Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-07-31 / 59. szám

Kq—MUaillMII MUMM— váci a yii. ke?». frontharcos« os©p©s®t 8s5?»á9i!íilaaSása W28Sás*£3iFjp 3fáCB*a Az Országos Frontharcos Sző,L vetség1 budapesti VII. kér. ioí- csoportja vasárnap, augusztus 4-én mintegy hétszáz résztvevő­vel kirándul Yácra, hogy a szi­geten kellemes napot töltsön el. Hajóval érkeznek, 10 óra körül s a hajóállomáson a váci fői- csoport ünnepélyesen fogja fo­gadni a vendégeket. Ezért a fő­csoport vezetősége a V. H. út­ján kéri a váci frontharcosokat, lehetőleg teljes számban jelenjé­nek meg még tíz óra előtt a ha'- jóállornáson, hogy a fogadásnál diszszakasszal mutathassuk meg vendégszeretetünket. A kirándu­lást az időjárásra való tekintet nélkül megrendezik. Formaruha nem kötelező, mert a vendégek is nyári ruhában jönnek. A fo­gadtatás után zárt sorokban, a váci frontharcosok rendezése mellett felvonulnak a Hősök szobrához s azt megkoszorúz­zák. Innen mennek át a szigetre, ahol a Pokolban 1.50 és 1 pen­gőért ebéd lesz, mely azonban nem kötelező. Az ebéden részt­vevők a körözött ivén jelentkez­zenek s ezizel kapcsolatban a ve­zetőség kéri a tehetősebb front­harcosokat, hogy az ebéden is képviseljük magunkat. De ve­gyünk részt minél számosabban a délutáni szórakozásokban is, melynek keretében lesz tánc, ze­ne, kabaré, mókák, szépségver­seny és értékes díjakkal tombo­la. flftessetB'end-wáliosEások A Máv. igazgatóságától nyert értesítés szerint a 4438. sz. vo­nat Fótujfalu m. h.-en 1909-kor megáll. — A 4426. sz. vonat Má- riaudvar m. h.-en 1717-kor csak feltételesen áll meg. — A 4425 sz vonat Váchartyánról 1209-kor indul. Tábor1 iss2Ss:álS © SSemérs^ség cserkészcsapata Augusztus 1-én száll táborába 52 fővel a Reménység Szent József cs. csapata a reggel ]/25 órakor induló vonattal. Tábo­rukat ez évben ugyancsak a Ba­laton partján, Balatonbogláron ütik fel 1—20-ig. A táborból ki­sebb és nagyobb kirándulások lesznek Tihany, Balatonfüred, Badacsony, Lelte és Kaposvári­ra. A cserkész szülők részére augusztus hó 11-én lesz látoga­tási nap. SAJÁT SKÉBHiZÍBAK ¥101 TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti iTatilt. mellékh.elye V&c, Komstantln-tér 15. Telefon: 03 Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók ré»*6re tnniittltvAii.yotf klartátm VA« és hérnyékér« MUNKABÉREKET ezentúl csütörtökön fizetik ki Vácon Első szó a hadiról! Slantaferól Praktikus kérdésben tanács­kozásra hívta össze a polgár- mester Vác gyárainak és nah gyobb vállalatainak vezetőit hétfőn a városházára. Mindenki meggyőződése, hogy a vasárnapi hetivásárt, amelyről a szabály- rendelet nem tud, sokáig fenn­tartani nem lehet és niég e hol­napban országos rendezés alá kerül a vasárnapi munkaszünet, mely a minisztériumból nyert értesülés szerint olyan lesz, hogy vasárnap üzleteket nem szabad kinyitni és a piac is legkisebb méretben tartható. Ez a törvé­nyes rendelkezés megváltoztatja a munkabérek kifizetését és mij­után vasárnap a munkásság ke­resetéből nem vásárolhat, a munkabér kifizetéseket a hél más alkalmas napjára kelt át­tenni. Az értekezleten a váci gyárak képviselői mind megjelentek, a kik előtt a polgármester kifej­tette, hogy a szigorított vasár­napi munkaszünet életbelépteté­se csak rövid idő kérdése. A vá­ci vasárnapi hetivásár, tehát csak addig él, mig ez az uj ren­delet a szigorításokat nem hoz­za. Azontúl, tehát a munkásság életkövetelménye lesz, hogy a munkabért akkor vegye kezé­hez, mikor azon vásárolni is tud. Társadalmi és szociális szempontból azl ajánlja, hogy a munkaadók hetibér kifizetés sét tegyék át csütörtökre, mint ez már a városnál régen szoká­sos. A pénteki hetivásáron az>- után beszerezhetik házi szükségi- leteiket. Starnberger Rezső örömmel üdvözli a kezdeményezést, de kéri, hogy a munkabérkifizetést ne csak az ipari munkásoknál valósítsák meg, hanem a mezői­gazdasági munkások is csütör­tökön kapják meg hetibérüket. Csütörtök helyett pedig ajánlja, hogy szerda legyen a hetibér fizetés napja, mert a munkás el­költi bérét azonnal és ez esetben teljesen a városban marad a mun kabér, inig a pénteki hetipiacon a vidék is osztozik a váciak ke­resetén. Kés tier IsLván dr leghatáro­zottabban a polgármesteri elő­terjesztés mellett foglal állást és meg akarja cáfolni azokat a Hi­re s z te 1 é se ket, amelyeket a vasár­napi munkaszünet ellenséglei a városban terjesztenek. Azl állít­ják ugyanis, ha nem lesz vasári- nap piac, a város négy károkat fog szenvedni, vámban, révben és helypénzben. Az ő meggyőző­dése az, hogyha la vasárnapi piac még rövidebb ideig fog tar­tani, mint most, akkor a falusiak be sem fognak jönni, mert kevés az idő az eladásra, vagy a vásár­lásra. De különben is a falusi gazdának nem voll a hét mind a három vásárjára mit behozr ni, ezért terményével csak egy­szer jött be egy héten. Most te­hát valószínű, hogy mindenki úgy osztja be, hogy kedden és pénteken értékesítse terményeit a váci piacokon és lehet, hogy a vasárnapi heti piac helyett’a keddi és pénteki lesz nagyobb és sem a város, sem iparosaink, sem kereskedőink forgalomban nem fognak károsodni. Ezután az értekezlet magáévá tette a polgármester indítványát és kimondották, hogy miután a héten már nem lehet áttérni a csütörtöki munkabér fizetésre, de jövőhétre már megvalósítják és szombat helyett csütörtökön fogják a munkásoknak kiadni a hetikeresetüket, egyben a pol­gármester felszólítja az iparo­sokat, hegyközségeket, hogy mi­után az uj munkabérfizetési nap nem okoz nekik károkat, baj- nem ipari és mezőgazdasági munkásság érdekeit szolgálja, ők is térjenek át a hétközepén való munkabér kifizetésére. A mun­kásság ennek praktikus voltát hamarosan észre fogja venni, bizonyos, hogy ahol még nem tértek rá a csütörtöki munkabér kifizetésre, ott azt maga fogja követelni. A polgármester, miután a munkáltatók társasága ily nagy számban gyűlt össze, felhasznál­ja az alkalmai és figyelmezteti őket 1933. évi VII. t.