Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-04-26 / 30. szám

VÁCI HÍRLAP 3 Megjött a városnak is a forgalmiadó büntetésének leszállítása A Váci Hírlap már jelentette, hogy a pénz­ügyminiszter engedekenységet mutat ez egyszer a forgalmi adót fizetőkkel szemben. A ki eddig a hónap közepére nem fizette be forgalmi adóját, azt könyörtelenül adójának tízszázalékos büntetésével sújtották, ha egy napot is késett. Most a miniszter ezt a nagy és súlyos bírságot leszállította és a késlekedő forgalmi adófizetőktől tiz százalék helyett a három százalékos birsággal és megelégszik. Sőt tovább megy: kimondotta, hogy a három­százalékot még mérsékelheti kettőre a pénz­ügyigazgatóság, a minisztérium pedig még lejebb szállíthatja. A miniszteri kedvezménynek gyorsan hire terjedi és röglön mutatkozott is a hatása: az adófizetők elmaradoztak a városházáról. A forgalmi adóhivatal azonban minden esetben kirótta a tiz százalékos bírságot, mert a hivatalos értesítés ólomlábakon járt. Most végre a város is megkapta írásban a bűnteléspénzek mérséklését, mely azonnal hatályba is lépett. A forgalmi adóhivatal múlt hét óla már három százalékos bírsá­got szed. Mmnmő A VÁCI FELSŐVÁROSI IFJAK f. hó 26-án este fél nyolc órai kezdettel Steiner Miksa-vendéglőjében (Király-utca 27.) szinelőadással egybekötött táncmulatságot rendeznek Színre kerül : KIS MADARAM népszínmű 3 felvonásban Irta: Gerő Károly Rendezi: Lobi Ernő Jegyek a helyszínén előre válthatók Üzemeknél leggazdaságo­sabb a FULGOR-benzin és a torona-petróleum. me­lyek világmárkák! Van szerencsém tisztelettel tudatni, hogy a világ legnagyobb petró­leum trösztjének: a Standard Oil Company-nak (filiale magyar—amerikai petróleum rt.) képviseletét Vác és vi­déke részére átvettem. Ez módot ad nekem, hogy bármely ásványolajter­méket elsőrangú minőségben a legjutá- nyosabb áron szállíthassak. A világ-cég saját külön berendezésű finomítóiból a legelsóbbrangú petró­leumot, benzit, gépolajat produkálja s ezek ugyanabban az első­rendű minőségben kerülnek üzletemből forgalomba. Automatikus benzintöltő állomás Ha szereti és kímélni akarja gépeit, anyagaink haizná- lata által pénzt takarít meg A nagyérdemű közönség szives támo­gatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Breitner István fűszer- és festékkereskedése Vácon 3 Budapesti-főút 22. Telefonszám: 8. Váci Tükör A sírfelirat Ott voltam, a mikor történt. Egy jólis­mert váci születésű kereskedő tért vissza sok év után Amerikából. Kérdezősködik régi ismerősök, régi barátok után. — Hál Pepi bácsi, a vén huncut, a kinek az üzletében felszabadultam, hogy van? Még most is olyan goromba? Még mindig becsapja a vevőit ? — Meghalt szegény már két éve . . . — Kimegyek a temetőbe: meglátogatom a sírját . . . Délután kiment a kereskedő az alsóvá­rosi temetőbe, a hol szép gránitoszlop alatt pihen Pepi bácsi. Ez a felirat díszeleg sír­kövén : ITT NYUGSZIK X. Y. A JÓ EMBER A BECSÜLETES KERESKEDŐ Amerikai barátunk fölsóhajt, a mikor el­olvassa a sirfeliratol: — Szegény Pepi bácsi . . . miért temet­ték őt egy sírba két idegen emberrel ? . . . Őfensége szobája Majer Laciék Vacia-vigestjén kerül be­mutatásra a szezon egyik legjobb vidám kabarédarabja, az „Őfensége szobája“. Húsvéthétfőn a darab szerzője, Vadnai