Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-09-27 / 74. szám
A világháború nagy kaszása nem vallás szerint vágta a rendet a magyar ifjúság soraiban, de ha már úgy történt Vácon, hogy a felekezetek mind egyen- kint megörökítették hősi halot- taiknak emlékét és márvánvba- vésve őrzik szent nevüket, a katolikus egyház sem maradhatott el és a város igazán példázatos ál d oz a t k é sz s ég é vei í el álli t o 11 a 415 hősi halottjának négy emléktábláját a fehérek templomának falába. Újabb szépség alakult ki a gyönyörű templom oldalában. Kedves kis parkra lesz figyelmes először mindenki. Benn áll a Kossuth-téri Mária szobor, elhozták a piaristák elől, a szent Háromság szoborhoz nem illő kedves amoretteket (meg kellene tisztogatni vésővel mind) és alkalmas helyén, a Báíhori-ut- cából ideállitott két kőkandellá- ber közölt sűrű aranybetűs névsor négy fehér márvány táblán... Harmonikusan szép az egész elrendezés, (csak a Mária-szq- bornál is bemélyiteni kellene a vaskerítést!) melyen szinte nyugodva pihen meg a szem. (Esti világításban a kanbeiláberekben vörös lámpa izzik, melyek még feltűnőbbé teszik az örök emlékezést ...) * A milyen szép az uj látványosságunk, ugyanolyan szép, zavartalan ünnepély keretében folyt le vasárnap délelőtt annak egyházi megáldása (nem leleplezése, hiszen soha sem voltak eltakarva az emléktáblák) Vá- czy-HiibsehL Kálmán műszaki tanácsosban kitűnő kezű rendezőt ismertünk meg ebből az alkalomból, kinek mindenki, kezdve a püspök úron, kifejezte elismerését a festőién szép rendezésért. (Fel kell jegyezni, hogy a rendezésben hires Markóczy őrnagy volt a jobbkeze.) Vasárnap délelőtt i/2ll órára foglalt volt már az emléktáblák környékén minden hely. Nagyon szépen feldíszítették akispark környékét. A hatalmas falak tolgyfalomfüzért hordoztak, melyek koszorúban végződtek. A kis park földjében mindenütt színes virágok turkállak. Fel kell jegyezni, hogy a szemközti iparbank épületét igen Ízlésesen, az ünnephez méltóan dekorálták lombokkal és szőnyegekkel. Itt volt elhelyezve a két hatalmas hangszóró szájjal északra és délre s úgy vitték a hangot, hogy a Gasparik-uteából és az Eötvös-utcából hozták a hirt hozzánk, hogy ott a beszédeket, ha kocsizörgés nem zavart, tisztán hallották az udvarokban. A házak alatt, a járdán rengeteg érdeklődő. Le egészen Per- luszig minden hely foglalt volt, fel pedig a városházáig. A Kons- lantin-téren négyszöget alkotnii a kerékpároszászlóaij diszszázá- da a leventék, a frontharcosok, a diákság' és az egyesületek zászlóik alatt. Az Intzédy-ház aljában helyezkedett el a hadiár- vaház zenekara. Az emléktáblák két oldalán székek és padok a papság, a meghívóit előkelőségek, hivatalok, katonaság részére'. Szemközt velük a legfájóbb fájdalom: a hadirokkantak serege. Mellük a magyar hős dicsőségét kiáltja, de testük csonka sága a nemzet hálátlanságát. Szemközt velük a legfájóbb fájdalom. Némán ült, az emlékezésnek élt az a két sor hadiözvegy, hadiárva, apa, anya és testvér, kik reménységük, kenyérkeresőjük emlékét látják az összefolyó aranybetűk soraiban. Mindegyik kis koszorút szorongatott kezében. Kiludja, hol pihen némán, névtelenül a hős, észak on-e, délen-e az elnémult pokolban? Csak a könnyek patakja ért el odáig, az emlékezés virága most kerül az alig kiemelkedő