Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-03-17 / 22. szám
Huszonhatodih évfolyam 22. szám. Vác, 1912 március 17. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Március 15. nálunk. Vác, márc. 16. Több nemzeii zászló, nagyobb érdeklődő tömeg a honvédszobornál, az iskolások színes menete az ünneplő sokaságban, harmonikus ünnepély: ez volt az idén a mi március 15-ikénk. Ha távolodik is évről-évre a magyar szabadság nagy napja, a szivekben az érzés feldobog és március 15-ike mind általánosabb ünnepély lesz a mi városunk falai között. Megnőtt a nemzet ünnepe nálunk s ma már csak az a bő kívánság, hogy a márciusi nagy eszmék minden ember lelkében otthont találjanak. Ne legyen frázis az ünneplésünk, ne vegyen erőt rajtunk a bénultság, az a veszedelem, mely most az egész nemzet életét fenyegeti. Erőt adjon a munkálkodáshoz, érdeklődést a közügy, az ország sorsa iránt az a nap, mely minden évben március közepén a hétköznapi hangulatból kiragad. Váltsák meg a lelkek szomorú letargiáját ,a legigazabb, legtisztább eszmék, melyekért annyi vér folyt s a melyek ugyan szájunkon vannak, de nem a szivünkben. Ez az idő, ha elkövetkezik s a nemzet örökkévalóságában vetett hit súgja, hogy el kell jönnie, lesz a tökéletes, nagy ünnep, igazi diadala a márciusi eszméknek, melyek ma még csak a külsőségekben élnek. I. A magyar védőegyesület. A szabadság ünnepén tartotta éves közgyűlését a váci és vácvidéki magyar védőegyesület a városházán. Nem volt ez sablonos közgyűlés, igen meleg lelkesedés, alkotó munka volt ott. Eljöttek Dobieczky Sándor ügyvezető alel- nök vezetése alatt a budapesti középpont küldöttei, a kik minden évben megjelennek Vácon, mert itt a sok magyar védőegylet között a vácit mindig munkában látják, találják. Igen díszes hölgyközönség foglalta el a széksorokat, vidéki érdeklődést is tapasztalhattunk. Ámde még mindig hiányzik ezekről a gyűlésekről és hiányzott most is az iparos és kereskedővilág, a kiket oly nagyon vár az egyesület, mert eszméit ő általuk szeretné megvalósítani. Az emelvényen Borbély Sándor elnök, körülte az egyesület tisztikara és a budapesti küldöttek. Mint minden évben, az idén is gyönyörű beszéddel, mely telve volt izzó magyar érzéssel, nyitotta meg a közgyűlést Borbély Sándor. Ebből a beszédből közöljük a következő részt: Én a Magyar Védőegyesületnek feladatát úgy fogom fel és kívánom értelmezni, a mit egy kis szóáttevéssel igy fejezhetek ki: Magyarvédő egyesület. Nem hibáztatom én a régi nevet, nem akarok én alapszabályt módosíttatni, csak az igazi célt óhajtanám jobban kidomborítani, hogy t. i. mindenre terjedjen ki védelmünk, a mi magyar. Legyünk mindenben magyarvédők. Első sorban is a józan észhez fordulok: van e egyesülés, társadalom, álladalom egészében egészséges és erős, ha tagjaiban egyenkint nem az!? A józan ész, az okos meggondolás világánál vizsgálja meg kiki az ö lelki világát, hogy mennyire tudatos és következetesen kitartó védelmezője a magyar ügynek. Nem gondolok én nagy dolgokra pl. csak azt kérdezem : Hányán határoztuk el magunkat arra és hányán hajtottuk is aztán végre, szigorúan, következetesen, hogy pl. csak magyar gyújtót vegyünk, hogy csak magyar nyakkendőt viseljünk? Ez ugyan nem nagy dolog-és mégis naggyá lehetne! Mert a ki egyetlen egy kis dologra kinevelte lelke erősségét, az már többre is hivatva leend. De egyszer és valahol már kezdenünk kell! Különben csak tartalom nélküli a szóbeszédünk. A magyarvédelem szempontjából szólhatnék bőven egyéb faji vonásaink pusztulásáról és védelembe vevéséről is. Szólhatnék gúnnyal és keservvel, hogy mily vakmerő cinizmus közt tapodja lábbal az ifjonc új világnézet az érdemes nemzeti múltat; hogy törtet a világpolgárság nyugati lidércfénye után az az új nemzedék, mely előbb kirúgta lába alól a nemzeti múlt hagyományait, mielőtt biztosabb alapot teremtett volna fantáziájának. Szólhatnék arról hogy a cinizmus és tudatlanság mily zagyvalékká keverték szépen, páratlanul színes zengő anyanyelvűnket, mely eddig még egyik erős ments-várunk volt. Maholnap ez is a nemzet.