Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)
1916-10-08 / 41. szám
tiarmincadih évfolyam 41 szám. Vác 1916» október 8. VÁCI HÍRLÁP PolitiKai lap, megjelemiK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky ííároly-út 4- sz, (Iparudvar.) Nyiltter so a 60 fillér. Telefon-szám 17. 13 emiékíircnepe. Kihirdették a gabona rekyirálásáti Az utcákon leragasztották a vármegye alispánjának felhívását, mely szerint a reá ruházol! jogoknál fogva a termelők búza, rozs, árpa, zab fölöslegét közszükségleti célokra igénybe veszi és felhívja a vármegye közönségéi, bogy összes gabona- készletét lelkiismeretesen tárja fel a rekvi- ráló bizottság elölt, a fölösleget adja át, melynek értékét azonnal kifizetik. A rekvirálást egy hét alatt be kell fejezni: ma, október 8-án kezdődik és október 15-én végződik nemcsak Vác város, de az egész vármegye területén is. A rekvirálás ideje alatt semmiféle gabonát nem szabad a tulajdonos lakásáról, vagy birtokáról malomba, sem máshova szállítani. A mai nappal pedig az összes vásárlási igazolványok, a melyeket a hatóságok magánosok részére kiadtak érvényüket vesztik. Vác város a rendelet értelmében három rekvirálö bizoííságot fog alakítani, ezek kötelesek a gabonakészletekéi feltárni. Úgy iervezik, hogy a termelőket fogják meglátogatni s azokat, kikről tudják, hogy nagyobb mennyiséget vásároltak, minta menynyi a szükségletük. Feleslegeket csak feltétlenül biztos helyeken hagynak megör- őrzésre, a többit a haditermény megbízottai: Dach A. Adolf, Löwinger F. Sándor és Schneller Miksa raktáraikba viszik a haditermény részvénytársaság részére. A rekvirálók figyelmeztetni fogják a feleket az eltitkolás, elrejtés cs egyéb szabálytalanságok következményeire. Különösen figyelmeztetni kell, hogy a rendelet módot nyújt ugyan az esetleg szabályellenesen visszatartott készletek utólagos beszolgáltatására és arra, hogy a fél az elkobzás és kihágási büntetés terhétől meneküljön, de már ez az eset is a fél anyagi hátrányával jár, mert az ilyen készlet öt koronával alacsonyabb áron fog csak megtéríttetni. A felek saját erkölcsi és anyagi érdeke tehát az, hogy készleteiket már az első eljárás alkalmával a leggondosabb hűséggel feliárják, annyival inkább, mert a rekvirálással egyidejűleg a pénzügyőri, rendőri és egyéb hatósági közegek is megfogják kezdeni a netán eltitkolt készletek felkutatását. Ha a rekviráláskor be nem jelentett, vagy később fölösleggé vált készletet be nem jelenti a közönség addig, a mig a hatóság ezen készletről más úton tudomást szerzett, akkor az ilyen készletet a hatóság elkobozza és azért a tulajdonos semmi ellenértékét nem kap. Sőt, mint kihágásban bűnöset szigorú elzárással és pénzbüntetéssel büntetik. Azt pedig, a ki készletét szabályellenesen eladja vagy más úton (megetetéssel, megsemmisítéssel) vonja el azt a közszükséglet elől, ezen szigorú büntetésen felül az ilyen gabonakészlet értékének kétszeres összegével bírságolják. A közönség tájékoztatására is szo'gái az j a rendelkezés, a mit az alispán a rekvirá- lóknak utasitáskép adott. E szerint meghagyja, hogy a bizottság mindenütt vizsgálja meg az összes búza, rozs, kétszeres, árpa és zab készleteket. Figyelmeztesse a termelőt, vagy azt, a kit otthon talál, hogy gabona és iiszt készletéből semmit el ne hallgasson, hanem mindent tárjon fel. A feltárt, vagy talált készleteket a bizottság alaposan szemlélje meg és a lehetőséghez képest pontosan állapítsa meg annak súlyát. A talált lisztet a rekvirálók számítsák át gabonára. Leghelyesebb, ha a liszt meny- nyiségét 25 (huszonöt) százalékkal megtoldják s ez adja a gabona súlyai. A lisztet elsősorban számítsák a tulajdonos szükségletére. A termelőnek és munkásainak 18 kg. jár, de a családtagok közül a háztartásban étkezőknek havi 18 kg. gabona csak azok részére számítható, a kik a gazdaságban mezőgazdasági munkát keresetképen végeznek és 15 évnél idősebbek. Azok után a háztartásban étkezők után, a kik 15 évnél fiatalabbak, vagy nem foglalkoznak rendszeresen (keresetképen) mezőgazdasági munkával, havonla csak 14 kg. gabona számítható. Ez a mennyiség lisztben 400, illetve 300 gm.