Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)

1917-03-11 / 10. szám

sarnes Bureau intézi, odamennek Magyarországból az -össz s levelek, olt cenzúrázzák meg őkel és hosszú késedelem ütán küldik ej, de igen gyakran nem is továbbítják azokat. Nem akarok túlzásba esni, nem akarok olyat mondani, a miről magam is nem győződtem volna meg, mert hiszen számtalan olyan levelet olvastam, a melyben a foglyok arról panaszkodnak, hogy még egyetlen egy választ nem kaptak, de egy nagyon érdekes dokumentum van a kezemben; egy magyar zászlós, szóval intelligens magyar fiatalember, a mikor a dán Vöröskereszt náluk megjelent s kérdést intézett hozzá, hogy mi a kívánsága, a melyei szerelne haza az ő hozzátartozóihoz eljuttatni, azt irta németül : Ich bitte um die Veranlassung, dass mir und meinen Kamaraden die Post der ángehörigen auch so regelmässig befördert werde, wie sie augenfälligst den Kamaraden der összlerreichischen Reichshälije zugestellt wird. Vagyis ebben benne van az, a mit már nagyon sokszor hallottunk más oldalról is, hogy az osztrák hadifoglyok levelezésüket sokkal pontosabban és sokkal gyakrabban kapják meg. Én elsősorban felvetem itt azt a kérdést, hogy joga volt-e az osztrák Vöröskeresztnek egyezményt csinálni, a mely szerint a magyarországi hadifoglyok minden néven nevezendő levelezésé! ő intézi, a minek azután az az eredménye, hogy a jólelkű vöröskeresztes hölgyek által beszerzett információk csak több hónapi késedelemmé! kerülnek hozzánk Magyarországba és azokat legtöbbször nem is eredetiben, hanem csak másolatban és rövidítésekkel kapja meg a magyar hozzálaríozó.

Pedig méltóztatnak azt megérteni, hogy mindenki, akinek hozzátartozója fogolyként odakint szenved, örül annak, ha valamit hall fiáról, férjéről, testvéréről. Csak ulalok rá, hogy most pár héttel ezelőtt volt itt két német hölgy azzal az üzenettel, hogy bejárták az orosz fogolytáborokat: lódult oda a nép, százával, ezrével, keresték fel őket és természetesen csalódotlan távoztak, mert az a rövid információ, amelyet kaphatnak, hogy pl. egyik vagy másik orosz község fogolytábor, vagy ipartelep, nem elégítette ki őket, hiszen hozzátartozóikról megtudniok semmit sem sikerült.

Itt felvetem azt a gondolatot is, hogy nem lehetne-e ily missziókat szervezni és kiküldeni Nem tudom, mi oka van annak, hogy ezeket a dolgokat is pl. német hölgyek inézik és csak az ő révükön tudnak meg a hozzátartozók valamit a foglyaikról. Hiszen Magyarországon is van számtalan jólelkű hölgy, aki erre a szerepre vállalkoznék, akik az adatokat összegyűjtenék, és akiknek módjukban volna, hogy a foglyok hozzátartozóit megvigasztalják.

Egy másik dolog a pénzküldemények kérdése. E tekintetben nálunk a legnagyobb félreértés és a legnagyobb bizonytalanság uralkodik. Számíalanan fordultak hozzánk is, hogy milyen réven küldjenek pénzt a hozzátartozóiknak. Nem lehetne ezt a dolgot egységesen vezetni vagy legalább irányítani? Hiszen épen a mull hetekben olvastam egy kimutatást, milliókra rúg az az összeg, amely így évenkint kimegy az országból és semmi garanciánk nincs a tekintetben, hogy az. illetők a küldeményeket megkapják. Amellett meglehetős sokba is kerül, drága a pénzküldés. Elismerem, hogy

___________VA Cl HÍRLAP

bizonyos fokú drágulást okoz a valutakülönbség is, azonban mégis a legmegnyugtatóbb volna ugyebár, ha egységes irányítás mellett mindenki tudná, hogy hogyan Küldje azt a pénzt és mennyit kell azért fizetni.

Itt van azután a csererokkantak kérdése. Amint informálva vagyok, ezt is Becsben a Centralbureau intézi és igazán szeretnék a tekintetben statisztikát hallani, hogy a csererokkantak közül mennyi a magyar és mennyi az oszírák, meri felmerüli az a gyanú, hogy az osztrák csererokkantak nagyobb számban vannak, mint a magyarok. Mindeneseire megnyugtató volna, ha ezt a statisztikái megkaphatnék. Azután egy másik kérdés, amely itt nenn oldandó meg, a fogságban elhaltak hagyatékának rendezése, illetőleg érdekeinek megvédése, azonkívül az életbiztosítási összeg kifizetésének kérdése.

Méltóztatnak tudni, hogy mikor a háború megindult, a biztositó társaságok milyen álláspontra helyezkedtek. Az emberek nagy része nem gondolt arra, hogy valaha még háború lesz és nem kötőit olyan biztosítást melyben az ugynevezell hadi záradék is megvolna. Már most sokaknak nem volt arra idejük, hogy ezt a hadi záradékot a biztosító társasággal megköthették volna. Hangsúlyozom, hogy a lársaságok itt meglehetős nagy százalékkal dolgozlak, nagy összegekei vettek be az ügyfelektől és ezért hatalmas tartalékokat gyűjtöttek ezekből az összegekből. Igen sokan voltak, kiket az első mozgósítás elvitt hazulról és sem idejük, sem gondjuk nem volt arra, hogy e dolgot rendezzék. Megtörtént, hogy hadifogságban elhunytak olyanok, kiknek biztosításában nem volt meg a hadi záradék. A magyar bíróságok első perctől fogva a helyzet magaslatára emelkedtek és a törvény liberális magyarázatával olyan döntést hoztak, mely nem a társaságok, hanem elsősorban a biztosítottak érdekeit nézte és kimondták pl. valaki hadifogságban betegségben hunyt el, lehál nem harctéren esett el, nem tekintik úgy, mintha hősi halált halt volna a harctéren és igy hozzátartozóinak kifizetendő a biztosítási összeg. De e tekintetben mi még ma is csak a bírói gyakorlatra vagyunk utalva.

