Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-10-29 / 84. szám
Hu&zonötödik évfolyam 84. szám. Vác, 1911. október 29 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4- sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Az olcsó hús. Vác, okt. 29. Ha a húsárak alakulására kedvező befolyással volnának a drágaságról elmondott mért- földes beszédek, akkor ma valósággal ingyen- húst ehetnénk, ügy látszik azonban, hogy a húsárak alakulása független minden beszédtől. Ezt a felfogást vallja az osztrák miniszter- elnök is a ki rninapában tartott besszédében nagyon világosan mutatott rá az élelmiszerek drágaságának igazi okaira. Megdrágult a hús, megdrágult minden élelmiszer, de korántsem azért, mert a gazdák összebeszéltek volna, hanem mert a fogyasztás nagymértékben emelkedett világszerte. A növekedő fogyasztásnak pedig természetes következménye a drágulás. Ha fenti állitást elfogadjuk alapigazságnak, könnyű szerrel megállapíthatjuk az olcsó húsnak a feltételeit. Ha a kínálat nagyobb lesz mint a kereslet, leszáll a hús ára. Csakhogy ahhoz, hogy a kínálat nagyobb legyen, több állat szükséges. Fejleszteni kell tehát az állattenyésztést, akkor olcsóbb lesz a hús. Csodálatosképen ezeket az aranyigazságokat a túlnyomó részben iparos jellegű Ausztriának a kormánya hirdeti s nem a mezőgazdasági jellegű Magyarország kormánya. Annyi sok kormány nyilatkozatát hallottuk már a hús kérdé- bében s annyi sok orvosszerül szolgáló jó tanácsot, hogy szinte torkig vagyunk vele. S ime, az osztrák miniszterelnöknek kell rámutatnia a huskérdés egyik legjobb orvosszerére, az állattenyésztőtársaságok és hizlalótelepek felállításának szükségességére, amely orvosszerek határozottan többet érnek minden vámfelfüggesztésnél és minden tengerentúli husbehoza- talnál. Az osztrák miniszterelnök azonban még tovább megy. Megemlékezett azokról is, a kik a hus- drágaság miatt legtöbbet szenvednek: a latei- nerekről, a fix fizetésű hivatalnokokról s az osztrák törvényhozásnak egyenesen kötelességévé tette, hogy ezek részére drágasági pótlékot folyósítson. Hogy a törvényhozás megadja majd részükre mindazokat az eszközöket, amelyekkel elviselhetőbbé lehet tenni a drágaságot. Ez a dolog azt bizonyítja, hogy osztrák szomszédaink a drágaság kérdésében sokkal világosabban látnak és sokkal világosabban gondolkoznak, mint ideát minálunk. A hus- drágaságot megérzi mindenki. Megérzi elsősorban a munkásember. Ámde a munkás ez utóbbi évek fpiyamán jóval kedvezőbb helyzetbe jutott, mint volt azelőtt. Beigazolt tény, hogy az ipari munkabérek az utolsó 10 év leforgása alatt 50—100 percenttel emelkedtek. Bizonyos mértékig ez is hozzájárult a drágaság előidézéséhez. Teremtett egy csomó uj igényes fogyasztót. Ebbe azonban belenyugszunk, joga van a munkásnak is ahhoz, hogy libapecsenyét egyék. Ámde ezt a jogkiterjesztést leginkább a lateiner osztály szenvedte meg. A húsos fazék köré, amely semmivel sem lett nagyobb és teltebb, jóval több fogyasztó sereglett, akik természetesen mind készpénzzel fizetnek. Aki többet fizet, azé lesz a hús. A hivatalnok embernek nincs módjában többet fizetni. Igaz ugyan, hogy a tisztviselői fizetéseket is emelték bizonyos mértékig, de az az emelkedés korántsem áll arányban az ipari munkabérek emelkedésével. A tisztviselőtől, a lateinerembertöl megkívánják azt is, hogy jól szabott ruhában járjon és le- j gaiább 1—2 szobás lakásban lakjék. A munkásnép, ha teheti is ezt, különösen az utóbbi két dologban le tudja szorítani az igényeit. Kiöltöz- ; ködni csak vasárnap szokott, a lakását pedig legfeljebb alvásra használja s igy a bútorok között legbecsesebbnek az ágyat tartja. Ágy pedig nagyon sok fér el egy szobában. Ha mindezt figyelembe vesszük, be kell látnunk, hogy a drágaságot leginkább a közép- osztály szenvedi meg. Csodálatosképen sem Budapest éhező hivatalnokai, sem pedig a vidéki városokban nyomorgó hivatalnokok még eddig nem rendeztek tüntető körmenetet az argentínai hús érdekében. A gondolkozó lateiner különben is tudja, hogy az argentnai hús nem orvosszer a hús drágasága ellen. Tudja azt is, hogy a husdrágaság orvosszere nem készül egy hét alatt, hanem ahhoz évek kellenek, amig a fejlődő állattenyésztés ismét lépést tart a fogyasztással. A lateinerek e jobb belátása azonban nem akadályoz meg bennünket j abban, hogy az illetékes körök figyelmét fel ne hívjuk rájuk. Ha a kormányok már mindenáron olcsóbb húst akarnak adni a népnek, adjanak a középosztálynak is. Az adakozás módja pedig legyen olyan, mint a milyent az osztrák miniszter helyezett kilátásba, t. i. gyarapítsák a fix fizetésű alkalmazottak jövedelmét. GYILKOS Oláh Farkas. Csütörtökön délután négy és öt órakor egyetlen késszúrással egy elvetemült fegyenc meggyilkolta Fábián Ferenc főfelügyelőt s tiz perc sem múlt el, a véres szenzáciról az egész város tudott. Nagyképűsködés lenne arról szólni, a mit már mindenki tud, miről a lapok hasábos tudósításokban adtak számot, inkább epizódszerű részleteket mondunk el a véres tragédiáról, a miket kevesen ismernek még s e mozaikokból ki fog alakulni a szenzáció, mely ma is foglalkoztatja nem csak Vácot, de a fővárosi sajtón át az egész országot. ?— A gyilkosságnak Galántai fegyőr szemtanúja volt. A másik szobában állott, midőn Fábián főfelügyelő bement Oláh Farkashoz. A fegyőr a borzalmas esetet igy mondja el: — A mikor a főfelügyelő úr megszólította Oláh Farkast, láttam, hogy az alázatosan feléje fordul és egy árkus papirost nyújt át neki. „Mi ez fiam?“ — kérdezte tőle Fábián úr. — „Mit akar ezzel az írással?“ — „Tessék csak elolvasni“ — felelte a fegyenc. — „Kérem, teljesítse lehetőleg még ma, a mire szükségem van.“ A főfelügyelő úr átvette a folyamodványt, balkezében maga elé tartotta, jobbkezével pedig csiptetője után nyúlt. Hogy jobban lásson, megkerülte a munkaasztalt és az egyik ablakhoz lépett. Éppen az orrára illesztette a evikkerét, midőn — bennem csaknem meghűlt a vér — a közben háttal feléje került Oláh Farkas, hirtelen felkapott egy éles kéreg- papirvágó kést s jobbjában magasra emelve, a mitsem gyanító főfelügyelő fejére sújtott. „Meghalsz és velem együtt elpusztul mindenki!“ ordította a dühöngő. Én, erőt véve megdöbbenésemen, egy ugrással benn termettem. De már késő volt, a gyilkos végzett áldozatával. A főfelügyelő úr vérző fejjel hányát fordulva, kínosan nyöszörögte: „Hamar orvost, mert meghalok.“ Iszonyatos seb tátongott jobb fülénél. Az első pillanatban oly rettenetes volt a helyzet, hogy nem is tudtam mit csináljak előbb, kivigyem-e haldoklót, vagy lefegyve- rezzem-e az őrülten hadonászó merénylőt, a ki a szoba sarkából készült reám ugrani és engem is meg akart szúrni. Látva az életveszélyt, kihúztam oldalvegyveremet, odaugrottam hozzá és egy jól irányzott ütéssel kivertem a kezéből a vértől csepegő kést. A fegyenc erre felkapott egy nyomdai nagy súlyai nehezéket, a mellyel a frissen bekötött könyveket szokták összepréselni. A nehéz vasdarabot két kézre kapva, minden erejéből felém dobta és ha idejekorán félre nem ugróm, agyonüt. A nehezék mellettem esett a földre, haldokló főnököm lábához. Mindez pár pillanat alatt folyt le és a nyomorultnak volt annyi ideje, hogy felkapja a földre leejtett kését, a melyet most szivének irányozva, öngyilkosságot akart elkövetni. Újra neki rohantam és a közben odaért Biró András kollégámmal végleg lefegyvereztem öt, még mielőtt kárt tehetett volna magában. ❖ Fábián Ferenc főfelügyelő Balkay István volt igazgató jobb keze volt. Ö csinált belőle az egyszerű fegyőrből főfelügyelőt. Vasmarkú, szigorú, de igazságos volt. Tudta, hogyan kell bánni a fegyenccel s utóbb Gedeon igazgató módján, ki a humanizmust tartja a legcélravezetőbb ezköznek, gyakran sikerült az elvetemült fegyencek lelkére beszélni. Állítólag éppen Oláh Farkast is sikerült megszelídítenie s talán éppen ez okozta végzetes halálát. Gedeon igazgató több Ízben kiadta a rendeletet, hogy fegyenccel a munkatermekben tisztviselő ne álljon szóba. Ez az óvatosság szükséges és Fábián mindig vigyázni tudott nemcsak magára, de szemmel kisérte a fegyencet is, ki közeledett hozzá. Csak Oláh Farkasnál nem vol- eíörelató. Talán mert soha sem bántotta, talán mert éppen neki sikerült a végtelenül romlott embert szép szóval a munkára szoktatni, megtörni. A fegyencek megdermedve, sápadtan állottak a munkateremben s mikor a borzalmasan
