Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)
1916-03-19 / 12. szám
HarmincadiK évfolyam 12 szám. Vác 1916. március 19. VÁCI HÍRLAP . ♦ PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Szerkesztőség es kiadóhivatal: üróí Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyiltter sora 69 fillér. Telefon-szám 17. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesziö és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Március idusának megünneplése. A református egyháznál. A református egyház szép, lélekemelő és kegycleíes ünnepség kereíében áldozott a nagy idők emlékének. Délelőtt 10 órakor ünnepi istenitisztelet volt, mely a 1 ymnusz eléneklésével kezdődőit és a melyen Dávid Lajos őrszent- miklósi lelkész mondta a szent beszédet, a Mózes II.-ik könyve 13-ik részének S-ik és 10-ik versei, és a 20-ik rész 3-ik verse alapján. Beszédében figyelmeztet arra, bogy nemzetünk, még mindig a pusztában bujdosik, s a boldog Kánaánba csak akkor érhetünk el, hogy ha nem idegen Isteneket imádunk; hanem a nemzeti géniusz lesz vezérlő csillagunk. Kustár Dániel fegyintézeti lelkész megnyitójában buzdítja az ünneplőket a haza iránti buzgó odaadásra; ennek a szép ünnepnek esztendőről-esztendőre való megszentelésére Az orgonajáték, a szavalatok és énekek, mind szépen sikerültek, s emelték és fokozták, az ünneplő szivek hazafiságát és kegyeletét. Sáfár Béla lelkész bezáró beszédében buzdította az ifjúságot a haza iránt való olthataílan szeretetre. Figyelmezteti a szülőket, hogy gyermekeiknek és unokáiknak szivébe csepegtessék be a hazaszeretet szent érzését. Int arra, hogy -a kétszínű barátoktól óvakodjunk, mert nemzetünknek nagy baja volt a múltban is, hogy ezeket nem ismerte fel. Az ellenséggel elbánnak hős testvéreink a dicső magyar honvédek és a retíeníhetlen magyar ezre- dek, kiknek piros, meleg vére bőven ömlik a különböző harctereken; de az álnok barátokat, akik képmutató szemforgatással ma is nemzeti önállóságunk bástyáit döngetik, kik az összbirodalom gonosz ördögét ismét felidézik, ezeket nekünk kell megismernünk, s ezekkel nekünk kell le- j számolnunk, a jövendő nagy, dicső és bol- 1 dog magyar haza érdekében. A kegyeletes ünnep a Szózat eléneklésével és Feke Kálmán kántor művészi orgonajátékával ért véget. A lélekemelő ünnepélyen megtelt a templom hazafias közönséggel. A Magyar Védőegyesületben. Alapítása óta minden évben ezen a napon tartja a Váci és Vácvidéki Magyar Védőegvesüleí évi rendes közgyűlését, melynek maga a nap jelentősége és Borbély Sándor elnöknek beszéde ünnepélyes szint szokott adni. A városháza kis tanácsterme erre az alkalomra az idén is megtelt ünneplő közönséggel s az országos központ is képviseltette magát. A közgyűlés a szokásos tárgysorozati pontokkal folyt le, de a sablontól eltérővé tette a központi kiküldöttnek üdvözlő felszólalása s dr. Hermann Antal egyetemi magántanárnak érdeklődéssel hallgatott s a háborúval kapcsolalos, de a Védőegylet eszméinek és céljainak keretébe vágó beszéde, melyet az elnöki megnyitóhoz fűzött. Borbély Sándor elnöki szavai képezték azonban a közgyűlés igazi gerincét s a beszéd — dacára a háború által megváltozott egyesületi célnak — annyira érdekes volt s oly nagy tetszést aratott, hogy azt kötelességünknek tartjuk szószerint leközölni. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Egyesületi életünk egy évi záródásánál nekünk is szokásunk, mert kötelesség egy kis szemlélődést végeznünk a múltak felé s bepillantást keresnünk a jövő irányában. Elnöki tisztemből kifolyólag megkísérlem, hogy a tények és tervek között egy általános tájékoztató vezérlő gondolatot kiemeljek s azí a rokon felfogású honfitársaim szives figyelmébe ajánljam. Fgyesületi életünk egy évi részletdolgairól a titkári és pénztárosi jelentések fognak képet adni. Én nagyjából csak arról teszek említést, hogy anyagi eszközeink csekélyek, korlátoltak, tehát ily mérvű eszközökkel a válalkozásunk és alkotásunk is csak kimért lehet, — ha kockázat nélkül reálisak akarunk lenni. Mindazonáltal aránylagosan csekély vagyonunkal is — de buzgó, nekifekvő munka pótlásával egyesületünk egy másik helybeli társadalmi egyesülettel karöltve oly nemzetgazdasági és szociális feladalhoz fogott s kezdi sikerrel megoldani, a milyennek párja sem széles e Magyarországon, sem a gömbölyű földön nincs több — tudíunkal. Értem ez alatt azt, hogy majdnem 50 oly tanulatlan, felnőtt magyar siketnémát nevelünk a munkára s tesszük önfentartókká, hassznos állampolgárokká, kik eddig csak a szülők fájdalmai, a társadalom terhei, az utca gúnyjai s a magyar álladalom ingyen kenyérfogyasztói voltak. E telep a magyar kultúrának egy kis térfoglalása a haladás útján. Ennek az alkotásnak gondolati magja a magyar ipar és magyar szellem meleg védelme alatt fogamzott meg s a megvalósulásnak is a fele érdeme a váci magyar védő egyesületet illeti meg. Noha anyagi eszközeink oly szerények, hogy egyesületi életünk nem tűzhette ki céijául, hogy alkotásokat és intézményeket létesitsen, — mindazonáltal mégis oly intézményt hoztunk létre a férfi és nő siketnéma foglalkoztatók két ágazatával, mely alkotás bármelyik vagyonos váci egyesület programmját is kitőlthetné. Mi azonban e közben a magyar ipar és a magyar szellem és erkölcs érdekében a lelkek átformálási munkáját is végeztük. Hirdettük és meg nem szünöleg hirdetjük, hogy a magyar nemzetben ős erő lakik, a mely évszázadokon át ébrenlétben szuny- nyadoz. Csakis ezért bátorkodhatott eddig minden nem magyar uralkodni rajtunk. De még igy is megmaradtunk és élünk a nagy népek óceánjának kis szigetén. Olyannak látszott nemzetünk, mint a kocogó lován szunditó egykori huszár, kit az ellenlovas e félálomban levághatni próbált. De még igy is megjárta az ellenfél. A szunditó huszártól oly vágást kapott az arcára, hogy egész életén át tisztelő respektussal emlegette, hogy még alvás közben sem tanácsos bántani a magyart. így a magyar nemzet is. Hát mégha mindig és mindnyájan ébren lettünk volna a cselekvés idején? De valami ópiumos levegőt szittunk évszázadokon át. Hol török afiumot, hol párisi illatszert, hol meg más idegen kábító illatot. És elhittük, elhitettük másokkal is, hogy csak az idegen színnel, mázzal, illattal bevont, befuttatott portéka a finom, az elegáns, az úri és a művelt. S miközben féiálmosan csodáltuk, bámultuk az idegent, elfelejtkeztünk arról, hogy öntudatra ébredjünk, lábra álljunk s erőre kapjunk. Az élelmes idegen pedig e közben zsebünkhöz közeledve a nemzetközi finom fosztogatás megengedett jogán szedte el aranyainkat és — önbizalmunkat. így lettünk aztán az utóbbi időben anyagban és erkölcsi bátorságban annyira megfogyatkozottak, hogy a jobbak gondolatában szükségessé vált már a magyar anyagnak, iparnak szellemnek és erkölcsnek egyszóval: a magyar önérdek megvédelmezni akarása. Ily erkölcsi irányzattal és céllal tömörültünk mi is : váci magyar védő egyesület. Voltak, a kik azonnal megértették, voltak, a kik közönyösen viselkedtek az eszme iránt; és lehettek, a kik talán mosolyogtak a rajongókon. A következmény ime, fájdalom! a nyugtalankodókat igazolta, mert vagyonúnkkal és szándéktalan megalázkodásunkkal az ellenség fegyvereit mi is segítettük élesíteni a — békeidőben. De hála és elismerés a csak szunnyadod, de végleg ki nem halt ős magyar erőnek, mely a nemzet-összeütközések e nagy idején a saját érdekeinken esett csorbát ily fényesen kiköszörülte. Nemzetünknek a világnemzetekhez való e mostani viszonylatában a magyar ipar egyedüli feltétlen pártfogását, illetőleg módosulását kell eltűrnünk. Eddig ugyanis minden ellen felszólaltunk, a mi idegen. Most azoban nemzeti nagy élet-halálhar- cunkban nem vizsgálhatjuk, hogy mely gyárban készült az ágyúnk, vagy a katonaruhánk, avagy bármely más életszükségleti tárgyunk, iparcikkünk. Felfüggesztjük tehát ez időre az előbbi tiltakozó szavunkat. Nem azért, mert a katonai uralom rendeli, vagy tilfja ezt most igy, hanem mert a tőlünk is jól felfogott
