Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-11-05 / 83. szám

■ S' euvnemxofinb VÁCI HÍRLAP Félt a büntetéstől, at vonat elé fefetüdt Schwott Sándor 17 éves nagy­oroszi asztalosinas, a múlt hé­ten egy kerékpárt lopott, majd betört őzv. Juhász Józseíné la­kásába, ahonnan élelmiszereket vitt el. Tettének elkövetése után megszökött és napokig bujdo­sott a község határában. Vasár­nap reggel találták meg szét­roncsolt holttestét a drégelyvári vasúti megállónál a pályatesten. A fiú a váci vonat elé feküdt s a vonat kerekei fejét a törzsétől teljesen levágták. Hátrahagyott levelében azt irta, hogy a bünte­téstől való félelme és a szégyen miatt követte el az öngyilkossá­got. értesítem a nagyérdemű közönséget és kedves vendégeimet, hogy Lázár Sándor szaktársammal társul­tam. Ltot külön női teremben ondolálás, vizondolálás, hajvágás, hajmosás, manikür hölgyeknek és uraknak Külön bejárat a kapu alól is. Szives pártfogást tisztelettel kérünk Kmoskóné Arany Jolán és Lázár Sándor Széchenyi-utca 21. az. alatt (Evengélikus templommal szemben) 2 IGEN olcsó A NŐI TÉLI KABÁTOKAT, minden kivitelben, és nagy választékban tartok raktáron. Mér­ték szerint is rendelhe­tő a raktáramon lévő elsőrangú kelmékből. * Nagy választék női és férfi őszi és téli szöve­tekben. — Szőrmék, minden divatfaj, ál­landóan nagy válasz­tékban. — Férfi és női kötött kabátok és mel­lények egész finom és szép kivitelben. Állandó nagy nyak­kendő vásár-! — Férfi gumikabátokat min­den áron kiárusitom. NAGY MIHÁLY 3 DIVAT KERE így fajul el a Botránnyal és egy gólkülönbséggel győzött a VSE A VTE megverte Eelsőgödöt, Fe/sőgöd a bírót Sok mérkőzésen sok rossz bí­ráskodást láttunk, de még olyant, mint a VSE—V. Remény bajnokin, keveset. A játéktudás sál szemben állt az erőszak, ami­hez a biró segédkezet nyújtott s igy nem csoda, hogy a VSE. já­tékosai összetörve, összezúzva, gyomron bokszolva, felpofozva hagyták el a bajnoki mérkőzés­nek csúfolt harcteret. Ugyancsak harcszintér volt a felsőgödi mérkőzés után a pá­lyán kívüli terület, amikor a győztes VTE játékosait a bíró­val együtt felpofozták, összever­ték a lelkes felsőgödiek. Hétről-hétre mindjobban megcsúfolják a fotballjátékot, a jóizlésű közönség már teljesen megundorodik s elfordul tőle. Ennek a lehetetlen állapotnak véget kellene már vetni s ez a vezetőségnek s a birótestületnek legyen kötelessége. Még meg­menthetnék a lezüllésnek indult l'otballt. VSE. V. Remény 2:1 (2:0) Bajnoki. Biró: Horváth. VSE. kezd s néhány pillanat már ellenfele kapuját ostromol­ja. Reménység erősen védekezik alig képes a heves ostromot ki­védeni. A 10-ik percben Zentel szöktetését Vargadi fogja és a balsarokba juttatja a labdát. (1:0). A VSE. tovább folytatja támadását s mind több és több labda vágódik kapufához vagy kapufa mellé. Erre a Remény­ség emberre menő játékba kezd, közben csattan a pofon ropog a csont, hull a VSE. csatársora. Közben Reménység csatárai né­ha áttörést próbálnak, de hasz­talan, a VSE. jó védelme lesze- í reli őket. A VSE. csatárai szebbnét- szebb támadást intéznek, de a biró jóvoltából minden meghiú­sul, mirt minden veszélyes tá­madást hamar lefúj. A 35-ik percben feltűnő faul­tot vét a Reménység, aminek szabadrúgását Vasas rúgja és 20 méterről erős lapos lövéssel a kaupba lövi a labdát (2:0). A VSE. támadó kedve mind na­gyobb ,de a Reménység védő durvasága is és sorra sérülnek Drobni, Takács, Vargadi, Zen­tel, Zemanovics. A második félidőt is támadás­sal kezdi a VSE., de nem so­káig, mert frontba lépnek a Re­ménység csatárai s mind jobban kapujához szorítják a VSE.-t, de a védelem nagyszerűen állja a helyét, Báder kitűnő formá­ban van. A 10-ik percben Reménynek egy 16-os szabadrúgása kapu­fáról a hálóba pattan. (2:1). Bámulatos, de annál szégyen­letesebb támadás szorítja most le a VSE-t. Egy rémes sikoly, VSE. játékosa összeesik, mivel gyomron bokszolta egyik szépen öklelő Reménység játékos. Sem­mi baj! Szabadrúgás, a játékos alig képes magához térni, de azért megy a játék tovább s a bokszbajnok vígan játszik. Zen­tel egyedül a hatos vonalig jut, a hátvéd utoléri s a már lö­vésre kész csatárt a földre te­ríti. A biró nem tizenegyest, ha­nem komért ítél. Néhány perc múlva Zenlel ismét a kapuig jut s a kapust a labdával együtt a hálóba viszi. — Gól! — kiáltják - de a biró int s szabadrúgást ítél VSE. ellen. Közben erősen esni kezd. A VSE. kapuja előtt csatakossá lesz a talaj, s az előre nyomuló Reménység leszorítja a VSE-t, de nem tud kiegyenlíteni. A biró Friedet kiállította s igy a végén 10 emberrel játszott a VSE. OTTÓ JÓZSEF, VÁC Tisztelettel értesítem úgy Vác város, mint a vidéki nagyérdemű vevőközönséget, hogy üzletem leépitése miatt dús rak­táramat, amely vászonárukból, női- és férfi szövetekből és kész fehérneműek- ből, kötött - árukból, harisnya, nyak­kendő, rövidáru, fonáláru és minden­féle méterárukból áll, mélyen leszálli- tott áron árusítom. — Kérem a tisztelt vevőközönséget, hogy szükségletét sa­ját érdekében nálam szerezze be, mert olcsó pénzen jó árut kap. Tisztelettel OTTÓ JÓZSEF POSZTÓ-, VÁSZON-, DIVAT- ÉS RÖVIDÁRU KERESKEDŐ - A RAKTÁRON LÉVŐ ÁRUIMAT SAJÁT ÁRON ALUL ÁRUSÍTOM! LEGJOBB ÜsJI /S&t*. «mm I I Ól ipl §P 1 ® ® te yFrrnA2Jfo4XjC€/ifi€x/n/ VSE. ifj.—V.. Remény ifj. 2:1 (2:0) Tibordfj mérkőzés. Állandó VSE. főlény. Csatá­rok nem tudták a gólhelyzeteket kihasználni. VTE.—Eelsőgöd 2:1 (1:0). Bajnoki. Felsőgödön játszott a VTE. s csak nagy nehezen tudott a ne­héz talajú, szokatlanul kicsi pá­lyán, az elég jól feljavuló. VTE.. csapata győzni. Á felsőgödi mérkőzés, külön még a rendőri tudósításhoz is. tartozik.. Az egész mérkőzés, alatt a biró.-, a kit Vácon is jól ismernek, folyton a felső gödiek­nek kedvezett.. De ugylátszik. Rákos biró. viselkedése még sem tetszett az elfogult közönségnek,, mert mikor a mérkőzési lefújta,, sokan hozzá rohanlak és kér­dőre vonták. Rákos Béla vála­sza azonban nem elégíthette ki az izgatott publikumot, megro­hamozták és agyba, főbe verték a mérkőzés birájál. Rákos egy szomszédos házba menekült, de- onnan is kihúzták és tovább is. ütötték.. Az, hogy a felsőgödiek egy váci játékost is felpofoztak,, a biróverés mellett már igazán kicsiség. Csendőr nem volt lát­ható. Alcig;- VAC.. 3:2. Bajnoki. A nehéz homokos talajú alagi pályán nem bírta az iramot a VÁC. csapata s. a helyi csapat sok szerencsével győzte le a VAC-oL Alagnak első győzelme. Mi lesz a VAC-cai, a mely ennyire jutott 1 Mutasson jó. példát e& egyesüljön t APRÓ HIRDETÉSEK 50 fillérért közölheti hirdetését ebben a rovatban mindenki*. lijbor literje 80 fillér. Budapesti-főút 9 szám. á Csáky-út 47 alatt 3 utcai szoha, kony- hás, 1 konfortos, utcai szoba, konyhás, ér- 1 udvari szoba, konyhás lakások nov. 1-re: kiadók, külön-féle lámpák eladók á Szoba, konyhás lakás, azonnal beköl­tözhető, kiadó Bndapesii-föút 22. 2 2 szobás utcai és 1 szoba, konyhás: J lakás azonnal kiadó. Zichy-utca 7. szám. 2. ablakos, utcai szoba előszobával, november 15-re kiadó. Székesegyház-tér 4. Küíönbejáratú, bútorozott szoba ki­adó. Zrínyi utca 4. 2: Régi bélyegeket és bélyeggyüjete­ményekeí veszek. Cim a kiadóban. Tarn isid leányok női ruhavarráshoz felvétetnek. Jelentkezés Glück Andornénál,. Báthory-u 24 szám. á tSáreikoszt kapható P P és 1 '20 P-ért. Kossuth-u. 9. Ugyanott 1 utcai bútorozott szoba kiadó 2 Vasárnap este VS1 - 1 óra között a vasútállomástól a Kúriáig elveszett egy arany lánckarkötő. A becsületes megtaláló juta­lomban részesül. Cim! Városháza 13. szoba Jobb fiút tanulónak felveszek, Dunay Géza asztalos, Görgei-u. 27. 2 Bútorozott szobát keresünk külön bejárattal. Cim: Budapesti-főút 3. Esernyőmet elhagytam. Aki meg­találta, adja be Kunschner üzletébe. Hor­váth, Romhány Elveszett vasárnap délelőtt az alsó temetőben, vagy temetőbe menet, egy kulcs­tartó két kulccsal és 10 P 30 fillérrel. Ké­rem a megtalálót, hogy a pénzt tartsa meg, a kulcsokat küldje a kiadóhivatalba 2 Bejáró mindenes főzőnő felvétetik. Spátz Adolf, Szentháromság-tér 6. A Modern Kölcsönkönyvtárbái, Mária Terézia-rakpart 4. szám, a legújabb irodalmi müveket is olvashatja. Kölcsöndij havi 2 pengő. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — Felelős üzemvezető: Kocsma Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom