Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-03-25 / 24. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Fogromlást 100'Vr-jg megakadályozza a HYP ERDENÍ szájvizessencia Olcsó hajó husvétkor Vácra, Esztergomig A MFRT igazgatósága a tu- ristaközönség köréből megnyil- váault óhajnak megfelelően, a Budapest—Eötvös-térről a nagy Duma-ágban Esztergomba rendszeresített turistaha jójáratokat április 1-től vasárnaponként ez évben is fenntartja A turistahajó az egyidejűleg kiadott menetrend szerint minden vasárnap reggel 6 órakor indul Budapest - Eötvös-térről és Budapest—Pálífy-tér, Rómaifürdő, Vác, Visegrád, Nagymaros, Dö- mös, Pilismarót és Szob állomások érintésével délelőtt 11 óra 20 perckor érkezik Esztergomba, amiáltal a turistaközönség számára lehetővé válik, hogy a fenti állomások környékén levő kirándulóhelyeket a korai délelőtti időben elérje s azokon huzamosabb időn át tartózkod- hassék. A hajó 16 óra 45 perc kor indul Esztergomból és ugyanezen állomások érintésével, 20 óra 40 perckor érkezik vissza Budapest—Eötvös-térre. Nógrád- verőce és Horthy Miklós-telep állomásokat a gőzös egyelőre nem érinti. A turistahajóra kizárólag egyöntetűen egy osz- tyályú menettérti jegyek adatnak ki s azok ára a vonal bármely állomásáról, bármely állomására és vissza 1 P 80 fillérbe kerül. Szabadjegyek és egyébb kedvezmények nem érvényesek. NEM FESTETT VIZET, hanem VALÓDI KÖLNIVIZEKET ÉS HÚSVÉTI PARFÜMÖT vásárolhat olcsón a régi ScHUMICHER-DROGÉRIÍ-ban Kon3tantin-tér I város belterületén Ambró- és Eötvös- utcára nyíló, jó fekvésű HÁZTELKEK jutányos áron és kedvező fizetési feltételek mellett eladók. Esetleg már meg lévő tervek, vagy tetszésszerinti házak felépítve. Bővebbet ; Biisitz - fatelepen Árpád-utca Telefon 113 500 pengő egy szép magyar dalért Nem sokan tudják, hogy az ezerkezű Andor Károly nem mindig művizre gondol, hanem poéta lelkének virágait is csokorba gyűjti, sőt népdalokat Is irt, amelyekhez a zenét is az ő vénája költi. Nem egy népdala aratott országos sikert és nyert pályadijat, sőt akadt olyan is, amelyet katonazenekarok kaptak fel és illesztették bele pattogós ritmusú indulójukba. Ilyen az „Odalenn az alvégen . . .“ kezdetű gyorscsárdása, amely nemcsak katonai zenekarba került, de már a film vászonáról is éneklik. Azt kell még tudni, hogy Andor összes dalai a Nádor Kálmán cégnél vannak co- pirigtolva, amely azokat ki is adta. A Nádor cég főnöke egy unalmas őszi estén moziba ment. Szivek melódiája cimű darabot adták, mely azóta egyik legnagyobb siker lett a magyar közönség körébeu. Főszerepet a bájos Eggerth Márta játszotta és Schubert Ferenc, a nagy zeneköltő magyarországi szerelmi kalandját tárgyalja a mese. Egyik jelenetben nagy mutatást mutatnak be. Eggerth Márta énekel, de nem Schubert-dalt, hanem egy magyart, Andor Károly gyorsan népszerűvé vált „Odalenn a faluvégén . . .“ dalát. Filmen is a közönség közt is nagy sikere volt a remek gyorscsárdásnak, Nádor Kálmán otthon két levelet irt: egyet Andor Károlynak a szerzőnek, a másikat az Ufa filmvállalatnak. Ez utóbbiban figyelmeztette a hatalmas filmtársaságot, hogy nagysikerű darabjában, a Szivek melódiájában olyan dalt énekeltet Eggerth Mártával, mely szerzői tulajdont képez, ha ezt el nem ismerik, úgy pert indítanak és a táblás házakat vonzó darabot azonnal biróilag betiltatják. Az Ufa jól tudta, hogy mi a szerzői jogvédelem, ezért nem engedte az ügyet bírói útra terelni, hanem némi alkudozás után megállapodott a szerzővel és a kiadóval a tiszteletdijban : 500 pengőben. Ez a szép honorárium az elmúlt napokban meg is érkezett és Andor Károly, valamint Nádor Kálmán szép csendben megfelezték. A Szivek melódiája pedig továbbra hódit zavartalanul Andor Károly szép dalával. Most már azonban a szerzői jog sérelme nélkül. A váci cselédek részére egyesületet alakítottak a Karolina leányai Érdekes egyesület alakult meg a múlt napokban a Karolinában, a kedvesnővérek égisze alatt. A szent Zita nevéről elnevezett egyesület, melynek már sok társa van az országban, azt a célt szolgálja, hogy cselédleányok részére vallásos és szórakoztató vasárnap délutánokat rendezzenek. Ebben vezetőszerepet vállalták a Karolina iskola leánynövendékei. Küldjük el háztartási-alkalmazottainkat az előadásokra. KUCT ÚR-MOZGÓ SZOMBATON 5, 7, 9-kor VASÁRNAP 3, 5, 7. 