Ezzel szemben mint informálva, vagyok, Németország már térvényben gondoskodott arról, hogy azon nagy tartalékokat, melyek a biztosítótársaságok kasszájában vannak, a harctéren és a fogságban elhunytak családtagjai részére biztosítsa. Hisz e kérdés helyes megoldásával az árvák és özvegyek helyzetén is meglehetősen segítünk.

. Különös, hogy a hadifoglyok kérdésére is teljesen ránehezedik a cenzúra s az újságok e kérdésről egyáltalán nem Írhatnak. Már pedig, ha valahol van szükség a megnyugtatásra, itt van, ahol százezrekről van szó, akik bizonyára nem saját hibájukból kerültek fogságba.

Én tehát azt a kérdést intézem a ministerelnök úrhoz, kinek szava mindeneseire messzebb fog elhangzani, mint az én igénytelen beszédem, tegyen meg illetékes helyen mindent, ami a mai viszonyok közölt megtehető, hogy a hadifoglyok helyzetén javítsunk s egyúttal legyen meg mindent idehaza a tekintetben, kogy velük és hozzátartozóikkal szemben anyagi érdekeik megvédése lekintetében kötelességüket teljesítsük.

Ezekután a következő interpellációt bátorkodom előterjeszteni;

Hajlandó-e a ministerelnök úr tájékoztatni a képviselőházat, hogy a magyar honos hadifoglyok sorsát illetékes helyen kellő figyelemnél kisérik s meglesznek-e mindent, amit a mai nemzetközi viszonyok megengednek, hogy ha kell megtorló eszközök igénybevételével is, foglyaink sorsán javít sunk.

Gr. Tisza István ministerelnök; Biztosíthatom a tisztelt képviselő urat, hogy az elfogott magyar katonák sorsa a háború kitörése óta a kormány legszeretőbb gondoskodásának tárgya és hogy e tekintetben megtörténik minden, ami megtörténhetik. Fájdalom a dolog természeténél fogva mindez nagyon sokkal kevesebb, mint amit szerelnénk megtenni. Nem gondolom, hogy az ügynek szolgálatot tennénk a részletek taglalása állal, de ismétlem, bízlosilhalom a lisztéit képviselő urat, hogy e tekintetben állandó érintkezésben vagyunk azon kormányszervekkel,melyeit e tekintetben lehetnek valamit, valamint azon társadalmi tényezőkkel, elsősorban a Vöröskereszt Egylettel, mely nemzetközi összeköttetései révén az ügynek szolgálatára ál!. Kérem méltóztassék válaszomat tudomásul venni.

Presziy Elemér: T. ház! A ministerelnök úr válaszál tudomásul veszem és csak hangsúlyozom, hogy a megnyugtatásra feltétlenül szükség van, mert azon idő óta is, mióla inlerpelléciómat bejegyeztem, számtalan levelet kaptam, melyben felkérnek, hogy a hadifoglyok érdekében szót emeljek.

Elnök: Kérdem, méltóztatik-e a ministerelnök urnák, Presziy Elemér képviselő úr interpellációjára adott válaszát tudomásul venni ? A ház a választ tudomásul vette.

Halálozás.

Súlyos csapás érte Jelinek Ägoston váci takarékpénztári tisztviselőt, édes atyja, Jelinek Alajos nagylapolcsányi városi pénztáros, szövetkezeti igazgató, önkéntes tűzoltó főparancsnok, a kát. kör alelnöke március 2-án életének 78-ik és boldog házasságának 57-ik évében rövid szenvedés után Nagytapolcsányban meghalt. — Kovách Gyula ny jegyző 75 éves korában Monoron meghalt.Negyvennégy évig voltjegyzö és személyét általános tisztelet övezte. Élénk szerepef vitt a jegyzői társadalomban, mint az orsz. jegyzőtestüíe! egyik alapítója és évtizedeken át pénztárosa. Érdemei elismeréséül Monor község íemettette el. Az elhunytban dr. Göndör Sándor városi főjegyző felesége édes atyját vesztette el. — A szolnoki szent ferencrendi zárda tagjai gyászlapon jelentik, hogy rendtársuk, Boskó Faliszt Sándor szent ferencrendi áldozópap, segédlelkész és hitoktató, hoszszas betegség után életének 54-ik, szerzetes éleiének 39-ik, áldozópapságának 31-ik évében meghalt. A megboldogult áldozár kél. ízben is volt Vácon, az itteni szent ferencrendieknél a nyolcvanas és kilencvenes években s mint népszerű barátot igen kedvelték a váciak.

Hadi érettségi.

A kuluszminiszter rendelete szerint azok az 1899.-ben született, besorozott főgimn. tanulók, a kik a jelen tanévben végzi le a Vili. osztályt, osztályvizsgára s az Írásbeliek elengedésével szóbeli érellségire bocsátanak. Vácon négy ilyen tanulója volt a VIII. osztálynak Mind a négyen sikerrel tették le a vizsgálatokat.