lépcsőkre ... Ide képzelik lelki szemeik most sírjukat és szivük minden szeretele ő érettük imádkozik. =1= A templomból kihallik az orgona szava. Benn zsúfoltság. Hivatalok, egyesületek, katonaság, város képviselői a padokban. Kis küldöttségek a rokkantakból, árvákból. Igen nagy az áhitatos közönség. A misét Hanauer István dr. megyés főpásztorunk mondja, ki bérmakörút- járól jött néhány órával előbb haza. A mise végétért, vagy fél ezerrel nő meg az ünneplő sereg, a mint egyházi ornálusában lépkedő püspök nyomán kit odúinak a templomból. Felharsan a kürt, szól az énekesek ajkán a Hiszekegy, a püspök rövid szertartással meghinti az 415 hős emléktábláját, már is a kis örökzölddel cliszitett szószéken áll Kokovay János prelálus, plébános és ünnepi szavait mesz- szi viszi a modern hangosbeszélő. így szól hozzánk: Templomból templomba jöttünk, az Isten oltárától a hazaszeretet oltárához Ott imádkozván ; gondolataink ideszálltak, — mert a szent áldozat őéreltük mulattatott be; — itt könnyezvén; lelkünk a Magasságbeli trónjához emelkedik az imádság szárnyain, — hálás érzelemmel, — mert ők érettünk áldozták fel életüket . . . Odaadni magát másokért, menni a halálba, hogy mások éljenek : ez a legnagyobb szeretet ; melyről maga az Ur Jézus mondotta : »Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.« Ezzel az áldozattal a mi hőseink valódi vértanuk lettek, mert vérükkel tanúskodtak a kötelesség, a becsület, a hűség és a haza- szeretet mellett. Tanúskodtak arról, hogy ezek a javak nagyobbak az életnél, hogy tehát vért és életet is oda kell adnunk értük . . . Oldjuk le hát saruinkat s mint a mártírok sírjához, kegyeletes tisztelettel járuljunk ahhoz az emlékműhöz, melyet a hazáért elvérzett 415 váci róm. kát. hős emlékének emeltünk . . . A múlt szálaiból szövögetjük a jövöt; a múlt dicső eseményeiből merítjük a lelkesedés tüzét; elhúnyt elődök tündöklő példáiból születnek meg az utódok ragyogó hőstettei; mert a holtaktól tanulnak az élők! ... A holtak és élők úgy tartoznak össze, mint a múlt fájó emléke és a jövő bizakodó reménysége . . . E kettős érzelemnek néma, szótlan szimbóluma, kifejezője ez az emlékmű, melyet ma fölavatunk . . . Emlék ez: mely fájdalmat jelez, mely be- heggedt sebeket újra felnyit, de egyúttal olyan emlékjel, mely fölemel és vigasztal. . Márványba vésett néma betűk, — nevek ! Elevenedjetek meg s állítsátok leiki szemeink elé e nevek néhai viselőit, kik közöttünk jártak, keltek, küzdöttek, éltek; de ma már nincsenek az élők között, mert tengernyi szenvedés után föláldozták legdrágább kincsüket: az életet közös édesanyánk : a magyar haza védelmében . . . Szóljanak az elnémult hősök, hiszen tetteik örökké élnek; tehát joggal beszélhetnek. Elsősorban hozzátok szólnak, katonasirató édes jó anyák! Ezek az emlékkövek fájdalmasan emlékeztetnek titeket reájuk: elveszített fiaitokra . . . De ne feledjétek, hogy ti magyar anyák vagytok, szűnjön a ti fájdalmatok. Ti, magyar édesanyák tanítottátok meg őket a hazát szeretni, mint a Rákócziak anyja, Zrínyi Ilona és mások . . . Legyetek büszkék fiaitokra ! A mag, melyet elvetettek, nem esett sziklatalajra. Mártir-dicsoség nehéz koszorújával járó magyar anyák ? Legyetek méltók meg- dicsőült fiaitokhoz. Ha ők nagyok lettek a halálban! ti, édes jó anyák, legyetek nagyok az élet elviselésében . . . Azután hozzátok szólnak, kedves hitveseik és árváik ! Ne mondjátok, hogy most már eltemettünk mindent; vége mindennek. Bár tudjuk, hogy elvesztésük felett szemeitekben fölcsiLant a válás fájdalmas könnye, de ne feledjétek, hogy vértanú nemzet vagyunk ; nincs honunknak egyetlen talpalatnyi földje, melyet vér, könny ne áztatna . . . De rajtatok áll, hogy e drága könnyek ne hulljanak reménytelenül a földre, ne ömöljenek hiába ! Ne a magyar nemzet alkonyának sirató könnyei, hanem új élet hajnalhasadásának legyenek harmatcsöppjei! Legyetek hozzájuk méltók: hős özvegyek és erőslelkű árvák ! . . . Ti hozzátok is szólnak, édes testvéreik, jó barátaik, honfitársaik, magyar véreik I E márványtáblák nektek is mondanak valamit ! . . . »A múlt példa legyen most s égve a honért, bizton nézzen előre szemetek!« . . . E márványba véste a történelem az ő után- zandó példájukat. Ebben vetélkedjetek és ne rettenjetek vissza, ha a haza személyes áldozatokat is kiván tőletek, mert: »Nem szülhet gyáva nyulat Hunnia párduca!«... De mindnyájunkhoz szólnak e drága kövek, — melyeket nagy tettek, hősi önfeláldozás koszorúsnak meg áldással, dicsőséggel — mert tanulni jöttünk ide; megtanulni, hogyan szeressük a hazát ...Se kőbevésett ragyogó nevek arra tanítanak, hogy szeressük tisztán, minden önérdek nélkül ; nem szóval, hanem tettekkel! . . . Önzetlenül, — mondom — sőt önmegtagadásunkkal, mert a hazaszeretet erény, az erény pedig áldozattal jár . . .! íme, ezt beszélik e néma kövek; erre tanítanak minket a róluk felénk ragyogó nevek . . . És hogy ez a tanitás minél mélyebben vésődjék elménkbe, s ezen emlékmű kegyeletes tiszteletünket annál méltóbb tárgya legyen ; az Anyaszentegyház áldásának harmatával hintette azt meg Főpásztorunk. Azért mint megszentelt tárgyra, áhítattal tekintsünk mindig reá és előtte elmenve, kalapemeléssel fejezzük ki tiszteletünket’ s egy-egy simogató tekintettel áldjuk emléküket . . . Vác város mártírjai! Nemzetünk hős fiai! Pihenjetek ! . . . Testeteknek legyen könnyű a föld, bármerre porladjanak is csontjaitok . . . Lelketek pedig szálljon a — hazája szeretetét sűrű könnyekkel tanító — Úr Jézus elé, aki honszerelmetekért adja meg nektek a béke olajágát és a győzelem örök pálmáját ! . . . És ha talán kisebbnek érezzük magunkat, hogy sem a haza sorsának intézésére befolyhatnánk; van egy hatalom a legkisebbnek is rendelkezésére s ez: az imádság! Emeljük fel tehát elménket és szivünket a népek és nemzetek könyörülő Istenéhez, kérvén ct; segitse diadalra üdvös szándékunkat, tartsa tőlünk, távol a meghasonlás és pártoskodás szellemét; hogy boldoguljon a haza és boldoguljon e hazában minden magyar ! . . . Hittel és bizalommal kérhetjük ezt; Mert nem lehet, hogy annyi szív hiába ontna vért, S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért 1 Azért; Szent o'tárodnál térdre hullva kérünk, édes hazánkat, Nagy-magyarországot óh, add vissza nékünk ! . . . (Most a polgármesterhez fordul) Idestova másfél évtizede már, hogy a világháború szomorú, végső akkordja lezajlott s jött a fájdalmas országcsonkitás ; a trianoni békediktátum . . . Végre a világháborúban elesett összes váci hősök emlékét megörökítették Igen nagy érdeklődés mellett 415 hős katonánk emléktábláit felavatták
