Váci Hirlap, 1919 (33. évfolyam, 1-56. szám)

1919-08-17 / 38. szám

VÁCI HÍRLAP O O Felhívás az iparosokhoz. A kisiparosság közigazgatása ax Ipar- testületben a háború alatt teljesen kizök­kent a rendes kerékvágásból, a forradalmi hónapokban pedig rendbe hozni nem le­hetett. Az Ipartestület jegyzői hivatala most már halaszthatatlanul hozzáfog az ipari közigazgatást visszaterelni a törvény­szabta mederbe. Felkéri tehát először az összes kisipa­rosokat, a kik az Iparfestüleibe tartoznak, hogy nézzenek körül és a kik eddig ipar­jog nélkül dolgoztak, azokat iparjogváltásra serkentsék. Különösen felkérem a női ipar­ágak űzőit, a nőszabó iparos nőket, hogy iparjogot váltani el ne mulasszák, mert ezután leánytanulókat iparjog nélkül nem tarthatnak, sem pedig az ilyen tanuló- leányokat az Ipartestület nem fog felsza­badítani s neki munkakönyvét adni. Felké­rem az összes kisiparosokat, hogy a kik csak segédet és tanoncot tartanak, lépje­nek be az Iparlesíületbe. Segédjeiket, ta- noncaikat feltétlenül jelentsék be. A leány­tanulókkal feltétlenül rendes szerződés kö­tendő mindegyikkel, tekintet nélkül a la- none időtartamára. Az Ipartestiiiet elöljárósága lépéseket lesz a leány iparos iskola felállítására is. Felkérem továbbá ugv az összes kisiparo­sokat,'a kisiparosoknál dolgozó segédeket és tanoncokat, hogy minden panasszal, fel­világosítás kéréssel és tanácsért, vagy vi­szályok elintézéseit elsőfokon és elsősor­ban az Ipartestülethez forduljon, mint első­fokú iparhatósághoz. Lehelő rövid időn belül meg lesz a törvény által kötelező békéltető bizottsági tagok választása, a hol úgy a munkátadó kisiparosság, valamint a munkásság is megválasztja az ő legmeg­bízhatóbb embereit s igy a rendes és be­csületes elsőfokú bíráskodásnak mi sem fog útjában állni. Felkérem végűi azon ipari műhelyek tu­lajdonosait, a kik munkavezetővel gyako­rolják iparukat, ezeket a munkavezetőket az Ipartestületben jelentsék be. Továbbá azokat az iparosokat be kell jelenteni, a kik eredeti iparjoguktól eitérő, más ipart is folytatnak. Bukos József ipartestületi jegyző. Isién ál«f meg a magjaid . , . Meghatóan szép, szivet markoló jelenet játszódott le vasárnap délelőtt a székes- egyházban a féltizenkéfórai mise végén. Az orgonán felhangzott az „Isten áld meg a magyart” felséges szép akkordjai és azt a templomot zsúfolásig megtöltő közönség szemében csillogó könnyekkel, áhilaíosan énekelte. A lelkek felszabadulása szólott az ajkakról s azok * könnyek örömkönnyek voltak. A templomban véletlenül olt volt egy román tiszt is, aki meglepődve hall­gatta az áhitatos éneket s tisztelete jeléül addig nem is távozott, mig az ének vége nem ért. Keresztény szociális iroda. A következő sorok közlését kérték : Tisz­telettel értesítjük a „Váci Hirlap“ úljá.i a város keresztény közönségét, hogy augusz­tus 14-én a Konstanlintér 18. sz. alatt (I. emelet, jobbra, „Katolikus Kör“ kisterme) megnyitottuk a Keresztény-Szociális irodát. A keresztény hazafias öntudat emelésére féléve létesített ez intézmény régi tagjai tagságukat megújíthatják, uj tagok jelent­kezését pedig elfogadjuk minden héten kedden, csütörtökön és szombaton délután öt órától hétig. Ugyanezen időben egyéb szükséges felvilágosításokkal és idővel nyomtatványokkal is szívesen szolgál a Keresztény-Szociális iroda intézősége. f** ti 8 ' ? j kapható a öO fillérért van hí,­___________________________ lap egyes számai lapunk minden elárusítójánál. Legnagyobb öröm lenne e történelmi időkben szerdai számunkat is megjelen­tetni, de igazán, számolnunk kell a papir- hiánnyal s mig a papirközpont kellő 'mennyiségű papirt nem utal ki a Váci hirlap vészére, leheletlen máskor, mint vasárnap újságunk megjelenése. Sőt egy különös kérést is kell itl tolmácsolni: Ketten-hárman együtt vegyék meg a Váci Hírlapot, mert nem tudunk ép a papir- hiány miatt annyit nyomatni, a mennyi elkelne! Örvendetes változása az időknek, hogy ma már mindenki újságot olvas, mikor 3—4 évvel ez evőit még arról kel­lett panaszkodnunk, hogy kölcsön kérik az újságot, mert a néhány fillért sajnál­ják a szellemi szórakozásért! Azt is jelent­jük az előfizetőknek, hogy az eddig lefi­zetett előfizetési dijakat természetesen be­számítjuk, senkit, ha csak pár koronáról is vem szó, károsodás a Váci Hirlap révén nem fog érni. Arra szólítunk fel minden előfizetőnket, hogyhe a lapot idejekorán, vagy egyáltalán nem kézbesítik kihordóink, azt egy levelező lapon tudassák a kiadó- hivatallal. Mert csak ott tudunk segíteni a bajon, a honnan azt tudomásunkra is adják, Végül tudomásul adjuk, hogy a Váci Hirlap nem nagy terjedelmű hirde­téseket és nyilttereket, esküvői és eljegy­zési