Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-02-14 / 13. szám
VAGI 111 Fi L A R ^gyomorbajosoknak. Mindazoknak, a kik meghűlés, vagy túlterheltség, esetleg hiányos, nehezen emészthető túlforró, vagy túl hideg ételek élvezete, vagy pedig rendetlen életmód következtében egy gyomorbajt, mint pld.: > gyomorhurutot, gyomorgörcsöi, gyomorfájdaimat, nehéz emésxSésS, 'yagy eürayáSkásodást szereztek, ezennel mint kitűnő háziszer ajánltatik, a melyeknek kitűnő hatása évek óta lett kipróbálva. Ez pedig a g-tafciart Ullrich-féie t3YŐG¥FÜe©§t Ezen gyógyfűbor kitűnő, gyégyerősnek talált gyogyfüveklből kitűn© b©Pííai vegyítse készül ? erősíti és feleleveníti az ®Bwész- tési szervezetet» QyégySűbcír eSfcársfija az emésztési zavarokat és előmozdítja az egészséges vér megújítását. A gyógyfűbor idejekorán)' használata a gyomorbajt már csirájában elfojtja. Tehát nem kell késlekedni, hanem idejekorán használatba venni. Előjelei, mint pld.: főfájás, böfögés, gyomorégés, felfúvás, rossziillét hányással, a melyek idült gyomorbajok következtében erős mértékben fellépnek, gyakran egyszeri ivás után is eltűnnek. Szék?ek©des és annak kellemetlen következményei, mint szorulás, bélgörcs, szívdobogás, álmatlanság, továbbá a vértorlódás a májban,- lépben és aranyér bántaimaknál a gyógyfűbor használata folytán teljesen megszűnik. A gyógyfűbor megszünteti a rossz emésztést és eltávolítja egy gyenge ürülékkel az alkalmatlan anyagokat a gyomorból és belekből. Sovány, sápadt arssiira, vérszegénység, elgyengülés rendes következménye a rossz emésztésnek, hiányos verképződésnek és a máj beteges állapotának. Étvágytalanság, ideges kimerülés és kedelytelenség, továbbá gyakori főfájás és álmatlan éjek folytán a szenvedő egyének lassan elsenyvednek. mr A gyógyfűbor fokozza az étvágyat, elősegíti az emésztést és táplálkozást, az anyagcserét megindítja, gyorsítja a vérképződést, megnyugtatja a fölizgatott idegeket és uj életkedvet teremt, a mit számtalan elismerés és hálairatok igazolnak. Gyógyfűbor kapható 3 és 4 koronás üvegekben Nmaros, Visegrád, Nógrádverőce, Rétság, Tahitótfalu, Váchartyán, Veresegyház, Gödöllő, Dunakeszi, Rákospalota, Újpest, Párkány, Szob, Mária-Nosztra, Ácsa, Zebegény, Romhány, Diósjenő, Nagyoroszi, Ipolyság, Vác. Utánzatoktól óvakodjunk! Kérjünk kizárólag HUBERT ULURKH-féle gyógyfűbort! A gyogyfübe?1 nem titkos szer; alkatrészei: Malaga-bor 45U,0, borsprit 100,0, Glycerin 100,0, vörös bor 240,0, cseresznyeiz 320,0, édes, kömény, ánis, Ilona gyökér, amerikai erőgyökér, enzian gyökér, Kalmus gyökér 10.0—10,0. Ezen alkatrészek összevegyitendők. Ára tncatonkint 4, 6,*8 és 10 korona. Követelje azonban, hogy szállítója önnek csakis OI.LA-f adjon. — Az elárusító helyek kimutatását és árjegyzéket ingyen küld az OLLA gummigyár Wien, 11/917, Praterstrasse 57. Raktár Vácon: Szigvárt János gyógyszertárában. Felveszek :: tamilé :: leányokat kedvező feltételek mellett cipő :: tűzéshöz :: Imre cipő felsőrészké- szitő Vácon, Szt. Háromság-tér 5., :: ajtó szám 3. :: If Ii sSTtá szivetek az 1912, évi tavaszi és nyári idényre. Egy szelvény i 1 szelvény 7 kor. 3.1)0 m. hosszú 1 szelvény 10 kor. teljes férfiruhához > 1 szelvény 15 kor. (kabát, nadrág ás mellény) i szelvény 17 kor. elegendő, csak > 1 szelvény 20 kor. Egy szelvényt fekete szalonruhához 20.— K-ért, szintúgy fclöltőszövetet, turistalódent, selyem- kamgarnt stb. gyári árakon kiiid mint megbízható és szolid cég mindenütt ismert posztógyári raktár Siegel-Imhof Brünn. Minták ingyen és bérmentve. Az előnyök, a melyeket a magánvevő élvez, ha szövetszükségletét közvetlen Siegel-Imhof cégnél, a gyári piacon rendelj meg, igen jelentékenyek. Szabott, legolcsóbb árak. Óriási választék. Mintahü, figyelmes kiszolgálás, még a legkisebb rendelésnél is, teljesen friss árúban. HIRDETÉSEK jutányos áron felvétetnek lapunk ki adóhivatalában: Gróf Csáky Káróly-úí 4. sz. HULCSáH ÉS HIJPPSOT budapesti elsőrangú gyors, száraz vegytisztító és mtífestőgyár gyűjtő- telepe WJICs Szentháromság-tér 6., ===^_... Peskó-féle ház. ====--■:-.■ .■„-■■r.- 24 óra alatt gyönyörűen festünk és tiszíitunk ! Gyár és központ: Budapest, V8., Rózsa-utca 107., == saját ház. — Telefon 126—43. —= 1367. 1911. V. szhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróságnak 1911. évi Sp. I. 47/7. sz. végzésével dr. Groh József esztergomi ügyvéd által képviselt Brufsy János felperes részére alperes ellen 588 korona 88 fillér köv. és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 2404 K — f-re becsült ingóságokra a fentidézett kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak fölülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán ‘Vácon, Gróf Csáky Károly-út 26. sz. házban leendő megtartásául 1912. februári napjának d.e.fi órája tűzetik ki, mikora biróilag lefoglalt bútorok, pénzszekrény, sör, kocsi, ló, borsöprő, sörös ládák s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig nálam írásban, vagy szóban jelentsék be. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól szá- mittatik. Vácon, 1912. febr-. 1-én. Szaák János kir. bir. végrehajtó. CL> U5 S) <D bio a. > cd-cd ■+-' ZZ QJ <D O 00 22 ’S. N ZZ *.o cd Z3Í G-o 2 c ”7 cd bJO -G UJ £3 Kérjen és ingben kap mintát a : = B AYER-féie Contratussin = CUKORKÁBÓL köhögés és rekedtség ellen. Főraktár ’«íácodi a S€HUH&€&flER»féle drogériában. cd N O o ^cd > c cd £5-cd T3 E o >> 2 2 •o > *3 Kérjük mindenütt a kénes gyügyi gyógy- és borvizet, mely biztos gyógyhatású a gyomor és bél, köszvény és minden bántalmainál. Főelárusitó: Kopunecz József, Vácon. A vizet kívánatra házhoz és vidékre szállítja. Készült a Pest vidéki Nyomdában Vácon. 4854.