Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-08-02 / 57. szám
2 VÁCI HÍRLAP Lelkes tüntetés a háború mellett. A könnyezésig megható, lelkes módon búcsúzol! el Vác város közönsége a háborúba induló vasúti ezred katonáitól. Az esti órákban villámgyorsan terjedt el Vácon az általános mozgósítás hire. A közönség csoportokba verődve beszélt a történelmi idők e kimagasló pillanatáról. Mindenkit föllelkesített a meglepetésszerűen érkezett hir. E lelkesedéstől izzó percekben egyszerre vidám magyar daloktól lett hangos az utca. A vasúti ezred katonái vonultak ki a vasútállomásra, hogy Korneuburgba s onnan a harctérre induljanak. A nagyobbára német ajkú katonaság vidám magyar dalok ütemeire büszkén lépdelve haladt el a főúton. A közönségre leirhatat'an hatással volt ez s százan, majd több ezeren kisérték ki az állomásra az idegen szavú, de magyar szivű fiúkat. Az állomás környékén ember ember hátán tolongott s boldog volt, a ki kezet foghatott a halálba induló derék katonákkal, a kik úgy akarták megköszönni a lelkes búcsúzást, hogy körbe állottak s hibátlan magyarsággal elénekelték a magyar himnuszt. A közönség a meghatottságtól nem tudott velük énekelni, csak akkor tört ki a lelkesedés leírhatatlan mértékben, a mikor a himnusz utolsó akkordjai is elhangzottak. A figyelem most pillanatra a vasúthoz vzető útra terelődött. Lobogó fáklyákkal, lampionokkal, hatalmas nemzeti színű zászlókkal közeledett a polgárság. Zeneszó mellett lelkesítő harci dalokat énekelve jöttek, hogy Isten hozzádot mondjanak a távozóknak. Alig helyezkedtek el az újo- nan jöttek, már ismét újabb hatalmas tömeg közeledett. A menet élén cigányok húzták: Mindnyújunknak el kell menni! A zenészek után kart karba öltve jöttek a mi kedves huszártisztjeink, papjaink s polgárságunk szine-java s lelkesen éltették azt a dalt, mely oly sok ezer magyar honvédnek volt harcba kísérője s végső búcsúzója. A polgárok száma most már több ezerre emelkedett. Az éljenzés elnémult s ebben az áhitatos csendben egyszerre felhangzott a magyar himnusz. Nők, férfiak, gyermekek, katonák egy szivvel-lélekkel énekelték. Hatalmas művészkaroktól számtalanszor hallottam e fönséges himnuszt, de ilyen hatással még sohasem volt lelkemre. A búcsúzó katonák tisztelgő állásban hallgatták, ragyogó szemmel, szeretettel nézték a lelkes közönséget. A himnusz után Heillmann Herman főhadnagy, a ki alig tud még néhány szót magyarul, a katonák között meghatottságtól remegő hangon, majd lelkes tűzzel köszönte meg a megható búcsúzást s németre fordítván beszédét, Ígérte, hogy dicsőséget hoznak a magyar névre és fegyverekre. Az izzó hangulatban Galcsek György prelátuskanonok lépett a székből rögtönzött szószékre s gyönyörű, mindenkinek szivéből fakadó szavakban búcsúztatta el a katonákat. Isten áldását kérte a távozókra s vele együtt mindenki kérte az istent, hogy hallgassa meg a szokatlan módon fegyverropogással és ágyúdörgéssel égbe szálló imát s ne engedje, hogy gálád gyilkosok megtorlás nélkül élvezzék a béke áldásait s a népek millióit kergessék bosszulatlanul a háború borzalmaiba. Az áldásra emelt kezek alatt vonultak be a katonák ac állomásra. A közönség a haza, a király, a háború s a szövetséges uralkodók éltetésével tódult utánok s néhány pillanat alatt megtelt a perron és az egész pályatest a tüntető polgársággal. Bent a lelkes tüntetés tovább folyt. A vonat mindenki örömére késett. Hálay Béla huszárfőhadnagy harci tűztől izzó beszédet mondott. A közönség vállaira ragadva lelkesen éltette a háborút. Utána Szepessy László honvédhadnagyi egyenruhában mondott tüzes s költői szárnyalást! beszédet. A közönség most újból Galcsek György prelatust akarta hallani, a ki ifjúi lelkesedéssel beszélt újra s a be- dübörgő vonat zaján átható hangon mondott búcsút újra távozó testvéreinknek. A vonatra szálló katonákat ölelgették, vállaikra emelve tették a kocsikba, a kik folyton Vác város kedves közönségéi éltették, mig csak a vonat el nem száguldott velük a csendes éjszakába. Ezer meg ezer zsebkendő lobogott búcsúzóra s törülte a meghatottság igaz könnyeit. Szegény fiúk! Boldog fiúk! A viszontlátásra! A közönség most szinte méltóságos csöndben elvonult. Senkisem titkolta meghatottságát. A kisváciak, a kiket Sáfár Béla hozott ki az állomásra s a kikhez ugyancsak ő mondott gyönyörű beszédet, lelke- kesen együtt tartva mentek fölfelé. A közönség egyrésze a huszártiszteket ünnepelve vonult a Műcsarnok kávéházba, a hol lelkes hangulatban maradtak még együtt. Itt újból Galcsek György prelátus volt