Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-10-16 / 80. szám
4 VÁCI Ml R LAP A balassagyarmati Járásbiréság uj eíeiöke A kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére Kacskovits Jenő Andor dr. balassagyarmati kir. törvényszéki birót az ottani kir. járásbíróság elnökévé nevezte ki. A VSE pályája A Váci Sportegyesület fotball-osztálya kérvényt adott be a városhoz, hogy a Pokolban levő pályát vegye ki a bérlő kezeiből és közvetlenül adja át az egyesület céljaira. Az egyesület sok kellemetlensége volt eddig is a mindenből pénzt kereső bérlő részéről, kinek érthető, hogy nem a váci sport fejlesztése volt az érdeke. Az egyesület most atlétikai pályát is építtet, hogy ifjúságát más sportban, ne csak a fotballban, foglalkoztassa. Nem lehet kétséges, hogy a város sportjáért önzetlenül dolgozó egyesület teljes meghallgatásra talál a város részéről is. Vogel Mihály ■ ss l Vi^ve^etélc és egészségügyi ■ berendezési £ vállalkozó “ H « ■ Vállal ; Intézetek és magánházak a ■ b vizsezeték és csatornázási [ munkáit, £ ■ valamint a már meglevő, régi ■ házi vízvezeték átalakítását a ■ a ■ a városi vizmüigazgatóság által előirt szabá- ■ lyok szerint jutányos áron, teljes garanciával.' £ Fürdő, mosdó és klozett £ berendezési tárgyak, [ az ujonan berendezett műhelyem mintaszobá- i jában bármikor megtekinthetők Pefrőcii utca 3 sz., földszint Tanoncok felvétetnek. Középiskolát végzettek előnyben részesülnek 6915/1927. tkv szám. Árverési hirdetmény-kivonat Veresegyházi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és csatlakozott társai végrehajtatnak özv. K. Tóth Sándorné szül. Kiss Mária és K. Tóth Sándor végrehajtást szenvedők ellen indított végjehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az újabb árverést 8 P tökeköveteles és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő Veresegyház községben fekvő s la veresegyházi 1313.sz. tkvi. betetben A. f. 1. sorszám alatt foglalt, 299. hrsz. beltelki szérüskert és háznak B, 2. 4. szerint végrehajtást szenvedők nevén álló %0-ed tészére 1440 pengő, 2. 1170. számú tkvi betétben A f. 1. sorszám alatt foglalt 3253. hrszámú szőlőnek (Hársas dűlőben) B. 2. 6. szei int végrehajtási szenvedők nevén álló 6/,„-ed részére 690 P, 3, 112. sz. tkvi betétben A. I. 3. sorsz. alatt foglalt, 3212/2. hrsz szőlőnek B. 12. szerint K. Tóth Sándornak nevén álló 7?-öd rés/ere 30 P, 4-112 sz. tkvi betétben A. -j*. 3. sorsz. alatt foglalt 2720/1. hrsz. szántónak B. 12. szerint ugyanannak nevén álló ‘/&-öd részére 28 P, 5. 112. sz. tkvi betétben A. f. 4. sorsz. alatt fog- 'alt 3095/2. hrsz. szőlőnek B. 12. szerint ugyanannak nevén álló Vo-öd illetőségére 24 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1927. évi október hó 31. napján délután 3 órakor Veresegyház községházánál fogjak megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár ke.harmadánál alacsonyabb áron nem adható el Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/B-át készpénzben, vagy az 1881. évi , , ÍC" j?- §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadekképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges biroi letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni es az árverési feltételeket aláírni (1881 LX te 147 150., 170. §§ ; 1908. XL. te. 21 §.). ' " Az, a ki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igeretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, köteies nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908; XLI. 25. §.). K Vác, 1927. augusztus 31. napján. Pártos s. k. jb alelnök. A kiadmány hiteléül Kmety István főtiszt. Tibor La jós-kerület mai bajnoksági állása Gól E----------- -cd ‘03 O N cn :0 N :0 :5 CD N cn O C Dh C/3 ‘ce