Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-01-10 / 3. szám

Hu&zonhatodiK évfolyam

3, szám.

Vác, 1912. január 10.

PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.)

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

Vác kultúrájáért.

(A váci nmzeiunegyesiilet közgyűlése.)

Vác, jan. 9.

Észre kell venni, mert látni lehet, hogy országszerte fokozottabb mérvben most, mint bármikor máskor, folyik a kuturmunka. A lapok híradásai telve vannak irodalmi és tudományos gyűlésekről való beszámolással, az ország minden valamire való városában a nagy és dicső múlttal foglalkozó egyesületek mintha igazán ráléptek volna munkálkodásuk helyes útjára.

Vác városa sem maradt el a kulturmunkában, sőt úgy tetszik nekünk, hogy az elmúlt évben nagyobb és lelkesebb volt az a munka, mely még egyrészt az ősi otthon múltját, nagyságát kutatta, addig a jelen kulturmissziójából is jelentős részt kért. Ezt a munkát lelkesedéssel, soha csüggedéssel, sőt oly ambícióval végezte a váci muzeumegyesület, hogy immár a gúnyolódásnak is el kellett hallgatnia, mert a város legtöbb taggal rendelkező egyesülete látható érdeklődést tudott kelteni céljai és munkája iránt.

Immáron nem abban merül ki egész esztendei munkálkodása, hogy egyszer egy évben sablonos közgyűlést tart, hanem mig egy részt már az országos bizottságok figyelmét magára vonja, másrészt a közönség érdeklődését nagy és tartalmas gyűjteménye iránt felkelti és a jelen kultúráját is szolgálja azzal, hogy Vác várossal vonatkozásba került irodalmi és tudományos nagyjaink emlékének fáklyát gyújt azokon a gyűléseken, melyek eddig mindig népszerűek, látogatottak voltak.

A váci muzeumegyesület megtalálta azt az utat, melyen a társadalom érdeklődése és rokonszenve kiséri. Szeretettel foglalkozni az ősi város múltjával, de egyben a „ma“ történetét sem hanyagolni el s e kettőben mindaz iránt felkelteni a város lakosságában az érdeklődést, a mi felé a művelt léleknek tisztelettel és büszkeséggel kell fordulnia: ez az ő látható munkája, ezen az úton halad s most már a törhetetlen munkálkodást nem a gúny, hanem a tisztelet köszönti.

Erről számolt be szombaton tartott közgyűlésén a váci muzeumegyesület közönsége előtt. Tragor Ignác dr. foglalta el az elnöki széket s az egyesület jövő nagyobb munkásságát vázolta beszédében. ígérte, hogy az ásatások a tavasszal megkezdődnek s az ország tudományos világának érdeklődése kiséri ezt a munkát, mely nem csak Vác ősi történelmének egy hatalmas korszakát lesz hivatva felfedni.

A közgyűlés keretében — szokás szerint — Vác egyik nagy fiának, Hanusz István volt kecskeméti főreáliskolai igazgatónak emlékével foglalkoztak. Farkasfalvi Imrének, ennek az enciklopédikus tudósnak Hanuszról szóló művét Borbély István olvasta fel általános figyelem között. Farkasfalvi elmondta nekünk Hanusz ifjú korát, lelkészkedésének esztendeivel megismertetett, azután hosszabb méltatást juttatott annak az időnek, midőn Hanusz a

kecskeméti reáliskola tanára, majd igazgatója lett. Irodalmi munkálkodását nagy szeretettel vázolta s ezen keresztül is megmutatta Hanusz méltatója, hogy a tudós igazgató-pap szülőföldjéhez mindig ragaszkodott.

Ezután Kisparti János titkár a muzeumegyesület munkálkodásáról adott számot jelentésében. A titkár munkájában filozófiai magaslatról méltatja azt a kulturális tevékenységet, mely keli, hogy minden hasonló egyesületet eltöltsön. Azután sorra megy és lelkiismeretes fontossággal közli a muzeumegyesület egy évi munkálkodását. A helyi lapokban nyoma van ennek, de a jelentésben egybekapcsolva észre kell vennünk, hogy érdemes, szép és eredményes esztendőre tekinthet vissza egyesületünk. A titkártól tudjuk meg, hogy a muzeumegyesület ez idei tagilletménye Duray Jánosnak „A váci céhek története“ és irodalmi gyűléseinek évkönyve lesz. A nagyértékű titkári jelentést, melyet lelkes tapsokkal honoráltak a tagok, mai számunkban kezdjük közölni.

A pénztárkimutatás és a vagyon ismertetése után a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért.

A váci muzeumegyesület 191 I=ben.

(Kisparti János titkár jelentése.)

Tisztelt Közgyűlés !

Egy évi munkálkodás eredményéről számolunk be. Nem a rideg statisztika módszerével tesszük ezt, nem számadatokat halmozunk ösz- sze. Munkálkodásunkkal a kultúra szolgálatába szegődtünk, a műveltség pedig olyan kincs, a mit számadatokkal jól-rosszul - jelezhetünk, de egészben ki nem fejezhetünk. Ennek a kincsnek forgalomba hozatala érdekében tettünk a múlt évben egy lépést. A művelődés legáltalánosabb elemeivel rendelkező, az iskola padjaiból kikerülő ifjú kísérletezéssel, némi félénkséggel, de tele tűzzel, tele ambícióval teszi meg az első lépéseket a felé a cél felé, a melyet maga elé tűzött. Egyesületünk feladatának tudatára ébredt, kitűzte maga elé a célt: városunk szellemi művelődésének lehető előmozdítását és vezetését. Az erre irányuló törekvéseiben a cél nagysága miatt volt valami az ifjú íngatagsá- gából, de a cél magasztossága eltőltőtte az ifjú lelkesedésével, ambíciójával.

A szellemi művelődés szolgálatába álltunk. Műveltség nagy, egyetemes érdek, az egész emberiség érdeke. Ez a halandó ember halhatatlansága, a főid valamelyik pontjához kötött ember egyetemessége. Egy nagy tenger, a mely elfödí a belsejében létező nagy változatosságot, egy óriási magaslat, a melyről tekintve minden egyformán kicsi, egyformán elenyésző. Mint a növény, a fa, a mely fejlődik a magból, a csírából, a melynek van belső ereje s fejleszti önmagát, nő-nő nagyra, hatalmassá, terebélyessé lesz, olyan a műveltség ís. Fejlődik az egyes ember leikéből. A mit érez az ihlet pillanatában, a mi színessé teszi lelkét, a röpke érzelmet, a derűt, a főlhevült indulatot, a dúló szenvedélyt papírra veti, ecsetjére veszi, vésőjébe önti s alkot egy világot, amit, visszafojtott léíekzettel nézünk, a mit megcsodálunk, a miben gyönyörködünk s a miről egy szóban foglaljuk össze ítéletünket, azt mondjuk: szép. Megszületik a művészetek világa — s mindennapi élet szürkeségébe elmerült ember érezni akarod nemességedet! Ott van a művészetek világában, ott megtalálod. Ott tanulsz meg érezí s érzésed téged ís nemessé tesz. Az emberi elme találmányainak észbontó változatossága arról a nagy gondolatmunkáról tesz bizonyságot, a melyet az ember évezredeken át kifejtett. Az utca vásári zajától, az aprólékos ügyes-bajos dolgoktól vonult vissza a gondolkodó ember s alkotott tudományt, szórt a sötétségbe világosságot: létrehozott egy látszólag hideg világot, de megteremtette az ídeíg-óráíg valónak örökkévalóságát.

A műveltség kifejlődésének legfontosabb tényezője a léleknek az a mélysége, a melyből kell mindennek előtörni, hogy jó, szép, nemes legyen: az erkölcs. Akarnunk kell, hogy a természet reánk gyakorolt hatásain uralkodjunk, akarnunk kell, hogy a természet minden más : teremtménye fölé emelkedjünk, akarnunk kell,

1 hogy a szellem, a lélek uralkodjék az emberben s akkor megvalósul az, a minél fenségesebbet az emberiség legnagyobb gondolkodói sem ismerték, a mit majd úgy mondunk, hogy jó, a miről azt mondjuk: harmónia, a min sok mindent gondolunk s ezzel az egy szóval fejezzük ki: erkölcs.

A művészet, a tudomány, az erkölcs annyira általánosak, annyira nem helyhez kötöttek, annyira egyetemesek, hogy mikor műveltségről beszélünk, első pillanatra annak ez az egyetemessége, általánossága tűnik a szemünkbe. Tényleg, sehol a világon nem tudunk elképzelni műveltséget sem a jelenben, sem a múltban, sem a jövőben művészet, tudomány és erkölcs nélkül; egy embert sem mondhatunk műveltnek, ha szívtelen, ha érzéseiben nem nemes, ha nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, a melyeket állása, társadalmi helyzete megkíván, ha egész magatartásában, szavaiban, írásában és törekvéseiben a méltányosság, az igazságosság, az erkölcs nem vezérlik. Valóban a műveltségben ez az egyetemesség megvan, meg kell lennie. De ez a műveltség egyeseknek a leikéből született, az egyesek lelkében van meg a csírája annak a nagy fának, annak terebélyes koronája alá tudja fogadni az egész emberiséget. A műveltség egyetemességében észre lehet venni azt az egyéni színezetet, a melyet egyesek vagy csoportok sajátságai kölcsönöztek neki. Az egyetemes emberi műveltség keretében meg tudjuk különböztetni az egyes nemzetek műveltségét, a nemzetek műveltségében észrevesszük azt a munkát, a melyet egyes csoportok, egyesületek, városok fejtenek ki annak a műveltségnek szolgálatában. Ezeknek az egyéni tanároknak meg kell lenni, egyesületeknek, városoknak ezt a munkát ki kell fejteni, hogy az egyetemes műveltség kialakuljon.

Ennek az egyetemes műveltségnek a kíala-