Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-11-05 / 86. szám
Hu&zonötödih évfolyam 86. szám. Vác, 1911. november 5 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Honnan fognak bennünket ellátni a jövőben olcsó hússal ? A Váci Hírlapnak irta: Tóth Albert a mexicói gazd. akadémia tanára. A francia inségforradalom egy pékbolt előtt ütött ki, a nép mindennapi kenyerét követelte és ki gondolta volna akkor, hogy 1911-ben Bécsben barrikádokat fognak emelni, melyek mögül húst fog az éhező nép követelni. A kultúra fentartozhatatlanul halad és az emberiség mind intenzivebb táplálék után vágyik, mely úgy a testi, mint a szellemi munkát fokozza úgy az egyéneknél, mint a tömegben, mert a krumplit és zabkenyeret fogyasztó tótokból még eddig sem fizikai, sem szellemi akrobaták nem kerültek ki. Nálunk a latainer osztály panaszkodik legjobban a drágaság miatt és mégis mit látunk? Hogy annak dacára, hogy ez a pálya van legjobban túltömve, mégis minden szegény hivatalnok fiát erre a pályára küldi, pedig okulhatna saját magán, hisz alig van jó ruhája, pedig doctor juris fiából sem akar mást. Elmondom, miként választ pályát Amerikában egy apa, a kinek három fia van. Henry a legokosabb és legszorgalmasabb, ebből kereskedőt vagy gyárost nevel, Jonie már gyengébb tehetségű, ez orvos vagy mérnök lesz, Fred a leggyengébb tanuló, de szereti a rém regényeket olvasni, ebből ügyvédet nevel apja, nálunk éppen fordítva van. Ezek a latainerek most összeültek nálunk és ankéteket meg értekezleteket tartanak, hogy mivel lehetne segíteni a fenomenális drágaságon, pedig egy-egy ilyen ankét nem más, mint ideges kapkodás, hol helytelenül bírálják meg a jelent és sötétben tapogatóznak a jövőt illetőleg. Ma mindenki az államot okolja a drágaságért és mindenki az üdvözítő államtól várja annak megszűnését, pedig az állam nem oka annak, hogy apáink ész-nélkül feltörték a kaszálókat és legelőket, állatállományuknak 3A-ét elpazarolták. Most, hogy nincs hús és a mi van, az drága, rögtön kész a határozat: Fel kell Írni a földmiveléstigyi miniszternek, hogy gondoskodjék ez állatállomány szaporításáról, arra nem gondolnak, hogy a szarvas- marha nem házi nyúl és nem szaporítható hónapról-hónapra, ehhez évtizedek kellenek, hogy addig mit fogunk enni, arra nem igen gondolnak. Honnan fedezzük tehát húshiányunkat ? Bár én agrárius érzelműnek vallom magam, mégis e kritikus napokban nem tudom magam ridegen elzárni az amerikai húsipartól. Mert mindazok a törekvések, melyek állatállományunknak szaporítását tűzték ki célul, az államtól óriási áldozatokat követelnek és még kérdés, hogy a sok millió meg fogja-e hozni azt a kamatot, mit méltán elvárhatunk a jövőben. Nem lesz talán érdektelen, ha egypár szóval megrajzolom Amerikának azon vidékeit, melyek úgy a jelenben, mint a jövőben képesek lesznek Európát olcsó és kitűnő hússal ellátni. Amerikának nagy területén még ma is a primitiv legelő gazdálkodás dívik, mely tudvalevőleg a gazdasági üzemek legegyszerűbb ága és ott, hol még a jó közlekedési utak, vasutak stb. hiányzanak, az egyedüli gazdálkodási mód és mégis jövedelmező, mert hol a legprimitívebb közlekedési eszközök hiányzanak, ott a marhát legelészve lehet a legközelebbi vasúti vagy hajózási állomáshoz terelni, úgy hogy az még az úton hízik is. Ezért az ilyen államok egyedül az állattenyésztésre vannak predestinálva és ezek közé sorozhatjuk: Mexicot, Gvatemalat, Hondurast, Nikaraguat, Costa-Ricat, Columbiát, Venezuelát, Braziliát, Paraguayi, Bolíviát, Perut, Chilét, Urugvayt és Argentiniát, ezek azok a köztársaságok, melyek hivatva vannak és sokáig lesznek nemcsak az Óvilágot, hanem az újvilágnak egyrészét, a rohamosan népesedő Egyesült Államokat hússal ellátni, mert ha az Egyesült Államok népesedése tovább is ilyen rohamos számokban fog emelkedni, úgy nincsen messze már az idő, hogy saját lakosságát sem fogja az elsőrendű élelmi szerekkel ellátni tudni. Mig azelőtt a nevezett köztársaságokban az állattenyésztésre csak kevés gondot fordítottak, ma azt szakszerűen kezdik már űzni az egyes államokban, hogy miért