Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-03-01 / 17. szám
Huszonötödik évfolyam 17. szám. Vác, 1911. március 1. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Jubilálhatunk! — A devalváció százéves fordulója. — Vác, febr. 28. Száz esztendő pergett le a végtelenség homokóráján azóta, hogy egy szomorú februári napon nagy pecsétes irás került ki a császár aláírásával a bécsi Burgból. Az 1811. február 20-iki pátens, a melyet a megkárosított emberek panaszhangjai kisértek. 20-án tehát jubiláltunk, a devalváció évfordulója volt azé, a mely bár száz esztendővel ezelőtt döntötte nyomorúságba az amúgy is roskadozó országot, mégis elevenen él a köztudatban. Történelmi tankönyvek, a meiyek glorifikál- nak minden hőst, a ki tiz törököt levágott, ellenben csodálatosképpen mellőzik a gazdasági vonatkozásokat, ennek a szomorú eseménynek sem szentelnek sok teret bár megérdemelné. Mert mit jelent a devalváció? A pénz értékének erőszakos leszállítását, azt, hogy azaz ösz- szeg, a mely este még mint forint csörgött a zsebekben, reggelre kelve húsz krajcárnyi értékre zsugorodott. És nagyon természetes, hogy a milyen mértékben csökkent a pénz értéke, úgy szökött a magasba a jószágok ára. Manapság elképzelhetetlen egy devalváció, de akkor, a mikor gazdaságilag még nem voltunk olyan messze azoktól az időktől, a mikor a jó fejedelmek maguk verettek rossz pénzt, megeshetett. A züllött financiájú Ausztria nem talált más Vallomás. (Naplótöredék.) Irta: Aliquis. éjjel. Olyan izgatott vagyok! Az őrültség, mit elkövettem, nem hagy nyugodni. Szivem majd szétpattan. Valami szégyenérzet fog el. Mit fog gondolni? A világ csúf, az emberek rosszak. Ha félreértene ... Ha azt hinné, hogy én is a léha, közönséges, kalandvágyó asszonyok közé tartozom . . . S elveszíteném becsülését... De nem. Nem lehet. Ő megért engem. Hisz ismer annyira, hogy ezt föl ne tételezhesse rólam. A remény, hogy a forróság, mely az én szivemet perzseli, talán őt sem hagyhatja egész hidegen, elvette az eszemet. Azt hittem, szenvedélyem mélysége megragadja az ő lelkét is. Hogy találkozik a lelkünk .. . Megérti majd, hogy nem azzal a közönséges szerelemmel szeretem, mely csaknem mindenkinek elég a boldogsághoz. Megérzi, hogy szeretem tisztán, eszményileg, azzal a fehér, tiszta érzéssel, melyet semmiféle vágy nem zavar. Gondolataim messze, messze szállnak, hozzád, ki talán meg sem érted ezt az én szegény, bolondos, rajongó lelkemet. .. jan. 9. Tudja már, hogy szeietern. Mit érzett soraimat olvasva? Megdobogtatta-e szivét? Szánalmat érzett-e, vagy gúnyt?Vájjon mire gondolt? Ki mondja meg? . .. jan. 10. Kétség s remény között élek. Nem tudom, kivezető utat, mint a devalvációt. Rengeteg papírpénz került forgalomba az idők folyamán, a melyeket eleinte teljes névértékben elfogadtak, de később nagy mennyiségök megrontotta a beléjük vetett bizalmat, a bankók értékét is. Jöttek a francia háborúk és Ausztria, de vele együtt Magyarország pénzügyi helyzete fokról-fokra siilyedt. Vert hadsereg, rossz pénzügyek és igy köszöntött be az 1790-iki esztendő, a mikor már rohamosan sülyedt a bankók értéke. Voltak más bajok is. A bankókkal együtt a rézpénz is rettenetesen fölszaporodott. Hegyibe még hamisították is a bankókat. Telt az idő és egyre növekedett a veszély, a gazdasági viszonyok a legrosszabbak voltak, terjedt az uzsora, lábra kapott fényűzés, mindenki azzal a tudattal élt, hiszen úgyis mintegy. A magyar országgyűlés kétszer is tiltakozott a bankók szaporítása ellen, 1802-ben, majd 1807-ben. Kapott is királyi leiratot — Ígéretekkel telve. Az összeroppanást siettette a háborúskodás. Elérkezett a monarchia az 1810-es esztendőhöz és vert csaták után, julius 7-én 169 mii- hó fizetéséi e kötelezte Napoleon Ausztriát. Az állam adósságterheit rettenetesen megnövesztette ez az újabb kiadás. A lakosság már nem birta az adókat, pedig kellett a pénz, mert az államadóság 658 millió forintra szaporodott és csak az évi kamatteher 40 millió forintot tett ki. Az állami nyomda ontotta a papírpénzt, mit hoz a holnap, mit rejt számomra a jövő, mi lesz a sorsom ? A lemondás, vagy a mérhetetlen boldogság a te oldalad mellett. Érzem, életem most dől el Ez a kétely lenyűgöz, megöl engem ! jan. 11. Mintha álomjáró volnék. Nézek és nem látok, hallom, mikor hozzám szólnak, de nem értem. Csak reád gondolok folyton. Ha eszembe jutsz, reszketek a boldogságtól. S mivel a nap minden percében csak veled foglalkozom, csupa gyönyörteljes izgalom az életem. jan. 12. Istenem, oly fáradtnak, kimerültnek érzem magam. Az elmúlt napok gyötrelmei, a kételyek egészen tönkre tettek. A küzdelem elbá- gyasztott. Ninca több erőm. jan. 13. Valakit várok . . . Feszült figyelemmel hallgatózom. Megzörren a kilincs, hirtelen forróság önti el egész lényem. Valakit várok . . . Senki. A szél kacag bolondul. Ő játszott velem. Száll, suhan az óra. Minden idegszálam megfeszül... közeledő léptek neszét hallom... Szivem őrülten, eszeveszetten dobog. Valakit várok . . . Semmi. Megszűnt minden nesz. Csak felizgatott fantáziám szülte e hangokat. Késő van. Nem jön. Nem jöhet senki. Valakit ma hiába várok . . . jan. 14. Rossz sejtelmek előérzete kinoz. Egész nap letargiában vagyok. Meg-megreszketek. Borpé zügyminiszterek váltották föl egymást, jött gróf Zichy után gróf Odonnell-Tyrconnell, majd Wallis, de a helyzet egyre rosszabbodott. És jött a február 20-ika, a mikor Wallis tanácsára V. Ferenc császár alairta a pátenst. A bankócédulák értékét a névérték ötödére szállították le, úgy, hogy 1812. január végéig abban az értékarányban, úgynevezett váltójegyekkel cseréljék be azokat. A váltójegyek maximális összegét a forgalomban levő bankjegyek ötödrészében, 212,159. 750 forintban állapították meg.. De leszállították egyben a rézpénz értékét is, a 30 krajcárosokét 6 krajcárra csökkenhették és iíyen arányban veszített értékéből a kisebb váltópénz is. Végül fe- lényire szállították az államadóságok kamatját. Március 15-én hirdették ki a pátenst az egész monarchiában, addig lepecsételve feküdt a közhivataloknál. A beavatottak tudták, hogy mi készül és a nagyurak jó vásárt csináltak az állam csődjével. A nép, a mely mindig a rövidebbet húzza, ha nagyurak keverik a kártyát, ezúttal is óriási károkat szenvedett. A rendi országgyűlés pedig a közjogi sérelmet hajtogatta, mert ezt találta legfontosabbnak a devalvációban. A megyék vonakodva engedelmeskedtek a bécsi kormány intézkedéseinek és az 1811. és 1812-iki országgyűlésen nagyon hevesen támadták a bécsi kéz munkáját. Pedig még várakoztak megpróbáltatások a monarchiára ezek után is. 1816. január 1-én és 1817. július 25-én más pátensek követkézzasztóan szenvedek. Mikor lesz vége ? De erősíteni kell magam. Holnap már talán egész erőmre szükség lesz. M? valóságos jótétemény lesz az álom. Ki tudja, holnap mire ébredek? jan. 15. Elsápadt a fény, kialudt a láng szivemben. Mintha fölötlem egyetlen méla, gyászos gondolat lebegne. Csupa árny, csupa könny minden. Vártam, sejtettem, tudtam, hogy ennek egyszer be kell következni s mégis, mégis úgy fáj a lesújtó, szomorú való. Lázas türelmetlenséggel vártam. A múló perceket számláltam. Istenem, hisz oly nehéz bevárni, ki szivünknek drága. Végre nyílt az ajtó. Ő belépett. A mint megláttam, mintha szédület fogott volna el. Minden csepp vérem a szivemhez tolult. Torkomat fojtogatta valami, hang alig jött ki rajta. Egy pillanatra össze- kavarodott minden érzés a szivemben. Vágyak, remények, csalódások, szenvedések. A reménytelenség lesújtó érzése nehezedik reám. Végre megszólal. Fájdalmas melegség reszket a hangjában. A szokásos szavak. S azok hullnak, hullnak a szivemre. Nagyon boldog lenne, ha magáénak mondhatna, de sajnos, szava már le van kötve, szive már nem szabad. Ha tudnád, mit éreztem e percben! Egy egész világ omlott össze bennem. Egy csodaszép, színes, ragyogó világ, mely betöltötte a lelkem. Hogy semmisültek meg egy pillanat alatt magasra nőtt vágyaim, reményeim! Elhervadtak, elfonnyadtak az érzéseim, foszlá-
