Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-09-27 / 74. szám

saEEäBJrsssraasaBKSKasLicÄte^äEBftäisasH A világháborúban elesett hősök hozzá­tartozói, csak szivük keserűségébe temet­kezve gondolhattak a messze idegenben porladó övéikre Vác város nemesen gondolkodó közgyű­lésének határozatából állíttatott fel a váci róm. kát. hősöknek ti a közös emlékműve, melyet ma ünnepélyesen felavattunk, és ame­lyet a fájdalmasan emlékező özvegyek, ár­vák, szülők és jóbarátok azzal a vigasztaló érzéssel állnak körül, hogy akiket elvesz­tettek, vaiamikép a mai napon, újra az övéik lettek. Felkérem polgármester urat, — mint a város fejét — vegye őrizetébe és gyöugéd gondozásába a hazaszeretet váci vértanúi­nak ezen emlékművét . . . Most a polgármester diszma- gyarban meghajtja magát a me­gyés püspök előtt és megy fel a szószékre. Az ő szavát is a hangosbeszélő viszi: Az ünnepi díszbe öltözött város ün­nepi lélekkel járul ma az emlékezés most megáldott ez oltára elé Lelkűnkben vissz­hangzanak még a nemes veretű szavak, melyek kanonok-plébánosunk ajkairól el- hangozottak Áldás hála és dicsőség Azoknak emlékezetére, Akik legnagyobb kincsüket,fiatal életüket áldozták a Hazáért A világégés harci zaja már régen el­ült, tizenöt küzdelemben, munkában, ag­godalomban és bánatos vágyakozásban eltelt esztendő távlatában zarándokolunk ma ide s gyújtjuk meg az emlékezés szövetnekét A polgári és katonai hatóságok, a testületek, intézetek és intézmények, az egyesületek és bajtársak végelláthaiatlan sora jelenik meg a Megdicsőült Hősök előtt s helyezik el kegyeletének ciprus­ágát. És jönnek a szülők, jön a gyermek, a hitves, hogy félig gyógyult, még mindig vérző szivük szereidének virágát letegye a Halhatatlanná vált kedves előtt. Feldúl­nak a lelkekben az utolsó találkozás szent emlékei, a hadbavonuló búcsúja, utolsó testvéri, hitvesi apai csókja, az aggoda­lom minden kínja s a beteljesedett vég minden gyötrő szenvedése. A Mindenhatónak végtelen bölcs ren­delése, hogy a szívnek, a léleknek sebeit az idő begyógyítja. Mi is most, időknek múltával nem gyászolunk, most ünnepe­lünk. Az a nemzet halhatatlan, amelynek vannak Halhatatlanjai. Istenben, a ma­gyarok könyörületes Istenében rendület­lenül hivő lélekkel, a jobb lövőben bizó reménységgel hódolunk megdicsőült Hő­seink emléke előtt. Ez a márványtábla hirdesse generáció­kon keresztül az Ő dicsőségüket s a mi hálás kegyeletünket. Vándor, vagy itt lakó, gyermek vagy agg, szegény, avagy javakban dús, egyszerű, vagy tudomá­nyokban gazdag : emeld meg az emlék előtt kalapodat. En, mint a város haza­fias és Istenben hivő polgárságának ér­demtelen vezetője ünnepi pillanatban és 2 kiísl&p Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök VáCÍ EGYHÁZMEGYEI TflKflRÉKPÉNZTflR R.T. Kegyes AlapftvAnyolr Kezclőaéjfe KONST ANTIN-TÉR ünnepi lélekkel ajánlom oltalmába min­denkinek ez emléket, magam pedig foga­dom, hogy e szent helyet megőrzőm, ten- tartom, megvédem és arra őrködöm Halhatatlan Hősök, legyetek szószólói az örökkévaló Isten zsámolyánál árva nemzetünknek és kikönyörgői