Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-11-10 / 87. szám
IduszonhatodiK évfolyam 87. szám. Vác, 1912 november 10. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajcionos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora S0 fillér. Telefon-szám 17. Látogatás n bolgároknál. Vác, nov. 9. Véresen aktuális most a Balkán s annak apró népei. Csak tegnapig aprók, mert a rövidlátó diplomáciánk harminc évig igy hirdette s nem látta meg a hatalmas nemzeti államok fejlődését, mely előtt most a török meg sem állhat, pedig száz ember közül kilencvenkilenc ez utóbbi győzelmét jósolta. A győzelmes, a homogén Bulgária, a mely komoly harci készségével, győzelmével, lelket megkapó lelkesedésével rokonszenves. Ennek a balkáni nagyhatalomnak sok ezer képviselője, szorgalmas munkáskéz volt a mi országunkban. Azért csak csak volt, mert a fiatalja, (negyven évig) mind elment a háborúba. Nálunk, a hova a kisvárosi élet zaja nem hangzik el, künn a városi telepen, a Rádiuton, a Marx-féie birtokon, Kisvácon túl a verőcei határban élnek a bulgárok. Alig van olyan város az országban, ahol ne volnának bulgár kertészek, ha csak egy páran is és alig láthattuk el a konyhánkat a szükséges nyári terményekkel, ha bulgár kertészek nem volnának. Nem tanítja őket erre a hangyamunkára senki, nem is ismerik a modern kertészkedés ezerféle csinját-binját, de az évszázadok lepergése közben szinte vérükben, faji jellegükben leledző föld és munkaszeretettel, a nemzedékről-nemzedékre átszálló tradíciók fanatikus követésével és ami a fő, az igénytelenséggel párosult rendkívüli szorgalommai konzervativizmusuknak minden hátrányát ellensúlyozzák. Otthon, Nagy-Buigárországban kijár egy pár gimnáziumot, megtanulja a mi- veltség elemeit a kis bulgár-csemete s már 14- 15 éves korától Magyarországon s részben Oláhországban tölti el nyarát, idegen földeknek gyümölcsét gyümölcsöztetvén. Az a pár ember, aki például itt dolgozik, egy percig napközben nem pihen. A munkamegosztás legmagasabb tökélyén mindig mindenkinek megvan a maga dolga; a telep többi hangyái iránti legnagyobb bizalommal és önzetlenséggel serényen és gyorsan végezi mindenki a maga kiosztott dolgát. De kell is gyorsan dolgoznia, mert mit szólna otthon a „zsena“, ha a gazda kevesebb pénzzel térne meg ősz végén Nagy-Bulgárországba, az ő kis falujaba V Már pedig az a fő, hogy minél több pénzt vigyen tüszőjében, minél többet szerezzen kis vagyonkájához és minél több utódot küldhes- sen majd maga helyett gyümölcsöztetni a magyar föld gyümölcseit. Egy nagy kaptár Bulgária, melynek szorgalmas dolgozó méhei elárasztják a virágos idegen területeket és mézzel megrakodva temek meg ismét. Ezek a dolgozó méhek mindannyian mesterek a maguk ősmesterségében, erkölcsösek a maguk naiv erkölcseiben : emberek az emberek között. Sajátságos öntözési mópjukat) az elárkolási rendszert, csak kevesen ismerik, pedig ha a mi parasztjaink ismernék, egyáltalában nem lenne belőle káruk. Ritka és megemlegetett dolog, ha olyan is akad közöttük, aki megcsalnia többit, de az ilyet ki is (időzik maguk közül. A „gazda“ fölebbvalója a többinek s mig ő maga szives és barátságos munkásai iránt, ezek szeretettel engedelmeskednek parancsainak. Üzleti érzékük kitűnő. A piac viszonyait mindenkor kitűnően ismerik s magáról az időjárásról egykönnyen megállapítják a piac árait. És ép azért, mert ilyen rokonszenvesek, mert ilyen dologtűrők, mert ilyen jóravalók — azért kell őket ebből az országból kiüldözni. De nem holmi nagyfejü kuruckudással, nem a sovinizmus proskribálásával, hanem a tisztességes, egészséges verseny megteremtésével. Ki kell őket üldözni a magyar s általában a magyarországi pa:aszt feltámasztásával, földhöz juttatásával. Ami magyarjaink messze tengerentúli világokba vándorolnak exiszíenciájuk fenta- tása végett s földjeinknek termő erejet pedig többek közt élelmes bulgárok rakjak zsebre s viszik haza. Magyarországon nem kell ipar, Magyarország agrárallam, — mondják a öregurak s íme a földmivelést, kultúrát, magasabb részét idege- genek végzik. S ha Magyarország nem iparáí- lam és nem fö dmivelö ország, hát akkor milyen ország ? Könnyű a kérdésre felelni : Magyarország napszámos ország, éhező ország, koldús ország. Hegedős. A bronzKor és emlékei Vác vidékén. \ Temetkezés tekintetében a bronzkor két szakaszra oszlik. A régebbi periódusban a bronzkori ősember halottját, az újabb kőkorban tapasztalt szokáshoz hasonlóan, kőlapokkal kirakott veremsírokban temette el, a későbbi periódusokban azonban már egy új szokás, a halottak elégetése és ezzel az u. n. urnatemetkezés honosul meg. E kettő között áll átmenetképen a temetkezés ama módja, a melynél a tetemet mellékleteivel együtt máglyán-eíégették s a maradványokat egyszerűen elhantolták. Az urnatemetésnél a holttestet máglyán elégetvén, a gondosan összegyűjtött hamut és csontmarad-- ványokat agyagból készült halotti urnába helyezték, a mit aztán főidbe vagy a főid színére tettek és föléje kísebb-nagyobb halmot emeltek. Az urnába olykor a halott legkedvesebb házi- eszközei közül is tettek néhány darabot; & férfiakéba kést, lándzsát, a nőkébe ékszereket, karperecét, tűt, bronzpítykéket, gyermekekébe játékedényeket, álíataíakokat, agyaggyöngyöket sat. Csak a legszegényebb halottak urnái üre- j sek, vagy csupán egyszerű kőeszközt, egy-egy kovapengét, nyílhegyet, vagy ehhez hasonló tárgyat tartalmaznak. Az urna mellett ezenkívül nem egyszer kutyának, macskának és mókusnak a csontjaival is találkozunk, a mi arra enged következtetést, hogy a halott kedvelt háziállatát is vele temették. A bronzkor lakói elhagyták nemcsak a barlangokat, hanem azokat az egészségtelen földalatti lakásokat is, amínőket a neolíth-korí ős-' lakónál megismertünk. A bronzkori öslakó inkább a völgyek aljába húzódott telepeivel, a minek okát a fém ismeretével fellépő tökéletesebb fegyvereknek és így a védelem teljesebb voltában s az ebből eredő személyes bátorság, közbiztonság fokozottabb mértékében kell keresnünk, vagy pedig vizek fölé, a vízből kiemelkedő magaslatokra és földnyelvekre cölöp- kunyhókat épített. A'kunyhókból kiszórt hamu, konyhahulladék s egyéb lom idők folyamán egész halommá nőtt föl, a mit a régészetben terramarenak, őskori konyhahulladék-halomnak neveznek. Ezek valódi hazája Feísö-Oíaszor- szág, de nálunk is találnak ilyeneket Tisza mentén. A szárazföldi telepeket és földvárakat a bronz-' kori őslakók nagyobb védelem szempontjából sáncokkal, földhányásokkal vették körül, nagyobb halmokkal erősítették meg és a a földvárakat mindig oly magasabb pontokra emelték, hogy azokról messzebb eső tájékokra kilátásuk nyíljék. Ezeknek a földváraknak a láncai ezenkívül optikai összefüggésben is állnak egymással, azaz % a helyek úgy vannak megválasztva, hogy egyik várból látni lehet a másikat, hogy egymásnak jeleket adhassanak. Ezek a jelzések nappal fűstoszlop, éjjel tűz segítségé- történtek. A bronzkori emlékek hazai lelőhelyeinek tekintélyes számát a mi vidékünk adja. Orszent- míkíós, Veresegyház, Váchartyán, Váckísujfalu, Vácrátót, Vácbottyán, Vácszentlászló, Galga- mácsa, Gaígagyörk, Mogyoród és Rákospalota Pest megyében, valamint a városunkkal szomszédos nógrádmegyeí községek, nevezetesen j Verőce, Nézsa, Osagárd és Romhány eléggé j ismert bronzkori lelőhelyek. Dunakeszi és Duna- bogdány őstelepeí, melyek már a kőkorszakbeíí lelőhelyek során ismeretesek, a bronzkorban ismét szerepelnek. iRómer Flórís Vácot a szerencsésebb lelőhelyek közé sorozza. Már a múlt század hatvanas éveinek közepe táján találtak itt Í0 drb. hármastekercsű bronzkarperecet. Igen finom sodronyból készültek. Egyik végűk horogajakű a másik hegyes. Végétől majdnem a közepéig valamennyi sodrott. Vastagságuk körülbelül í milliméter. (Arch. Közi. VI. III.) Ez ídötájt szerzett Plank Ferenc gyűjtő több itten lelt bronzkori metsző eszközt, egy öntvényt, vagányokkal ellátott ídomtalan pengét és egy bronzedényt. Ugyancsak ebben az időben találtak itt nálunk egy háromszögű cifra díszítéssel ellátott tőrpengét. (Arch. Közi. Uj folyam V. 78.) A várostól délre fekvő Szení-Márk puszta (a katonai gyakorló tér) bronz nyílcsűcsok lelőhelye. Itt talált 2 4 és 4*2 cm. hosszú szárnyas kőpüs és három 2‘5, 2*6 és 3*í cm. hosszú háromélű nyílcsúcsot Ma.jer Ferenc í877-ben a M. Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. (Rég® N. Í09/ÍSS7. 4-8.) Vácróí még a kővetkező bronztárgyak kerültek a M. Nemzeti Múzeumnak: egy lelethez tartozó tőrt hegyit törpenge, lándzsacsúcs, sarló, tokos véső és patkó alakú vonalasdíszü
