Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-06-21 / 46. szám
lluszonnyoicadiK évfolyam 46. sz&m. Vác i914. junius 21Politiliai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és iaptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. 18 nem, 44 igen. A közgyűlés és a vasúiezred. Vác. jun. 20. Az idők változása. Januárban nem-a hidegtől kipirult ragyogó arcok, hanem arra a hírre, hogy kétezer főnyi katona, vagy száz tiszt talált uj otthont városunk falai közölt. Azóta elszállt a mámor s hogy a hadügyminisztérium mind többet és többet követelt a várostól, mind több és több ellenzője akadt annak, hogy a város áldozatkésznek mutatkozzék. És most a közgyűlésen 18 szavazat ellenében 44 szavazattal kimondották, hogy a vasútezr.ednek a kisváci földeket megszerzik,,ha a hadügyminiszter 740 .ezer koronát fizet. Ez a szavazás (szokva vagyunk a képviselőtestület egyhangú megnyilatkozásához) körülbelül s város hangulatát fejezi ki: vannak a kik a vasútezredtől csak piaci és iakásdrágaságoí várnak, de még többen a város fejlődését. Jó hogy igy történt, mert vájjon ki vette volna a felelősséget magára, ha a képviselőtestület leszavazza az anyagi hozzájárulást és a vasúíezredeí elvesztjük ? Az utóbbi esztendők legfontosabb közgyűlése igy folyt le: — Halljuk, halljuk! kiáltotta Gajáry Géza amég a parlamentből hozott harsány hangon és zsibongó városatyák elcsendesültek, mert a legérdekesebb és legfontosabb kérdéshez érkezett a közgyűlés, a vasúiezred ügyéhez. A polgármester minden sallang és cifraság nélkül világos előadásban ismertette a kérdést: A hadügyminiszter csak az esetben helyezi a vasúíezredeí Vácra, ha a földek kisajátítása esetén 700 ezer koronán felül eső részre a város anyagi garanciát vállai. Ismerteti eljárásukat a hadügyminisztériumban s itthon. Egy becsiő- bizoüság a földeket 700 ezer koronára becsülte, tehát nem valószínű, hogy a város ráfizel. Lehet azonban maximálisan busz százalék eltérés a bírói ítéletnél s akkor 840 ezer koronát kell a telkekért fizetni, de ez nem valószínű. Valószínű az, hogy a megejtett becslés a reális érték, vagyis j a 700 ezer korona elég lenne. Ámde a gazdák egy része elvesztik földeiket s az érzelmi momentumokat figyelembe keli venni. A midőn a város egy nagy polgárságának hasznot akarnak azzal szerezni, hogy a vasúiezred idetelepiíéseérl áldozatot hozunk, egyúttal arra is tekintenünk kell, j hogy a kisgazdákat, a kik mindenüket ! vesztik, ha már elveszik a földjeiket, a méltányos és jogos ár fölött kárpótolják. Indítványozza ezért, hogy 740 ezer koronát kérjenek a hadügyminisztertől s akkor ha több lesz a kisajátítási összeg, úgy ezt a város polgársága áldozza. Galcsek György dr. nem szívesen referálja ezt a roppan! fontosságú ügyet, mert tudja, hogy gyűlöletes. (Nagy ellentmondások a városatyák közt.) Ő érti, hogy az anyaföld főleg a földművesembernek szivé- ; hez nőtt és ha hétszeres pénzt is kínálnak, j nem válik meg iőle. Éppen mert ezt tud- j jak, emelt, őszinte hangon jelenti ki, hogy j a hosszú tárgyalások akiit egyedül a íöld- j tulajdonos gazdák érdekeit képviselte ő és I a polgármester és követelték, hogy nem- i csak az igazságos, de a méltányos árat is | meg kell adni a kisváci földekért! Ha nem j a gazdák érdekei lebegnének szemeik előtt, j már régen kés^ lenne a megoldás, a katonák építkeznének és ezzel Kisvác közel harminc családját kiszolgáltatták volna a rideg kisajátításnak. A hadügyminisztériumban szinte könyörögtek, hogy elégedjenek meg 700 ezer koronával, különben el kell ejteni a váci elhelyezési és ők szilárdul megállották, mert a gazdák érdekeit nézték! Vállaljuk a garanciát a 740 ezer korona mellett és felvetem a kérdést—fejezi be hatásos beszédét a pénzügyi bizott- j ság elnöke — kinek az érdekében vállal- j juk a nagyobb terheket? Nem a katonaságért, hanem a polgárokért, hogy úgy mondjam, a közép és alsóváros Kisvácéri! Nagy és őszinte éljenzés hangzott ezekre a szavakra és D. Szijjártó János, az egyik kisváci érdekelt gazda kezdett beszélni. Roppant nehéz helyzetben vagyunk mi, kisváciak. Hoznánk áldozatot városunkért, de egy koronáért ölenkint ne kívánják földjeinket és ne űzzenek el az eke szarvától. Áldozzon a város százezer koronát még, hogy mi is meg legyünk elégedve, vagy kérjen százezer koronával többet a hadügyminisztertől s ha nem adná meg, menjen a katonaság másfelé. Preszly Elemér nagy figyelem közt kezd szólani és csakhamar mindkét pártrokon- szenvét megszerzi konciliáns szavaival Lehet ezt a kérdést — úgymond — gyűlölet nélkül is megoldani s a város is jól jár, a kisváciak is örömmel fogadják a katonaságot. Ő is azon. az állásponton van, hogy a terheket vállalni kell, az áldozatokat meg kell hozni. De ezt az áldozatot nem szabad követelni az egyesektől, a Magyarok Amerikában* írta: Bcinffy Gyula. 3. Tudja az amerikai nemzet is, mert egy angol lap azt mondja, hogy: „a magyar tényleg ideális bevándorlónak látszik; csak egy hibája van, az, hogy nem állandó. Erős nemzeti és faji érzésük és a szülőföld iránt való szeretetük miatt csak lassan válnak amerikai polgárokká. Hajlandóságuk van arra, hogy visszamenje- nek Magyarországba s az oda és vissza való utazgatásban, mint a „hajótársulatokra nézve jól fizető vándormadarak", második helyen következnek az olaszok után. A magyarok igen tevékeny munkások, ritkán válnak közteherré s elismeréssel kell adóznunk a munkájukért, habár államadósságuk a polgárosodás szempontjából nyílt kérdés tárgya marad.“ Kossuth Lajos nemzeti nagyságái mi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy az amerikaiak részéről felkínált könnyő megélhetés helyeit a nehezebb utat választotta: nem lett amerikai állampolgár, hanem hazájához mindvégig hű maradva, megmaradt magyarnak. Az amerikai magyarok életén, gondolkozásán szintén áttör a hazafiság, az elhagyott Haza elmulhatatlan szereiének izzó sugara. Az emberiakía föld bármely iájáról jött népek úgy élnek Amerikában, mintha otthon volnának, hazájuknak nevezik az újvilág földjét, a melyen megtelepültek; sőt vannak, a kik gyűlölik azt a hazát, a melyet elhagytak. Vagy ha új hazájukban fel is támad előttük a szülőföld képe s ha az emlékek előttük is lebegnek bányák mélyében, a gyárak gépeinek zakatolása közben, vagy eljárnak hozzájuk álmaikban: a régmúlt eseményeit elsöpri az éle! vihara, vagy elfeledd a jobblét, a megtalált boldogság. A magyar ember lelke azonban, mint a kisértet, Amerikából is hazajár: a bányák fojló világában és a zúgva, bömbölve zakatoló vasszörnyetegek közölt is csak hazai földjéről álmodik. Hiába hunyja álomra is a szemeit, mindig csak azt a földet lálja. Földjéhez, otthonához oly el- tépheteílen kötelék fűzi, a mely minél jobban távolodik, annál jobban vág a testébe. A vágyódás beleeszi magát a testébe- lelkébe és őrli, mint a szú a fát. A nagy légi ulon szüntelenül tart a lelke vissza- vándorlása s pár év múlva az emlékezete gyilkos honvágygyá erősödik és a kivándorlóból rendesen visszavándorló válik, Akármit beszélhetnek a kozmopoliták, hogy a halottaknak igy mindegy, ügy mindegy, hogy hol nyugosznak ,— a költő eme szavainak: „Szivet cseréljen az, a ki hazát cserél“ csak magyarul van értelme. A magyar ember sorsa bármilyen jól menjen is az idegen földön, azért szivében mindig otl lappang a vágy, hogy az örök álmot a hazai hantok alatt álmodhassa végig. Az a tény, mely a történelem könyvébe Íródik, hogy az amerikai magyarok lelki világa, az amerikai magyar intézmények első rugója és éllel adó ereje a hazafiság, a fajszerelet neve alá foglalható, több körülményben találja a magyarázatát. Kicsiny nemzet a magyas, de kicsiny voltát nagygyá növeli nemzeti érzésének az elevensége. Hazájában minden lépten
