Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-04-12 / 28. szám
nulmánya“ a napokban jelent meg és oly nagy port vert fel, Kisfaludy kéziratát tanulmányozta és jegyzeteket csinált belőle, azonban hogy milyen célra, nem tudom. Kisfaludy Sándor 1840-ben, négy évvel halála előtt május havában elhatározta, hogy Bécsbe utazik. Személyesen óhajtott néhány ismerősével tárgyalni, a kik az udvarnál magas állásokat töltöttek be. Május 5-én Pestre érkezik, hogy útját innen hajóval Pozsonyban „egy kis stációi tartva, Bécsbe utazzék.“ Május 7-én a „Herkules“ nevű hajóval, a mely egy hollandi ember birtokában volt és Budapest és Bécs között, ha elég utasa volt, a személyforgalmat is lebonyolította, elutazott Különben a hajó gabonát és gyümölcsöt szállított. Lz a „Herkules“ nevű hajó későbben a Duna- gőzhajózási-Társaság birtokába került és 1848-ban egy havaria következtében, Pozsony közelében elsülyedt. Kisfaludy Sándor, a ki bécsi utazását a legnagyobb titokban tartotta, május 7-én reggel elutazott és estefelé Vácra érkezett, a hol az éjszakát óhajtotta eltölteni, mert a hajó a rövid utón megrongálódott és a javítások reggelig is eltartottak. Kisfaludy Sándor az akkor ismert legjobb vendégszállóban „Bocskay István fejedelemhez“ egy kis szobát bérelt. Hol lehetett ez a vendégfogadó itt Vácon, eddig nem sikerült még megállapítanom. Gyanítom azonban, hogy a mai „Korona“ helyén állt. Ugyanaznap, tehát május 7-én Kossuth Lajos is Vácra érkezett, a ki akkor Pozsonyban időzött és egy sürgős ügye miatt Pestre kellett utaznia. Kossuth Lajos, a ki az éjszakát Vácon szándékozta eltölteni, Színi Károlytól megtudta, hogy a Bocskay Istvánban Kisfaludy időzik. Rögtön bejelentette magát Kisfaludynál, a ki ép lefeküdni készült. A költő rögtön felöltötte magára díszruháját, a mely egy a divatból kiment kék francia frakk volt és a vendéglő nagytermébe sietett, a hol Kossuth Lajos Színi Károly társaságában vacsoráit. Kossuth és Kisfaludy átölelték egymást és jó sokáig elbeszélgetlek. Miről, nem lehet megállapítani. Tény az, hogy Kisfaludy között is szerető otthonra talált. Büszkén mondhatjuk: a szép, modern püspöki palotával szemben egy vonzó világ húzódik meg. Rá a temető sejtelmes csendje borul. Ha közelébe megyünk, akkor látjuk: letűnt koroknak mennyi megkővesült, ércbekovácsoít, fára, vagy vászonra festett, megfakult kötésű, megfásult levelű, dohosszagú könyvbe préselt gondolata fo ■ gad bennünket. Egy kenyérmorzsában is az egésznek íze rejtőzik, ez eltört vázákban, írásfoszlányokban, néhány száz évvel ezelőtt lelkes honleányok gyengéd kezéből nagy gonddal hímzett zászló- rongyokban, hajdan kemény és fényes, most rozsdamarta és szétmálló fegyverekben, egykor sck vándorlásukra oly büszke, most igénytelenségük tudatában szerényen meghúzódó pénzdarabokban szintén őseinknek, véreinknek egész gondolatvilága állít meg bennünket egy szóra. Ne menjünk el ridegen ez épület mellett! Hiszen a nemtörődömség, a hideg közömbösség minden ideális törekvésnek sírásója. Térjünk be meleg érdeklődéssel és őrizzük az emberiség, de elsősorban nemzetünk múltjának nyomait szent kegyelettel abban a meggyőződésben; a ki elődeit kultúrájuk emlékeiben megbecsüli, a maga értékét is nagyon növeli* (Vége.) Sándor az éjszaka folyamán felhagyott bécsi utazásának a tervével és Kossuth Lajossal másnap Pestre utazott vissza. Társaságukban még Fritz Spanden frankfurti közgazdász is utazott, a ki a találkozást Kossuth Lajos és Kisfaludy Sándor között néhány szóban fel is jegyezte. Kisfaludy Sándor Pestről Sümegre utazott vissza. Bécsi utazásáról és Kossuth Lajossal való találkozását, a hogy lehet, titokban tartotta. Festetich László gróf, a ki Kisfaludy bécsi utazásáról tudomást szerzett, meg is kérdezi Kisfaludyt, miért nem ment fel a császárvárosba és hogyVácnál miért fordult vissza, válaszul azt nyeri, hogy Kossuth Lajos lebeszélte őt, mert Bécsben nem tud semmit elérni. 1843-ban Károíy főherceg, Ferenc József és Miksa főhercegek társaságában beutazza a Balatont és meglátogatják Kisfaludy Sándort is, a ki a találkozás révén jobb jövőt remél, de újból csalódik. Azonban erről máskor. Held Albert. A Kobrák kivégzését megérezte a váci posta forgalma. Bézay Jenő posta- és táviró felügyelő postahivatalunk főnöke statisztikát állított egybe a váci posta-, táviró és távbeszélő 1913. évi forgalmáról s ezeket az érdekes adatokat szives volt a Váci Hírlap rendelkezésére bocsátani. A statisztika bármily száraz és unalmas foglalkozás, mégis komoly konzekvenciákat vonhatunk ie belőle épen a jelen esetben is. A vasul- és posta egy város lük- i tető kereskedelmének és iparának kifejezője, ez mutatja, hogy szegényedtünk-e, vagy gazdagodtunk ? A váci postahivatal statisztikája világosan rámutat arra a szomorú valóságra, hogy Vác az ominózus 1913. esztendőt a sok szenvedővel egyetemben, más városok lakosságával nagyon megérezte. Nemcsak stagnált minden, de egyenesen visszaesés tapasztalható az 1912. évhez képest és ha nem tudnék, hogy az 1913. év országos csapás volt, a váci posta statisztikája egyenesen kétségbeejtő lenne Vác haladására nézve. A másik szomorú konzekvencia, melyet a kimutatásokból levonhatunk az, hogy mekkora csapás Vácra a Kobrák,bezárása. A postahivatal 1913. évi csomagforgalma, mely jelentősen kisebb az 1912. évinél, egyenesen rámutat arra a veszteségre, mely a Kobrák csődbejulásával városunkat érte. Ez a gyár, mely jó napokon 200- nál több csomagot expediáit, bár még az év nagyobbik felében dolgozott, de már több mint hatezer csomaggal esett vissza a váci posta forgalma. A végső eredmény tehát csak szomorú lehet: 1912-ben majd tízezer koronával nagyobb jövedelmet produkált a váci posta, mint 1913-ban. Ez pedig Vác visszafejlődését jelenti, a mire még keseritöbb tudat az, hogy az országban kevés hasonló példára akadunk. Itt közöljük az érdekes statisztikát, megjegyezvén, hogy a zárójelben levő számok az előző, 1912. évre vonatkoznak: 1913. évben feladtak 40,236 drb ajánlott levelet (1912-ben 40,767 drb), érkezett 50,278 dib (1912-ben 50,233 drb). Pénzes- levél és csomag 89,765 darab volt, mig i 1912-ben 96,937 darabot szállítottak el, a mely csak a Kobrák üzeme megszüntetésének eredménye. Érkezett 59,514 csomag az 1912. évi 58,457 darabbal szemben. Az utalványforgalom is csak szegénységünket mutatja: 43,011 darab érkezett 2,376,875 K értékben, előző évben jelentősen több postautalvány jött: 43,543 darab, mely 2,819,100 koronát hozott a városba. Ezzel szemben 49,287 darab utalvány ment el 3,917,971 korona értékben, 1912-ben 47,735 darab 3,947,000 koronát vitt el. A postatakarékpénztári befizetések 27,704 darabon történtek és 6,085,491 koronát vittek el,mig Vácra 2803 darabon 1,682,246 koronát hoztak. Táviratot 13,779 darabot adtak fel (1912-ben 14,602), érkezett 16,671 távirat (1912-ben 18,278 drb). Az egyes ágak stagnálása, sőt egyenes esése a postajövedék váci bevételét is csökkentette, mert mig 1912-ben 158,383 koronavolt a brutto bevétel,addigaz 1913-ban 149,688 koronára esett le. Ebből jutott a távirdára 11,394 korona (12,349 K) a távbeszélőre 21,694 K (21,590 K) pedig mindenki tudja, hogy a múlt évben igen sokan vezetették be a telefont. Mint érdekes adatot jegyezzük fel, hogy a helyközi telefon-forgalomban 1434 (1458,) környékbeliben 114,608 (106,360), helyi forgalomban 56,316 (47,240) beszélget, st folytatlak a váci távbeszélő előfizetői 1913. évben. Hírek. Olvasóinkhoz. Az tij sajtótörvény mai napon életbelépett. Bár az uj törvény semmiféle változást nem jelent a Váci Hírlap életében, szükségesnek tartjuk olvasóinkat a következő szakaszokra figyelmeztetni: A 20. § szerint a hatóság, amelyről vagy az, a kiről valamely időszaki lap nyíltan vagy burkoltan valótlan tényeket közölt, vagy való tényeket hamis színben tüntetett fel, követelheti az időszaki lapban megjelent közleményre vonatkozó helyreigazító nyilatkozatának közlését. A szerkesztő a lapnak a nyilatkozat kézhezvétele után legközelebb, vagy közvetlenül ezután megjelenő számában ugyanazon a helyen, ahol a közlemény megjelent, ugyanazzal a nyomással, mint a lap nyomása volt, a nyilatkozatot díjfizetés nélkül, változatlanul közölni köteles, ha 1. a közlemény megjelenésétől számított egy hónap még nem telt el; 2. a helyreigazító nyilatkozat az időszaki lap nyelvén van megírva; 3. a helyreigazító nyilatkozat csak. ténybeli kijelentéseket vagy tényállításokra vonatkozó egyszerű cáfolatot tartalmaz; 4. a helyreigazítás valótlansága nyomban kétségbevonhatlanul nem bizonyítható. A szerkesztő nem köteles a helyreigazító nyilatkozatot közölni, ha annak terjedelme a helyreigazított közlemény terjedelmét meghaladja kivéve, ha a helyreigazításhoz szükséges tényállást csak hosszabb közleményben lehet előadni. A szerkesztő egy szóval megemlítheti, hogy fenlarlja, avagy nem tartja fenn a korábbi közleményben foglaltakat. Kiskorú helyett törvényes képviselője, fér.es nő helyett férje, elhalt érdekében, úgyszintén távoliét folytán vagy más alapos okból akadályozott egyén helyett hozzátartozója kívánhat helyreigazítást. Rendkívül fontos a 35. §. E szerint időszaki lapok közleményeiért a hirdetések és nyílttéri közlemények kivételével a felelős szerkesztőt terheli a sajtójogi felelősség, ha a szerző sajtójogi felelősségre nem vonható, vagy ha a közlemény büntető tör-