Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-09-05 / 68. szám
2 V A Cl HIRL A P A K£T SZEPTEMBER. Szeptember első . . . Csendes, apró történet ez, talán egy kicsit rövid, talán egy kicsit szomorú is. * Tavaly ilyenkor történt, elsején, vagy másodikén .. . nem emlékszem rá egész határozottan. Amikor kimeszelték az iskolát odafönn, a kőkapu mellett, amikor leporolták a padokat a két kónapos csend után. Beiratáskor történt. Jön az asszony egy kis legénynyel. Az asszony nem is öreg, nem is fiatal, könnyű járású, fején szürke kendő van, jobb kezében a zsebkendőt szorongatja, balkezén a legénykét vezeti. Megállnak a teremajtó előtt s az asszony bekandikál a tanító úrra. A tanító úr az asztalra hajol és ir. Az asszony erre köhögni kezd. — Lehet — mondja a tanító úr s az asszony bemegy: — Dicsértessék a Jézus Krisztus — szól és leveszi a legényke kalapját — a fijamat hoztam kérem szépen. A tanító úr bólint és tovább ir. Az asz- szony körülnéz a terembe, aztán a fiához fordul : — No nézd a’ Ferko! Ezentúl mán ide fogsz járnyi ... Az ott a tábla a’, emezek a padok... No csak no 1 Ne hogy máj’ ríva fakaggy oszt ...........Ne féjj no . .. Hisz nem bánt a tanító bácsi. . . Az asszony suttogva beszél, ám a tanító bácsi mégis meghallja. Elmosolyodik és úgy mondja : — Hát persze, hogy jó . . . Nem is köll félni — igy szól és leitatja amit írt — készen lennénk — jelenti ki és uj könyvet vesz elő. A legényke kimereszti szemét és ijedten bámul a tanító úrra. — No hát, hogy is hívnak kis öcsém ? Az asszony mosolyog és a gyerekét nézi. A gyerek azonban le nem veszi szemét a tanitó úrról s az anyjához húzódik. — Nem tudod a nevedet? Tyhű hát ez baj. Vagy tán néma ez a gyerek? — tréfálkozik a tanitó úr. A legényke elrösteli magát s halk hangon fülig elvörösödve súgja: — Kis Ferencnek hínak . . . — No látod, hogy nem bánt a tanitó bácsi — mondja az asszony s látszik a gyereken, hogy csakugyan örül. A tanitó bácsi mégis csak jó ember. A tanitó úr szépen egymásután mindent beír: — Az apa mestersége ? — kérdezi. — Jaj Istenkém, de hogy is van annak kérem szépen mestersége . .. Hogy is lenne, mikó’ a szegény egy hónapja — akarom mondanyi, hogy negyedik szeptemberbe lesz egy hónapja, hogy katona az én uram. . . Jstenkém, hogy is lehetne neki mestersége .. . Hogy azelőtt mi vót, teccik kérdezni, a kis fődünköt művelte, no meg napszámba járt, napszámba . . . A tanitó úr ír, az asszony tovább beszél. Aztán fizetésre kerül a sor s mig az asz- szony nagygonddal ismót összekötözi a zsebkendőt, a tanitó úr azt mondja a gyereknek : — Hát aztán Ferkó, majd megtanulunk olvasni, meg Írni, aztán majd Írhatsz az édes apádnak .. . — Az bizony, hiszen azé’ hoztam legfőképpen el. Hogy tanújon a gyerek óvasni, mert hogy nem átallom bevallani, én biz nem igen tudok, oszt ha gyün az uramtul kártya, hát futhatok a szomszédokba. Rös- töllöm is a dógot nagyon . . . Mondta is a Kata nene: No Örzsi okosabb lesz a fijad, mint te. Mert hogy való igaz, van ám esze a gyereknek. A mútkó’ is aszongya : éds anyám igazság az, hogy áz édsapámot e’ viszik, a Vajszot meg nem ... Hát most má’ máj’ megolvashatja, mit ír az apja . . . — beszélt az asszony s szeretettel magához ölelte a gyerekét. A gyerek immáron megbarátkozott a helyzettel s kicsiny szivében úgy érezte, hogy mégis csak nagyon jó ember lehet a tanitó bácsi. Mindent elmond neki az anyja. — Hát Ferkó, aztán megtudnád-e mondani kivel ment verekedni az édesapád — kérdi, a tanitó úr. — Meg — mondja a gyerek és szemei felcsillannak. — No — biztatja az anyja. — A muszkával, meg a ráccal . . . A tanitó úr nevet: — Lám, hogy tudja 1 A folyosón újabb lábcsoszogás hallszik s az asszony elköszön és kiballag a gyerekével. * Azóta egy év telt el. Ferkó gyerek régen megtanult olvasni, Írni és szorgalmasan irta s olvasta a piros lapokat. Akkora betűkkel az igaz, mint egy verébfej, de azért csak irta. Azóta újra szeptember lett s újra ki meszelték az iskolát. Uj nebulók jönnek, régi ábécét tanulni. Jönnek, jönnek az édesanyjukkal, ám azok fején nincsenek újra azok’ a régi szürke kendők. Istenem mennyi most a fekete kendő. Szeptember másodika. Jön az asszony — a tavalyi — a legénykével. Az asszony lassan megy s a földet nézi. Fején fekete kendő. A gyerek nem kapaszkodik az anyjába, kiváncsian nézdegél. Elmennek az első osztály előtt. Az ajtóba ott áll a tanitó úr — a tavalyi. Megállítja őket: — No kis legény, visszajöttél ? — Bárcsak sósé gyütt vóna, ebbé’ az iskolába’ — fakad ki az asszony. — No — no csittitja a tanitó úr — nem itt tanult meg olvasni a gyerek? — Óvasni ?! Hisz ép’ az a baj. Bár sose tanút vóna meg .. , A tanitó úr hallgat, nem érti. — Hát bizony ő vót az első, aki kiejtette száján azt a cudar szót, hogy elesett. A tanitó úr, megilletődve áll. — Hát ő is hősi halált haiti .. Kinek az apja kinek a fia ... Hja . . . hja . . . — Agyonlőtték, mint egy kutyát. Csak legalább ne a tulajdon fiának köllött vóna elóvasni a kártyát, azt a rettentő szót, hogy elesett . . . Bárcsak sose járt vóna ide, sose óvashatta vóna az apja halálát. A folyosón csend van, a teremben halkan zümmög egy légy. Künn az utcán kocsik futkosnak, emberek jönnek, mennek. Hisz oly közönséges immár egy siró asszony, kinek csatába veszett el az ura .. A tanitó úr a folyosó cementjét nézegeti, a gyerek szaporán pislog, látszik rajta, hogy szégyellené a sírást. Egyszer aztán megszólal a tanitó úr: — Hát aztán Ferko mond csak, kinek tanulsz most már ? — Kinek? kérdezi halkan a gyerek. — Kinek. — Megtanulok jó irnyi, oszt akkó’ megírom a muszka császárnak, hogy ha az apámot meg is ölette . . . megnyövök még én is eccé, oszt akkó’ ... — felelt a gyerek. Bátran a tanitó úr szemébe nézett. A asszony elindult a fiával a második szeptemberben a második osztály felé. Menzyk Ferenc. A hadikórház önkéntes ápolónőinek kitüntetése, A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Ivánka Pálné, Fördős Vilmosné, dr. Balogh Jenőné, Latkóczy Antónia, Németh Ilona és Lencsó Beáta váci honvédhadi- kórházi önkéntes ápolónőknek a katonai egészségügy terén tett kiváló szolgálataik elismeréséül a magyar vöröskereszt ezüst diszérmét a hadiékitményekkel adományozta. Előléptetések a birói karban. A király váci ismerőseink közül a birói karban dr. Knoblauch Rezső és dr. Gangéi Ödön budapesti büntető törvényszéki-, dr. Marosa László budapesti törvényszéki albírákat törvényszéki birákká, dr. Tensz- linger József veszprémi kir. alügyészt ügyészszé léptette elő. ftlem lesz téli menetrend. A m. kir. államvasutak igazgatósága ez év október elsején nem ad ki uj menetrendet, hanem az 1914. évi május hó 1-én életbeléptetett nyári menetrend, a vonalok egy részének megszüntetésével, továbbra is érvényben marad. Megjegyezzük, hogy a forgalomban maradó vonatokról kivonatos hirdetmény kerül majd kiadásra, mely csak a közlekedő vonatok számát tartalmazza. E vonatok menetrendje az 1914. évi május hó 1-étől érvényes menetrendhirdetményekből vehetők ki, mig a kivonatos hirdetményt szeptember hó második felében fogják közzétetetni. Rácz főhadnagy meghalt, Rácz Kálmán 1. honvédhuszárezredbeli főhadnagyról, ki az ezred váci osztályánál szolgált, hivatalosan kiadták a nyáron, hogy hősi halált Bukovinában egy ütközetben. Nemsokára, hogy ez a hir elterjedt, Oroszországból jött levél, melyen maga Rácz főhadnagy jelentette, hogy hadifogságba került és életben van. Komárom mellett lakó édes atyja, ki már a koporsót is megvásárolta, hogy fia holttestét hazaszállítja, elképzelhető boldogsággal fogadta a hirt és türelmesen várta a viszontlátást. Ez azonban nem fog bekövetkezni. E héten három levél jött Vácra Moszkvából, a melyben tudatják, hogy Rácz Kálmán főhadnagy, ki súlyos sebesülten került orosz fogságba, egy moszkvai vöröskereszt kórházban julius 15-én kis? ivedett. Vácra Írták a leveleket, mert a hős katonánknak nem tudták hol laknak a szülei és őket akarták értesíteni fiuk haláláról. Jön a gyüjtökocsi! Katonáinknak szeretetado- mányokat gyűjtő vöröskeresztet kocsi, e hó 7-én, kedden Budapestről Vácra lön. Készítsük elő adományainkat!