Ó* tu > < cL l. Váci SE 8 5 2 i 17 9 12 2. Pilisvörösvár 7 4 2 í 20 9 10 3. Dorog 7 4 l 2 20 13 9 4. Esztergom 6 4 — 9 21 6 8 5. Váci TE 7 3 2 2 9 10 8 6. Csillaghegy 7 2 2 3 10 10 6 7. Alag 7 2 2 3 10 12 6 8. Tokod 7 I 3 3 8 11 5 9. Sashalom 7 l 3 3 12 23 5 io. Váci AC 8 2 1 5 9 21 5 I l. Váci RE 7 l — ■ 6 • 6 18 2 Okos takarékosság ! A mai nehéz kereseti és megélhetési viszonyok, volamint a magas munkabérek miatt, a mikor ruházatunk elkészíttetése súlyos áldozatokat kiván tőlünk, minden fogyasztónak saját érdeke követeli meg, hogy csak a tartós, finom és legjobb minőségű szöveteket vásárolja meg. Ez annyival is inkább megtehető, mert a világszerte hírnévnek örvendő Semler-cég elhatározta, hogy a legkitűnőbb minőségű, nemkülönben páratlan ízlésű férfi és női angol szövetkülönlegességeit Budapest, IV. kerület Bécsi-utca 7. szám alatti leraka.- tában minőségükhöz képest a legjutányosabb áron elárusiija. E több, mini hetvenöt esztendőre visszatekintő Semler magyar királyi szállító cég maradék osztályán a nagy forgalom folytán minden méretű legkiválóbb angol szövetek maradékai állanak rendelkezésre, melyekből való vétel alkalmi áron nyújt lehetőséget a közönségnek az okos takarékosságra. A Semler-cég súlyt helyez arra, hogy vidéki vásárló közönsége, a kinek budapesti tartózkodási ideje kiszámított, soronkivül a legfigyelmesebb és legpontosabb kiszolgálásban részesüljön. A tanonciskolák átszervezését sürgetik az iparosok Az ország iparosai régebbi idő óta sürgetik a tanoncoktatás átszervezését. Mindeddig a hatóságok azonban elzárkóztak a panaszok orvoslása elől, holott a régi ipariskolák tantervének épen az a legnagyobb baja, hogy elhanyagolja a szakoktatást és az életben nem túlságosan szükséges elméleti dolgokkal akarja teletömni az iparos tanuló fejét. Az iparos- mesterek véleménye szerint főleg a szakmai dolgokat kellene tanítani a tanonciskolában, igy az órástanoncnak fizikát, az asztalostanulónak mértani, a szabó- tanoncnak rajzot. Maguk a tanítók is látják az iparostanoncnevelés hibáit. Most aztán az iparosok közös kérvényt juttatnak a miniszterhez, a melyben az iparos- tanoncoktatás átszervezését kérik. Ettől a lépésüktől eredményt várnak. A tolvaj bemászott az abbkon A vásár-téren csütörtökön este vakmerő lopás történt. Ifj. Berté Károly lakásán az utcára szolgáló ablakok nyitva voltak. Egy tolvaj ezt észrevéve bemászott és a szobából egy szép ágy- és asztalterítőt lelopva menekült, anélkül, hogy tettét észrevették volna. Csehov: A vizsgálóbíró A Népszava-könyvkereskedés teljes magyar Csehov- kiadásának 5. kötete. Budapest, 1927. Csehov Antal időrendben utolsó a XIX. század orosz klasszikusainak sorában és ma is egyike a hatalmas orosz irodalom legkimagaslóbb alakjainak. Rövid elbeszéléseiben, melyekben nincsen egy fölösleges szó sem, a nyolcvanas évek elfásult, magában nem bizó, energiában nyárspolgári életét rajzolja a novellairás legmüvészibb eszközeivel. „A vizsgálóbiró“ címen most megjelent kötet harminc elbeszélését tartalmazza. Hősei az orosz polgári osztály jellegzetes képviselői, eseményei apró események, de jelentősekké válnak, mert az iró minden elbeszélésében egész embersorsokat, teljes regényeket sűrít össze és lepereg előttünk múltjuk és jövőjük. Csehov irói eszköze a humor, de nem pusztán az olvasó megnevettetéséért, nem is támadó céllal, nevetése szomorúságát takarja, nevet, hogy sirnia ne kelljen. „A vizsgálóbiró“ cinül kötetének minden [egyes elbeszélése valóságos élmény, „A szinész halála“, a' „Törvényszéken“, „Halotti mise“, „A boszorkány“ kis megrázó tragédiák, a „Bűnös dolog“ pompás tragikomédia, az „Otthon“ bájos idill, a „Foltosfejü“ egyik a világirodalom legszebb állattörténeteinek, melyet valaha megírtak. Ez a menetrend van érvényben 1927 szept. 15-töl V ácról— Bpestre Bpestrő —Vácra "cö ea ' Indul Érk. MegIndul Érk. Mego Vácról Pestre jegyzés £1 Pestről Vácra jegyzés < ó. Pó. p<s ó. Pó. p149 4 41 5 47 V asárnap nem közi, 122 6 10 7 20 Naponta 129 09 6 15 Naponta 142 7 32 8 37 » 139 5 36 6 49 Vasárnap nem közi. 132 9 25 10 27 Naponta 147 6 1 i 7 25 Naponta 124 12 20 13 30 » 137 7 30 8 08 134 14 07 14 57 Naponta 127 7 46 8 50 » 146 15 30 16 37 » 137a 9 49 10 40 Naponta 126 16 20 17 33 » 135 12 10 13 15 ; > 136 17 15 18 20 Vasárnap nem közi 125 13 23 14 25 Naponta 138 18 07 1° 19 „ 133 16 15 17 2Q > 128 18 30 19 26 Naponta 141 18 53 20 00 , 148 20 25 21 33 » 131 20 32 21 42 Naponta 150 23 30 C 35 ,, 121 21 59 23 00 ’ Vác II 1 II Veresegyház— ítákospa Iota — Újpest s-f Indul Érk. co Indul Érk. §6 Neme Vácról Újpestre o £ Neme Ujpről Vácra < “ óra 0 . óra p. < s óra póra p4439 motor 4 I 04 5 46 ,4422 6 00 7 20 4429 /egyes 4 50 6 28 4432 motor 8 04 9 45 4447 notor 5 50 7 12 14442 » 9 45 11 07 4437 8 06 9 29 4424 vegyes!1 12 45 14 34 4427 » 10. 00 1118 [4434 motor 14 49 16 09 4425 » 1 1 1 21 12 40 4436 » 16 48 18 21 4433 » 14 04 15 1 43 ,4428 vegyes 18 30 20 38 4423 /egyes 16 i 15 17 ! 54 4448 20 55 22 10 443,i! „ II 19 25 20 | 43 1 1 4424. sz. vonat Veresegyház és Vác között szombaton nem közlekedik Vác —Balassagyarmat A vonat száma Indul Érk. Vácról Bgyra Megjegyzés C c p E Indul Érk. Bgyról Vácra Megjegyzés ó. p. ó. p. <s <>• ; p- Hó. ‘ p. motor 5 10 7 27* Naponta 3927 4 15 7 15 Naponta 3922 7 40 10 45 » motor 7 28 9 40 » motor 15 07! 17129 » motor 13 35 16 00 » 3928 17 5Q:20;55 » 3921 17 30 20 20; » Vác --Romhány. g ö I! Indul Érk. I >‘S Vácról IRhba < __ii o.j p-ii o.j p.i Megjegyzés Indul Rhból Érk. Vácra 1 , I o p. ó. p. 5jlU| / 00 4027 5 55 1 7I1£ 4022 7 40 9 50 7 55 í 9,40 4024 13 50: 15 58 4025 11 00 13 08 4028 ,7,5if 20 10 4021 18 15 20 21 Megjegyzés APRÓ HIRDETÉSEK fillérért közölheti hirdetését ebben a rovatban mindenki Bélyegzőket rézből, vagy gummiból jutányos áron szállít a Pestvidéki Nyomda Vácon. A Modern kölcsönkönyvtárbái Mária Te- rézia-rakpart 4. sz. a legújabb irodalmi müveket is olvashatja. Kölcsöndij havi 2 pengő ______________________ Valódi porosz szenet szálútok mindenkinél olcsóbban ! Garantálom a minőséget! Császár István Laktanya-utca 1 Lakatos tanoncok- nak, jóházból való fiúk, azonnal felvétetnek Buck Sámuelnél, Piarista-u. 3 10—12 éves fiúgyermekeknek való téliruhák, télikabátok és cipők eladók az Iparudvarban. Mindenszentekre koszorúk szives elöjegyez- tetését kéri Bódayné Vác, Csányi-telep ________________l Varrónő ajánlkozik házakhoz, vidékre is. Készít fiú és leányka ruhákat, kabátokat, úgyszintén felnőtteknek is olcsón. Otthon is vállalok muunkát. Cint: Kossuth-utca 21. szám. 4 HP és 6 HP gőzcséplőgép garnitúra, l db. kődaráló, l dió körfűrész jutányos ái on sürgősen eladó Hugyecz Mihálynál Ácsa (Pestmegye) 4 Bérbe vennék évekre négy szobás lakással par holdat szőlővel és gyümölcsössel. Cim : Eszter- gálzos, Budapest, Róna-u. 35. Közveti'őt dijazok l Őszi barackoltványok őszi szállításra előjegyezhetek Fonay Mihály újonati telepitett váci gyümölcsfaiskolájából Vác, Körút 5/a.____________________ Keresek egy kis házat 3 vagy 6 évi bérletre a város bármely részén. Cim KausitzJózsef,Tabán-u. 38 Gazdasszony egyszerű háztartáshoz, magánoshoz felvétetik Ajánlat „Szorgalmas“ jeligére a kiadóba. Csöitögben, a Zsellér- dűlőben, vagy az akloknál 7 holdig homokos földet megvételre keresek. Cim: Pullmann ügyvédi irodája Széchényi-utca 2. 2 Tanulóleány felvétetik Lengyel Juci kalapszalonjában Vác, Piarista-u. 2 Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon