Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-07-17 / 55. szám
2 VÁCI HÍRLAP Hálaadó aratóünnep rendezését rendeli el a főispán Gondolja a főispán úr, hogy a falusi gazda gyüjtőiven adakozik? moly és tartalmas költeményét szavalta ezután. Vogel Mihály emlékiratot olvasott fel, meg emlékezve arról a vasárnap délutánról, amely huszonegy évvel ezelőtt nagyobb szórakozó társaságot talált a társulat helyiségében s amely napon meg gyilkolták a. trónörököst. Emlékiratában névszerint megemlékezett a társulat hőseiről s hősi haláluk körülményeiről. A huszonegy hős névsora, amelyet most már az emléktábla őriz, a következő: Ambrus Ferenc Konrád Sándor Bárdos Ernő Kopeczky József Böszörményi János Loch Géza Cserny István Maier Károly Csízek Ferenc Meixner Károly Fekete Károly Millman Aladár Földi György Neisz János Madarics Péter Paul Béla Koncsiezky József Petrásovits Lajos Konkoly Ignác dr Remes Sándor Zoliéi Imre A jövőben, mint a múltban, ha a haza kívánja, az iparosok fogják tudni kötelességüket! — mondotta az elnök zárószavában s a dalárda Himnuszával véget ért a kegyeletes ünnepély. Kinevezett tanár A közoktatásügyi miniszter Nagy József helyettes gimnázium tanárt a hatvani reálgimnáziumhoz rendes tanárnak a IX. fizetési osztályba kinevezte. A fiatal tanár néhány év előtt a váci gimnáziumnak volt civil tanára. Hirdessen a VÁCI HIRLAP-ban indítja a gépét és megindul a vontatás. Előbb a vitorlázó gép, majd rövidesen a motoros gép is elhagyja a földet és igy összekötve repülnek a kitűzött cél felé. Ha közben a vitorlázó pilóta emelkedő légáramra talál, lekapcsolja magát a kábelről és most már szabadon repül tetszése szerint. Ez a hiódja a vitorlázó gép in- ditásank, általánosan használt módszer és teljesen üzembiztos is, mert a sok száz feliszállás, melyet igy végeztünk, a legkisebb zavar nélkül, mind állításomat bizonyítja. összeütközés a vontató és vontatott gép között már csak azért sem lehetséges, mert a lassúbb repülésű vitorlázó repülőgép van a vontatás alatt hátul és igy sohasem érheti utói a gyors motoros gépet. — Mi történt Ecsegen a Karakánnal? tettem fel a minket közelről érdeklő kérdést. — Az ecsegi gép sérüléses leszállása nem összeütközés következménye volt — mondotta Stef Tibor — hanem, hogy az egyedül magában repülő, tehát nem vontató motoros repülőgép elé a leszállás előtt az utolsó pillanatban egy ember futott. Majoros János szigorló gépészmérnök pilóta, hogy a balesetet elkerülje, az utolsó pillanatban más helyre vezette a gépet, ahol a talaj nem volt elég egyenletes és igy történt, hogy az egyik futó-kerék egy gödörbe gurulva, eltörött. Egyébként sem a gépA vármegyeházáról érdekes rendelet érkezett a városhoz és a tőszó! gab írósághoz. KarcigKrakker főispán küldötte, vallásos és humánus elgondolásával méltán nagy feltűnést fog kelteni. A leiratban a főispán arra szólítja fel az érdekelt hatóságok vezetőit, hogy augusztus első felében a vármegye egész területén rendezzenek aratási hálaadó ünnepségeket és ezeket az ünnepségeket jövőre is rendszereSA.IÁI SZÉKHAZÁRA^ mi IMflRÉKPÉHZTÓR A Magyar Nemzeti Bank g mellékhelje VA<!, Konstantin-tér 15. Telefon: 63 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki <$> Exportálók részére tr.miKltvAii.rok kiadAim VAc és Itörnyébére nek, sem a bennülőknek semmi bajuk sem történt, olyannyira, hogy másnap a törött futó-ker reket kicserélve és a Karakán vitorlázó gépet is vontatásba véve, rendben megérkeztünk a mátyásföldi repülőtérre. Nincs tehát baj a Karakánnal! Tovább szeli szárnyaival a magyar levegőt. Szeressük vitorlázó repülőinket! A trianoni békeparancs nem enged motoros repülőgépeket építeni, a magyar élniakarás megnyergelte a szelek szárnyát több szerencsével, mint Ikarus! Szerény eszközökkel, de magyar szívvel, magyar lélekkel küzdenek, harcolnak fiaink, örüljünk sikereiknek, támogassuk őket a magyar jövendő hőseit, kik a repülés terén is biztosítják gúzsba- kötött nemzetünk jó hírnevét és vele megbecsülését. ______ F. S. 1 est ament om (F. J. kisasszonynak ajánlom) Szomorú fűzfák a najgytó partján, Tőletek kaptam álmot, ihletet, Ti susogtatok nekem csendes pihenést, Édes dalokat, tündér szirmokat. Busongva hajló szomorú fűzek A szivem fáradt, pihenni vágyom S ha meghalok ... tirátok hagyom A szivem színeit és minden álmom, Tőletek kaptam, titeket illet, Suttogjátok ti uj tavaszokon Mikor az élet újra fogan Szivem dalát, minden csókom És egy imát... értem! ifj. Ilartnos Jenő sitsék. Az ez év május eleji fagyok, majd az ország különböző részein pusztító jégverések a magyar föld több százezernyi területén a minimálisra csökkentették az idei terméskilátásokat. A nemzetet ért fájdalmas érzés érlelte meg Karay-Krakker főispánban a gondolatot, hogy aratási hálaadó ünnepségeket rendezzenek a vármegye minden városában és községében és ezt az ünnepséget kapcsolják egybe a nincstelenek kenyerének biztosi tusával. A főispán leiratában ulasitja a főszolgabírókat és polgármestereket, hog}r mielőbb alakítsanak helyi bizottságokat, amelyeknek az a feladata, hogy mindenegyes községben gyűjtő Ívvel adakozásra szólítják fel a tehetősebb gazdákat, hogy idei termésükből tehetségük szerint adakozzanak községük szegényei javára. Az adományokat összegyűjtik és az aratási hálaadó ünnepen az egyházilag megáldandó terményeket elsősorban többgyermekes szegény szülőknek adják. * Nem csak érdekes, de értékes rendelete ez a főispánnak. Kiváncsiak vagyunk, mennyi marad belőle papiroson. Figyelni fogjuk, hogy a váci járás egykori főszolgabírójának, Vác volt polgármesterének hány hetyen és hogyan hajtják végre érdekes leiratát. Az p. kai. hitközség megalakult A váci róm. kát. egyházközségi képviselőtestülete július 21- én délelőtt fél 11 órakor, a Karolina tornatermében tartja alakuló gyűlését. Tárgysorozat ez: l. Világi elnök választása. (Három évre.) 2. Jegyző választása. (Három évre.) 3. Pénztárnok- gondnok választása. (Három évre.) 4. Az egyházközségi tanács 28 rendes és tiz póttagjának választása. (Három évre.) 5. A felszólamlási bizottság 4 tagjának választása. (Három évre.) 6. Három számvizsgáló választása. (Egy évre.) 7. Három igazoló bizottsági tag választása. (Egy évre.) Halálozás Düsseldorfi Über Endre ny. m. kir. állampénztári igazgató Budapesten, rövid szenvedés után, 6(5 éves korában elhunyt. A megboldogult — aki apósa voll dr Gajáry Lászlónak, a székesfehérvári m. kir. gazdasági szakiskola igazgatójának — a megszállás első éveiben erős ellenállási tanúsított az oláhokkal szemben, akik családjával 1922- ben kiutasították Székelykeresz- 1 úrról. Kedvező feltételek mellett: üzleti folyószámlák Betétek KíiE- és belföldi átutalások Kölcsönök VáCi EGYHÁZMEGYEI TBKflRÉKPÉHZTIÍR R.T. Kesjien AlapitvAnyok Kezelőséife konstaxtín-tér Elnémult a hadiárvák zenekara A hold keskeny fénycsikja belebámul a fejedelmi folyamba, melynek partján késő este nyüzsög a közönség egy megvilágítóit emelvény előtt. A hadiárvák zenekara adja búcsúhangverse- nyét. Gáli igazgató kedvencei, a hadi árvák, kivonulnak minta-ine lézetéből és ezzel megszűnik, vagy legalább is évekre elhalkul a hadi árvák közkedvelt zenekara, melyet annyiszor és oly szívesen hallgattunk, hiszen művészi szépet adott. Olyan az est, mint fürdőkben, nyáresti hangulatban. Mi sem zavarja a harmóniát, szellő se rezdül, intelligens közönség az élvezője a válogatott műsornak. Nagyon tetszik minden eljátszott zeneszám, a közönség lelkesen éljenez, tapsol. Dicsérő jelzők mindenfelől. Miért nem közvetítette a ritka szépséget a rádió? Miért engedik szét ezeket a kis művészeket? Válasz nem jő a kérdésekre, de mindenki érzi, hogy kár, nagy kár ennek a kedves, lelkes és önzetlen zenekarnak az elmúlása. Ezt fokozza a műsor utolsó száma. László Árpád szeeniroz- va bemutatta a Ballag már a vén diák ... közismert dallamát és könnyeket csalt a szemekbe. Hatásos és szép volt ott a vízparton, hangulatos keretben. A közönség, mely hatszáz pengőt adakozott össze tisztán, a kiadások levonása után, nagyon meghatva élvezte még ezeket a poétikus jeleneteket. Szétoszláskor hallottuk, hogy a közönség beszélt arról, miszerint idegenforgalmi hivatalunknak kötelessége lett volna ezt a váci művészi eseményt a szomszédos nyaralóhelyeken reklámozni. Borellenörzö bizottság kinevezése A fölmüvelésügyi miniszter a váci borellenörzö bizottság elnökévé Ottó Józsefet, tagjaivá Szigvárt János gyógyszerészt és Bercsényi Dezső szerkesztőt 1939-ig terjedő időre kinevezte. Telek alig néhány, kapható még deAkvAron Bauer-Udvardy Mihálynénál Deákvári-főút 40. sz.