap danászta ; „Kalára, én szeretlek és szenvedek L^.“ Csacsog, cseveg hűs fodra a Dunának, táncát lejti rajt’ a Nap sugára, a Zapletál csónakház csudálja, meg egy trikós szép férfisudálfa ! . . A gyárak most éppen hetet dudálnak. Tótfalusi kéklö hegyek bámulnak azúrjába a tündöklő égnek. A lábuknál kis templom, csöpp házak, ahová bús sóhajaink szállnak, ha szivünkre a gonderdök ráhulinak . . . Galambszürke cementoszlop sorára lezuhog a kárörvendö bánat . . . Mögötte, mint szelid rabok járnak kis kutyus s cicája a háznak s rácsudálnak egy szép női bokára . . . Szent Jánosunk lábainál a pádon, ifjú pár ül, édes, hallgatagon . , . Nézdegéinek . . A csend pihen rajtuk, hogy ha a mi városunk már megtette kötelességét, ismerjék azt a Kisdunánál is és a hidvá- mokat legalább is a felére mérsékeljék sha Tótfalu erre nem hajlamos, ott a vármegye. A vármegye védjen meg minket, képviselje Vác érdekeit, a mellyel megvédi túl a Duna népének érdekeit is. Pilisvidéki Hírek laptársunk Írja e nagyon érdekes és gazdaságilag fontos sorokat: A messze földön hires és nevezetes váci országos vásárok, továbbá a hetipiacok és állatvásárok eladóinak és vevőinek jelentős hányada a pomázi járás gazdaközönségéből rekruíálódik. A gazdák az indokolatlanul magas nagydunai révátkelési dijak mérséklése érdekében már régebben mozgalmat indítottak, sőt Pestmegye közgyűlésén éles támadások hangzottak el a mangas révdijak ellen. A mozgalom végül is eredménnyel járt, bár nem olyan mértékben, mint az kívánatos lett volna: Vác városa az átkelési viteldijakat leszállította. Azonazt hosszú, puhacsókra — vágyón, lassan egymást keresi az ajkuk . . . Vác, 1935. július. Gergely Ferenc Áruló kő a Báthori-utcá Gyermekkoromban a Görgei- és Ráthori-utcák sarkán állott egy hatalmas kőkocka. Nem is tudom, hova vihették, hisz a méter magas, méter széles naszáj- lyi kővel puszta emberi kéz nem tudta megmozgatni. Ott állott, a hol most a vízvezeték utcai csapja és mi szent borzadály- lyal néztünk rá. Soha meg nem szoktuk, pedig’ naponta láttuk, naponta elmentünk mellette. Ehhez a kőhöz jártak ki naponta a Sas- és a Báthori-utcák csizmadiái. Akkoriban még sok csizmadia élt Vácon, számuk vetekedett Miskolcéval. Sokan voltak, a fél felvidék Vácra jött csizmáért, hát hosszú volt a munkaidejük. A háromlábú szék rőt megl-megszöklek »derekat egyenesiteni«, mint mondták, a híres, neves kőhöz. Csendesen pipáltak és politizáltak. Aztán ban csak a szentendrei szigeten levő községeknek kedvezett, a Kisduna jobbpartján levő Du- nabogdány, Tahi, Szentendre, Pomáz, Budakalász és Békásmegyer gazdáinak, ha Vácra igyekeznek, még a tótfalni liidon is keresztül kell menniök, ahol hidvám címén a gyalogosoktól 4 fillért, egylovas kocsi után 34 fillért és kétlovas kocsi után 44 fillért szednek. A magas dijak jelentékenyen megdrágítják az aránylag kisér- tékű terményeket, éppen ezért Dunabogdány képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott, a melynek következményeként feliratban kérték a járás főszolga,L biráját, valamint Pestvármegye alispánját, hassanak oda, hogy a tótfalui hid jelenleg érvényben levő közlekedési díjszabását a község elöljárósága szállítsa le. D urnabogd ány mozgaimához a pomázi járás gazdaközönsége lelkesedéssel