Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-10-06 / 77. szám
HuszonhatcdiK évfolyam 77. szám. Vác, 1912 oKtóber 6. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. A munka vértanúi. Irta: SZEPESSY LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. A váci muzeum megnyitására. Szerkesztőség és kiadóhivatal : ' Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (lparudvar.) Nyilttér sora Sí) fillér. Telefon-szám 17. vagy másik tárgynál mindnek eszébe jut, nini hiszen ilyen van otthon nékem is! Elhozúm ide. Itt megőrzik, vigyáznak reá. Nálam elkallódik, elvész. Legjobb esetben egy pár fillér! adnak érte. Itt pedig ha csak egypár fillért ér is: mégis kincset ér. Ha nem ma, úgy hát holnap bizonyosan. S ha holnap sem száz, vagy ezer év múlva holt biztosan. Aztán meg, hát bevallom, annyi hiúság van bennem is, hogy hízelegjen nekem az a kis cédula, a mivel elkönyvelik az ajándékomat, hogy t. i. ezzel én, Kovács Péter 1912. okt. 6-án ajándékoztam meg a múzeumot. Ily értelemben, ily alakban a legszorgosabb, a leghathatósabb gyíijtü lesz ezután maga a múzeum. A melynek reméljük nemsokára ismét hurcolkodnia kell. De most már örömteljes érzéssel máshova. Nagyobb helyiségbe. Adja az Isten, hogy saját házába ! ! A dolgos kezek, a lelkes emberek pedig dolgozzanak tovább ! A mit —• e felszólítás nélkül is — remélünk és reméltünk. Nem fognak ők megállani. Nem olyan emberek ők. A kik, még a végállomás előtt egy perccel is, oly szépet alkottak, mint a munkásgimnázium, azoknak lesz még sok nemes, újabb tervük, eszméjük. Keli is, hogy legyen ! Hisz annyi sok még a fattyúhajtás kultúránk törzse fáján! És be sok még a kultúrában talaj is ! Sok még a nyesegetni, a művelni való! A múzeumot pedig ajánlom a nagyközönség, az embertársaim jóindulatába, szeretetébe. Igen nemes, igen magas emberi tulajdonaival, emberi érzületeiről fog az számot adni, a ki azt megszereti. Az állat is szereti a kölykeit. Gyermekszeretet, fiúi szeretet náluk is találunk. De a szülők iránti szeretet hiába keressük az állatoknál. Ez már emberi vonás. Őseit, a múltját az állat már nem szereti. Ez emberi, tisztán emberi tulajdon. Tehát mégis becsülendő. A mit más élőlényben hiába keresünk s csak az emberben magában találunk, az jellemző, jellegzetes emberi, sőt mondhatnám isteni vonás. Ezt mindenkor becsüljük meg és . . . gyakoroljuk. így ér valamit. A mikor szülőinket, őseinket, történeti emlékeinket tiszteljük, ezt tesszük. Szeressük és pártoljuk tehát a múzeumot. Őseinket, történetünket, az emberiséget, magunkat tiszteljük, ezzel ne csak — állati módra ! — gyermekünket, necsak a magunk kezemunkáját szeressük. Apáink, őseink kezemunkáját is nézők meg, önmagunkat becsüljük meg s egyszersmint okulunk, tanulunk. Ez is valami. Nézzétek meg a kiállított tárgyakat mind! mind: egytől egyig! ügy a békés, mint a harci eszközöket ! A harci bár- dokat s a céhládákat! A poros fóliánsokat s a fénylő sarkantyúkat! Ne tegyetek kivételt, mindent nézzetek meg! Ne csak a tépett zászlókat, a porlepte fazekakat is! Necsak a fénylő arany pénzeket, hanem a penészes ócska vasdarabokat is! A csengő porcellán edények mellett nézzétek meg a mohos agyag korsókat is! S a mikor mindent-mindent apróra megtekintettetek, álljatok meg, még egyszer nézzetek körül s aztán nézzetek magatokba ! S A vértanúkat szent emlékezéssel Beg-lóríázza a hon bánata; Oly nagy e gyász, hogy véle nem is ér fel, Csak a halottak estje egymaga. Oh, mert mi mind, mind vesztesek vagyunk, Legrokonabb a sirató dalunk Mégis nekünk, arról kezeskedünk, Hisz' munka vértanúi a nevünk! Gyászos rokonság, koldus köpönyegjén Tart ily rokonságot folttal a folt ; De hogyha e köpeny se volna testén, Nem látná élve hideg éji hold. Magyar szabadság, kivert koldusunk, Testedre mi hűen rásímulunk: Biborfolt ez . . . Mint ők, úgy vérezünk, Hisz' munka vértanűi a nevünk! Dicső, nagy hösök, ti a véretekkel írtátok az osztrák elé: „Elég!“ De a bő német zsák soha be nem tel, Boszúja tüze sisteregve ég! Szabadságot, melyért ti haltatok, Nekünk, élőknek, csak annyit adott, Szabadon dolgozzon rájuk kezünk, Hisz' munka vértanúi a nevünk! Mert vért ízzaszthat bár velünk a munka, Hogy az égboltra is ráfrőccseník, S a hajnal, alkony arcát is befutja, Sohsem gyümölcsöz mégse - csak nekik! S a köszönet mi ? Hogy ez is kevés S uj terhet ró ránk minden ébredés, A míg csak végiéig el nem pihenünk, Hisz' munka vértanúi a nevünk ! Több az az adó, több az újonc, több minden, A mi bennünket kísebbítní tud ; Oly csöpp gyerek, oly vén öreg egy sincsen, A ki ne lenne egyre szomorúbb ! Lelopják még dalunk is gyilkosán, Hisz, ajkainkon már az sem fogan! Nótánk is fogy, mivel kesereghetünk Hisz' munka vértanúi a nevűnk! Tizenhárom hős, rátok is szeműnkből Merő irigység sugarazhat át, Mivel bítófátok ki soha nem dől: Dicsőség karja tartja oszlopát! De minket, minket szürkén névtelen Temetget percről-percre a jelen, Nekünk sohsem lesz nemzetünnepűnk, Hisz' munka vértanúi a nevünk! De mint nektek se kellett oly szabadság, Aíi rátok olvasott önkény szava : Tekűnk se kell, a mely húsúnkba csap, vág, És mégis másé lesz a kamata ! Ti nem tettétek le fegyveretek, Halál fiai azért lettetek; Mi meg letesszük munkaeszközünk, Mert munka vértanúi nem leszünk ! Vác, okt. 5. Holnap megnyílik a nagyközönség részére is a váci muzeum. A varos s mondhatjuk, az ország egy intézménnyel, egy kultúrtényezővel gazdagabb lesz. Egynéhány ember kezemun- kája sikerrel végződött. Néhány lelkes férfiú évekig tartó fáradozása gyümölcsöt hozott. S a miben eddig csupán néhány szem gyönyörködhetett, ezentúl abból mindnyáján részt- kérhetünk s vehetünk. Köszönet érte nekik ! Hisz csak ez a jutalmuk. Ez lesz az elismerésük. Az eredmény s a közönség szeretete, érdeklődése, mentői többen fogják látogatni, minél állandóbb lesz a szeretet ily irányú kifejezése, annál nagyobb fokú a végzett munka ellenértéke: jutalma. így van ez mindennel! Egy ember gondol egy nagyot. Az eszmét közli többel, talán sokkal. Melléje áll kettő-három, távolról nézi jc- akaratúlag husz-harminc, ezer meg ezer gyűlölettel, a sok millió semleges, néma, mint a sir. Napi nyelven ezt kifejezve annyit tesz, mint: elnök, munkatárs, tag — a kritikus közönség s a néma, nemtörődő, közönyös ezrek, mire az eszme megvalósul, az ige testté lesz, természetesen már sokkal többen vannak a közelben. Nemcsak azért, mert a dicséretes dolognak már inkább akad gazdája, hanem azért is, mert évek alatt, a munka közben nő a füvek, a meggyőzöttek száma. Különösen ily esetben, mint a váci, a mikor — a váci múzeum egyesület — harc, munka közben, a nagy célért való hadakozás alatt is, oly sok szép kegyeletes, tanulságos momentumokat rak le. Dolgozik, küzd a holnapi napon megnyitandó múzeumért, közben tart irodalmi estélyeket, ünnepel váci szülötteket, tanít, oktat, leleplez, történelmi helyeket megjelöl, kegyhelyeket felkeres. Oly munka ez, mint mikor a mesebeli hős a királyleány megszabadítására indul, s közben vasorrú bábákat, tői péket, óriásokat, hétfejű sárkányokat pusztít el. Vagy a mig a déli sarkot keresi, kutatja, pusztító mocsarakat, vad területeket, rengeteg őserdőket tesz lakhatóvá, gyúr kultúrfölddé. Kultúrföld. Kultúra ! lm elértünk hozzád ! Kultúrális harc s a vége egy csomó klutú- rának összegyűjtött szent fészke: a múzeum. Elértünk a végállomáshoz, a melynek területe azonban nöttön-nö, egyre szaporodik benne majd az élő anyag s az azt szemlélő élő ember. Hogy ez utóbbi él, nem szorul bizonyításra, s hogy az anyag, a mely múzeumba kerül, szintén örök missiót teljesít, igy hát örök- kön-örökké él, szintén elhihető. Hogy pedig szaporodni, nőni, virágzani fog, az bizonyos. Hisz szaporodott egy hatalmas tényezővel a gyűjtők, a kezdeményezők száma. Magával a múzeummal. Ez maga többet fog gyűjteni mint a többi együttvéve. A mikor majd kinyílnak kapui s nézegéli az eddig összehordott emlékeket ifjú és agg, a szegény és gazdag, egyik
