Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-07-17 / 55. szám

Ära 12 fillér E 49>!k évfolyam 55. szám yác, 3935 juSsus 17 W sPoISíSlcal és lársadalml hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szerdán és vasémap ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben egy negyedévre ..........................................3 P — f Vidéken egy negyedévre ..........................................3 P 50 f ttjgyes szám ára.......................................................................12 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: ©EBCSÉKTI DEZSŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyí-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyiit-för, díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. Huszonegy hősi halottjának emelt emléktáblát az Ipartársulat A társulati zászló alatt vonult fel az Ipartársulat vasárnap dél­előtt fél 11-kor a Fehérek temp­lomába, hogy szentmisével kezdje meg szép ünnepélyét, amellyel hősi halottainak hódolt. Ugyanígy vonult vissza mise után, csakhogy már megszapo­rodott érdeklődők kíséretében, székházába, ahol virágok, leve­les ágak között, feldíszítve, le­pel alatt várta a márványtábla rajta feljegyzett hősök emlék­ünnepét. Előkelő közönség foglalt he­lyet az udvarban, főpapság, a tisztikar, a város különböző egyesületei képviseltették ma­gukat. Az udvar is falombtól volt diszes. A Polgári Dalkör Hiszekegye után Buszt ky Rusziek Lajos dr polgármester mondotta el maga­san szárnyaló ünnepi beszédét. A beszéd alatt huiiott le a lepel a szép emléktábláról. A polgár- mester iöbbekközött a követ­kezőket mondotta : A nemzet jövőjét kovácsoló alkotó munkából senkisem von­hatja ki magát. Ennek a mun­kának kivan részese lenni ez a nagymultú és bizonyára nagy jövőre hivatott Ipartársulat is akkor, amikor táblára vésve em­léket állit azoknak, akik köré­ből mentek el a nagy önvédelmi háborúba és akiket elnyelt a vi­lágháború mérhetetlen mélysé­gű, telhetetlen örvénye. Számra nézve kicsiny azok­nak a Hősöknek sora, akikről mi ma itt megemlékezünk. Hi­szen a világháború emberveszte­sége 11,000.000 halott volt. Ha ravatalaikat egymás mellé he­lyeznénk, 15.000 kilométeren át Páristól—Vladivosztokig húzód­nának a fekete koporsók. De a 11 millió közül nekünk elsősor­ban az a 680.000 magyar fáj, akik idő előtt hulltak le az élet fájáról s ezek között is az az 505 váci, akik ebben az ősi vá­rosban velünk laktak s ezek so­rában is ma az a 21 hős fiunk, akik ennek a társulatnak voltak tagjai. Magyar Testvéreim! Nem ün­nepelni és nem siratni gyűltünk össze. Előttünk márványtábla áll, amely azoknak emlékét örö­kíti meg, akik után otthon öz­vegyek maradtak és árvák, akik­re hiába várt a munka eszköze, akik erősek voltak és bátrak, akik még élni akartak és meg­hallak. És ez az emlék számon- kéri lőiünk az őseinktől örökölt Hazát, melyért ők életüket ál­dozták —■ s addig, míg mi nekik erről számot adni nem tudunk, ünnepnapot nem ülhetünk. De nem is siratni jöttünk ide. Nem halt még meg a magyar. A magyarok Istenének terve van még mivelünk; s ezt a tervet ne­künk kell végrehajtani. Törté­nelmi elhivatásunk tudata, saját erőnkbe vetett legyőzhetetlen Ilit és a remény a jobb jövőbe, ez a három államfentartó erénye a magyarnak. A szivekbe szárnyaló ünnepi szónoklat után Bernáth András, az Ipartársulat elnöke kereset­len pár szóval átvette az emlék­táblát, ígérve, hogy azt kegye­lettel megőrzi és épségben adja át majdan utódjának. A dalárda a Könyörgés cimű szép ‘dalt énekelte ezután, majd a tábla ünnepélyes megkoszo­rúzása következett. Egymásután helyezték el koszorúikat a pol­gármester a város nevében, az 1. honvéd kerékpáros zászlóalj, az Ipartársulat, a vitézi szék, a hadirokkantak, özvegyek és ár­vák, frontharcosok, Kereskedők egyesülete, Polgári Dalkör és végül az özvegyek helyezték el virágaikat. Ezután az ünneplő közönség a társulat termébe vonult be, ahol díszközgyűlés volt. Bernáth András elnök ünnepi beszédé­ben megemlékezett a huszonegy év előtti időkről, amikor a tár­sulat tagjai egymásután, lelke­sen mentek ki a harctérre, tel­jesíteni kötelességüket. Sokan nem jöttek vissza onnan, ahol a legdrágábbat, életüket áldoz­ták a hazáért. Ez a közgyűlés emléküknek hódol s az emlék­tábla emlékeztető a jövő nem­zedéknek : a hazáért mindent fel kell áldozni! Ifj. Spoivindt János ez alka­lomra irt saját szerzeményű ko­Vendéglátó Minapában benyit hozzám Egy fiatal úr. »Mivei Szolgálhatok?