-nak felel meg. A lisztet teliát a 18 kg.-ra jogosultak részére napi 400 gm. (havi 12 kg.) a 14 kg.-ra jogosullak részére pedig napi 300 gm. (havi 9 kg.) mennyiséggel vegyék a rekvirálók számításba. A háziszükségletnek az ily megállapításánál csak a termelőkre és ősterméssel foglalkozókra vonatkozik. Az ezen osztályon kívül eső lakosság (tehát azok, akik csak vásárlási igazolvánnyal jutottak gabonához), a megállapított 240 vagy a kivételes 300 gr napi fejadaggal vehető számításba. A gazdasági szükséglet megállapításakor a legnagyobb figyelemmel és óvaíossággal járjanak el — mondja a rekvirálóknak az alispán. Azt, amire a termelőnek, vagy nem termelőnek okvetlenül és a legnagyobb takarékosság mellett szüksége van, el ne vegyék. Nagyon ügyeljenek azonban arra, hogy többhöz senkisem jusson, mint amennyi őt megilleti. A vetőmag szükségletnél okvetlenül vegyék figyelembe azt, hogy a gabona tulajdonosának még mennyi bevetetlen olyan földje van, amelyet őszi vagy -tavaszi gabonával vetne be. Azon esetre, hogyha bármi oknál fogva az őszi vetést kellő időben nem teljesíthetné, vegyék számításba és hagyják meg ugyanezen terület bevetéséhez szükséges tavaszi magol is. A hizlalás tekintetében figyelmükbe ajánlja, hogy saját termésű gaboná át saját állatainak meghizlalásához minden termelő felhasználhatja. A termelő nemcsak saját háztartása részére, hanem továbbadási célra is hizlalhat. Gyászzászlók a középületeken, ünneplő nép a fehérek, kegyesrendiek és reformátusok templomában. Október 6-ika, az aradi tizenhárom kiszenvedetí hős tábornok emlékünnepe. Vác városa minden évben megüli e magyarnak mindig szent napot, bár nem úgy, mint a hogy kellene, nem elég méltóan az ő nagy nevükhöz, soha ei nem múló tetteikhez. A város üszlviseiői Zádor dr. polgármesterre! az élükön a felsővárosi r. kai. templomban vetlek részi a hősök let ki üdvéért tartott gyászmisén, melyet Pod- horányi József apátplebános mutatott be az Úrnak. A honvédtiszti csákóval és karddal fel díszített koporsóra a város szép élővirág koszorút helyezett, melyet a mise után a honvédszoborra vittek le. A gyász- isienitiszteleten a hivatalos személyeken és siketnémaintézeti tanulókon kívül bizony csak igen kevésszámú ünneplő közönség veit részt. A leghazafiasabb magyar tanitó- rend, a piaristák főgimnáziuma szünetet tarlóit pénteken és ifjúságával megünne- pelíetle október 6-át. Templomukban gyász- miséi mondott Zsigmond János tanár az ifjúság részvételével. A legnagyobb ünnepség a reformátusok templomában volt. A mióta Sáfár Béla kerüli a váci gyülekezet élére, ünnepnap lett október 6-ika a váci református egyházban. Huszonegy programpontból állott a megható, szép ünnepség, mely a templomban folyt le nagyszámú közönség jelenlétében. Volt több lelkes szavalat, a melyeket gimnazista és polgárista növendékek adtak elő, felolvasás, énekek s ünnepi beszédek. . Az ünneplő közöséghez Sáfár Béla, Sommer Gyula és Dávid Lajos lelkészek intéztek szebbnél-szebb, meghaló beszédeket a nagy nap jelentőségéről, a hősök emlékéről, a szabadságról s az igaz magyar hazaszeretetről. A gyászünnepségen adakozás történt a mostani világháborúban elesett váci református hősök márványíáblájára, mely majd a templom falában lesz elhelyezve. 125 inerseküät gyermekiek nyitnak VáconMindenki tudja a szomorú valóságot, hogy az erdélyi menekültek közi felénél több a gyermek. A napokban Berecz Gyula kir. tanfelügyelő járt városunkban és megvizsgálta, hogyan vannak iskoláztatva a menekültek gyermekei. Megelégedéssel konstatálta, hogy a protestánsok részére külön iskola nyílt meg, itt vagy ötven leányt és fiút- tanítanak, a katolikusok nagy része is a három elemi iskola egyikét látogatják. Gondoskodni kellett még az apró Óvodásokról, kiknek száma túl van a százon. A polgármester kijelentette a tanfelügyelőnek, hogy ovodáí nyit részükre. Az uj ovoda valószínűleg az alsóvárosi iskolában lesz.