Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-03-26 / 24. szám
Huszonötödik évfolyam 24. szám. Vác, 1911. március 26. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Kertváros. Vác, márc. 24. Nem a váci kertvárosnak akarok híveket szerezni (úgy is elegen vannak) az angol, a német kertvárosokat sincs szándékomban ismertetni, csak az a törekvésem, hogy röviden feltárjam a kertvárosok előnyeit. Újabb időben az építészet mindinkább belevonja az ember mindennapi életébe a kertet, mivel a kert természetes táplálója az ember művészi lélekzetvételének. Legtermészetesebb és legnyájasabb nevelőnk, mely a városi és falusi gyermekeknek egyaránt a legmaradandóbb emlékeket nyomja a leikébe. Külföldnek egész irodalma van már a kertvárosokról, nálunk még meg sem születtek jóformán. Pedig a mély és titokzatos vonzalom a természet iránt, mely atyai örökségképen él bennünk és a mely öntudatlanul is annál hevesebben sóhajt fel, minél messzebbre sodor sorsunk a város forgatagába, réseket keres a természet felé. „Az emberi kultúra egyre jobban rohan az ipari élet delelője felé, a technika fejlődése, az együttmunkálás szükségérzete, a nagyváros biztonsága egyre jobban összesű- riti a dolgozókat és ezalatt ez a titkos ösztön, melyet az egészség, a tisztaság, a friss levegő vágya hajt, egyre hallhatobban súgja a fülünkbe, hogy a természet csendjében keressük enyhülésünket.“ Elismert dolog ma már, hogy a modern ember, kivált a nagyváros lakója egyre jobÚTI KÉPEK az éjféli nap országából. 4. Irta és a váci kát. lyceumban vetített képek kíséretében 1911. február 22-én felolvasta SCHANDL MIKLÓS. Majd a sátorba vezettek bennünket, hogy bemutassák házi készítményeiket, ruháikat; míg a férfiak a nyájjal foglalatoskodnak, a nők készítik a ruházatot a sapkától a „cipőig“, készítik az ételeket, melyből természetesen megkínáltak bennünket is; valami kávészerü port kevert egy asszony forró vízbe, egy darab szárított halat vetett belé, hogy „tisztább“ legyen és készen volt a „lapp kávé“; nem volt épen kellemetlen ízű, de azért másodszor nem kértem belőle. Elbúcsúztunk a mi kedves lapp barátainktól, a kapunyítogatók — egy csomó gyerek — még megkapták a kapupénzt, (természetesen a kapu is csak egy nyírfadorong volt), mi azután visszatértünk a hajón lepihenni, hogy másnap reggel Hammerfestben, Európa legészakibb városkájában ébrendjűnk föl. Mély öböl oldalán épült ez a városka, jól megvédve a nyugati és északi szelektől; kitűnő kikötőjében az "év minden szakában láthatók amerikai, angol, orosz, dán, hollandus hajók, a mely a Szibériával való kereskedést közvetítik. Kevés város épült olyan szomorú és terméketlen helyen, mint Hammerfest; nincs egy fa, semmi növényzet, az ember csak a csupasz sziklákat látja. A városnak tulajdonképen csak egy utcája van, a mely a kikötő mentén haban kívánkozik a természet ölére, a természetes életmódhoz. A nyaralás, a melynek általános elharapódzása a felső tízezertől le a viceházmesterig kedvenc és olcsó témája a vicclapoknak, csak ritkán nevetséges divat, legtöbbször kényszerítő szükséglet, pl. olyan családokban, a hol apró, vagy vérszegény gyermekek vannak, vagy a hol a szülők elnyűtt idegei pihenést és felfrissítést sürgetnek, stb. Ezért mindinkább növekszik azoknak a száma, a kik belátják, hogy nem valami helyes eljárás az, ha szervezetünket az év tizenegy hónapjában kíméletlenül kitesszük a nagyvárosok egészségtelen körülményeinek és egy hónap alatt akarjuk helyrehozni az általuk okozott károkat. Emiatt folyvást többen lesznek azok, a kik egész éven át a nagyvárosok villanegyedeiben, külső részein, vagy a szomszédos telepeken laknak. Ennek a nagyvárosokból való kivonulásnak egyedüli helyes megoldása a kertvárosok intézménye angol mintára. Ebenezer Howard 1898-ban megjelent munkájában fejtette ki először ennek a nagyszabású tervnek alapjait (Garden cities of To-morrow). Howard ebben a munkájában a mai nagyvárosok társadalmi bajai, nyomorúsága, erkölcstelensége ellenében radikális orvos- szerül ajánlja a terve szerint való új mintavárosok .alapításait. Nem elég az, ha a faluba megyünk, mert csak a rokokó-kor hőseinek kínálkoztak ott idiilek, pásztorórák. Belátja, hogy a falusi élettel is számos alkalmatlanság lad végig és a2 égés2 élet itt is a kikötő körül zajlik le. Halászai és vadászai vakmerőségükről és vállalkozó szellemükről híresek, különösen ősszel sokszor nagy veszedelemben forognak, mikor a kiéhezett jegesmedvére vadásznak. Hőmérséklete a városnak aránylag enyhe, a klíma zordonságát tulajdonképen a két hónapi éjszaka okozza nov. 2Í. jan. 23-íg; a nyári a két- három hónap alig elégséges arra, hogy a telet ellensúlyozza, nincs ideje a természetnek, hogy a főidbe egy kis életet leheljen, még a burgonya sem terem meg itt, pedig ez már csak nem olyan kényes növény. Oly elhagyatott világ ez, hogy utunk további részén már nem is számítottunk arra, hogy élettel általában találkozunk is ; ha a sirályok és egyéb vízi madarak nem mutatkoznának, azt híhetnők, hogy az északi sark tájékán járunk. Csak egyszer találkozunk még mozgalmas élettel a madárhegynél — Vogelberg —, melynek ráncszerűen húzódó függélyes sziklahasadékai kényelmes otthonul szolgálnak a vízi szárnyasoknak. A vízbe vetett bomba robbanására óriási zaj támad, a megriadt madarak ezrei fehér felhőként takarják el az eget; de ez a megriadás nem sokáig tart, lassankínt visszahúzódnak fészkük felé, elfoglalják megszokott helyüket, hogy kipihenjék az napi röpködés okozta fáradalmakat. További utunkban csak a gép zakatolását, a szél üvöltését halljuk, mely szemünkbe veri a hideg esőt, mely a Spítzbergák felől húzódó felhőkből permetezik alá. A kapitány tudtunkra jár, a nagyvárosok sok közmüvének, kultúrintézményének, a társas szolidáris szellemnek, a szórakoztató eszközöknek, továbbá a gazdasági összeköttetéseknek, munka és kereseti alkalmaknak hiánya. Howard szerint olyan új, társadalmi és gazdasági középpontok teremtése a cél, a mely a város és falu előnyeit egyesítve egyben nyújtják: hátrányaik lehető elkerülésével. Ezek az új középpontok : a kertvárosok. Ezek nemcsak egészségesebb, szebb, kényelmesebb házakból álló kertszcríí telepek lennének, hanem a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem, a társadalmi élet minden nyilvá- nulásának középpontjai is. A kertvárosok egyrészt a váci embert olcsóbb, kellemesebb, egészségesebb lakáshoz és egyéb kedvezőbb életkörülményekhez juttatnák, másrészt a mezőgazda körül és az ő hasznára egy városi jellegű telep közvetlen szomszédsága révén is kedvezőbb termelési és piaci viszonyokat teremtenének. Az ideális kertvárosnak nem szabad bizonyos nagyságon túl terjednie, különben a nagyváros hátrányai újból beálla- nak. Ha túlnépesedés jelentkeznék, akkor megfelelő távolságban új kertvárosokat kell alapítani, a melyeket aztán vasutakkal össze lehet kapcsolni. Minden városban a területnek csupán egyhatodát szabad beépíteni, öthatoda mezőgazdasági célokra marad. Az angol kertvárosok eszméje a következőkben körvonalozható. A nagyvárosoktól elválasztva, de mégis lehető közelükben, kertes adja, hogy a nyílt tengerre megyünk ki, hogy fogalmunk legyen a jeges-tengerben uralkodó viharról, mely máris mint valami dióhéjat táncoltatja kis hajónkat és majd észak felől jövünk a Nordkap felé. Az elszőrnyűkődés hangjait lehet hallani az utasok féíénkebbjeí részéről és tényleg a maga teljes vadságában volt alkalmam látni ezt a háborgó hideg víztömeget; a szél zúgása a hullámok csapkodása, a tengeri betegség áldozatainak nyögése koncert, a milyent még nem hallottam. Lehettünk vagy őtvenen a hajón, de az a néhány ember is, a kit Neptun apó megkímélt a jajgatástól, a kémény mellé húzódott szomorúan; csak a vendéglős járt fől-alá, elégedetten szemlélvén a tengeri betegség áldozatait, kiknek számára ma nem kell vacsorát készíteni. Végre föltűnik a Nordkap fekete szíklatő- mege, utazásunk végső állomása, a Magerő szigetnek észak felé kinyúló szirtfoka, Európa legészakibb pontja, mely megközelíthető; valamivel északibb közvetlenül mellette magasra egy másik — Knívskjálodden —, de erre nem lehet fölmenni. A hajó megáll kb. Í00 m.-nyíre a szírt előtt, mi csónakba ülünk, hogy partra érve nekiinduljunk a meredek sziklafalnak és ennek a tetején kőszöntsűk a napot, melynek korongját elfödík ugyan a felhők — mint legtöbbször —, de az nem ok arra, hogy lelkesedéssel neki ne vágjunk a meredek útnak. Egy norvég turístaegyesület annyíra-amennyíre készített feljárói, de ez csak abból áll, hogy egyes helyeken nagyobb szíkladombokat helye-
