Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-08-06 / 60. szám
HuszonhetediK évfolyam 60. szám. Vác, 1913. augusztus 6. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. A Tiszauralom veszedelmei. Vác, aug. 5. Állandó szokás nálunk, hogy államférfiak álláspontjuk igazolására az angol parlament történelméből és az angol alkotmányból idéznek példákat. Bár nagyzási hóbortnak tartom, hogy a mi szegényes, függő helyzetünket a hatalmas angol nép intézményeivel hasonlítsuk össze, mégis a Tisza-féle erőszakosságok megvilágítására vizsgáljuk meg'mi is az angol parlament jelenlegi szervezetét és jogkörét. Angol közjogászok egyetértenek abban, hogy az angol király vétójoga elévülés folytán elenyészett. Nem csak az előzetes szentesítést nem ismeri az angol parlament, de nem ismeri az utólagos vétót sem. Évszázadok óta nem volt reá eset, hogy az angol király vétójogával élt volna egy alkotmányosan megszavazott törvénnyel szemben. És ép ezért, bár tételes törvénynyel eltörölve nincs, az angol király vétójoga megszűntnek tekinthető és ezzel az angol parlament szuverenitása felfelé, az uralkodóval szemben korlátlan. Az angol parlament ennek dacára sem mindenható. Korlátozza hatalmát és jogait egy még nagyobb hatalom, minden hatalom kútforrása : az angol nép. A nagy gondolkodó, Herbert Spencer gyönyörűen fejti ki Alapvető elvek című munkájában, hogy az angol népnek vannak olyan szabadságjogai, a melyekhez még a parlament sem nyúlhat. Az egyéni tulajdon, a gyülekezési jog, a véleményszabadság olyan jogok, a melyeket a parlament sem szüntethet meg és nem is korlátozhat. A Tisza-féle munkapárti törvényhozásnak legnagyobb bűne az, hogy mig felfelé nagyon is servilis és a készfizetések és ujoncmegajánlási jog kérdésében a választóknak tett Ígéretük ellenére teljesen behódoltak az osztrák álláspontnak, addig lefelé, a magyar néppel szemben ez az ellenzéknélküli törvényhozás mindenhatónak képzeli magát, egymásután nyirbálja meg szabadságjogainkat és önző párturalmuk megszilárdításáért egészen uj alkotmányt teremtenek. Pedig erre semmiféle joguk nincs, erre választóiktól felhatalmazást nem kaptak, erről a választások előtt beszélni sem mertek. Volt-e csak egy is közöttük — Tisza Istvánt sem véve ki, a ki a választások előtt a házszabályreviziót, a parlamenti őrséget, a köztársaságellenes törvényt, a köz- igazgatás államosítását, a korteskedés eltiltását, képviselők kivezetését és megbírságolását választóinak bejelentette? Nem, erről egy sem mert beszélni, mert akkor mandátumot nem kapott volna. Inkább a készfizetésekről, a kilences bizottsági program végrehajtásáról, a közös hadsereg magyar zászlójáról és az általános titkos választói jogról beszéltek. Ma pedig többségi hatalmuk már nem ismer határt. Kezdték a parlament elnémitásával, mert tudták jól, hogy a parlament leigázása után könnyen végezhetnek az egész nemzettel. A parlamenti őrség behozatalával tönkretették a parlament suvereniíását, elkobozták a képviselői immunitást. A küztársaság ellenes törvénnyel megölték a szabad véleménynyilvánítási jogot. Nemsokára sor kerül a sajtóra, majd a megyei autonómiára. . Hihetik-e ők csak egy percig is, hogy szabadságaink és jogaink megnyirbálásával a nemzetet erősebbé tették. Hihetik-e, hogy a magyar parlament erejét, tekintélyét növelték? Hihetik-e, hogy Bécsben most már jogos aspirációinkat honorálni fogják? Ha ezt hitték, igen hamar fognak keservesen csalódni. És egy elnémított, egy leigázott nemzet fogja nyögni és átkozni dicstelen uralmukat. Preszly Elemér. A ’váci isKoláK. i A múlt tanévről szóló értesítőkéi már régen szétosztották; már elült a kedvetlenség, a mely esetleg azok nyomában kelt, már innen-onnan uj munkára serkent az öröm, a melyet a szorgalmas munkát megbecsülő Ítélet keltett. Ebben az érzelmi szélcsendben vessünk egy pillantást arra az életre, a mely az iskolák falai között tiz hónapon át szinte észrevétlenül folyt. A külsőségek után induló, a műveltségnek csak látszatával biró embernek kevés érzéke van az iskolai élet iránt. Az iskola szerinte az a hely, a mely megszabadítja őt naponként néhány órára a gyermekétől; a gyermeknek bizonyos életkorig iskolába kell járni, mert ez törvény, vagy mert igv szokott lenni; a tanítók, vagy a tanárok vannak olyan szívesek, hogy néhány esztendőn át megkönnyítik a szülők dolgát azzal, hogy különböző iskolákban foglalkoznak gyermekeikkel. Hogy az iskolának, az iskolai életnek ilyen felfogása mennyire elterjedt, azt első sorban azok tudnák megmondani, a kik különböző fokokon tanítással foglalkoznak. Itt csupán csak utalunk rá, mint a kulturátlanság legevi- densebb szimptómájára, a mely a nagyhangú handabandázásoknak felül és a külsőségeket imádó társadalomnak szellemi ürességére utal. Városunkban többféle fokozaton figyelhetjük meg az iskolai életet Az elemi iskolákról, az alsófokú ipar- és kereskedelmi iskoláról, a polgári fiú- és leányiskoláró és a főgimnáziumról kiadott értesítők sok érdekes és tanulságos tudósítást közölnek arról, hogy a különböző világfelfogások, a változó társadalmi rend, az erkölcsi alapon értelmezett hazaszeretet elvei milyen munkásságra ösztönözték a nevelő-oktatással foglalkozókat, milyen mértékben tudták ezek lelkesedéskeltette terveiket megvalósítani. Az értesítők szerkesztőit kell hibáztatnunk, a mikor magukat intelligenseknek tartó emberek is első sorban az osztályozást nézik, azt tartják az értesítő legfontosabb részének, sőt egyenesen azt hiszik, hogy az értesítő azért van, hogy egyestanulók osztályzatát láthassák; ugyanis egy-két értesítő alig hoz egyebei az osztályzatoknál. Pedig ezek a számok csak az iskolai élet ismerői előtt beszédesek; az iskolai élet milyenségét azok a szűkszavú jelentések mutatják, a melyek a tanítók és tanárok munkájáról, ezek elveiről, a tanulóknak foglalkoztatásáról, a nyilvánosság előtt való szerepléséről szólnak. A rom. kath. elemi népiskoláról kiaclotl ér-tesitőből látjuk, hogy egyeseknek az adakozásából és a város hozzájárulásával igazán hasznos és áldásos tevékenységet fejt ki felsővároson az óvodával kapcsolatos menhely és az alsővárosi ovoda. Mindkét helyen körülbelül 80—80 kisded nyer gondozást s talál szerető otthont, amig szülői kenyérkereső munkában vannak elfoglalva. Arról a fáradságos, de eredményes munkáról, a mely ezen intézményekben folyik csak az szerezhet fogalmat, a ki egy karácsonyi, vagy évvégi ünnepségen vett részt az óvodákban, Az egész város közönsége osztatlan elismeréssel és köszönettel kiséri a város mindazon intézkedését, a mely a menhely és az ovodák segélyezése és a szükséghez képest azok nagyobbitására irányul. Az elemi iskolákban a hitoktatókkal együtt 30 tanító és tanítónő végezte a nevelésoktatás fáradságos munkáját. A fiú és leánytanulók összes száma 1523 volt, a kik közül az év végéig 1210 folytatta tanulmányait. A vizsgálatot tett tanulók közül eredménnyel végezték az évet 1085-en. a mi némikép enyhe elbírálásra vall, a mennyiben az összes bukottak száma alig haladja meg a 10°/0-ot. A valláserkölcsös nevelés mellett a nemzeti érzület kifejlesztésére hazafias ünnepségeket rendeztek az egyes iskolákban. Az oktatás sikerességét a fentebbi számadatok jelzik. Ennek a sikernek a magyarázatát nemcsak a tanítóknak az iskolákban kifejted intenzív munkájában találjuk, hanem abban a dicséretes buzgóságban, a mellyel a havonként tartott értekezleteken a testület minden tagjának a képzésén fáradozott. Nagyobb eredmény elérésének akadálya egyes osztályokban a túlzsúfoltsági (voltak olyan osztályok, a melyekben 80—85 tanuló volt), de már is
