Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-03-22 / 23. szám
VÁCI HÍRLAP 3 hogy egy kosárfonót telepitett az egyesület Vácra, segélyben részesítették s Galgamácsán 56 tanulója volt a kosárfonó-tanfolyamnak. A titkár és Záborszky Árpád Kolozsvárt gyógynövényszedő és értékesítő tanfolyamot hallgatott, itthon több előadást tartottak és kora tavasszal megkezdik Vácon a nép kitanitá- sát is. Rendeztek karácsonyi vásárt, az ifjúsághoz szózatot intéztek a magyar tanszerek vásárlására, a főgimnáziumban, iparos iskolában pályadijakat tűztek ki az egyesület eszméit tárgyaló dolgozatra. Borbély Sándorné vezetésével igen sikerült gyermekelőadást rendeztek. Lelkes éljenzéssel fogadták a titkár- beszámolóját, mely után Hermann Antal dr. szólalt fel s azt kívánta, hogy a hölgyek kezdjék meg a magyar ipar pártolását a divatban, majd Preszly Elemér helyeselte az elnöki megnyitó szavait. Borbély István pénztáros beszámolt arról, hogy 2922 K 21 fillérrel szemben 162S K kiadás volt, 215 K 40 f a műkedvelő-alap, 1470 K pedig az egyesület vagyona. A lelkesedéssel szolgáló tisztikarnak köszönetét szavazott a közgyűlés, végül egyhangúlag újra megválasztotta a kilépő választmányi tagokat. — 24999 Ka villamos világításból. Az elektromos mű múlt évi számadásait lezárták s Éder Ernő, a váci telep vezetője meglepő nagy jövedelmet mutatott ki. Mig előző évben 4—500 korona volt a jövedelem, az elmúlt esztendőben nem kevesebbet, mint 24999 K 40 fillért jövedelmezett a váci villamos telep. Ily nagy jövedelme még fennállása óta nem volt a villamos műnek s ez mutatja, hogy a gondos kereskedelmi és szakvezetés mellett mily szép jövedelmezőségre tehet szert villamos müvünk. A jövedelem fele része— a szerződés szerint — a várost illetik, a másik fele a telepet kezelő Ganz-féle villamossági részvény- társaságé. Itt említjük meg, hogy Kollár Nándor, a Ganz-féle villamos telepekek középponti felügyelője megválik a cégtől, mert a székesfőváros rendkívül kedvező feltételekkel a fővárosi gázművek felügyelőjének hívta meg. Kollár felügyelő a váci villamos műnek is feje volt s nagy érdeme van a telep jövedelmezőségében. Gyakran megfordult Vácon s mindazok, kikkel érintkezett, előzékeny, iigyelmes főtisztviselőt ismertek meg benne, éppen ezért őszintén fájlalják is távozását. Utódjáról még nem gondoskodtak. — Márc. 15. Nagymaroson. Nagymaroson, e németajkú községben — mint lapunknak írják — a magyar nyelv és hazaíiság fejlesztésére, márc. 15-én, a népszabadság emlékünnepén, nagyszabású ünnepet rendeztek. Délelőtt az állami elemi iskola' tanulói nagy számú közönség előtt hazafias énekek, szavalatok és alkalmi színdarab és melodrámából álló műsor keretében méltatták a nap jelentőségét. A tiszta kiejtéssel, szívből sugárzó lelkesedéssel előadottak feledtették a hallgatósággal, hogy e kis gyermekek tulajdonképen németek. A hazafias, lelkes tanitó-testület elismerésre méltó munkát teljesít e községben. Délután a fellobogózott és virágfüzérekkel feldíszített Főtéren a kaszinó a dalárda közreműködésével rendezett népünnepélyt. A közönség a szakadó eső dacára mindvégig kitartott s hallgatta Labancz László ref. lelkész magas szárnyalásu ünnepi beszédjét s Burger- meiszter József községi pénztárnoknak e nap jelentőségét német nyelven méltató szavait. Végül a kaszinó és az állami iskola a hősök emlékére díszes koszorúkat helyezett el a Főtéren levő emlékoszlopra. Este 60 teritékü íársasvacsora volt a Korona vendéglőben. — A szent Vince=egylet Közgyü= lése. A váci szent Vince-egylet március 25-én d. e. 10 7-2 órakor a kát. leányiskola nagytermében tartja évi rendes közgyűlését. — Felülfizetés. Miltényi Aurél a főgimnázium ifjúságának szabadságünnepén utólag 10 koronát fizetett felül. — Adomány. A takarékpénztár a váci orth. izr. nőegyletnek 20 K-t adományozóit, mit ez utón köszön meg az elnökség. — Márc. 15. Kosdon. A kosdi ref. éneklő és olvasókör is megünnepelte az 1848. márciusi nagy napok emlékét. Délelőtt a ref. templomban ünnepi isteni tisztelet volt és Biczó Pál ref. lelkész hazafias szavakban emlékezett meg a „szabadság, egyenlőség, testvériség“ magasztos eszméiről s önzetlen hazaszeretetre buzdította a nagyszámban megjelent hallgatóit. A községi elöljáróság meghívás dacára sem képviseltette magát az isteni tiszteleten. Este az „Éneklőkar“ Veikszler-vendég- lőjében saját pénztára javára dal és táncestélyt rendezett. Az ünnepély a szózat eléneklésével kezdődött. Biczó Pál ref. lelkész, a kör elnöke, beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Földes Károly ref. tanító hazafias érzéssel és szónoki hévvel elmondott alkalmi beszéde nagy hatást keltett Majd Marton Lajos szavalta el Lam- perth Géza által irt „Előre“ című hazafias költeményét. Közbe-közbe a dalárda nagy sikerrel hazafias dalokat énekelt Fábián Lajos ref. rektor és Földes Károly ref. tanító vezetése mellett. Biczó Pál elnöki záróbeszéde után megkezdődött a tánc. Az ünnepély a kör pénztárának 120 K tiszta jövedelmet hozott. — A Vácon lakó Katonatisztek lakbére. Hazai Samu honvédelmi miniszter megküldte Pestmegyében érvényes katonai lakbérszabást, mely 1911. január elsejétől 1920. december végéig marad érvényben. Az egész vármegyében legmostohábban Váccal jártak el. A mi városunkat, a hol a főváros közelsége lakásínséget okoz és ezért nagy pénzen lehet csak megfelelő lakásra találni, a hetedik lakbérosztályba sorolták, mig Cegléd 5-ik, Kiskunfélegyháza 6-ik lakbérosztályba került. E szerint Vácon egy ezredes 1220 K, alezredes őrnagy 975 K, százados 755 K, főhadnagy és hadnagy 476 korona lakbért kap., mig a nős altiszt 260 korona lakbérre tarthat igényt. Cegléden Félegyházán 2—300 koronával több lakbért kapnak a tisztek, mint Vácon. Bizonyos, hogy a megállapított összegekért egyetlen tiszt sem fog Vácon megfelelő lakást találni, érthetetlen tehát a miniszternek az a kijelentése, hogy a megejtett puhatoló eljárás alapján állapították meg ezt a falusi lakbért a mi tiszteink részére ebbben a drága városban, Vácon.--A vicinális vicinálisa. A kereskedelmi miniszter Kiss Ödön budapesti lakosnak az építés alatt levő Vác—Budapest—gödöllői villamos helyiérdekű vasút Kundháztelep megállóhelye mellől kiindulólag Kundháztelep főteréig vezetendő keskenyvágányú lótizemű közúti vasútvonalra az 1910. évi február hó 11-én 6249. sz. alatt kelt rendelettel kiadott előmunkálati engedély érvényét a lejárattól számítandó további egy év tartamára megújította. — Megindulnak a személyhajók. A dunagőzhajós társaság közli, hogy a személy- hajójáratokat megindítja. Az első személyhajó e hó 29-én este nyolc órakor érinti Vácot Bécsbe menet, Bécsből jövet pedig március 31-én köt ki állomásunkon. Reggeli hajó, a melyet oly régen vár Budapest felső vidéke, ez idén sem lesz. — Várják Jánosit és Vojthát. A Váci Hirlap-bó\ tudták meg, hogy Kragujevics Spazót a váci fegyházba hozták büntetés-idejének kitöltésére. Bevonulását senki senki sem látta, hát most valaki kárpótolni akarja a kíváncsiságot: elhíresztelték, hogy a szabadkai dráma két hősét: Jánosit és Vojthát is Vácra hozzák. Azóta népes a vasút környéke a délelőtti személyvonatnál, mikor a rabszálIitás történik. És kíváncsian keresik a két hires fe- * gyencet a darócruhások közt, de még eddig nem sikerült felfedezni. — Szerkesztő úr a dutyiban. A budapesti törvényszék rég óta keresi Parlagi Aladár szerkesztő urat, a kinek számos eset- bem összeütközése volta büntető törvénykönyv különböző paragrafusaival. A szerkesztő úrra, a kinek becsületes foglalkozása különben pincér, nehéz volt rátalálni, mert a hol megfordult, mindenütt más és más nevet használt. Végre is a váci rendőrség fedezte fel, nálunk Kenessey Aladár név alatt élt. A rendőrkapitány elé hozták s kiderült, hogy Grácban, Bécs- ben, Budapesten, Nagykátán volt büntetve, most Varjú Kálmán budapesti rendőrfogalmazó ellen emelt hamis vád miatt kell felelnie. A rendőrkapitány a szerkesztő-pincért kitiltotta Vác város határából és lekisértette a buda- pestvidéki ügyészségre. — Becsapott harangozok. Kenyeres Jánosnak Kisvácon furcsa passziója támadt. Egy fehér papírlapot tartva kezében felkereste a kisváci harangozókat, hogy itt sürgönyzik meg neki felesége halálát, hát minden templomban harangozzák ki a gyászesetet. A ha- rangozók meghúzták a harangokat, Kenyeres János pedig a torony alatt nagyokat nevetett és az arra járókelőknek kacagva mondta el, hogy hogyan csapta be a harangozókat, mert — úgymond — neki felesége sincs. Mindkét harangozó vallásgúnyolás miatt feljelentést tett a furcsa tréfálkozás miatt. — A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgrmKént. Buza- őrlemény: Asztali dara AB szám 18 K 80 fill. — Asztali dara C szám 18 K 30 fill. — Király liszt 0 sz. 18 K 60 fill. — Lángliszt l.sz. 18 K 10 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 17 K 60 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 17 K 10 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 60 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 16 K 00 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 20 fill. — Barna- kenyérliszt 7. sz. 14 K. 40 fill. — 7 sz. 12 K 70 fill. - 7s/4. sz. 10 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 70 fill. — Korpa finom F. sz. 5 K 70 fill. — Korpa goromba G. sz. 5 K 90 fill. — Ocsu 6 K 00 fill. — Rosz- liszt: 1. sz. 13 K 40 fill. 2. sz. 12 K 00 fill. Rozskorpa 6 K 10 fillér. Születés—házasság—halál. 1911. március 14-től március 21-ig. Születtek : Macska Rozália mosónő leánya Mária rk. —, Lafkó István cipész leánya Gizella rk. —, Fábián Pál szabó leánya Teréz rk. —, Kaszó Dezső máv. irodakezelő leánya Erzsébet ág. h. ev. —, Horváth Imre földműves leánya Ilona rk. —, Újhegyi Vencel fegyőr fia József rk. —, Hiros Károly téglagyári munkás leánya Anna rk. — , Simonyi Mihály ács fia József, Ferenc rk. —, Vogt Lipót kőműves fia József, Ferenc rk. —, Vogt Ferenc kőmives fia Ferenc, József rk. —, Németh József urasági tehenes fia János rk. —, Sternfeld Miksa aranylánckészitő leánya Stella izr. Meghaltak \ Kurdi Sámuel kilenc hónapos ref. (tüdőlob) —, Csereklye Bálintné, Faska Erzsébet 55 éves, ref. (gyomorrák) —, Kiss Borbála 16 hónapos, ref. (tiidőlob) —, Csepregi János kegydijas erdőőr, 78 éves, rk. (aggkori végkimerülés). Házasságot kötöttek: Drahony József kőműves rk. és Fehér Teréz rk. —, Straub József sütő ág. h. ev. és Lemmel Katalin (özv.) rk.