László (a ki egyébként a Színházi Élet munkatársa) kinn volt Vácon, Váró Bandi­nál vendégségben. Vadnai megörült, a mikor meghallotta, hogy darabját Vácon is játsszák és meg­ígérte, hogy kijön a vigestre — hátha füg­göny elé tapsoljak őt, mint szerzőt A kis Vadnai egyébként elmondta, hogy darabját sokáig azért nem akarták előadni Pesten, mert — drága. A szerző intenciója szerint ugyanis, ha valaki Őfensége szo­bájában hazudik, a falról mindig leesik egy disztányér és összetörik. A cselek­mény folyamán tiz tányér esik le így a falról és törik össze. — És kik rendezik itt Vácon ezt az elő­adást ? — kérdezte Vadnai Váró Banditól. — Majer László, egy ismert ügyvéd fia és Rostelter Jenő, Vác legnagyobb porcel- iánkereskedöjének a fia. Vadnai fölnevet: — Mondjátok, ügye azt a Rostettert csak a tányérok miatt vették be az egész elő­adásba . . . ? A Kúria-mozgó vasárnapi, e hó 26-iki műsora Ismét szen­zációs. Bemutatja az idény legjobb vígjáté­két, a „Villanyos vőlegény" t, a melynek az egész világon megérdemelt nagy sikere volt. A főszereplő: Johnny Heyns, a kiben egy nagyon ügyes és kedves filmszinészt ismerünk meg. Ezt követi egy gyönyörű szép dráma, ugyancsak 7 felvonásban: az „Elcserélt lelkek". Különös történet a hires angol regényíró H. G. Wells regénye nyo­mán. Szerdán, e hó 29-én közkívánatra a legszebb Fox-filmek egyikét hozza repriz- ben az „ítélet éjszakájáét, mely egy elha­gyott gyermek megható története és a leg­jobb tóm Mix-képet, a „Három lyukas fal­iér“-!. Előadások vasárnap 5, 7 és 9 órakor, szerdán 6 és 789 órakor. Lovászy Feri ze nekara muzsikál. Május a Hétkápolnánál Régi szokáshoz híven május folyamán a Hétkápolnánál ájlatosságok lesznek. Min­dennap szentbeszéd és litánia. Az ájtaíos- ság kezdete hétköznapokon d u. 6 órakor, vasárnap és ünnepnapokon pedig a székes- egyházból Va5 órakor induló körmenet ki­érkezése után. „pranck“ Ezt a szócskát mindig hozzá kell fűznie akkor, a mikor Ön a valódi FRANCK KÁVÉPÓTLÉKOT kívánja . . . Miért? . . . Hogy mást ne kapjon! Ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyünkre, a „kávé- daráióra(t ! 2769/925. Pk. szám. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a értelmében ezenn.l közhírré teszi, hogy a váci kir. járásbíróságnak 1925. évi P. 48 számú végzése következtében dr. Grósz Ármin és Tsa ügyvéd által képviselt Leopold Jenő javára alperes ellen 649,000 K s jár. erejeig 1925. évi március hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás úttan k- és felülfoglalt és 2,000,000 K-ra becsült köveikezö ingóságok, u. m. bútorok nyilvános árverésen eladaiik. Mely árverésnek a váci kir. járásbiróság 1925. évi Pk. 2769/2 számú végzése folytán 649,000 K tőke­követelés, ennek 1924. évi október hó 12. napjától járó 2% heti kamatai, */3°/0 váltódij és eddig összesen 304,280 K-ban biróilag már megállapított költségek erejéig Vácon, Fogtövi-u 2. sz. alatt leendő megtar­tására 1925. évi május hó 4-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz g venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. te. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mel­lett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Vácon, 1925. évi április hó 15-én. Tankó János kir. bir. végrehajtó

Next

/
Oldalképek
Tartalom