9-kor Vácon is nagy sikert aratott szenzációs film Budapesttel egyidőben CSIBI Gaál Franciska • Halmay Tibor ® Hermann Thimig 20 fillértől 1 pengőig — Jegyekről szíveskedjék idejében gondoskodni Kedden és szerdán 4, fél 7 és 9 órakor — 10—40 filléres helyárakkal 1 2 SLÁGER: Sátán szekere AUTÓS BANDITÁK Edmund Lowe, Dickie Moore BÉCSI LÁNY Háborűs történet a Kék Duna e n t é n JÖN flnny Ondra: SZŐKE BESTS3. Szives pártfogást kérünk Turistáink egész évre megcsinálták kirándulásaik tervét A váci turisták dicséretes tervet valósítottak meg: előre megmondják, hogy ezen és ezen a napon hova nanduinak ki?Minden kedd este a következő túrára szervezkednek Kossuth-téri otthonukban. Akit tehát érdekel valamelyik túra, keressék fel a turisták Kossuth-téri otthonát, ott bőséges útbaigazítást fog nyerni. Turistáink ezidei kirándulási programját teljes egészében ill közöljük: Március 25; Nagymaros—Hegyestő — Zebegény - Nagymaros. Április 8: Tótfalu—Dunabogdány, ásatások. Április 15 : Pincevölgy — Kőfiilke — Naszály. Április 22 ; Nógrádverőce — Katalinpuszta—Szarvashegy— Naszály — V ác. Április 29: Visegrád Nagyvillám. Május 6 : Pálvölgyi barlang. Május 10; Nógrád — Berkenye —Magyar- kút—Nógrádverőce. Május 13: MÁV Dunakeszi-műhelytelep szabad lyceumának látogatása Vácon. Május 21 : Gyadai-rét (Turista majális). Május 27 : Hősök napja. Május 31 : Váci vízművek. Junius 3: Szokolya—Magastax Nagy- hideghegy. Junius 10: Kismaros uj-út—Kóspallag — Riesner-forrás — Nógrádverőce. Junius 17: Szob — Márianosztra. Junius 21 : Nagymaros—Hegyestető. Junius 29 : Pécsi túra. Julius 1 ; Magyarkút. Julius S; Esztergom—Vaskapu (menedékház). Julius 15: Hétvályuforrás. Julius 22: Diósjenő—Hosszúbérc —Ful- tánkereszt—Csóványos. Julius 29: Dobogókő (holdvilágtúra). Augusztus 5: Naszály - Gyadai-rét. Augusztus 12: Szokolya—Királyrét— Magastax. Augusztus 15: Kismaros — Morgó — Riesner-forrás —Kóspallag. Augusztus 19: Visegrád—Nagyvillám. Augusztus 26 : Pokol — Pócsmegyer — Leányfalu—Tahi. Szeptember 2; Drégelyvár, (esetleg az osztály vándorgyűlése). Szeptember 8; Fenntartva a MTE Vácott tartandó vándorgyűlésére. Szeptember 9 : Hétvályuforrás. Szeptember 16: Gyadai-rét, szederinázás. Szeptember 23: Magyarkút—Katalin- völgy—Pápa-tanya—Sejce—Vác. Szeptember 30 ; Tótfalu — Dunabogdány—Visegrád- Vác. Október 7: Naszály (csirkevacsora a Löházban). Október 14; Vác- Kisoroszi —Vác. Október 21 ; Hegyestető—Nagymaros. Október 28 : Naszály. November 4 : Oregcselőte. No/ember 11 : Verőce—Katalinpuszta— Szendehely —Udvarhelypuszta — Magyarkút. November 18; Kismaros — Királykúti- völgy —Kőmező — Nagymaros. November 25 : Naszály. December; Kedvező hóviszonyok esetén síelés és ródlizás. Férfi, női és gyermek- csontváz Felsőgödön Március 16-án Helyes Béla minisztériumi műszaki altiszt felsőgödi lakásának veteményes kertjében, föld-forditás közben 3 emberi koponyát és elszórtan, ezekhez tartozó csontdarabokat talált. A tisztifőorvos a leletet megvizsgálta és azt áll&pitotta meg, hogy a koponyák közül az egyik férfié, a másik nőé, a harmadik pedig egy 10—15 év közötti fiúé lehetett. A csontvázak 40—60 cm. mélyen a föld alatt, egymástól 3—8 méter távolságban, fejjel a nyugati irányban és arccal a föld felé feküdtek. A csontvázak 100 — 150 évesek lehetnek s még a község keletkezése előtt kerülhettek a földbe. A csontvázakat a felsőgödi temetőben hántolták el. @tíi/Ic'*t} ok Séumyidi TOW* Kedvezményes csereakció