Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-05-19 / 21. szám
MarmtncKettediK évfolyam 21 dzAm. Vác, 1918. május 19. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K. negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. • Egyes szám ára 30 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nvilttér sora két korona. Tetefon-szái Képviselőnk a mai politikai helyzetben. Csodálatos időit. Künn a fronton egységesen áll a magyar nemzet, itthon pártokra, csoportokra oszolva. A választójogi javaslat túlon-túl foglalkoztatja az elméket és bomlasztja a magyar erőt. Alindep újságolvasó ismeri a mai áldatlan politikai helyzetei, minket legközelebbről érint és érdekel, hogy a mi képviselőnk mint állja ezt az alakulást és mint helyezkedik el az új politikai viszonyok közt. Felkerestük őt és választói tájékoztatására is a következő válaszokat kaptuk tőle : — A képviselő úr miként vélekedik az új kormányalakítás után ? — volt az első kérdésünk. — A 48-as alkotmánypártból kiléptem. Megszavaztam Ugrón indítványát, mert felfogásom szerint az adott szó a politikában is kötelez. Kétségtelen dolog,, hogy az Eszterházy kormány vállalkozásának alapja a választói jog és ebben az a megegyezés, melyei Eszterházy, Apponyi és a többi vezérek a munkássággal kötöttek. Ezt a megegyezést Wekerie első kormányvállalásakor leljesen magáévá tette s ez a megegyezés volt a 48-as alkotmánypártnak alakulásakor az egyik főprogrampontja és irányított engem, hogy a 48-as alkotmánypártba belépjek azon másik főszempont által is vezérelteivé, hogy az önálló magyar hadsereg megvalósítását elősegítsem. Ezen elhatározásomról választóimnak beszámoltam, kik lépéseimet helyeslőleg vették tudomásul. — Melyik pártot fogja* a képviselő úr követni ? — A választójogi javaslat kompromiszszumnak volt az eredménye, nem képviselte a végleteket s az igazságnak tartozom annak kijelentésével, hogy a munkásság becsülettel állta a kompromisszumot s veszedelmes lett volna a tömegbe azt a hitet ébreszteni, hogy mi szegjük meg a megállapodásokat. De irányított elhatározásomban az a mély tisztelet és ragaszkodás is, mellyel Apponyi iránt viseltetem, hisz őt tekintettem mindig politikai vezéremnek. Végtelenül sajnálom a 48-as alkotmánypárt kettészakadását, mert nemzeti szükségnek érzem azt, hogy a munkapárttal szemben egy progresszív és nemzeti alapon álló kormányképes párt legyen a magyar parlamentben. — Milyen álláspontot foglal e! a képviselő ur az új Wekerle-kormány megalakulása után ? — Jövő elhelyezkedésemről még végleg nem határoztam, valószínűleg pártokon kívül maradok felvértezve az én becsületes elveim teljességével, hogy elhatározásaimban semmiféle pártköfelék ne feszélyezzen ezekben a nehéz időkben és követhessem azt az utat, melyet az én magyar meggyőződésem, hazám és fajtám érdekében nekem előszab. — A jövendő politikai helyzetről mi a véleménye a képviselő úrnak? — A mostani idő minden tekintetben átmenet s ha az általános választói jog megcsonkítva emelkedik is törvényerőre, a feltörekvő s jogokhoz jutó új Géposztályok átfogják alakítani a magyar parlament mai képét s a meddő politikai harcok és intrikák helyett több szó fog elhangzani a népjólét emeiése és a háború sebeinek orvoslása érdekében. PoEgármesf elválasztás a szomszédban. Pestvármegye alispánja körülbelül két hónappal ezelőtt felfüggesztette állásától dr. Miklós Antal újpesti polgármestert, a kit különféle élelmezési visszaélésekkel vádoltak. A közélelmezési hivatalnak egy kiküldöttje és két államrendőrségi detektív vezette ebben az ügyben a nyomozást. Miklós már akkor ellene irányuló hajszának, Ugró Gyula dr. volt polgármester hívei manőverének tulajdonította az egészet. Mindamellett a város rendkívüli közgyűlése tudomásul vette a felfüggesztő végzést, annál is inkább, mert a városatyák többsége — olyanok is, a kik kevessel azelőtt még Miklóssal tartottak — ellene fordult. Akkoriban kormánybiztos kiküldését szorgalmazták illetékes helyen, de ez ellen az űjpesliek tiltakoztak legjobban és hirtelen erős akció indult meg Ugró Gyulának újra való megválasztása érdekében. Ugrót l ét év előtt ugyancsak felfüggesztették állásától, őt is a vádak özönével árasztották el s megindult a fegyelmi vizsgálat, a melynek, úgy Játszott, soha sem lesz vége. Most azután fordulat történt az újpesti polgármesterválságban: Újpest város szerdán tartott közgyűlése egyhangúan újra megválasztotta a polgármesteri állásra Ugró Gyulát. A vármegye közigazgatási bizottsága ugyanis egy csapásra befejezte a tengeri higyóvá dagadt Ugró-féle fegyelmi ügy tárgyalását oly módon, hogy ől az ellene emelt vádak alól felmentette. Ugró tehát most tisztázva van. de egyelőre csak ideiglenesen foglalja el a polgármesteri állást, mert Miklós volt polgármester a belügyminiszterhez felebbezte meg az alispán végzését. AMklós Antal mandátuma 1919 októberében jár le, igy tehát, mig fegyelmi ügyében nem döntöttek, csak ideiglenesen lehet betölteni állását. Eziistlakorialom. Ivánka Pál váci főszolgabíró az elmúlt héten ülte meg teljes csendben házassága negyedszázados évfordulóját nejével. A köztiszteletben éc> becsülésben álló családot tisztelői serege kereste fel ez alkalomból jókivánalaival, a melyekhez csatoljuk a miénket is! Az alispán sürgeti a zsirbeszolgáltatást. Megírtuk, hogy az alispán a közélelmezési miniszter parancsából minden városra és községre bizonyos mennyiségű zsír beszolgáltatását rótta ki. Mindenki, a ki sertést vágott, legalább egy kilót köteles abból a katonaság ellátásira adni maximális áron. Most az alispán a következő sürgetést intézte a polgármesterekhez és föszolgabirákhoz : Hivatkozással i2343. és ad 12343—kig. 1918 számú rendeleteimre utasítom a hatóságokat, hogy a legnagyobb figyelemmel és szigorúsággal járjanak el a katonai célokra követelt zsiradék mennyiség biztosítása iránt, mert ha az eredmény nem felel meg a várakozásnak, nem kerüljük el a legszigorúbb katonai rekvirálást, kutatásokat és ez a közönségnek nagy kellemetlenséget, a községeknek pedig nagy költségeket okozna. Mindazok, a kik sertést vágtak, tartoznak hozzájárulni a katonai szükséglet biztosításához. Ha az elöljáróságok a seríésnyilvániartásokbói nem tudják megállapítani pontosan, hogy kik hizlaltak és illetve kik vágtak sertést, meg kell ezt állapitaniok a bejelentési lapokból, melyekben mindenkinek vallomást kellett adni a sertéshizlalásról is. Végszükség esetén hivják fel a közönséget jelentkezésre. A ki elhallgatja, vagy nem jelenti be, hogy sertést vágott és ezáltal kivonja magát a zsir vagy szalonna beszolgáltatási kötelezettség alól, kihágást követ el és súlyos büntetésnek teszi ki magát. Figyelmeztessék tehát a közönséget. hogy azok, a kik nem tesznek eleget zsirbeszolgáltatási kötelezettségüknek,nemcsak hazafiatlanul járnak el és a lövészárkokban küzdő fiaink rendes ellátását nehezítik meg, hanem kihágást is követnek el és a jogtalan úton maguk részére visszatartott készletek értékével arányban nem álló büntetést szereznek. Egyúttal kiteszik magukat annak is, .hogy készletüket a hatóság elkobozza. Előléptetések. A király Pintér Jenő honvédhuszáralezredest ezredessé, Bolgár Géza honv. őrnagyot alezredessé, Fodor Lajos gazdászaít hadnagyot főhadnagygyá nevezte ki. Kitüntetés. A király megparancsolta, hogy Szaák Emil ny. honvédszázadosnak egy hadseregparancsnokságnál kiképző tanfolyam eredményes vezetéséért legfelsőbb elismerését nyilvánitsák. Házasság. Dr. Révész Jenő budapesti ügyvéd, a városfejlesztő bank ügyvezető igazgatója házasságot kötött Tulassay Jutka úrhölgygyei. '