« — Semmivel. Csak a verseimet hoznám: Én alecsandri vagyok, Egy kötetkét itt hagyok. Nézegesse, hogyha ráér. Nagy-Oiáhországi áér Szól ebből a magyar fülhöz. »Isten hozta, légyen üdvöz, Ismeretien költőtársam! Hogy kilétét jobban lássam, Azt kérdem: hány esztendős ön?« — fiát biz én ezen az őszön Száztizennégy elmúlok. »Annitok és bámulok: Ilyen ifjan és üdén?« — Úgy biz én. »Ily csudát ki tett?« — Az a gyár. Hova holt ember hazajár: Munkába veszik, s egy-kettő, Ifj ú lesz a régi költő. » Értem. ön u j -e le ven : Ilyenül im megjelen, Újabb, tartósb létre Iából. Honnan jött?« — Egy váci gyárból, Bardócz úr igazgat ottan ... »Hát köszöntőm meghatóttan, Oft s az új-ódalnokot, Akit létre alkotott. Uj ember és uj hang ez itt. Dicsérem’ a gyár eszit, Hogy a költő hült porából Megint élőt büvöl-bájól!« Vikár Béla * Ezzel a verssel üdvözölte Vikár Bé­la Bardócz Árpádot »Vasile Alecsand­ri: Emlék« cimű verseskötetének kéz­hezvétele alkalmából. Vágy — Vasile Alecsandri — Zöld a vidék, hull a barka, aranyfény száll a galyakra; vig a falu, hi, marasztal be sok öröm van tavasszal! Csöndes este, halk madárdal, erdő, tele gyöngyvirággal, kerek teliliold az égen, hogy a rét is fényben égjen. Vijg a pásztor, szól a sípja, fáj a szivem, vágy hasítja; csörög a viz, fut a bidlioz, a vágy nem hagy, újra kínoz. Add. uram, hogy szárnyra kapjak s elrepüljek, mint a darvak — fent száguld jak az egekben, a fecskéknél sebesebben; elrepüljek messze-messze, tengerek ködébe veszve, át a földön, a világon, mert ez nem az ér% világom; átsuhanjak fényen, éjen, hogy a vágy utói ne ér jen s túl vizen, hegyen, lapályon, soha rám már ne találjon! Bardócz Árpád * Mutatvány Vasile Alecsandri »Em­lék« cimű lírai verskötetéből, mely Bardócz Árpád fordításában az Er­délyi Szépmives Céh legújabb kiad­mányaként a napokban jelent meg. Karakán és a vitorlázó-repülés Akik 1933 augusztusában vé­gig nézték a világ cserkészeinek gödöllői táborozását, a sok lát­ni való között, melyben bőséges részük voit, megtekinthették a cserkészek repülő táborát. Volt motoros repülés is (220 utas is felszállt), de legnagyobb érdek­lődést a táborban a vitorlázó re­pülés keltette. A magyar cserké­szet, mely sokban kezdeményező szerepet tölt be a világ csericé- szetében, e téren is adott újat. A gödöllői világjamboree volt az első, melynek keretében repülő tábor létesült s vitorázó repü­lési mutattak be. 11 magyar s hét külföldi motornélküli re­pülőgép szerepelt a jamboreen. A tábor sikerét Baden Powel vi­lág főcserkésze állapította meg, igen nagy örömének és elisme­résének adva kifejezést a repülő tábor megrendezése és sikere fe­lett. Azt is mondta, hogy a ma­gyar cserkész repülőtábor uj perspektívát nyitott meg az egész világ cserkész - mozgalmának. Azóta tagadhatatlanul szép ered­ményekei éri el cserkészetünk a repülő sport terén. Vasárnap, június 16-án avatták fel hármas,1- liegyi repülőterükön saját mű­helyükben készült Töhötöm és Bendegúz nevű gépeiket. Ha­zánknak három ezüstkoszorús pilótája van, ezek közül kettő cserkész. Rotter Lajos, a világ­hírű Karakán tervezője és Stef Tibor, a cserkész repülők egyik oktatója. Pedig nem egyszerű dolog az ezüsL koszorú megszer­zése! Motor nélkül 5 órás idő­tartam, a kiindulási pont felett 1000 méteres magasság s lég­vonalban 50 km. távolság bere­pülése a bárom feltétel, mely ugyancsak próbára leszi a pilóta minden tudását, idejét, ügyessé­gét. Mindez abból az alkalomból jut eszembe, hogy a Váci Hírlap egyik multheti száma a hires Ka­rakán vontató gépének súlyos sérüléséről adott hirt. Megval­lom aggódtam a sók sikert ara­tott Karakánért s beszéltem pi­lótájával, Stef Tiborral. Az al­kalmai felhasználva, megkértem arra is, tájékoztassa röviden a vitorlázó vontatásos repülésről a közönségei. Stef Tibor ezeket mondotta: A vontatásos repülés, a vitor­lázó gépek motoros repülőgép­pel való magasba vontatása. A sik vidéken a földön nyugvó vi­torlázó repülőgép ugyanis ma­gától nem tud a földről felemel­kedni és elérni a vitorlázó repü­lést lehetővé lévő emelkedő lég­áramlatokat. Ebhez veszi igénybe a vitor­lázó repülő a motoros gépet. Az; indulás már most a következő­képen megy végbe: a földön lé­vő gépeket egy 120 m-es a céh- kébe! lel összeerősitik de úgy, hogy bármelyik pilóta szükség esetén le tudja magát kapcsolni a drótkötélről. Jelzésre a motoros pilóta meg

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom