Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-03-25 / 24. szám

tmci hírlap Bölcs tanácsra aki hallgat: Hem hord mást csak Okmaialpat Kérjen cipészétől PALMA Okma talpal ást ¥ác£ muzsikusok fővárosi «szereplése A katolikus Írókat és művé­szeket magába foglaló Pázmány- egyesület csütörtökön délután nagyszabású és reprezentatív ünnepséget rendezett a Viga­dóban, melyet a rádió is közve­tített. Örömmel regisztráljuk, hogy az előkelő szereplők kö­zött, kiknek élén Serédy Juszti- nián bíboros hercegprímás állt, két váci muzsikusunk is szere­pelt. Dr Thomasz Géza ésVass József Nardini Larghettóját ad­ták elő. A közönség hálásan ér­tékelte dr Thomasz Géza művé­szi gordonka játékát és Vass József kongeniális zongora kísé­retét. Dijakat nyert az országos mezőgazdasági kiállításon Ha az olvasó figyelemmel ki­sérte a Vácon most lefolyt kis- állatkiállitást, fel kellett tűnni, hogy Tomecskó Mihály városi kiadó amely csoportban jelent­kezett állataival, abban a leg­első dijakat vitte el. Nem ment ez minden irigység nélkül, de most, hogy a kiállítás elmúlt, minden váci kisállattenyésztő büszkén gondol arra, hogy ilyen kiváló tenyésztője sikereket ért el. Ezt öregbítette az országos mezőgazdasági kiállításon is, a hol tudtunkal Tomecskó Mihály az egyetlen kiállító. Öt óriási nyúlát vitte le és mind az öttel dijat nyert, mert két első és há­rom második dijat kapott. Ez a budapesti elismerés is azt mutat­ja, hogy a váci kiállítás nívóban messze felülmúlta a szokásos vidéki kiállításokat. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek ICül- és belföldi átutalások kölcsönök VÜCÍ EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Hegye* Alapítványok KezelOnége KONST ANTIN-TÉR KATOLIKUS ÉLET Nagyhét a püspöki városban Március 25. virágvasárnap dél­előtt V27 órakor : Felsővárosi plébániatemplomban (Fehérek temploma) szentmise, alatta Szt Máté evangéliuma szerinti pas­sió magyar nyelven. 8 órakor : Karolina iskolában az intézet volt növendékei részére a Szt Lujza leánykor által rendezett lelkigyakorlat befejezése közös szentáídozással. 9 órakor: Szé­kesegyházban a megyéspüspök úr barkát szentel és körmenetet vezet, utána az ő jelenlétében szentmise, mely alatt a diakónus kispapok Szt Máté evangéliuma szerinti passiót éneklik latin nyelven. V2II órakor: Crédo- egyesület szokott helyiségében összejövetel; heti krónika. Dél­után 3—6 órakor : Karolinában ismétlő-iskolás leányok B. Margit egyesületének rendes heti ösz- szejövetele. 3—6 órakor: Karo­lina iskolában falusi lányok (ház­tartási alkalmazottak) Szt Zita egyesületének rendes heti ösz- szejöveteie. 4—7 órakor: Karo­lina iskolában a Mária Társulat rendes heti összejövetele. 28. 27. 28. délután 6 órakor : Emerikána lelkigyakorlata fő­iskolai hallgatók részére. 27. Nagykedd délelőtt 7 óra­kor: A szeretet-egyesület szegé­nyeinek húsvéti szentáldozása a Székesegyházban, utána a Karolina iskolában közös reg­geli és a húsvéti szeretet-cso- magok átadása. 28. Nagyszerda délután 3 óra­kor : Székesegyházban Jeremiás siralmai, ünnepélyes zsolozsma. 29. Nagycsütörtök délelőtt 8 órakor: Fehérek templomában ünnepélyes szentmise. Sorakor: Székesegyházban püspöki szent­mise, alatta olajszentelés és a papság ünnepélyes szentáldo­zása. Utána oltárfosztás és láb mosás szertartása. Délután 3 órakor: Székesegyházban Jere­miás siralmai, ünnepélyes zso­lozsma. 30. Nagypéntek délelőtt 8 óra- kor:Fehérek templomában cson­ka-mise, passió, szentbeszéd. 9 órakor: Székesegyházban cson­ka-mise, passió, szentbeszéd, amelyet a megyéspüspök úr mond. Délután 3 órakor: Szé­kesegyházban Jeremiás siralmai, ünnepélyes zsolozsma. Utánakb. V2Ö órakor: Papság szentsir lá­togatási körmenete, melyhez a hívek is csatlakozhatnak. 5—6 órakor: Székesegyházban szent- ségimádási óra, utána szentség­betétei. 6 órakor: Fehérek temp­lomában szentségbetétei. 31. Nagyszombat délelőtt i/27 órakor: Székesegyházban szent­ségkitétel, tűz-, húsvéti gyertya és keresztviz-szentelés. 7 óra­kor : Fehérek templomában szentségkitétel, tűz-, gyertya és keresztviz-szentelés. Utána szentmise. 9 órakor: Székes­egyházban püspöki szentmise, alatta az ünnepélyes Alleluja hirdetés. Délután 3 órakor: Fel­támadási körmenet a fegyinté­zetben. 4 órakor: Feltámadási körmenet a fehérek templomá­ban. 5 órakor: Feltámadási kör- menet a piaristáknál. 6 órakor: Feltámadási körmenet a ferenc- rendieknél. 6 órakor: Székesegy­házban ünnepi zsolozsma, utána 7 órakor feltámadási körmenet. Váci leánygimnázium? Podhorányi kanonoki házból leányiskola lesz Olyan népszerű és ezért olyan népes a váci Karolina polgári­iskola, hogy vezetőiben komoly gondok támadnak: mit kell tenni, mikor nincs pénz? Bővíteni kel­lene az iskolát, de hiába könyö­rög évek óta a város nőnevelése érdekében a kormánynál, nem talál meghallgatásra és nincs ál­lamsegély a kibővítésre. Ebben az évben is 314 növen­dék iratkozott be a négy pol­gári osztályba, ami azt jelenti, hogy majdnem minden osztályba 80 növendék van. Ilyen óriási létszámmal szinte lehetetlen a tanítás eredményességét garan­tálni. Ezért a közoktatásügyi miniszter már több Ízben leirt, hogy a Karolina leánypolgári osztályait párhuzamositsák.Vég­re az iskolaszék most megol­dást taiált e uagyfontosságú nevelési kérdésben. Az üresen álló hattyú-utcai Podhorányi kanonoki-házat bér­be fogják venni és ide fogják áttelepíteni a Karolina elemi osztályait. Az igy felszabaduló elemi osztályok tantermeiben párhuzamositják a négy pol­gárit. Megcsillogtatjuk gyermekeik jövőjével törődő szülők előtt azt a szép reményt, miszerint a Ka­rolinában nem lesz a polgári párhuzamositva, hanem a fel­szabaduló osztályokban leány- liceumot, esetleg leánygimnáziu­mot állítanak fel a jövő tanévtől kezdve. A lányos családoknak legnagyobb boldogsága válnék valóra, ha gyermekeik itthon, szülői felügyelet alatt végezhet­nék el iskoláikat. SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Aemzeti Rank | mellékíielye Vác, Konstaiiílii-íér 15. Telefon: 63 A Kölcsönöket kedvező feltété- I lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki $ Exportálok részére tanúsítványok kiadása Vác és környékére A boldog Bécs a vidám, békebeli, nagy csá­szárváros minden szépsége, kedélyessége megelevenedik a Városi e heti nagy filmjé­ben, a „Kék Duna keringő“- ben. Strauss édesbus meló­diái csendülnek fel a szép és fiatal világcsoda: Adele Kern ajkán s az ember nemcsak látja és hallja, de minden ide­gével érzi is Bécset, a drága, szívélyes, gyönyörű Bécset édes szentimentalizmusával, könnyelműségével, boldog ál­maival együtt. Strauss csodá­latos vaicerei elfelejtetik ve­lünk mindazt, ami azóta tör­tént, s úgy érezzük, mintha sohasem lett volna háború, forradalom,nyomorúság,hanem ma is boldog, biztos békében élnénk és a hatalmas monar­chia tündéri Bécse ismét élne, ismét uralkodna, ahova úgy utazunk, mint — Kolozsvárra, vagy Kassára, útlevél nélkül, nemzeti nagyságunk büszke tudatában. Álmodni,gyönyörűt, boldogat álmodni megyünk szegény, megcsonkított, meg­alázott mai magyarok a „Kék Duna“ hangjai mellé, álmodni az édes valcerek mellett, ka­cagni a mi drága, magyar Sző­ke Szakáll-unkon és elkép­zelni, hogy minden lesz, még- egyszer így, leszünk ismét boldogok, vidámak, gondtala­nak, amikor a bécsi valcer ugyanúgy otthon lesz mint a mi gyönyörű cigánymuzsikánk az egész régi, hatalmas mo­narchia területén. Álmodni a legszebb a világon, s a „Kék Duna keringőznél álmodni szebbet nem lehet. VÁROSI verhetetlen Szombat, vasárnap, március 24 és 25-én A nevető Bécs, Strauss gyönyörű zenéjében : KÉK DUNA KERINGŐ ADELE KERN, a bécsi opera szép, fiatal és máris világhírű énekesnője SZŐKE SZAKÁLL, Ursula Grabley, Fritz Kampers MAGYAR HÍRADÓ FOX HÍRADÓ Kedd, szerda, március 27—28 10—40 filléres helyárak ZORO ÉS HURU szédületesen kacagtató vigjátéka: A KÉTHOLPKÓROS _______ Előadások kezdete a hétköznap 5—7 — 9, vasárnap 3—5—7—9-kor

Next

/
Oldalképek
Tartalom