kezdtek csak a közelmúltban nagyobb gondot fordítani az állattenyésztésre, annak egyszerű magyarázata az, hogy nem volt kereslet iránta. Hisz még nem is olyan régen, hatalmas csordák járták be az Egyesült Államok gazdátlan legelőit, melyek azonban rohamosan találtak gazdára és igy a szabad legeltetés mind szűkebb és szűkebb korlátok közé szorult. Mexiconak egyes részein még ma is, az úgynevezett állami birtokokon szabad legeltetés van, éppen úgy mint valamikor az Egyesült Államokban azzal a külömbséggel, hogy itt a tenyésztő sokkal kedvezőbb körülményeket élvez, mert a legelőkön talál elegendő és jó minőségű vizet, a növényzet pedig sokkal dúsabb és finomabb, mint az északi szomszédoké. Mexico 27 állama közül az állattenyésztésre a legalkalmasabbak Chihnama, Sonora, Coah- nila, Nuew Leon, Sinaloa, Durango, Vera- Cruz, Tabasev és Chiopas, melyek közül Chihnama és Vera-Cruz állam számlál a legtöbbet. Az utolsó statisztikai adatok szerint Mexiconak 5,250,000 darab marhája van darabonként 8 dollara becsülve, de én, ki a helyzetet ismerem, merem állítani, hogy bátran hozzá lehet még adni egy milliót, mert hisz az indus attól való félelmében, hogy ha bevallja a valódi számot, adóját emelni fogják, mindig letagad belőle. Ösezehasonlitva Argentiniával, mely kerek számban 30,000,000. szarvasmarhát számlál, azt mondhatom, hogy Mexico csak most kezd intenzivebben foglalkozni az állattenyésztéssel, mert legelőin számításom szerint 60,000,000. szarvasmarhát is képes eltartani, tehát éppen még egyszer annyit, mivel jelenleg Argentinja rendelkezik. (Befejezése szerdai számunkban.) Palkovics József (Ki emlékezik Vácon Palkovics Józsefre? Az ifjabb generáció aligha, az idősebbek pedig nem felejtették el a mindig fürge, előzékeny huszáralezredest, a ki sokáig, talán egy évtizedig is parancsnoka volt a váci huszárezrednek. Pásztor Árpád, ez a világlátott, kedves tollú újságíró felkereste most Palkovicsot és az Est-ben gyönyörű riportot irt róla. Palkovics nyugalomban van ma már, de nagy szeretettel gondol Vácra. Az ő váci ismerőseinek közöljük le ezt a szép cikket.) Budán a Logody-utca egy kis házában állok. Étkezőszoba, egészen egyszerű, szinte katonás. Előttem, arccal felém, egy fürge, karcsú, rózsás- arcú hetvenhét éves öreg úr, a nadrágja ráncain látom, hogy nem hord nadrágtartót, hanem szíjat, azt is jó erősen behúzza, nem szereti a puha kényelmet, — ma is, most is katona. Haja ezüstfehér, kissé már kezdi veszteni; apró, hegyes szakOla van, a szeme fiatalos, nevető kék, s beszédes ajka egy pillanatra sem hallgat el ... De mégis, — most! Képzeljék el, kezében lasszó, melyet 1867-ben hozott magával Mexikóból, megforgatja feje fölött a kötélhurkot és mint valami pusztai paripát, elfog egy széket. Megmutatja a lasszó háromféle dobási módját, messziről elkapja lasszóval az ajtó kilincsét, a szobában a falhoz támasztva egy pár si a téli hóra várva, vivószerszámok, az előszobában kerékpár, a dolgozóban könyvtár, benne német, angol, olasz, spanyol, francia, orosz könyvek, az asztalon a Századok, Természettudományi szemle, a Novoje Vremja; — a hetvenhét éves öreg ur minden iránt érdeklődik; reggel és délelőtt sportol, délután, este dolgozik, testben és lélekben fiatal; és mindig készen van, hogy ha hivja a legfelsőbb parancs. Irigylésreméltó öreg kor. * Ki ez a csodálatraméltó, ritka ember? Honnan tudom, hogy van ? Egy derék és szeretetreméltó ezredes hívta fel rá a figyelmemet eme riportsorozattal kapcsolatban. — Kitűnő, érdemes és értékes embert fog megismerni, — mondta. Miksa császárral volt kiült Mexikóban, sok ütközetben vett részt, benszülött indiánus csapatok kapitánya is volt, aztán hazajött és itt, mint altábornagy vonult nyugalomba. Az uj generáció alig ismeri a nevét, pedig kár a feledésnek átengedni, mert egy világtörténelmi ténynek volt szemtanúja. A nagyon kevesek közül való, a kik abból a korból még élnek, emlékeznek. Felkerestem. És sokkal többet kaptam, mint vártam. Megösmertem egy igazán finom, előkelő, nagymüveltségű urat, a ki mintája a modern, képzett tábornokoknak. Ízig-vérig
