Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-04-26 / 30. szám

\ 4 ____________________ — A patronázs kér, hogy megjutalmazhassa vizsgákon a jóviseletií gyermekeket A következő sorok közlését kérték . Félve, aggódva irom le e sorodat. Tudom, mindenkinek mélyen kell a zsebébe nyúlnia, hogy fölös fillérekre találjon. És mégis. Kétszer jutalmaztuk meg már vizsgaidején a jó maga viseletű idei tanulókat, nem sze retnők feladni ezt a szép szokást. Akad meg Vácon s a környéken 100 olyan ember, akinek lehel e célra 50 — 50 ezer koronája. S lesz olyan is, aki többet is tud áldozni s lesznek olyanok, akik lüsebb összeggel, de szintén szívesen erőltetik meg magukat ez erkölcsnemesiiő cél szolgálatára. Semmi­féle iskolát sem szándékunk kizárni, éppen azért mindenrendű és mindenféle felekezetű gyermekbaráthoz intézem e kérő soraimat, amelyek ha meghallgatásra találnak, az első akcióhoz es szándékainkhoz híven lehetővé teszik, hogy minden váci iskola valamennyi osztályába legalább is egy egy jó könyv jusson a vizsgái aszlalra. Az adományokat hirlapiiag nyugtázzuk, a kiosztott könyvekről is a szokott módon nyilvánosság előtt szá­molunk el. A váci patronázs nevében Szentgyörgyi Gusztán ügyvezető-elnök. Finom cukorkák és cukorka-készítmények a Konstantin-téri virág- és cukorka-boltban több asztal, szék, ruha- és éjjeli szekrény, ágy, mosdó (asztal, tál, kancsó), tükör, divány, függöny- tartó, óra, előszoba-fogas, éremgyűjtemény asztallal, könyvek állvánnyal, szobor, festmény, fali- és kályha- disz, vasképráma, virágtartó és még több háztartási cikk és dísztárgy. Meg leheí tekinteni naponként ö 12 óráig a siketnémák intézetében, a maradványra pedig árverés ugyanott április 27-én d. u. ' 3 órakor Cigarettázik Ön? Sodorjon JANINtt papirt 1 ____________VÁCI HÍRLAP Váró Andor regényt irt A Színházi Élet ezen a héten kezdi kö­zölni Váró Andornak, a tehetséges fiatal magyar Írónak „Éjszakát szerelem nélkül“ című regényéi. Véres harc volt a VSE mérkőzésén Minden sporlbarát meglepetéssel értesüli a VSE pilisvörösvári vereségéről. Érdek­lődtünk a vereség okairól a vezetőségnél, ahol a következő felvilágosítást kaptuk: A vereség a teljes csapatot érdemetlenül érte. Jobb volt ellenfelénél, de csak a félidő első felében, mert a pilisvörösvári közönség oly fenyegetően viselkedett a szünet után a bíróval és a VSE játékosokkal szemben, hogy lehetetlenné vált a mérkőzés meg­nyerése. A bíró, — aki! a félidőben teltleg inzultáltak, a játék alatt pedig egy kövei fejét véresre sebezlek — megrémülve a pilisvörösvári játékosoknak, mindent meg engedett és azok életveszélyes játékától a VSE tehetetlen volt és csupán tesli ép­ségének megtartására törekedett. A Pilis­vörösvári SC ellen úgy a bíró, mint a VSE feljelentést lett. A fővárosi napilapokban olvassuk, hogy a Franck Henrik Fiai cég impozáns kiállítása az árúminlavásár élel­miszerosztályán rendkívül nagy feltűnést keltett. Ez a világszerte előnyösen ismert cég pompás és utánozhatatlan gyarmányait hozta el a Nemzelközi Árúminlavásárra és a látogatók lizezrei valósággal megostro molják az ízlésesen csomagol! gyárimányo- kat, az Enrilo pótkávét, az Edeska édesített l<ávét, a Rosii fügekávét és a Kalhreiner Kneipp malátakávét. Különösen nagy tet­szést keltett az uj csomagolású dobozos és tekercselt áru. A Francié gyártmányok csomagolásán mindenütt ott látjuk a világ­hírű védjegyet, a „kávédarálót“ a mely év tizedek óta egyedüli garanciája e keresett gyártmányok valódiságának. A Franck cég egyedüli volt, a mely Magyarországon meg­honosította a cikória kultúrát és iqv nem csak egy jelentékeny ipari, hanem fontos mezőgazdasági tényező is. ? ? Éjjeli lakodalom ? ? lesz a mi utcánkban. Erre a lakodalomra a Váci Hírlap olvasóit is meghívjuk. Olvassa el a Városi Filmszínháznak a „Nibelungok“ II.-ik részére vonatkozó hirdetését. Film, a melyhez hasonló szépet még nem láttunk Kritika a ,,Nibelungok11 pénteki bemutatójáról Őszintén megvallva: bizonyos kéiségek- kel ültem be pénteken a Városi Filmszín­ház nézőlerére. Nem gondolíam, hogy a „Nibelungok" az a film, a mely nekem, mint publikumnak íeíszeni fog. Kellemesen csa­lódtam. A „Nibelungok“ nemcsak hogy pom­pásan kielégíti a szórakozni vágyó publi­kum legvérmesebb reményeit is. hanem ezen felül a legnagyszerűbb élményt is nyújtja. Engem a „Nibelungok“ szerzőjének a neve csalt a moziba. A „Hindu síremlék“, a „Cezarina", a „Paris grófnője" Írója csak érdekeset, jót produkálhat — gondoltam és már az első néhány felvonás meggyőzőit arról, hogy reményemben nem csalatkoz­tam, sőt a „Nibelungok“ olyan monumen­tális, annyira pompás film, hogy ehhez ha- tökéletes alkotást még nem láttunk mozi­vásznon. A mesebeli erdő, az óriási sárkány, a mellyel hősiesen küzd meg Siegfried a wormsi várba való bevonulás, a templomi jelenetek, a tavaszi virágzásban álló fák serege: csupa felejthetetlen szépségű és emlékű külsőség. S maga a film: bátran merem leírni, hogy modern, regényes sze­relmi törlőnél, a melyben mesebeli embe­rek álarcában a szív és a vér, az uralom­vágy és az emberi vágyak, indulatok küz­denek a maguk előnyeiért Külön kellene kriiikál Írni a zseniális, daliás és szép szí­nészek remek játékáról. Nagyszerű a zene­kar Wagner zenf je is. A pénteki diszelöadásl Rassovszky Kál­mán főgimnáziumi tanár magvas, tartalmas előadása vezette be. Nagyon szép az elő­adási kísérő színes divalrevű. A „Nibelun­gok“ nagyon fog tetszeni a közönségnek. Biztosan zsúfolt házak lesznek szombaton és vasárnap is. dr. F. A főgimnázium iornaünnepélye A főgimnázium ifjúsága vitéz Erdélyi Já­nos tanár vezetése alatt ez évi tornaünne- pélyét május 10 én, vasárnap fogja megtar­tani a pokolszigeli sportpályán. Mi üde« takarékos asszony ezt vegye, Kávéjába ezt tegye ! (Kilogrammonként kb. 8000 korona értékű) MálogatotS cikóriából készült Minden doboz sarkában pörköSf szemeskávé van l Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom