Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-03-22 / 23. szám
2 VÁCI HÍRLAP a közönséget, a közönség szoktathatná a kereskedőt. De egyik sem teljesíti ezt az önzetlen kötelességét, mert oly világban élünk, a mikor mindenki csak magára gondol, a közjó eszébe sem jut. Az én világát éljük. Az uj eszmék jobbára az egyén érvényesülése szép címén jőnek hozzánk. És az egyén kezd is már érvényesülni — de a köznek a kárára. A régi erkölcstan azt tanította: az államnak — a köznek — az érdeke az első. Az új erkölcstan ezt hirdeti : én vagyok az első. E jelszó alatt aztán lerántja magaslatáról a tiszteletreméltó tekintélyt, sárba tiporja az eszményt, félrelöki útjából a rajongót s még jó szerencse, ha csak lemosolyogja azt, a ki a nemzeti eszmékért lelkesedik. Az egyénnek érdeke — a mely részben szerintem is jogos — már lábra kapott, meg fog élni. Sajnos azonban, hogy az egyéni önös célok érvényesülésével nem tart lépést egyszers- mint a nemesebb erkölcsi felfogás és a jellemfejlődés. Tanítunk, de nem nevelünk; kezdünk okosak, raffináltak lenni — egymás kárára ! — de a külfölddel szemben sem elég tanultak, sem elég eszélyesek nem vagyunk. Tolakodva lepjük el az ingerlő kabarék nézőterét, kettős árakat fizetünk az újdonságokért, mert újdonságok s kicsinylő taglejtéssel térünk napirendre az egy életre szóló, jellemet képző, de már régi színdarab fölött. Szomjazzuk a divatot és erőnkön felül költekezünk anélkül, hogy előöb megdolgoztuk volna a reá való pénzt. Behozzuk és felfogjuk az új dolgoknak színét, felületét anélkül, hogy ismernők, átalakítanék nemzeti szempontból annak tartalmát. Nemzeti szempont alapgondolata ma már nincs. Csak egyéni szempont van, hogy t. i. anyagilag hasznos-e az nekem s nyujt-e élvezetet — nekem. Így gondolkoznak ma már a legfelsők és legalsók, akár arról van szó, hogy vagyonát értékesítse, akár arról van szó, hogy a bécsi, berlini, párisi divat Ízlését élvezze — önmagán. Ha tehát azt kell látnom, hogy a legelőkelőbbek, a leggazdagabbak is igy tesznek — a kiknél a szellemi és erkölcsi érzék jobb kifejlődöttségét kellene feltételeznünk — ebben valami fájó mentséget találok kereskedőink és iparosaink javára. Mert utoljára is fák, hogy erőre kapjanak (felnőtt korukban ugyancsak nem látszik meg az rajtuk). Két- három éves korukig igen csinosak a kis lapp gyerekek, de azután a klíma zordonsága, a szél és a nap lassankínt megrepeszti arcbőrüket, nemsokára olyan csúnyák lesznek, mint a szüleik. Vezetőnk figyelmünket egy szürke tömegre hívta föl, a mely a hegy lejtőjén gurult lefelé a völgybe, az a rénszarvasnyáj volt, melyet őrzőik letereltek, hogy bemutassák az idegeneknek ; a magyar alföldi pulihoz hasonló ügyes kis kutyáik nagy segítségükre vannak a nyáj összetartásában. Leérve az akolba, a mi természetesen csak nyírfadorongokkal körülkerített hely, az egyik férfi ügyesen vetett kőtéllel megfogja az anyarént, mely ki volt szemelve a megfejésre, magához vonta, mire a másik kifejte belőle azt a néhány csepp tejet egy nyírfából készített csészébe, a melybe természetesen garmadával hullt a szőr is, melyet az asszonyok rendkívüli ügyességgel tudnak kíhalászní, hogy kíbéleljék vele kis gyermekeik bölcsőjét. Dacára, hogy szelídek ezek az állatok, az istállóban mégis nyugtalanul mozognak, ijedten szaladnak fől-alá, csak mikor megint megnyitják az „ajtót“, akkor nyugszanak meg, mert legelőre mennek és élvezik a szabadságot. (Folytatása vasárnapi számunkban.) bármily jelentős szerepük van az iparosoknak és kereskedőknek a nemzet államháztartásában, mégis nem ők a nemzeti eszmény elsőrendű letéteményesei, ők elsősorban kalmárok, azaz kereskedők, kik keresik maguk számára a hasznot. Ők ezzel az alapeszmével ajánlkoztak s illeszkedtek bele a nemzettestbe is. És ha a társadalmilag felsőbb réteghez számítható honpolgárokban nem él élénken a tudat, hogy tartsuk itthon a nemzeti vagyont : nagyon nem csodálkozhatunk, ha az alsóbb népréteghez tartozó kézműves és általában a munkás nem csinál lelkiismereti, kérdést a nemzeti ügyből s ha ő is az én érvényesülésére ott keres munkát és ott talál hazát, a hol jobban megfizetik munkáját. így kezdődött meg s tart tovább az ujabb- kori népvándorlás nem tömegekben, de szivárogva, egyenként és folytonosan. Még a boldogulás útjára is ki-ki egyénileg indul el. Meglazult a haza fogalma. Kezdenek lerombolódni a nemzeti határfalak s lábra kapott a világ- polgáriasság jelszava. Oly nagy eszme ez, mely hogy megvalósulhasson, előbb nemzetek kell, hogy áldozatul essenek neki. Nekem elsőbb az én hazám, mint a világ. S ha két faj közül az egyiket ki kell tüntetnem rokonszenvvel, nem habozom kijelenteni, hogy az csak a magyar lehet bármely más fajjal szemben. Szolgálni kívánom én is a világ általános jólétét, de a fokozatosságnak szemmeltartásával. Első a gyermekem, aztán a fajtestvérem, aztán a szomszédom és csak végül következtetik a földrajzilag s eszmeileg is távollevő amerikai és afrikai embertársam. Csak Krisztus lehetett oly nagy, hogy az egész világért éljen és haljon meg. Én sokkal gyarlóbb vagyok, hogy távolabbi közérdekért is élhessek, mikor legközelebbi fajtestvéreimen kell segítenem. És lehetnek még sokan, kik nálamnál is gyarlóbbak. Ugyan mily elszámitottság és vakmerő elbizakodottság az, hogy ezek a világpolgáriasság zászlaja alatt a világ boldogitására indulnak, mikor a szűkebbkörű hazájukbeli feladatot sem tudják megoldani. Nem kisérheti rokonszenviink az ilyen idő- napelőtti önző apostolokat, kik még itt is csak az egyéni becsvágy kielégítését keresik és hajszolják. Lám a nyugati nemzetek nagyok, hatalmasak, gazdagok és tekintélyesek. Volna miből engedniük, hogy világpolgároknak látszassanak, de mindenik büszke arra, hogy ő angol, francia, vagy német. Ezek inkább lehetnének világpolgárok s bizonyos mértékben azok is, mert az ő műveltségük és összeköttetésük behálózta a föld világát. De kérdezzétek meg a német imperátort: hajlandó-e oly világpolgár lenni, hogy nemzeti létét adja áldozatul? Avagy menjetek keletre, délre kisebb szomszédainkhoz. Mondjátok a kis polgárnak, románnak, hogy ne erőlködjék nemzeti léte érdekében, álljon a világpolgáriasság oly szolgálatába, hogy mondjon le nemzeti eszményéről! A vérig sértett nemzeti érzés méltóságával fog kikergetni a hazájából. Csak minálunk élhet ez a halva született eszme, csak minálunk táplálkozhatik ez a perverz gondolat, hogy a haza fogalma semmi, a modern felfogás szerint már túlhaladott álláspont s ki ezt az eszmét még hirdeti: vagy elmaradott, vagy itéletnélküli rajongó. Az uj eszméknek e jelentkezése a lelkeknek és az erkölcsi felfogásnak szörnyű megváltozását jelenti. De azért ez még nem, haladás t. uraim. A változás és alakulás még nem fejlődés is, mert fejlődésnek csak a jobb, nemesebb irányú változás nevezhető. A népek jólétének fejlődése beláthatatlan időkig csak nemzeti alapon történhetik. Társulj fiaddal, testvéreiddel s fajrokonaiddal, fejsd ki ezek érdekében minden jóravaló képességedet; közben műveld lelkedet a Krisztus erkölcstana szerint s hamarább leszel világpolgár ésvilág- boldogitó, mint bárminő más erőszakos, vagy perverz módon. Az ily féle gondolatokat nem tudtam elhallgatni, midőn az a tisztem, hogy a váci magyar védő egyesület élén a magyar ügynek, a magyar iparnak útjában álló akadályokat észre- vegyem s azoknak elhárítására a talán ingadozni kezdő lelkeket megerősítsem. Abban az értelemben, hogy becsüld az embert az emberért, én is világpolgár óhajtok lenni. De erős a hitem és megingathatatlan a meggyőződésem, hogy elsőbb a haza, mint a világ s az általános boldogulás a nemzeti jólét mezején kell, hogy végig vezessen. Azért a magánéidek, a nemzeti ügy és a: világ eszme javára felkérem a t. jelenlevőket s miodazokat, kikhez gyenge szóm elhat, hogy első sorban azt pártoljuk, azt segítsük, a mi a nemzet határán belüli jólétet és boldogságot hivatott előbbre vinni. Kiki addig éljen, mig a honnak él. HireR. — A KépviselőválasztóK összeírása. sA város polgármestere köztiirré teszi, hogy Vácon az országgyűlési választásra jogosultak 1912. évi névjegyzékének összeállítása e hó 27-én és 28-án délután 3—5 óráig lesz a főjegyzői hivatalban. Az összeíró küldöttség előtt bárki jogosítva van választási joga igazolására személyesen megjelenni. — A szegényKonyhát bezártáK. A vöröskereszt által fentartott szegénykonyhát az elmúlt héten bezárták. Karácsony óta volt nyitva és sok ezer meleg ételadagot osztott szét a város közönségének támogatásából. Hői 1 Péter dr. elnök szép beszédet mondott és Za- lánnffy Károlynénak, a szegénykonyha felügyelőjének a vöröskereszt-egyesület nevében köszönetét tolmácsolta. — A Magyar Véda=egyesület egy éve. Hideg teremben, kis számú érdeklődő előtt tartotta évi közgyűiését a Magyar Védőegyesület váci és vácvidéki fiókja, melyről még az indifferenseknek is be kell ismernie, hogy él, dolgozik és a maga kis körében eredményeket mutat fel. Nem volt sablonszerű ez a gyűlés, mert élénk vitatkozás keletkezett az elnöki megnyitó kapcsán. Dobieczky József igazgató, orsz. képviselő és Bán Dezső képviselték a budapesti középpontot. Borbély Sándor elnök nyitotta meg a gyűlést. Megnyitó beszédét, melyet szokatlan nagy figyelemmel, közben gyakori helyesléssel, végül zúgó tapssal fogadott a közönség, lapunk első helyén közöljük. A lelkes, ízig-vérig magyar ember ember szava ez, mely fájdalmas pesszimizmussal szól arról, hogy a magyar még most sem érti meg a kor intő szavát, majd reménykedő kérelemmel fordul mindenkihez, kiben magyar szív dobog, óvja a nemzeti vagyont és a külföldi előtt a magyar kéz munkájának adjon elsőséget. Dobieczky József szólalt fel ezután s ismertette, hogy még ma is 130 millióval többet fizetünk a külföldnek, a mi ha így megy tovább, elvérzésre vezet. Lelkes szavakkal köszönti Borbély elnököt, kinek köszönetét mond lankadatlan munkálkodásáért. Vatter Ferenc beszámolója következett, melyből megtudjuk,