híreket ezután is közölni fog, melyek­nek szövegét a hirdetési díj előre való lefizetése mellett a. kiadóhivatalban kell átadni. A Váci Hirlap nagy elterjedtsége garantálja, hogy a hirdetéseknek ered- ; ménye is lesz. Az ipari munkások liszt-fejadagja A közélelmezési minisztérium az ipari munkások liszt fejadagját a most kezdődő ; gazdasági év tartamára a múlt évi fejadagok arányában állapította meg. A nehéz testi munkások, igy a tárnákban dolgozó bánya­munkások napi fejadagja 550 gramm, tehát havi 16 és fél kilogramm, mozdonyvezető és fűtő napi fejadagja 500 gramm, tehát havi 15 kilogramm. A külszínen dolgozó bánya és kohó munkás napi fejadagja 400 gramm, tehát havi 15 kilogramm. Ugyan­annyi az éjjeli üzemekben rendszeresen alkalmazott munkások fejadagja, mig min­den más nehéz testi munkás napi fejadagja 350 gramm, 'tehát havi 10 és fél kilogramm. Éjjeli üzemekben rendszeresen alkalmazott munkásnak az tekintendő, a ki munkaide­jéből a nagyobbik részt éjjeli munkában tölti. Az a munkás, a ki változva nappali, . éjjeli beosztás mellett dolgozik, éjjeli üzem­ben alkalmazott munkásnak tekintendő. A könnyű testi munkások és családtagjaiknak liszladagja fejenkint és naponkint 240 gramm. Taubringer Géza meggyilkolása. A Budapesti Közlöny el kezdte közölni, hogy a kommunisták terrorjának kik estek áldozatul. Az első névsorban Taubringer Géza nevét is olvassuk. Taubringer sokszor fordult meg Vácon, a hol rokonsága lakik és ezek révén sok ismerősre lett szert. Az adóhivatalban és a* városházán többször hivatalos küldetésben volt a budapestvidéki pénzügyigazgatóság részéről. Ezeket Írja az újság róla: Taubringer Géza nyugalma­zott pénzügyigazgatót junius 25-én ölte meg a vörös golyó. Taubringer az Irányi-utcán át tartott aznap délután lakása felé, amely­hez vivő utal azonban a vörös katonák kordonja zárta el. Egy Balogh nevű politikai megbízott megpillantva a kordon felé tartó Taubringert, odaszólt a kordonban álló Kovács nevű vörös katonának: Nézd csak elvlárs, micsoda burzsuj pofája van ennek! Ne sajnálj egy gclyól tőle! A parancsot nem kellett megismételni. Taubringer holtan bukott a kövezetre s a lövés, amely közvetlen közelből érte, oly erős volt, hogy nemcsak átfuródott a sze­rencsétlen áldozat testén, hanem szétzúzta a mögötte álló egyik proletár karját is. A jelenetnek tanúja volt dr. Wagner Enoch, volt rendörfogalmazó is, aki a hullához akarta lüvatni a vörös őrséget, amely cse­lekedetéért a katonai forradalmi törvényszék elé állították s el is Ítélték. Jellemző, hogy Taubringer gyilkosát, aki még az áldozat aranygyűrűjét leszedte ujjúról, ugyanaz a „törvény; zék“ felmentette. A vármegyei direktóriumot is letartóztatták. A hivatalos lap jelenti, hogy Peslmegyé- ben a törvényes rend már csaknem teljesen helyreállott. Agoraszló Tivadar alispán szer­dán délelőtt jelent meg először hivatalos helyiségében. A tisztviselők üdvözlésére az alispán örömét fejezte ki, hogy ismét üdvözölheti a derék, kipróbált tisztikart és kijelentett':, hogy a helyzettel visszaélőkkel szemben a megtorló intézkedések nem fognak késni. Az alispán jelezte, hogy a közigazgatás rendes menete megkezdődött, de sajnos, egyelőre még alig tud érintkezni a hatóságokkal. A községek vezetőségei mindenütt megkezdték működésüket. Sok helyről érkezett küldöttség az alispánhoz és örömüket fejezték ki a rend helyreálltán. Augusztus 12-én — kedden — délelőtt ki­küldött detektívek elfogták Joanovics Sán­dor pestmegyei direktóriumi elnököt és Csató Sándor helyettes elnököt, ezenkívül a vidéki direktóriumoknak egyes itt tartóz­kodó tagjait. Letartóztatták a szélhámos Sziegvári István gazdasági megbízottat és erősen kompromittált társát, Gyuriást. A vármegye területén iít-ott mutatkozó kommunistákat rendre összefogdossák. Érdekes levél Samueiy Tiborról. A tanácskormány vérengző tigrise, Sa- muely Tibor, mint a lapok megírták, a dik- j tatura összeomlása után automobilon me- ! nekülí Ausztria felé, de a haláron a csend­őrök felismerték és letartóztatták, mire Sarruely revolvert rántott és mellbe lőtte magát. Néhány perc múlva meghalt. Sa- mucilyről sokan nem akarják elhinni, hogy nincs az élők között, de most egy hiteles levél a legendákat el fogja oszlatni. Sár­kány váci állomásfőnök közeli rokonától levelet kapott, ki Savanyúkulon lakik, a hol Samuely öngyilkos lett. A levél Írója meg­erősíti, hogy ő látta is, hol van holtteste eltemetve: az országúi mentén, ott, a hol meghall. Különben a lapok is közölték, hogy a hullát exhumálták és a fejet Becsbe vitték a klinikára, a hol orvosi szempont­ból vizsgálat alá veszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom