Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-07-03 / 51. szám

HuszonhatodiK évfolyam

51, szám.

Vác, 1912. julius 3.

VÁCI HÍRLAP

PolitiRai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára i2 fillér.

Aktualitások.

(Két közlemény.)

11.

Vác, jul. 2.

Mint tikkasztó forró nyári napon a határ felett átvonuló igazi égiháború után a meglátogatott vidék képe, úgy tűnik elénk hazánknak most átszenvedett belpolitikai élete. Mindenfelé a pusztulás jelei, csak a megsemmisített termés kárbecslői, mint politikai ügynökök járják be az országot és hirdetik, hogy a vihar megtisztította a levegőt s az elpusztult termés biztosítási úton megtérített értéke helyreállítja a csapást. Ezek szerint nincsen semmi baj, de a megtisztult levegő még megölte a tikkasztó hőség veszélyes elemeit is. És mégis milyen sivár, milyen puszta, sőt milyen ijesztő hazánk egész látóhatára! Kimeresztett szemmel ijesztgeti állami létünket a jövő.

És miért? Mert oda juttatta a magyar országgyűlés mostani többségének halványa, magát a magyar alkotmány megmentőjének tartó s a haza sorsán aggódó és józanul egyedül gondolkodó bölcs, a magyar nemzet Messiása.

Első cikkünkben reá mutattunk Tisza Istvánra, mint olyanra, a kit sorsa Magyarország vezető emberei sorába vezetett s a kinek politikai iránya a magyar nemzet kiveretésére és állami életének teljes megsemmisítésére alkalmas. Ezt a cikket 1905. évben, tehát most már több mint hét év előtt irtuk. És ha abban a megtiszteltetésben részesítik, hogy figyelmesen átolvassák, meg fognak győződni arról, hogy jósló tehetség sem kell ahoz, hogy Tisza munkája a magyar nemzet és a magyar állam karára veszélyesnek állapíttassák meg.

Tiszát az izzó szenvedély vezeti, mely megfosztja őt a logikus gondolkozástól, folyton az a rögeszméjévé vált meggyőződés vezeti, hogy csak ö, csakis ö ismeri a magyar állam helyzetét és az arra vonatkozó politikai viszonyokat, melyek Ausztriához való viszonyukban alkotmányunk megsemmisülésére válhatnak. Ez a gondoskodása nem volna lebecsülendő, mert hát már apjától örökölhette a bécsi felfogás ismeretét és annak köreben, valamint a maga miniszterelnöki állásában közvetlen benyomásokat szerezhetett, mire vall az is, hogy hazafiúi gondok között megjósolni sietett, hogy ha az ország reá nem hallgat, Magyar- ország alkotmányának vége. És ebbe úgy, de úgy bele élte magát, hogy attól szabadulni többé nem birt.

Nagy baj és nem csak baj, hanem hazánk életére átok is az a kóros befolyás, mellyel beteges felfogását az országgyűlésen is érvényesíteni képes lelt. Pedig ennek lélektani okát nem nehéz megtalálni. A dúsgazdag és az ország közgazdasági és állami érdekeinek Ausztriával szemben való megóvása tekintetében tehetetlensége mellett hosszú ideig kormány- kodó Tisza Kálmán fia lévén, jó eszének kiművelésére nagy gondoskodással párosul nevelésben részesült. Ámde nemcsak középiskoFelelös szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17.

Iáit, hanem az egyetemet is (részben Berlinben) nevelők felügyelete alatt végezte és azután az egyetem és az egy éves katonai szolgálat befejezése után azonnal megnősült, igy nem volt társadalmi fiatalsága, ami nélkül a közélet meddő. Alig lépett abba a korba, hogy országyinési képviselőnek megválaszthatni lehetett, atyja, a teljhatalmú szabadelvűpárti vezér megvalasz- tatta. A társadalmi fiatalság erejében szűkölködő honatya belépett nagyhatalmú apja gárdájába, ahol az apát imádó gerinctelenek, hogy megnyerjek és biztosítsák az öreg kegyét hizelgésekkel vették körül a fiatalt. És a ki nem hallott magáról mást, mint tehetségeinek és nagy tehetségei alapján világhód tói hivatott- ságának mikropoláris kiemelését, beleszédült a nagyságba. Ebből a feltevésből levezetett következtetést igazolja Tisza Istvánnal minden egyes esetben — nemcsak politikai, hanem társadalmi kérdésekben is — elmondott beszédje, ahol mindenkor kiemeli, hogy ö a legokosabb ember, mert ő tud mindent.

De hát ezúttal csalatkozott és fájdalmas, hogy a magyar nemzet kárára csalatkozott. Az 1912. évi junius. 4-ike az ő nevéhez fűződik s azt ki nem törö'hetik többé, sem ö sem a személyét rövid idő alatt eltakarodó meg- futással kerülő barátjai és bámulci sem.

A modern Koriolán, hogy megboszulja magát 1905-iki bukása miatt s hogy a parlamenti obstrukciótól remegő vérébe vett meggyőződésének igazát megmutassa, nem ugyan idegenben összegyűjtött hadaival (volskokkal), hanem a legnagyobb részt osztrák pénzén összevásárolt országgyűlési többséggel támadta meg saját hazáját, — de az őt visszatérésre kérő és hazája megmentéséért könyörgő szülő anyját félrelökte és végig tiport rajta.

És e felett a tette felett az ország fogadót) többsége tapsolt s talán volt, a ki szívből is tapsolt: de ez nem lehetett képes megérteni, hogy e tapsa hazája sírásójának szólt.

Az ostoba felfogás szerint szükségkép legyőzött országgyűlési ellenzék hiába hirdeti az előbbi állapotba való visszahelyezést; a megtörtént dolgokat többé — hacsak külpolitikai események változtató ereje nem jő segítségünkre — megállítani nem lehet.

Drága német szövetségesünknek a Bismar- kizmus alapján felépült őrült politikájához tartozik a haderő vég nélküli emelése. Mi követni kénytelenek vagyunk. Az ezzel járó terheket Ausztria-Magyarország viselni nem képes; s mert a inég és ezután még végtelenebb összegekben kirovandó katonai szükségletek fedezhetése végett minden más irányban a gazdálkodás elsőrendű kötelességgé válik, — isten óvjon meg tőle, de a vis major nyomása alatt — a takarékosság ürügyével indokolttá fog válni, hogy az uralkodó személyében egy Ausztria-Magyarország két külön álló állami* szervezését egyesítse. így megtakaríthatja a két állam külön parlamenti kiadásait és mert a közös ügyek külön kezelése feleslegesnek jelentkezik, a delegációk költségeit. Még az alkotmányos uralkodó is természetesnek fogja találni, hogy népének terhein szükséges módon segítsen, felhívja majd magyar kormányát, hogy a két államnak egyesítését egyelőre csak egy közös országgyűlés és a közös ügyeknek az Ausztria-Magyarország országgyűlésének hatáskörébe utalása iránt az alkotmányosság látszatával járjon ei. Feltesszük, hogy ily körülmények között a mostani kormány egyetlen tagja sem vállalkozik, de Tisza István duzzadó magyarsága egyenest liitakozik. Ámde alkotmányos életünk gyakorlata szerint a királynak joga van bárkit megbízni kormány alakit,.savai s a mint a legutóbbi Héderváry-léle választások alkalmával láttuk, a párt nélkül álló s hozzá még ellenszenvvel fogadott kormányelnök, óriási többséggel vonult be az országgyűlésbe. Ha a többség alakítása szempontjából nézzük, fájdalom, a magyar választó közönség igen alkalmas arra, hogy szavazatát pénzért odaadja. Az ily módon összeszedett többség és Tisza Istvánnak az obstrukció letörése címén keresztül vitt mintatette erős eszközei a magyar önálló állami létének megszűntetése és Ausztriába való beolvasztásának.

Csodálatos azután, hogy torzszülöttjét annak a képviselőháznak, melynek többségét osztrák pénzen összeharácsolt tagjai képezik s igy mint erkölcsi tekintetben bűnben születettek, a kik egy hamisváitókkal szerzett alaptőkével rendelkező részvénytársaság részvényeseiként jelentkeznek, a főrendiház szintén magáévá tette, habár kijelentéseiben megbélyegezte azzal, hogy az országgyűlési képviselőház törvényalkotása törvénytelenül történt.

Ily állami törvényalkotási viszonyok között kétségbeejtő a felidézett állapot. Okos emberek, vagy legalább ilyeneknek tartott magas állású tényezők versenyre kelve védelmezték a junius 4-iki görbeségeket. Előkelő bírák igyekeztek megmagyarázni, hogy az erőszak, már mint a képviselőházi kisebbség által használatba vett támadás megtörése, az államhatalom által használatba vett eszközök és módok jogosak. Szegény nemzet az, melynek ily okos első bírái vannak, a kiknek egyike nem szégyenlette megieckéztetni akarni az ország első bírói székében ülő hivatali főnökét azzal, hogy a vim vi repellere licet jogi elvet brüsk tanári módszerrel neki megmagyarázza s a ki ostoba felfuvaikodottsággal jegyezte helyébe, hogy az ő jogászi kimagyarázását minden jogásznak keli tudni. Nos hát az illető illustrissimus nagy magyar jogász azt sem tudja, hogy mi a védekezés és mi a támadás, hogy az obstrukció a kisebbségnek a többséggel szemben való jogos eszköze s az nem támadás.

Hanem ennek a kérdésnek, valamint a hazánkat közel jövőben fenyegető katonai kérdéseknek kifejtését külön cikkekre tartjuk fenn.

ti. K