csatlakozik annál is inkább, mert a mostani magas hidvámdijakkal kapcsolatban az a furcsa helyzet állott elő, hogy a gazda inkább Eszr tergomba fuvarozza árúját kevesebb költséggel, mint a jóval közelebb fekvő Vácra. A díjcsökkenés arányában a híd fortéidra múlva mindenki ment a munkájára. Volt elég. Ok mesélték nekünk igen komoly arccal, hogy ez a kő azért nevezetes kő, mert 1849-ben ezen ült Görgei Artúr, mielőtt hires visszavonulását megkezdette. Az ellenség Csörögből lőtte Vácot, dehogy mert volna közelebb jönni!— mondották derék csizma_ diáink, de a kövön ült Görgei és egy nagy vörös kendővel tö- rülgette izzadtságát (a mit a lelkiismerete nyomott az arcára! — tette hozzá csendesen Adarn!- csek uram.) A vörös zsebkendőt azonban úgy forgatta, hogy az integetés volt Csörög felé a muszkának, hogy »gy ülietsz már, én menek Selmec felé«. Áruló kő volt a neve és mi mindnyájan hogyan hittünk a naiv elbeszélőnek! Halálos komolysággal hittük, hogy egy vörös zsebkendő elég és azt Csörögből az ágyú mellől meglátja az ellenség! Borzong'va kerültük meg az áruló követ és nem akadt senki közöttünk, aki azt mondotta volna: — Jó, de vizsgáljuk meg az esetet... Mert ha valaki kételkedni merészelt volna, bizonyára árulónak kiáltjuk galma növekedni fog, tehát Tótfalu a csökkentés bekövetkeztéivel nem sokat veszít, éppen ez oknál fogva is hisszük, hogy a község a gazdák jogos kérése elől nem zárkózik el és igyekszik olyan megoldást találni, a mellyel Tótfalu és a járás gardái is meg fognak elégedni. H piaristák Szent l&arta« búcsúja A piaristák temploma védőiszentjének, Szent Annának napiját nagy ünnep édességgel ülték meg. A templomban reggel ünnepi nagymise volt, amelyet Török Jenő piarista tanár mutatott be fényes papi segédlettel. A szentbeszédet Csáky József nógrádi plébános mondotta a szülők példátadó nevelő módszeréiről olyan gyakorlati alapon, hogy a város katolikus hívei egész nap erről beszéltek, mint szívhez talált útról-módról. Délután a hívek a hagyomáv nyos hétkápolnai zarándoklattal adlak kifejezést a Szent Csaí- ládba vetett bizalmuknak. Ifáci fiú a bajnokságban Vasárnap evezték Budapesten Magyarország evezős bajnokságait. Négy evezős bajnokságot a Hungária nyerte el, melyben Fráter Gyula joghallgató is evezett, ki a dij mellett még bajnoki jelvényt is kapott. * * * ki és soha sorainkba vissza nem térhetett volna. * Ez a gyermekkori epizód járt eszemben, mikor olvasom, hogy Hegedűs Loránd befejezte a Balkánon kutatásait és Kossuth Lajos bujdosásának történetét írja. Az is kiszivárgott, hogy Hegedűs ép Kossuth törökországi tartózkodása alatt tett nyilatkozataí- ioól és még ki nem adott emlékirataiból világosan kimutatja, hogy Kossuth Görgeit soha sem tartotta árulónak! A hályog már rég leesett szemünkről, az áruló kő is elment már az útból és a népek hisznek. Hiszik, hogy Görgei nem volt áruló és egész életén át panasz nélkül viselte a marlir-ko- szorút. Még Kossuth sem tartotta annak, pedig őt helyezték mindenkor előtérbe. Az ő félre- rnagyarázott mondásait. Büszkék vagyunk, hogy Vác népe korábban mindenki előtt felismerte Görgei martiromságát és az összes városokat megelőzf- ve, Tragor Ignác indítványára, utcát nevezett el a magyar hőskor legnagyobb hadvezéréről. Old riporter
