Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-04-12 / 28. szám
vénybe ütköző tartalmának megírására a szerzői egyenesen a felelős szerkesztő utasította. Ugyané szakasz szerint időközi lapok nyílttéri közleményeiért és hirdetéseiért a kiadó felelős. Minthogy a Váci Hírlap felelős szerkesztője és kiadója ugyanaz, mai naptól kezdve csak olyan nyílttéri közleményeket és hirdetéseket fogadunk el, amelyekért a felelősségei elvállalhatjuk, vagyis, amelyek igazáról eleve meg! győződtünk. A szerkesztőséi). A Váci IHtiriap mai száma nyolc oldal és ára rendes : 12 fillér. Sk Váci Hírlap legközelebbi száma — tekintettel a kettős ünnepre - jövő vasárnap, április 19-én jelenik meg. — Városi Közgyűlés lesz. Dr. Franyó István polgármesterhelyettes csütörtök délutánra rendes városi közgyűlést hirdet. A városatyák, ha megkapják a közgyűlés tárgysorozatát, nagyol néznek, hogy a sok rendkívüli közgyűlés dacára mennyi elintézni valója akad a rendes közgyűlésnek. Nem kevesebb, mint 45 ügyet vettek fel a tárgysorozatba s valószínű, hogy még pót- tárgysolozat is lesz, mert a pénzügyi bizottságnak előterjesztéseit az nem tartalmazza. A sok tárgy dacára azonban mégis rövid, érdektelen közgyűlésre van kilátás, mert a legtöbb ügy jelentés és illetőségi kérdés. Bejelentik Fábián János és Bu» nyata Vince városi képviselők halálát, a pénzfárvizsgálatokat, a költségvetések, a gyámpénztári számadások vármegyei jóváhagyását, a múlt év utolsó negyedének szomorú közegészségügyi állapotát, a kölcsönök törlesztését. Fz a közgyűlés jelöli ki a bizalmi férfiakat az idén kezdődő általános adókivetéshez és az esküdtek összeállításához, ezután húsz illetőségi ügy következik, majd a Korona-vendéglő és a Káptalan-sorház bérletének átruházása. Végül pedig, hogy a katonai kérdés se maradjon el erről a közgyűlésről sem, a kisváci főút felső részének szabályozásáról is lesz előterjesztés. — TűzoítóinK nagyszabású ünnepe Jövő vasárnap, április 19-én nagy tűzoltó- járás lesz Vácon: a tízezer koronás uj váci benzinmotoros fecskendő felavatására az egész Pestmegye és a szomszédos megyék tűzoltósága eljön s ugyanekkor a' váci testület, utána pedig a vármegyei tű- zoltószövelség ez évi közgyűlését tartja meg. A nagyszabású ünnep programja ez lesz: 1. I). e. 10 órakor a városháza udvarán benzinmotoros fecskendőt a helybeli különböző felekezeti lelkészek megáldják. 2. D. e. fél 1 1 órakor (a városháza közgyűlési termében) a Váci Önkéntes Tűzoltó Testület évi rendes közgyűlése, melynek tárgysorozata a következő: a) Parancsnoksági jelentés az 1913. évről, b) Az 1914 évi költségvetési előirányzat megállapítása, c) A mull év számadásai és a vagyoni leltár előterjesztése és a számvizsgáló-bizolt- ság jelentései alapján a pénztáros és a s-zertáros részére a felmentvénynek megadása, vagy megtagadása, b) Bizottság választása a jkv. hitelesítésére, e) Indítványok. (8 nappal előbb adandók be Írásban a parancsnoksághoz.) f) A királyi diszér- mek és az orsz. szövetségi szolgálati érmek kiosztása. 3. 1). e. fél 12 órakor (a városháza közgyűlési termében) Pesl-Pilis- Solt-Kiskunvármegye Tűzoltó Szövetsége igazgató választmányának ülése. 4. U. e. VÁCI HÍRLAP háromnegyed 12 órakor a vármegyei tűzoltó szövetség közgyűlése ugyanott. 5. Déli egy órakor közebéd a Káptalan-sörcsarnok- han. 6. D. u. 3 órakor a Konstantin-téren ' a benzinmotoros fecskendőt bemutató disz- gyakorlat. — A múzeum húsvéti tojása Pesti Ferenc kér. elöljáró, városunk jeles szülötte ismét kedves meglepetésben részesítette a múzeumot. A húsvéti ünnepek alkalmi ajándéka gyanánt egy óriási strucctojással gyarapította a lermészetrajzi osztályt. Ennél sokkalta nagyobb értékű azonban az a több ezeréves nyaklánc, mely 20 darab, fehér, kék, kékeszöld és smargdszinű zománcos porcellánból készült és hieroglifákkal ékes skarabeuszból áll. Az egyesület vezetősége ez úton is hálás köszönetét nyilvánítja az értékes tárgyakért, melyeket Manguld János múzeumőr kiállított a múzeumban.- Járási tanács. A főszolgabírói hivatalban e hó 16-án rendkívüli járási tanácsülés lesz, melyei a váci járási közművelődési egyesület igazgatósági gyűlése követ. Mindkét tárgysorozaton a szociális és köz- gazdasági, társadalmi kérdések egész nagy komplexuma szerepel, melyek általános érdeklődésre tarthatnak számot. — Milyen lesz a nyári menetren = dünK ? A május elsején életbelépő nyári menetrendet a máv. menetrendosztálya könnyen meg tudta szerkeszteni a mi vonalunkra, mert egyszerűen elővette a múlt nyárit és javasolta annak életbeléptetését a kereskedelmi miniszternél. Ha minden halad, úgy éppen e téren felhangzó kívánságokat is megkellett volna hallani a máv- nál. A ki csak egyszer is utazott nyáron Budapest és Nagymaros közölt, láthatta egyes vonalok túlzsúfoltságát. Vájjon nem méltán várhatta volna az utazó közönség, hogy ezeket a vonatokat akár Nagymarostól, vagy Váctól, ellenkező irányban pedig Vácig és Nagymarosig ne állítsák meg s Göd, Dunakeszi, Rákospalota újabb helyi vonatokat kapjanak? A máv. kényelmes álláspontra helyezkedett és Magyarország legnagyobb forgalmú vasútvonalán a nyári menetrend majdnem ugyanaz, a mi múlt nyáron volt! A jelentéktelen változásokat id ismertetjük: Abudapest - vac—pá>‘kátnynú/1ai vonalon huszonhárom vonat lesz, a mai húsz vonat helyett, mert ünnep és vasárnap d. e. 11 ó. 35 perckor és este 7 ó. 25 perckor fog egy vonat indulni Budapestről és este 10 ó. 05 perckor uj vonat indul Vácig. Május elsejétől a d. u. 2 órakor Vacra érkező bécsi gyorsvonat fog megállani feltételesen s inert a gyorsvonatok korábban indulnak, a ma 2 ó. 35 perei személyvonatot már 2 ó. 15 perckor indítják. A ma 6 ó. 15 perckor induló munkásvonat 6 ó. 25 perckor, az esti 7 ó. 55 perei vonat pedig 8 6.10 perckor fog a nyugatiról indulni. Minthogy 10 ó. 5 perckor uj vonatot kapunk Vácig, a színházi vonalot pont éjfélkor indítják májustól. A párkányit ária—vác — budapesti vonalon 26 vonat fog közlekedni a mai 22 helyett. A ma Vácról 5. ó. 21 perkor induló személyvonat Nagymarostól fog közlekedni s a bécsi személyvonat már reggel 6 ó. 17 perckor Vácon lesz, de Párkánynánától Budapestig egy állomáson sem szabad rá felszállani. A reggel 7 ó. 9 perei vonat 3 Vácról ismét 7 ó. 16 perckor indul, Buda pestig nem áll meg. Uj vonalok lesznek este 10 ó. 22 perckor és 11 ó. 16 perckor Vácról Budapestre. A vác Veresegyház—rá kospalota-újpesti villamosra végre a végleges menetrendet adták ki. A vonalon lakók ugyan nem nagyon fognak örülni, hogy 2—2 vonat párral kevesebb lesz a végleges menetrendben, de legalább nem változik minden páratlan hónapban. Reggel fél kilenctől délig nem érkezik ezentúl villamos a váci állomásra. Megszüntették a délután egy órakor érkező vonatot is. Ellenkező irányban megszűnnek a Vácról délelőtt 9 ó. 46 perei és a délután 4 óra 48 perckor induló vonalok. A máv. honorálta a Váci Hírlapnak azt a felszólalását, hogy a váci piac mellőzésével a villamosokat a falvakról korábban indította Budapest felé. A dunaip oly völgyi vonal vác -ipolvsági részén meghagyták a négy vonatpárt, de ezek mind néhány perccel későbben indulnak és későbben érkeznek. A múlt nyári, délben 12 óra 40 perckor Vácról induló és és este 9 óra 13 perckor Vácra érkező, de csak vasárnap és ünnepnap közlekedő vonatok újra forgalomba helyeztetnek május elsejétől. Feltűnést fog kelteni, hogy az eddig érthetetlenül favorizált diósjenő— romhányi részen hat vonatpárból hármat beszüntettek. A nyári menetrend tehát nem hoz nagy változásokat. De hogy az igazi nagy haladásról ne feledkezzünk meg: tessék büszkén nézni az uj menetrendbe és látni fogják, hogy Vác állomás neve mellé egy pohár került, a mi azt jelenti, hogy Vácon hideg ételek kaphatóid — A Dalárda húsvéti müKödése A Váci Dalegyesület ősi szokásához híven az idén is kivette részét a nagyheti ájtalos- ságok alalt buzgó szereplésével. Vallásos meggyőződésükön kívül elnökük iránt való szeretetükből is az idén a felsővárosi rk. plébániatemplomban szerepeltek a dalár- disták. Nagypénteken az aktuális gyászénekeken kívül Jeremiás próféta siralmait énekelték, a szólószámkat, a tenort Vas István, a baritont Gergely József és a basz- szusí Stahl Rudolf. Nagyszombaton az egész feltámadási szertartás alatt, melyet Podhorányi József apátkanonok, a dalegyesület elnöke végezett, a Váci Dalárda énekelte a négyes karokat Matzenauer Ferenc dirigálása mellett. — A munKásbiztositő Közgyűlése Hirt adtunk arról, hogy a munkásbiztósiíó pénztár március 29-ére összehívott közgyűlése nem volt határozatképes. Vasárnapra lett aztán a közgyűlés összehiva, mely aztán tekintet nélkül a megjentek számára a napirendre kerülő ügyekben határozhatott. Most természetesen még kevesebben jelenlek meg, mert mig első alkalommal 75 küldött jött el, vasárnap — a vásár miatt —már csak 28-an hallgatták végig a pénztár beszámolóját. A közgyűlést Fazekas Károly alelnök nyitotta meg, majd Klein Károly igazgató számolt be a pénztár 1913. évi működéséről és az elért eredményről — melyről már mi is megemlékeztünk és kérte a felmentvényt az igazgatóság és a felügyelőbizotlság számára, a mit a közgyűlés meg is adóit. Szomorú része volt az évi jelentésnek az, midőn a tüdővész elhatalmasodásáról történi emli-