-e-ben lefek­tetett kötelességeikre. Ennek a törvénynek 27. szakasza ki­mondja, hogy minden vállalat, mely húsznál több munkást, vagy munkásnőt alkalmaz, az uj felvételnél tartozik alkalmazottai tíz százalékát hadirokkantakból, hadiözvegyekből, vagy hadi ár­vább ói összeállítani. Parancsol­ja ezt nemzeti érzésünk, hogy végre tettekben is megmutassuk hőseink, a háborúban megcsoiif- kitottak, özvegyek és árvák iránt való tiszteletünket. A törvény nagyobb pénzbüntetést helyez kilátásba, ha a vállalat túl teszi magát a rendelkezésen. Bármeí- lyik napon jöhet vizsgálat és annak a gyárnak, mely nem haj­totta végre a törvény rendelke­zését, nagy pénzbüntetésben lesz része. ü Szeretet ülireywei V. sz. füzete jövedeleméből és fe- íülfizetéséből hegyiül egyezer há­romszáz pengős összeg, mely egy 250 pengős felajánlással együtt ma még csak felét jelenti az orgonáé lépiltetési munkaláp tok teljes összegének. Az elszá­molásra vonatkozó adatok — ^hivatalos felülvizsgálat után) — Kulcsár Ilona munkáiból a Karácsonyra megjelenő VI—VII. sz. új füzetekben találhatók. — Kulcsár Ilona: Lakáskeresők c. beszéde kapható a Szerzőnél és Völgyi papirkereskedésében. Tombolás tánc-est a VSE labdarúgóinál A VSE labdarúgó osztálya augusztus 3-án, szombaton este 8 órai kezdettel tombolával egy­bekötött táncestéi rendez város­házi klubhelyiségében. Belépő­díj nem lesz, csak a tombola megváltása (50 fillér) kötelező. Minden szám nyer! Az elnökség a Váci Hírlap útján hívja meg jóbarátait, tagjait és azok vendég igeit. Nyilt-tér Koch Stella és Koch Tasziló úgy a maguk, valamint az alulirt rokonság nevében fájdalomtól meg­tört szívvel tudatják, felejthetetlen édes jó anyjuknak, m.KOCH IMRÉKÉ zempléni SIÜ3Ó MARTHíÍKQH f. évi július hó 27-én rövid szenve­dés után történt elhunytét. Édes jó anyánk teteme folyó évi július 31-én délután 5 órakor fogaz ev. ref. egyház szertartása szerint a templomban felravataloztatni és on­nan a váci ref. temetőben örök nyu­galomra helyeztetni. Budapest, 1935 julius 29-én. Nyugodjál féltéiben I özv. zempléni Szabó sz. Antalné Pákozdy Mária édesanyja, zempléni Szabó Ilonka, zempléni Szabó Miklós testvérei és a Koch-, Szabó- és Falb-család SCö&ztinetfsyiiSvávBifás Mindazoknak, akik felejthetetlen drága kisfiam, illetve unokám teme­tésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, őszinte köszö- netünket fejezzük ki. Balogh Zoltánná Danielis 7?dzsf| és a Danielis-család Kedvező feltételek mellett: üzleti foS^é saráéit Iák Betétek Hűli- ás belföldi átutalások VÁCI EGYHÁZMEGYE! TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegyes Alapítványod J&ezelősé^e KONST ANTIN-TÉR Kezdik felfedezni, mily ssépvárosusik a Pokol terrasráról Szombaton délután ismét elő­kelő vendégei voltak a Pokol­nak. Illusztris társaság érkezett még délelőtt a fővárosból autói­kon, közöttük volt herceg Ho­henlohe Károly, herceg Hohen­lohe Károly Egonné, LamoLte Károly, Budapest alpolgármesL tere, nejével. Körülbelül 20—25 résztvevője volta kirándulásnak. A Pokolban megebédeltek, majd a késő délutáni órákig gyönyör­ködtek a terraszról városunk festői panorámájában. József Ferenc főherceg feleségével ugyancsak megjelent rövid időre ezen a délutánon a pokoli terra- szon. Ifik voltak Vácon vasárnap? Vasárnap a gödöllői Mansz nagy autóbusszal rándult ki Vád­ra és itt maradtak késő estig. — A budapesti bádogosok önse­gélyző egyesülete a Szent László hajóval mintegy hétszáz résztve­vővel érkezett meg Vácra d. e. ti-kor s este nyolcig szórakoz­tak a szigeten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom