Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-08-09 / 58. szám

4 VÁCI HÍRLAP A Törekvés nyári mulatsága A váci Törekvés Sport egyesület 1925- aug. hó 15-én (szombaton) este 8 órai kezdettel a Kövi-féle vendéglő összes helyi­ségében zártkörű táncmulatságot rendez,, Aki meghívóra igényt fart, jelentse be Kozma József titkárnál. Nőgr*áci község tözvesacedelme A hétfői rettenetes vihar majdnem súlyos áldozatot szedett a közelünkben is. Nógrád községben a különben okozott tetemes károkon kívül a villám is becsapott a plébá­niával szembeni házba, amely percek alatt lángbaborult. Bory László körjegyző veze­tése mellett a helybeli tűzoltók megfeszített munkája tudta csak megmenteni a községet a könnyen bekövetkezhető pusztulástól. Kovács- és bognár- műhely átvétel Tisztelettel értesítjük Vác és vidéke nagyérdemű gazgaközönségét, hogy f. évi augusztus i-én átvettük a városi kovács* és hognárműhelyt, melyet teljes szakértelemmel tovább fogunk vezetni. Főtörekvésünk, hogy az igen tisztelt gazdaközönség igényeit kielégítsük es ezzel elismerésüket ki­érdemeljük. Elvállalunk mindenféle ko­vács- és bognármunkákat teljes garancia mellett. Szives pártfogást kérünk tisztelettel KUMMER ALBERT kovácsmester, özv. Kozler József né és Fia 3 bognármester. ÜZLET ÁTVÉTEL Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Tóth A. jóhirnevü, 50 év óta fennálló órás ii ékwerétzüsletet (Gróf Csáky Károly-út 6. szám, Perlusz-ház) átvettem. A szakmámba vágó javításokat a legjutányosabb árak mellett, pontosan végzem. Szolidságommal, megbízhatóságommal és jó munkámmal fogom megnyerni a nagyrabe- csült vevőim teljes bizalmát. Oraüveg és mutatófeltevését, valamint a kisebb javításo­kat azonnal elvégzem. Munkámért mindenkor felelősséget vállalok Teljes tisztelettel ______Ruzicska Vilmos 2330/1925, szám. Árverési hirdetmény-kivonat Neuwirth és tsa cég végrehajtatnak Leopold Samu végrehajtást szenvedő ellen indított végre­hajtási ügyeben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 651000 K tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő, Vác rt. városban fekvő, s 1) a váci 4072. sz. tkvi betétben A. I. 1, sorszám alatt foglalt 8405/9. hrszámú szántónak B. 8. 10. szerint Leopold Sámuel nevén álló 7* részére 5,000.000 K. 2) a váci 443. sz. tkvi betétben A. I. 1. 3. sorszám alatt foglalt 8409. és 8408. hrszámú szántóknak B.3. 8. szerint Leopold Sámuel nevén álló % részére 12,500.000 K kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1925. évi szeptember II. napján délelőtt 10 órakor a tkvi hatóság hivatalos helyi­ségében Budapesti-főut 12. sz. 8. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/0-át készpénzben, vagy az 1881. LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a küldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről ki­állított leteti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881, LX. te. 147, 150, 170. §§., 1908. XL. te. 21. §) Az, a ki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki nem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapí­tott bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908. XLL 25. §.) Vác, 1925. évi május hó 30. napján. Pártos s. k. alelnök A kiadmány hiteléül Pálmai István tkvvezető Üzlethelyiségek és irodák adómentessége A házadómentesség tárgyában újítás tör­tént, a P. M. 80000/925 számú rendeletével, amellyel a 100000/924. évi rendelettől elté­rően a mentességet nemcsak a lakás, ha­nem az üzlethelyiség, üzleti irodára és ipari üzemre is kiterjeszti. Az adómentesség 30 évre adatik meg oly épületre, 1. mely tel­jesen üres telekre emeltetett, 2. amely egy használhatian volt és földig lebontott ház helyére épiltetetl, 3. mely egy már meglévő épülelre emeletként ráépitteleít, ha ezen építkezés folytán uj lakás, vagy üzlet- helyiség keletkezett, 4. ha lakás céljára nem szolgált épület átalakítása folytán uj lakás, vagy üzlethelyiség keletkezett. Tizenöt évi adómentesség adatik az oly épületre, amely lebontatott épület helyére ugyanoly nagy épület emeltetett, mint aminő nagy épület lebontatott. Házadómentesség bizto- sittalik az oly épület részére is az előbbi rendelkezésektől eltérően, amely átalakítás folytán lakás, üzlethelyiség gyanánt lett át­alakítva. Azonban az ily átalakításokra nem adható meg az adómentesség akkor, ha volt lakás lesz üzlethelyiség, vagy irodának átalakítva. Az adómentesség az átalakítási költségekhez mérten következőkép alakul : 1. Hat évre, ha az átalakítási költség köb­méterenként 5 koronát elért. 2. Hét évre, ha 7 arany koronát elért. 3. Nyolc évre, ha 9 arany koronát elért. 4. Tiz évre, ha 11 aranykoronát elért és 5. tizenkettő évre, ha 13 korona átalakítási költséget meg­halad az építkezés köbmétere. A ki az adó- mentességet uj épületre kéri, az tartozik a 20.000 koronával ellátott kérvényt a kir. adóhivatalhoz benyújtani, a melyhez 2000— 2000 koronás bélyeggel ellátott következő mellékletek csatolandók: 1 tervrajz, 1 lak­hatási engedély. A ki pedig adómentességet átalakítandó épületre kér, az tartozik az átalakifás előtt ezt a polgármesternek, ha pedig faluban történik az átalakítás, a fő- szolgabiróságnál bejelenteni, amely bejelen­téshez a részletes előméreíes költségvetés és rajzot kell becsatolni és ha az átalakítás be van fejezve, úgy 15 nap alatt ismét tartozik a befejezést az illető haíősáqnál bejelenteni, a mely bejelentéshez csatolni kell egy kimutatást, mely feltünteti az át­alakítási költségeket és azt, hogy ezen költségből mennyi esik egy köbméterre. Ezen utóbbi kérvényben kérni kell, hogy a hatóság igazolja az adómentesség igény- jogosultságát és tegye át a kérvényt az igazolás után a kir adóhivatalhoz. A Pesti Tőzsde uj számában Chorin Ferenc, Hirsch Nándor tőzsde tanácsos, Fred Chamier és még számosán nyilatkoznak. Érdekes riportok számolnak be a Rota r. t. monopóliumáról, a Magyar Német Bank, a Zabolai, a Haza! Textilipar, a malomipar, a Szalámigyár stb. tranzakcióiról. A párisi banktisztviselő sztrájkról, a német, angol, francia helyzet­ről érdekes eredeti tudósítások számolnak be. Külön melléklete a lapnak a soproni kiállítási szám és gazdasági beszámoló Gyöngyös városról. Az árupiac minden eseményén kivül a külföldi gabonatőzsdék­ről, az ingatlanforgalomról, valutapiacról közöl nélkülözhetetlen adatokat a Pesti Tőzsde, melynek autó és egyéb rovatai is igen érdekesek. A 28 oldalas szám ára csak 5000 korona. Üzletének forgalmát növeli, ka ki relét a VÁCI HÍRLAPBAN Az új fanterv és a nyolc osztályú elemi iskola A református egyházmegye tantestületének gyűlése A művelődés és az előre haladottság szempontjából már régebbi óhaja nemcsak, a tanítóságnak, hanem a közönség nagy részének is, hogy nyolc osztályú elemi iskolát állítsanak fel. Ezzel szemben meg­jelent a kultuszminisztérium új tanterve, a mely csak hat osztályra szól. Ez az új tan­terv megjelenése többekben aggodalmat keltet!, különösen a laniíóság körében & ezért értekezleteket hívtak össze az új tan­terv szellemének megbeszélése s a nyolc osztályú elemi iskola további teendőinek megtárgyalása végeit. Ilyen értekezletet tar­tod o hó 5-én „A Pesti Református Egyház- megyei Taniló egyesület“ Vácon, melyre nemcsak a községek tanítósága, de helybeli vendégek is szép számmal jelentek meg. Az értekezlet istentisztelettel kezdődött, melyet a református templomban tartottak meg, a hol Sáfár Béla tiszteletes mondóit magas szárnyalású beszédet. Az istentisz­telet után a református iskolába mentek, a hol Földes Ferenc elnöki megnyitójában igazán pedagógushoz méltó szavakkal is­mertette az összejövetel okát, kifejtette, hogy a megjelent új tanterv ajtót csukott a nyolc osztályú iskola megvalósitasa elölh Mindannak dacára, hogy az új tanterv már haladási jelent, szakit a magoló rendszerrel s a taniló egyéniségét hozza előtérbe sigy csak örömmel fogadhatják az új tantervet, mégis továbbra is tiltakoznak a hat osztály ellen s továbbra is dolgoznak a nyolc osz­tályú elemi iskola létrehozataláért. Az érte- kezleten Zilahy Ferenc, nagyiiszielelü ifj. Szabó Aladár és Földes Ferenc alapos készültséggel, hozzáértéssel s neható tanul­mányra valló készséggel foglalkoztak az új tananyag felosztásával és módszeres fel­dolgozásával. Előadásuk magával ragadták hallgatóikat. Különösen a történelmi részek, az integritás tárgyalásánál tört ki belőlük a téma szereteíe szülte lelkesedés vissza- tartóztathalallanul s hisszük, hogy ezt az égő magyar érzületet beleoltják az ifjúság szivébe is. Az értekezlet után a váciak maqyaros vendégszeretettel látták vendégül a vidéki karlársaikat. (S. F.) A szerkesztésért és kiadásért felelős: KÖVE ISTVÁN Kossuth-tér 5 szám alatt műasztalos - műhelyt nyitottam a Káptalan-sorház utcai helyiségében. Vállalom az elsőrei dű mübútorok, háló, ebédlő, úriszoba s egyéb bútorok és épiiletmunkák, vala­mint mozi-, kávéház- és üzletberendezések készí­tését részletfizetésre is. Pontos kiszolgálást és ga­ranciát vállalok minden elkészített árúmért Tisztelettel Vass Lajos 4 mübutorasztalosmester Finom házi tejet kaphat az Iparudvarban Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom