Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-01-19 / 5. szám
dig a mulatság költségeiből a jótékonyság oltárára csak fillérek jutnak. Hogy az egylet a szokásos mulatság liszía jövedelmétől el ne essék, felkérjük a tagokat, hogy egyletünk anyagi ügyeinek előmozdítása céljából mulatság megváltás címén bármi csekély összeget szíveskedjenek az egylet pénztárába befizetni, illetve beküldeni. Kelt Vácon 1913. jan. 2-án Ivánka Pál elnök, Kovácsi Kálmán alelnök, dr. Preszly Elemér alelnök, Gosztonyi Tibor, dr. lovag Floch-Reichersberg Alfréd alelnökök, Arcz- falvi A. titkár. — Kinevezés. Gróf Ráday Gedeon Pestvármegye főispánja a most kedden tartott megyegyiilésen Sáry József központi árvaszéki gyakornokot tiszteletbeli vármegyei aljegyzővé nevezte ki. Sáry József közigazgatási pályáját a váci járásnál kezdette mint gyakornok. — Kérelem a Kaszinó tagjaihoz. A kaszinó könyvtárosa ez úton is felkéri a tagokat, hogy a náluk lévő kaszinó-könyveket e hét folyamán föltétlenül küldjék be, mert a könytár rendezés alatt áll, az összes kintlévő könyvekre szükség van s csakis ez esetben lehet majd a könyvtárat február 1-től ismét megnyitni. — Farsang az ipartársulatban. A első ált. ipartársulat a farsangon nem rendez nagyobb mulatságot, de a farsangzárás az ő helyiségeiben lesz. Az ipartársulat február 3-án, farsang hétfőjén tagjai részére táncestélyt rendez. Belépő dij sze- mélyenkiní egy korona. — Áthelyezett százados. A honvédelmi miniszter Benkó Sándor váci 6. hon- védhuszárezredbeli századost Bajára osztályparancsnoknak helyezte át. A népszerű főtiszt tiszteletére a huszárezred tisztikara búcsúvacsorát rendezett a Kúrián. — Nagy Ferenc esperes beiKtatója. Csütörtökön iktatták be Budapesten fényes ünnepségek mellett Nagy Ferencet, az uj- jor.an megválasztott pestmegyei ref. esperest. A Ráday-utcai főiskola dísztermében folyt le a beiktatás, a hol az egyházmegye képviseletében gróf Teleky .József főgondnok, Benedek Sándor, Halász Zsigmond, Darányi Gyula, gróf Teleky Tibor tanács- birák, Petri Elek hely. püspök jelentek meg, továbbá az összes egyházközségek lelkészei és kurátorai. A váci járást Ivánka Pál főszolgabíró, Kovácsy Kálmán és Preszly Elemér orsz. képviselők, az ev. egyházat Földváry Elemér és Sommer Gyula képviselték. Kellemes feltűnést keltett Veresegyház községnek népes küldöttsége. Teleky József elnöki megnyitója után nagy éljenzés között jelent meg Nagy Ferenc és általános tetszés közölt székfoglaló beszédében a hit megújhodásairól és a szerétéiről és felekezeti békéről beszélt. Majd számtalan küldöttségeket fogadott. Közöttük a váci járásét és Veresegyház községét, kiknek azt mondotta, hogy a felekezetek közti jóviszony ápolása a legfőbb gondját fogja képezni. Délben az országos kaszinóban ebéd volt, a hol számos fel köszöntőben ünnepelték az uj esperest. Adomány. A helybeli evang. iskola szegény sorsú tanulóinak felsegélyezésére a felsővárosi temetkezési egylet liz* koronát, Vác város tanácsa ötven koronát ajándékozott miért ez úttal is hálás köszöne- let mond az ev. iskolaszék elnöksége. — Tessék elhinni: szigorú tél lesz! Bárha talán már kifelé mennénk a télből, mégis azt mondja egy tudós, hogy szigorú tél lesz. A meteorológiai időjóslás, kiváltképen télen igényel nagy körültekintést. Noha kellő számú megfigyeléssel és adatokkal rendelkeznek a meteorológusok, a következtetésük ilyenkor mégis igen sokszor merőben hamisnak bizonyult. F. Stän- der-Simmern, azon a véleményen van,hogy a tél hőmérséklete bizonyos mértékben az előző nyár meteorológiai viszonyaitól függ. Ständer-Simmern ugyanis három egymástól távol fekvő megfigyelő állomás időjárási viszonyait tanulmányozta; olyan három állomásét, amely Középeurópa meteorológiai viszonyait tükrözi vissza. Stän- der-Simern szerint az idén szigorú télre v)an kilátás, még pedig a középhőmérséklet 1.7 és — 3.3 Celsius fok közt fog ingadozni. A december hónapot még normálisnak, sőt csaknem enyhének jelezte Ständer. A hideg tél bekövetkezése mellett szól az a körülmény, hogy ötödfél hónap óta az Atlanti óceánon igen gyakoriak a ciklonok. Ennek az okát pedig a hűvös és nedves nyárutóban és az esős őszben és félelőben kell keresni. Minél tovább tart azonban a ciklonikus periódus, annál nagyobb a valószínűség, hogy végre is anticiklonok következnek be, ami pedig télen száraz, hideg időt jelent. Erre mutat különben Délnémetországnak a legutóbbi napokban megfigyelt időjárása is. Középeurópa fölött ugyanis ez idő szerint magas légnyomás helyezkedett el, melynek következtében Délnémetországban erős fagyok léptek föl. Nagyon valószínű tehát, hogy ez a maximum hozzánk is eljut, akkor pedig nálunk is bekövetkeznek a fagyok keletkezéséhez szükséges föltételek. Az atlanti ciklon mozgása máris meglas- sudotl s igy az anticiklon közeli bekövetkezése és a nagy hidegek beköszöntése nagyon valószínű. Adományok a nőegyletneK Lévay Józsefné tiz, Korpás Lajosné hat koronát küldött a váci jót. nőegyletnek. Az egyesület ezen az utón mond köszönetét az adományokért. A váci szervezett munkások január 5-én tartott mulatságán felülfizettek a következők: Haraszti Ernő 5 K. Vámos Soma 5 K, Weinberger József 5 K, Fábri Lajos 2 K, lalpas József 2 K, Fábián János 1 K, Illés Mariska 1 K, Szabó Antal 1 K, Vogel János 1 K, Jónás József, Szaradics Istvánné 80 80 fillér, Kácsi István, Herczog Sándor 60 60 fillér. Kulcsár Imre, Hegedűs István, Kurcz István, M. 1., özv. Müllerné, 1 ülöp Albert 40—40 fillér. A felülfizetőknek ez utón mond köszönetét a Vezetőség. Csővár újra önálló község lesz. I rónay Dezső báróval élén, a ki Csővár ( község határában jelentékeny birtok ura s a csővári nép jólétét és annak erkölcsi és anyagi hasznát mindenkoron szivén viseli — január 15-én az egész község lakosságúnak bevonásával érlekezletet tartott s azon egyhangú megállapodásra jutott, hogy Rappensberger István jegyzőnek Veresegyházára való távozásával Ácsa községtől elválik. Ismét külön önálló, Csőváron székelő jegyzőség felújítása iránt, mint az kél évtizeddel ezelőtt gyakorlatban volt, a szükséges lépéseket megteszi. Ez iránt számos aláírással a kérvényt a főszolgabírói hivatalhoz felterjesztették s az ügy élén álló lelkes és nagynevű főúr oly sokszor tapasztalt buzgalmából, a mozgalom komolyságából s a nép hangulatából ítélve csak rövid idő kérdése, hogy váci járásunk egy fejlődni s haladni akaró nagyközséggel megszaporodik. — A sportegylet hangversenyéről. A mint értesülünk, a sportegylet február elsejei hangversenyén Farkas Máríha hegedűművésznő és Borbély Sándorné fognak szerepelni. — Borbély Sándornét volt alkalma megismerni közönségünknek és igy természetes, hogy minden zenebarát nagy örömmel várja mesteri játékát. — Farkas Márthát azonban még nem ismerjük. Egyelőre annyit írhatunk róla, hogy Hubay legkedvesebb tanítványa s hogy ő is a között a négy között van — köztünk a legfiatalabb s egyedüli hölgy — kik a legújabban létesített mesteriskolát sikerrel elvégezték. — Egyébként a nagy hegedű- művésznek, Reményi Edének unokája, a kivel Hubay kezdettől fogva nagy kedvvel foglalkozott, mert Reményi nagy tehetségét érezte meg a fiatal művésznőben. A nyilvánosság előtt még keveset szerepelt, mert Hubay azt ezideig nem szívesen engedte meg, igy nyilvános pályafutását csak most kezdi meg. Ilyen értesüléseink után méltán nagy reményekkel várjuk a V. S. E. február 1-i hangversenyét, melynek programját jövő vasárnapi számunkban közölni fogjuk. — Az alsóváros! függetlenségi Kör közgyűlése. Vasárnap délután három órakor tartotta az alsóvárosi függetlenségi kör évi rendes közgyűlését Rákóczy .János elnöklete alatt. A rendes tárgysorozat elvégzése után az új választások következtek. Elnök lett Rákóczy János, alelnök Szondi János, könyvtáros Béki János és zászló- gondozó Nell Pál. A közgyűlés végén dr. Preszly Elemér országgyűlési képviselő a politikai helyzetről tartott beszédet a meg- e lentek e őít. — Közgyűlés és jubileum. A váci Jézus szentséges szive társulat ma, vasárnap délután fél öt órakor tartja közgyűlését a Karolinában. Ebből az alkalomból Lepey Emil társulati jegyző megírta az egyesület huszonötéves történetét. A közel tizenháromezer tagot számláló egyesület 1886-ban alakult s ennek lelki munkálkodását festi szép szavakkal a szerző. Majd ismerteti a szabályokat és önkormányzatát, azután azokat a nevezetes eseményeket, melyek a negyedszázad alatt az egyesület életében jelentősek voltak. Az ízlésesen kiállított füzetet a tagok nagyobb része megkapta. — NovomecxKy felolvasása Novo- meczky Imre a muzeum-egyesület égise alatt tartott előadását pénteken délután folytatta nagy érdeklődő közönség előtt a fényképezésről. Most a fénykép előhívásáról tartott érdekes magyarázatot, azután az Alduna, Herkulesfürdő, Magastátra környékén lett utazásáról olvasott fel s azt vetített képekkel illusztrálta. Végül hangulatos képeket mutatott be, melyeknek ismét nagy hatása volt. Jövő pénteken folytatása lesz az előadásnak. Ekkor a poslagalambokkal való fényképezésről fog szólani. Kinevezés. A m. kir kultuszminiszter Buknitz István számgyakornokot, Szaák János kir. végrehajtó vejét, kultuszminiszteri számtisztté nevezte ki.