a hazafias hangulat legméltóbb íol- mácsolója. Mintha a branyiszkói hőspap kelt volna ki örök álmából. Majd Pintér osztályparancsnok, őrnagy mondott szép beszédet s itthon maradt családját ajánlotta a polgárság szeretetébe és védelmébe. Schandl Géza, a Vácon mindenkitől szeretett huszárkapitány, a hadsereg lelkes harci kedvének ez a megtestesítése beszélt ezután s kijelentette, hogy Mária Terézia renddel ékesítve akar visszajönni, vagy ott marad a harcmezőn. A hangulat mámora oly hatalmas volt, hogy még magyar nő is átvette a szót s Szelényi Árpádné, a költői lelkületű honleány is tartott lelkesítő beszédet. Csak a magyar nép tud ilyen hatalmasan lelkesedni. Hány ilyen ezer, meg ezer ilyen jelenettől hangos most az ország! Boldogan érezzük, hogy mi váciak sem vagyunk köztük az utolsók. Szerb hajókat vártak. A mull napokban sok volt a csendőr a Dunaparton. A minden iránt érdeklődő közönségben elterjedt a hir, hogy szerb hajót várnak, azt akarják elfogni. A hir igaz volt, de a csendőrök is, az érdeklődők is hiába lesték a verőcei fordulót, a szerbek gőzöse nem akart megjelenni. Ennek az volt a titka, hogy a felső Dunán hasonlókép kiállottak a csendőrök és már Gönyő körül, sőt Bécs fölött összefogdosták azt a néhány szerb gőzöst és uszályhajói, a melyek Dunákon járnak. Az esztergomi hajó jár. A váci gőzhajóállomás főnöksége azt az értesítést nyerte a budapesti igazgatóságától, hogy a budapest — vác —esztergomi hajó- járatokat nem szűntetik meg és továbbra is a rendes menetrendszerű időben fogja a váci állomást érinteni. A fijrály üöztiajóra Dl? Érdekes hir röppent fel tegnap a gőz- hajóállomásról és nem lehetetlen, hogy van is alapja. Arról van szó, hogy a legközelebbi napokban a király Becsből hajón teszi meg az utat Budapestig. Környezete a kényelmesebb utazást ajánlotta az agg uralkodónak, a ki el is fogadta, mert igy nem fogja zavarni vonatjával a csapatok szállítását. A királlyal utazik le a magyar fővárosba a trónörökös is a ki valószínűleg Budapesten nem áll meg, hanem folytatja útját a harctérre. Lzt az érdekes hirt nem hallottuk megerősíteni, de egész határozottan beszélték, hogy a király már ma. vasárnap hajón jön le magyar székvárosába. Ha ez való lenne, úgy, tekintve, hogy az uralkodó korán reggel utazik és a hajó nem köt ki egy állomáson sem, délután 2—4 óra körül jut el a váci Dunára. Bármelyik napon is jön a király hajón Magyarországra, bizonyos, hogy a duna- melléki városok és községek olyan páratlan ovációban részesítik, minőre csodásán hosszú uralkodása alatt még nem volt példa. És ezeknek az ovációknak koronája lesz. a főváros ünneplése, a hol a háború iránt való lelkesedés a tetőfokát érte el. Ki adakozott először? Más helyen írjuk meg, hogy a társadalom bevonulásával a város gondoskodni fog a hátramaradottak családjáról. A pénzügyi bizottság éppen befejezte erről való fontos tanácskozásait, mikor Heilmann vasutezredbeli főhadnagy találkozott Galcsek György p. ü. bizottsági elnökkel és kiváncsi volt, hogy mi képezheti ma a tanácskozások tárgyát. — Arról tárgyaltunk, hogy hogyan segítünk a szegény, kenyérkereső nélkül maradt feleségeken és gyermeken. — No és ... ? — A város is ad, de a társadalom lelkes adakozását is várjuk a nehéz időkben. Heilmann főhadnagy elővette a tárcáját s azzal a kijelentéssel, „hogy nem már a város lakója“, mikor a gyűjtés megindul, húsz koronát adott át Galcsek Györgynek, Ez a katonától jött húsz korona az alapja a meginduló segélyakciónak. Megjegyezzük, hogy Heilmann főhadnagyot két hónapja helyezték át vasutezredükhöz. Ő mondotta, hogy „fél év és musz magyar beszélni!“ És tényleg, ma, nehezen bár, de minden társaságban magyarul beszélt. Jó ára van a lónak. Szerdán és csütörtökön előállították Vác lóállományát a vásártérre, a hol egy közös huszárezredbeli főhadnagy és Haraszti állatorvos, ki szintén katona ma már, vették szemügyre, mit vihetnek el a hadseregnek. Nagy Sándor elnöklete alatt, Forgó Kálmán, Schmidt Ferenc, Kurdi Ferenc tagokból állt a becslő bizottság és ugyancsak liberálisan fizettek a lovakért. Az átlagos ár 700—1100 korona közt mozgott s ha volt is egy néhány gazda, a ki még azért az árért sem szívesen vált meg a lovától, a legtöbb jól járt, mert ha már „muszáj" odaadni "állatját,bizony megkapja a kétszeres árát is, ha nem többet. Vác városában több mint 700 ló van, közel 300 lóra mondták ki, hogy „tauglich“ és vitték a tüzérekhez, hol a huszárokhoz, vagya trénekhez, Alovak megfogyatkozása a városban ma már utcahosszat feltűnhet mindenkinek.