a magyar feltámadásnak. Amen. Még a polgári dalkor éneke, azután a rendező megafonon ké­ri a hősök emléktáblájának meg­koszorúzását. Elsőnek Krakker polgármester teszi le a város hatalmas babérkoszorúját, majd Ed er Kálmán elnök az egyház- községét, két katona alig birja azt a babérerdőt, melyet Frid- rich Alfréd alezredes néhány ne- niesveretű szó kíséretében he­lyez le. Most a hadirokkantak hozzák koszorújukat (Suszter el­nök beszélt) utána a vitézeké (v. Keresztes Béla: Ti vagytok a világháború vitézei!) A front­harcosok koszorúját v. Bai itner Ernő tábornok, elnök teszi le. Hadiárvák jönnek. Mély megha­tottság a nézők arcán midőn Gál igazgatójukkal az emlékezés ! koszorúját leteszik. Most a le­venték hatalmas emlékkoszorú­ja következik, melyet Gruss Nándor főtanácsos helyez el, majd Pa na jo th- Fe j é r Gyula dr. a rendőrség koszorújával jön. A fegyintézet koszorúját Rusz ék Lajos dr., pénzügyőrségét Belly Ádám főbiztos tette. Legyőzői­teknek a le nem g3rőzött győzni akarók« mondotta Szóm lányi igazgató, midőn a cserkészek koszorúját helyezi el. Turisták nevében Millényi Aurél elnök hozta a koszorút. Szentgyürgyi Gusztáv igazgató e szavakkal he­lyezte el a siketnéma intézet ko­szorúját: A siketek is meghallot­ták a ti hősi önfeláldozástokat! Az ipartesLület nevében Quell Rudolf elnök. A katolikus Gaz­dakör nevében Dalás Sándor alelnök, a Credo egyesület ne­vében Tóműnek Ferenc, az Eme- rikána nevében Pt r ik Ottó dr. prior, a Polgári Dalkör nevében Steidl István titkár, az ipartár­sulat nevében Brnáth András elnök tették le a koszorúkat né­hány meleg szóval. A ki eddig nem érezte a meg­hatói tság könnyeit a szemében, az elkövetkező látványon bizton mélyen megáll elődöt!. Most fel­bomlik minden rend, nagy cso­port férfiak, asszonyok, leányok, gyermekfiúk közelednek. Mind­egyik kezében koszorú, vagy vi­rágcsokor. Az emléktábla előtt mintha megtorpannának, szemei két égnek emelik — imádkozj- nak. Azután, a hogy elférnek, egymásután némán és könnyek- kel telt szemekkel teszik le a hő­si halottak szülei, feleségük, gyermekeik a megemlékezés vi­rágait. Valóságos tobzódása volt a vi­rágoknak itt a halomban. Egy­másra kerültek minden rendezés nélkül (nem volt rá idő) Virág­csokor, babérkoszorú, színes szalagok tömege egymáshátán. Valóságos virághegy nőtt ki per­cek alatt! (Bár a délutáni nap erősen égeti, mégis érdemes a hála virágjait ma is megnézni.) Még a tisztelgő menet volt hátra. Színes látvány volt. Elő­ször a kerékpáros zászlóalj disz- százada jött, majd a vitézek, a leventék, frontharcosok, vasuta­sok, fegyháziak, cserkészek slb. Kemény lépésekkel vonultak el, dacos szemük az emléken füg­gött. Imponáló, szép volt, de leg­szebb, a mi legutoljára követke­zett: Az apácák vagy száz kis­leányt egyforma színű magyar pártás ruhában öltözte tek. Éz a kiscsapat halkan jött, nem ha­ladt e! a keramiton, hanem íel- kanyarodott a lépcsőkre és mi­alatt elvonult, virágzáport zúdí­tod az emlék elé. Megilíetődve nézte mindenki a női lélek gyö­nyörű e. ismeréséi. Harangszóra véget ért az ün­nepély. Ha az októberi is ily impozáns, harmonikus lesz, Vác népe maradandó emlékeze­tében marad. Püspökünk öf napig Szolnokon Megyés főpásztorunk őszi bér- maútja alkalmából hétfőn Szol­nokra érkezett, ahol ünnep Gye­sen fogadták. A megyés püspök hétfőn, kedden Szolnokon bér­mált, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig Szolnok környé­kén. Estére mindig visszatér Szolnokra. Bérmaútja miatt, melynek minden napja és helye előre meg volt határozva, nem elnökölhet a mai váci katolikus nagygyűlésen. A püspök vasár­nap ismét Szolnokon lesz, a hol felszenteli a szegényházi kápol­nát. EskCátíG Arday Géza m. kir. honvéd- íüzérfőhadnagy hátfőn vezette oltárhoz Budapesten a Ludovi- ka Akadémia kápolnájában Ko- váich Etelkát, vekerdi és endrő- di Olasz Ödön ny. huszárezre- des és neje, kisledniczki Led- niczky Margit gyámleányát. Az "paptársulat hősi halottal Az Ipartársulat szintén meg- öröki i hősi halottainak emlékét és nevüket márványba véseti. Ezért most a Váci Hírlap útján tagjaihoz fordul, közöljék kinek lett hozzátartozója a világhábo­rúban hősi halott? Eddig a kö­vetkező társulati tagokról tud­ják, hogy elestek: Ambrus Fe renc, Bárdos Ernő városi ta/- nácsnok, iparhatósági biztos, Böszörményi János, Cseriig Ist­ván, Csízek Ferenc, Fekete Ká­roly, Földi György, Hadarics Péter, Konrád Sándor, Kopecz- ky József, Konkoly Ignác, Loch Géza Mayer Károly, Meixner Károly, Ncisz János, Paul Béla tanító, Petrásoui s Lajos, Reines Sándor dr. ügyvéd, Kontcsitzky József. A társulat kéri, hogy az adatokat Vogt Mihály alelnökkel közöljék. SAJÁT SZÉKHAZÁRA.» VÁCI liKifiÍRFÉlZliR A Magyar Nemzeti Bank ijseliéklielye VAc, Konstantin-tér 15. Telefon: 63 Építkezési kölcsönöket folyósít <8> Kiskereskedelmi hitelt újból engedélyez Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki <$> Ciy *i m S S cs- e x p o r t ál 6 k risztre taonsitványok Kfa<iA*a VAe éfc Ssörajéliíri* A hadiemSékkiáSiitás asiyagát ajöwő héíea gyűjtik össze A váci hadiemlékkiállitás ren­dezőség a Váci Hírlap utján ar­ra kéri a kiálii'.ókat, hogy a ki­állítási anyagól október elseje és ötödiké közötti időben szál­lítsák Le a .siketnémák kir. orsz. intézettbe, minden tárgy mellé helyezett kis leírással. Aki még emlékszik Gróf lll'l Monte Christo csodálatos filmjére az nem mulaszthatja el megnézni Monte Christo grófnő -/ét a Városiban Igiéi diákok Farkas Imre énekes vigjátéka szombaton kerül színre a Váci Sport Egyesület futballistáinak előadásában. A jó szerepeket Pesta Frigyes, Szinyéri László, Prohászka Tibor, Juhász Fe­renc, Gáhlen Rezső, Szlatónyi Béla, Gurszky Tivadar, Szinyéry Lászlómé, v. Imrey Mihály, Ju­hász Nándor, Mojzes Lajos, Ko­vács László, Drajkó István, Eck­hardt Károly, Walcz Béla, Täu­ber Gábor játszák. Rendezi Kövi István. Súgó Neufeld Imre. V • A • R • O • S • I Ma, SZERDÁN utoljára 5, 7, 9-kor, 10—40 filléres helyárak Gusztáv Fröhlich és Renate Müller Pompás kisérőműsor LEÁNYANYA SZEPTEMBER 30 és OKTÓBER 1-ÉN, szombat, vasárnap kalandos története: Monte Christo grófnője Brigitte Helm Rudolf Forster

Next

/
Oldalképek
Tartalom