- közi szintelenség pókháló erőtlenségén fog el- csenevészedni. De nem tovább ! Ezek részben érzési és érzelmi dolog, melyek iránt nem mindenki egyformán fogékony. Térjünk vissza a kézzelfogható dolgokra a miből valósággal élünk: a közszükségleti és fényűzési fogyasztásunkra. Ha magunk nem dolgozunk kézzel foghatólag és szemel láthatólag, ha tovább is külföldről hozatjuk ezeket az ipari tárgyakat, előbbutóbb el- fogy először a mi pénzünk, elfogy aztán a szomszédé, el a másik-é, harmadiké is. A koldus egyeseknek, koldus álladaima pedig letö- rültetik a nemzetek térképéről. Mi gyönyörűség lehet abban, hogy nemzetközi egyedenként vittük magunkat s a nemzetet a végromlásba, holott a faji erő kifejtésével itthon inkább boldogulhatnánk. Én úgy látom, hogy azoknak a nagy nemzeteknek, a kikre oly erkölcsi kéjjel szoktak némelyek hivatkozni, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a nemzetköziség — különben magasztos — eszményének oda vés sék áldozatul faji és nemzetiségi kialakultságukat. Azok nem nemzeten kívüli, hanem nemzeten belüli, erős sovén érzésű népek. Az a nemzetköziségi jelszó tehát, mely onnan nyugatról jő, csak csábitó lidércfény számunkra, mely a dologtalant és munkakerülőt, a babonást és józan Ítélet nélkülit szokta ingyen arany pénzzel csábítgatni, de tulajdonképen a mocsárba csalogatja és elsülyeszti. Tőlünk telhetőén vigyázzunk, legyünk ébren, hogy ránk ne jöjjön a kisértés órája és el ne veszítsen! Örök érvényességű intelem ez: elvész a nép, mely tudomány nélkül való. Bizony-bizony elvész az a nemzet is, mely nemzeti eszmény nélkül akar élni. Én azonban még bízom, hogy nem veszünk el. Mert van itt még elég ős erő, mely csak szunnyad eddig. Fel kell ébresztenünk az alvókat, hogy a kisértés órája meg ne lepjen. Ébredjünk öntudatra! Lépjünk a cselekvés terére! Védelmezzünk mindent, a mi magyar! Legyünk igazán magyarvédők. Általános figyelem, később helyeslés és éljenzés fogadta az elnök szavait, mely után Mátyus Arisztid, a középpont országszerte n eves, agilis tagja kért szót. Az elismerés legszebb hangján szólott a váci védőegyesület munkálkodásáról s példakép állította oda a többi testvéregyesületnek. Nagy és hatalmas feladatát fejtegette ezután a kiváló szónok a védőegyesületeknek s beszédét lebilincselő figyelem honorálta. Vatter Ferenc titkári jelentése legszebb képét mutatja annak a munkálkodásnak, mely a váci egyesületben folyik. Ebből vesszük át a következőket: Karácsonykor az üzleteket ötletes jelmondatokkal látták el, melyek a közönségnek figyelmét a magyar ipartermékekre fordították. Apponyi Albert gr. indítványára a középpont ezeket a feliratokat a magyar gyárosok közt osztja ki, hogy termékeiken alkalmazzák. Rendeztek két sikerült hangversenyt. Páiyadijakat tűztek ki a főgimnáziumban és az iparos iskolában, a növendékek közt felhívást osztottak ki a tanév elején, hogy csak is magyar tanszereket vásároljanak. A nőegylet kezdeményezésükre kimondotta, hogy évenkint rendezendő karton-estéin magyar szövetből készült ruhában kell a résztvevőknek megjelenniük. Rendeztek képkiállitást is, a kalotaszegi háziiparnak kiállításán pedig erkölcsi támogatást nyújtottak. A legszebb és leghumánusabb alkotást a közgyűlés ma teljesiti: megalkotja a nők foglalkoztató műhelyét. A titkári jelentés után Borbély István pénztáros a pénztár állapotáról tett jelentést. A tanulatlan siketnéma nők foglalkoztatóját ismertette ezután az elnök s a titkár a szabályzatokat olvasta fel. A siketnémákat gyámolitó egyesülettel közösen alkotják meg ezt a műhelyt, mely mig sok szegény nőnek keresetet fog biztosítani, addig a nemzeti munkaerő újabb munkáskezeket nyer. Miután a választmányt kiegészítették, meleg ünneplés következett. Dobieczky Sándor orsz. képviselőt, a középpont alelnökét munkásságáért disztagnak választották. Dobieczkyt küldöttség hívta a közgyűlésbe, mely előtt hálásan tolmácsolta köszönetét a nem várt kitüntetésért. II. A honvédszobornál. A város fogadalmi ünnepe évről-évre a hétkápolna alatt, a honvédszobor körül zajlik le. Verőfényes napsugárban gyülekezett az | ünneplő közönség a városháza előtt. Lehozták a nemzetőri zászlót, a menetet megnyitotta a tűzoltóság s cigányzene magyar indulói mellett mozdult meg a tömeg. A hogyan egy-egy utcatorkolatra értek, százakkal szaporodott meg. A siketnémaintézet, a felsővárosi és középvárosi iskolák növendékei, a főgimnázium ifjúsága tanáraik és tanítóik vezetése alatt csatlakoztak a menethez, melyben tizenhét nemzetiszinü zászló alatt vonultak a különféle egyesületek és társulatok. Háromezer főre lehet tenni azt a tömeget, mely a honvédszobort serkedő pázsitján állta körül. A város, a főgimnázium, a siketnémák koszorúit elhelyezték az emlék oldalán s azután mély csendben felzendült a váci dalegyesület
