Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)

1915-05-23 / 40. szám

9 70.000 ember. Ezek csak negyven napig teljesítenek fegyveres szolgálatot. Az újabban eszközölt katonai előkészü letekhez tartozott az 1915. korosztály behí­vása, ami január 15-én történt meg. Az ujoncozásra vonatkozó uj királyi rendelet alápján megejtett sorozás 180.000 embert eredményezett. Ha ezt a 180.000 embert, akiket az eltelt kilencven nap alatt alapo­san képezhettek ki, az előbb említett 415.000 és 70.000-hez adjuk, megkapjuk a békelét­számot, mintegy 660.000 embert. A királyi rendelet negyvennapos fegyver­gyakorlatra hívta be az alpesi csapatoknak az 1891—94. korosztályába tartozó népföl- kelőket. Ezek olyan emberek, akiket a sorozásnál azonnal a harmadik kategóriába osztottak be és igy ma 24 — 21 évesek. Mindezek csak szükséges elővigyázatos­sági rendelkezések, mert a határvédelemre rendelt alpesi csapatoknak esetleges moz­gósításkor még megfelelő tartalékra van szükségük. Olaszország haderejét tehát egymillió emberre lehet becsülni. A felsorolt korosztályok behívásával pár­huzamosan teljesen újjászervezték az olasz tábori tüzérséget és a Gazzetta Uffiziale (Hivatalos lap) szerint már be is fejezték a reorganizációt. Eszerint most egy-egy hadtestnek nem tizenhat ütege van, mint a háború kitörése előtt, hanem huszonnégy. Egy-egy ütegben pedig nem mint azelőtt hat, hanem csak négy ágyú van és igy a municiós kocsik csökkentése következté­ben az egyes ütegek mozgékonysága sok­kal nagyobb. Az olasz gyalogság 1891-es mintájú 6.5 milliméteres A'fannlicher—Carcano-féle ma- gazinos fegyvert hord. A honvédség föl­szerelése még nagyobbára az 1870—87-es tipusu Vetterli—Vitali fegyver. A tisztek kar­dot és önműködő pisztolyt viselnek. A tüzérség felszerelése most volt reorgani­záció alatt. A tüzérségnek körülbelül száz tábori ütege 75 milliméteres Krupp-féle táboriágyuból áll, a többi ütegben régebbi tipusu ágyú van. Múlt évben kezdték meg a tüzérség fölszerelését 1911 -es tipusu 75 milliméteres ágyukkal és eddig körülbelül száz ilyen üteggel rendelkezik az olasz hadsereg. A nehéz tüzérségnek 9, 12, 15 és 21 centiméteres Krupp-ágyui vannak. Az olasz haditengerészetet a lissai vere­ség után egészen újjászervezték és az 1877. május 10-iki törvény elrendeli, hogy a flotta növelendő és különösen a táma­dásra szervezendő. így épültek a hatalmas páncélosok (Italia, Lepanto, Duilio), me­lyekhez hasonlót évekig egy állam sem birt építeni, az utóbbi években pedig meg­kezdték a dreadnoughtok építését is. A flotta állománya a 4 hadikikötő kerületébe van beosztva. Ezek a kikötők: Spezia, Nápoly, Venezia és Tarento. Olaszország hadiflottája 1914-ben a következő égysé- gekből állt: 14 sorhajó (dreadnought), 19 páncélos cirkáló, 4 ágyunaszád, 40 torpe- dózuzó, 68 lorpedónaszád, 24 másodosz­tályú torpedónaszád, 20 tengeralattjáró. A haditengerészet személyzéti állománya 37.000 ember, ebből 1000 liszt, 320 gépész- mérnök, 257 szanitéctiszt, 239 számvevő- tiszt és 295 technikus-tiszt. A tartalék 40.000 ember. Olaszország tengerészeti budgetje 173.5 millió lira, ebből 70.2 millió lírát uj hajók építésére és beruházásokra fordí­tanak. VÁCI HÍRLAP A behívás következtében az 1891. kor­osztályba tartozó tengerészek határozatlan időre továbbra is a hajókon maradtak. Ez­által jelenleg 40.000 főnyi a tengerészle­génység állománya. A haditengerészetnél az utóbbi időben lényeges változásokat eszközöltek. A veze­tés jelenleg az abruzzói herceg kezében van, akinek lobogója az első hajóraihoz tartozó Conte de Cavour páncéloson leng. Gyermeknap nálunk. Gyermeknapot rendez Vác város polgár- mesterének felhívása folytán május 28-án a Jótékony Nőegylet, — az Izraelita Nő­egylet, — a Sanatorium egyesület váci fiókja és az Izraelita leányegylet. Négy urna lesz elhelyezve : a Székesegyház té­ren, a városház előtti téren, a Vasúti állo­másnál és a Kőkapunál. A négy egyesület mindegyike egy-egy urnát vállalt és lát el olyképen, hogy a gyűjtéshez a hölgyeket maga kéri fel. A polgármesteri felhívás szerint ezúttal a gyűjtés eredményét hadba vonult apáink, fiaink és testvéreink gon­dozás és gyámolitó nélkül maradt gyer­mekeinek részére szolgáló országos segi- tö-alapra fogják fordítani. Bencsik József meghalt. Bencsik József aszódi ügyvéd hosszú szenvedés után 66 éves korában meghalt. Vele egy közismert, nagy munkabírású, agilis ember neve tűnik el a közéletből, melynek éveken át tettekkel tényezője volt. Reánk, a váci választókerületre annyiban tartozott ez, hogy Bencsikben évtizedek óta a galgavölgyi községek a függetlenségi párt­nak vezető emberét tisztelték. Majd há­rom évtizede szervezte meg fáradhatat­lan buzgalommal a Galga völgyén a füg­getlenségi pártot, mely a szavazók hol ki­sebb, hol nagyobb számarányával, de tör­hetetlen hűséggel mindenkor éreztették a tőlünk messze eső vidék döntő erejét a váci kerület országgyűlési képviselőválasz­tásain. Bencsik József által vezeteti Galga- völgy akkor is íörheíetlenül jelentkezett képviselőválasztásainkon, mikor a siker kilátásai nélkül jöttek el -más páríállású jelöltek ellen szavazni. Elvhűsége hatalmi állást biztosított neki Aszód vidékén. Az utóbbi években elbetegesedett. a vezetést másoknak engedte át, de az aszódvidéki függetlenségiek az ő irányítása nélkül nem mozdultak. Ügyvédi irodáját, melyet egy neves aszódi pénzintézet ügyészi állásá­val kapcsolt össze, fia vette át, hosszú betegsége alatt teljesen visszavonult min­den nyilvános szerepléstől. Halála nem jött váratlanul, a Galgavölgy, az ő szűkebb otthona meggyászolta és porhüvelyét nagy részvétnyilvánitó tömeg kisérte ki utolsó útjára. Ot vonaf megszűnt. IViegszűntefiék a teherforgalmat! Valószínűleg az olasz háborús készülő­dés okozza, hogy a tegnapi nappal a buda- pest — marcheggi vonalon megszüntet­ték ismét az összes teherforgalmat és öt vonatot is bizonytalan időre kivontak a forgalomból. Az utazó-közönség tájékoz­tatására közöljük, hogy a inai naptól kezdve Vácról Budapestre induló 129. számú sze­mélyvonat (indul Vácról reggel 7 óra 46 perckor,) a 106. sz. gyorsvonat (ind. Vácról este 6 óra 9 perckor,) a 131. sz. személy- vonat (ind. Vácról este 8 óra 1 perckor,) megszűnik. Ugyancsak megszüntetik a Budapestről induló 142. sz. személyvonatot (délután 5 óra 20 perckor ind. a nyugatiról) és a 132. sz. személyvonatot, mely este 8 óra 10 perckor jön Budapestről Vácra. Ezek mellett a személyvonatok mellett még az összes teherforgalom is megszűnt a mai naptól kezdődőleg. Tekintettel arra, hogy a keletgaliciai harctéren sikeres hadiope­rációk több csapateltolást engednek meg, esetleg még újabb személyszállító és gyors­vonatok megszüntetése is elkövelkezhetik, melyeket ideje-korán tudomásul fogunk adni olvasó közönségünknek. Egyébként a vonatválfozások lapunk negyedik oldalán levő menetrendben mindig feltalálhatok. Hősök halála. Egy régi váci fiú, az elhaltnak barátja és katonabajtársa értesítette hozzátartozóit, hogy Havas (Haffner) Kálmán cs. és kir. 32. gyalogezredbeli tart. szakaszvezető az északi harctéren hősi halált halt. Havas régi váci család sarja, polgári foglalkozása mézeskalácsos volt, majd mint rendkívül ügyes tűzoltót, a székesfővárosi hivatásos tűzoltóság alkalmazta s a nyáron onnan is vonult be katonai szolgálattételre. — A m. kir. belügyminiszter hivatalosan értesí­tette a váci anyakönyvvezetőt, hogy Králik István 32 éves, ács, m. kir. 1. honvéd gyalogezredbeli póttartalékos a beneschaui kórházban még december 2-án hősi halált halt. A halálesetet az anyakönyvvezető Vá­con jegyezte be a halotti anyakönyvbe. Váci s érzők a székesegyházban. A zeneértő közönségnek érdekes élve­zettel szolgál a székesegyház kórusa pün­kösd két ünnepén. Ismeretes, hogy a váci karnagyi állásért többek között Érti Gábor és Pikéty Tibor is pályáztak s a választás az előbbire esett. A sors úgy hozta, hogy a választás után néhány évre tanítói állás üresedett meg a váci rom. kát. iskoláknál, erre Pikéty beadta pályázati kérvényét és egyhangúlag hívták meg az állásra. Pikéty Tibor azóta a zenerajongó szeretetével segít a székesegyházi kóruson, hogy a püspöki város egyházi zenéjét minél neme­sebb nívóra emeljék. Ezt a célt szolgálta, mikor megkomponálta nagy ünnepi miséjét s előadására a káptalantól engedélyt is nyert. A székesegyházi kar már hetek óta tanulja a misét, melyet ma, pünkösd első ünnepén mutatnak be, mikor a megyés főpásztor mondja az ünnepélyes misét. Ámde Érti Gábor karnagy sem maradt el és ő is megírta a maga ünnepi miséjét, melynek betanulása egy időben folyt Pikétyével. Ambiciózus kollégájának áten­gedte az első ünnepet, a második pünösdi ünnepen azonban már Érti miséjét fogjuk hallani a székesegyházban. Bizonyos, hogy az ájtatoskodók nagy seregében ott lesznek a zenekedvelők, sőt, mint halljuk, Budapest­ről is sokan jönnek mindkét napon a két zeneszerzőt meghallgatni. A főgimnázium kegyelete elesett tanulói iránt. Szép jelét adta a főgimnázium ismert hazafiságának. Pénteken, amikor utoljára volt együtt e tanévben az egész ifjúság, gyászmise volt a kegyesrendiek templo­mában az intézel azon régebbi és e tanévi tanulóiért és szolgáiért, akik a harctéren elestek. A sok ártatlan ifjú lélek áhiíatos imádságban erősítette meg azt a közös­ségi kapcsot, amely őket a főgimnázium­hoz fűzi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom