Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-07-16 / 54. szám
HuszonötödiK évfolyam 54. szám. Vác, 1911. julius 16. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. 1849. július 17. Vác, jul. 15. Zarándokoljunk a holnapi napon a Hétkápolna melletti honvédszoborhoz s szenteljünk néhány pillanatot azon helynek, a melyet a szabadságért küzdöttek martirhalála szentelt meg. Küzdöttek mint oroszlánok és félistenek; számos diadalmas csatában verték meg a sza- badságtipró zsarnoki hadakat, úgy hogy a futó ellenség kétségbeesésében kénytelen volt a zsarnokot, minden szabadság született ellenségét, az északi kolosszust segítségül hívni, kinek hadaival szemben már nem volt képes ez a maroknyi, hosszas harcokban kimerült és csupán a lengyel légió által segített nemzet megállani. Szomorú emlékezetű a magyar nemzetnek julius 17. és az azt követő napok. Az osztrák kamarilla látva, hogy egyedül nem képes a magyar nemzet jogos érdekeinek eltiprására, gonosz tanácsadókra hallgatva behívja az oroszt s rászabadítja a muszka-hordát szegény országunkra, hogy rabló módjára pusztítsanak mindent és törjék le a már háborúskodásban kifáradt nemzetünket. 1849-iki hadjárat egyik igen fontos mozzanata itt Vác város alsó határában, a Gombás patak mellett folyt le, mikor is a magyar seregek Paskievics orosz tábornagy főhadseregével mérték össze erejüket. A háborúban elesettek emlékét megőrzendő, emelte a hálás utókor a honvédszobor emlékművet. Ma, mikor ezen szomorú nap évfordulójáról gondolkozunk, önkéntelenül összehasonlítást teszünk nemzetünk 49-iki és mai helyzete között. 1849-et követő szomorú kapitulációnál gyászosabb és szivetfacsaró tanulság volt az osztrák- megbizhatlanság. Ne szépítsük a történelmet, mert hisz az oroszok behívását tanácsoló osztrák főurak mellett, sajnos, magyar labancok is szerepeltek. Lehet, hogy mikor a magyar főurak is hozzájárultak, ahhoz, hogy az oroszok behívassák ; tették ezt azért, mert az osztrákok azzal ámították őket, hogy csupán a magyarok megfélemlítésére hívják be az oroszt s csak mikor már késő volt, vették észre az osztrák lólábat. De akkor már a magyar zászló megtépve, magyar vérrel áztatva feküdt Bécs lábainál. Eme hazaáruló labancok átka van azóta Magyarországon. Mert mint 49-ben, ép úgy ma is mindig akadnak, kik egy kis koncért nem átalják szolgálatukat felajánlani. Ez időtől nehezedik ránk a nemzeti átok. S ezen modern hazaárulás sokkalta veszedelmesebb, mert ha nyílt ellenséggel kellene küzdentink, ma is helyt tudnánk állani, de az orozva jövő támadások ellen nincs védekezésünk s csak mikor már az osztrák törekvések belopták, befészkelték magukat, vesszük észre, hogy ismét „Világoshoz“ jutottunk. S szomorúan konstatáljuk a hatalmi törekvések mindinkábbi térhódítását, mely a vezető politikusaink gyengeségén és nemtörődömségén múlik s mely nem egyéb, mint a 49-iki hazaárulásnak burkolt, nap-nap után való megismétlődése, mely meggátolja azt, hogy Magyarország valaha kivívja gazdasági függetlenségét. Mert ki bírná legyőzni egy nemzet millióit, ha az vallat vállhoz vetve, nem akarja magát legyőzetni! Mert mindig az árulás győzte le Magyarországot, 1849-ben is, azután is. A kilenc oldalról megtámadott nemzet,-mint az oroszlán razta le magáról a rárohant szelindeket s kergette ki az országból azt a Windischgrätzet, a ki a „lázadó csordától“ (ez az ezer éves magyar nemzet lett volna!) „unbedingte Unterwer- fung“-ot, föltétien meghódolást követelt. Abban az időben egy istentelen rendszer fojtogatta hazánkat, melynek vezértételei valá- nak: birodalmi centralizáció, germanizáció; a „divide et impera“ elvénél fogva a népeknek egymásra uszítása, hogy egymást kölcsönösen megtépve, szolgaságba jussanak; a nemzet alkotmányának felrúgása, a legmerevebb abszolutizmus, az alkotmányra és az evangéliumra letett eskünek a megszegése; a nemzet szabadságainak, a demokratikus eszméknek, a nemzeti jogoknak éítiprása, a szabadsággyilkos szövetkezések, kíilintervenciók igénybevétele s még mennyi felsorolhatatlan bűn ! Mily középkori sötétség, mellyel szemben hiába keresünk csak egy tenyérnyi fényességet! E rendszer áldozatainak sirja előtt hajtsuk meg az emlékezés és elismerés tépett zászlóját s rójuk le a kegyelet és a hála adóját azzal, hogy a holnapi napot ne engedjük nyomtalanul eltűnni fejünk felett. Ébressze fel bennünk a nemzeti önérzetet, a nemzeti öntudatot, mely hiszem, hogy oly sok megaláztatás után sem veszett ki fajunkból. Az elesetteknek ugyan mindegy, hogy az egész város közönsége zarándokol-e el sírjukhoz, avagy ha e napon csak egy töpörödött öreg honvéd emlékeznék meg róluk s helyezne reszkető kézzel márványukra egy szál virágot. Az ő nagy erényeikből az sem von le semmit. Komor fenséggel emelkedik ki az ő életük, haláluk, harcuk és dicsőségük a múltból. S ha akadna egy nemzedék, mel> nem érti meg többé őket, az maga fosztaná meg önmagát szeme világától, hogy ne lássa az eget: sem a napot, sem az éjszaka holdját és csillagait. Dr. Meiszner János. Nyaralnak a városatyák. (Közgyűlés a városházán.) Vác, jul, 15. Ki szeret nyáron — mintájára kérdezhetjük : ki városatyáskodik kánikulában? A válasz rá, az a húsz úri ember, a ki valószínűleg csak hűsölni jött a közgyűlés fehér termébe sejtvén, hogy úgy sem lesz miről vitatkozni — egy kis tétlenkedés, egy kis unalmaskodás pedig a nyári nagy melegben éppenséggel nem árt. A csalódás azonban csakhamar bekövetkezett, mert formás viták folytak s hogy el ne únják a vitái, néha kedélyeskedtek, de néhol túl komolyak, túl skrupulózusak voltak, a mit már a mi képviselőtestületünknél meg lehet szokni, ha szabadjára eresztik beszélő kedvüket. Ha van a parlamentben honmentés, van a mi városházánkon városmentés. Részvét és pénz KecskemétneK. Alig húsz városatya előtt nyitotta meg a rendkívüli közgyűlést a polgármester, a ki most az egyszer állva maradt és tárgysorozaton kivül levő témáról szólt. A természet kiszámíthatatlan mostoha ereje — úgymond — vármegyénk legvirágzóbb városát látogatta meg nemcsak az ország, de Európa részvéte fordul Kecskemét felé. Ez a szinmagyar város méltó részvételünkre, intézzünk a közgyűlésből részvétiratot Kecskemét város tanácsához és szerencsétleneinek szavazzunk meg ötszáz koronát. Az a húsz városatya akkora éljenzést és helyeslést csinált az indítványra, hogy azt hittük: teli van a szép nagy terem. Látszott minden arcon, hogy a polgármester a szivükből beszél. MiKor lesz vizvezetéKünK ? Ez a kérdés meg az egész lakosság kíváncsiságából volt feltéve. Löwinger Mór, hivatkozva a Széchényi-utcai tűzre, a mikor vízhiány miatt (csak derék tűzoltóink gyors megérkezése akadályozta meg) az egész utcát pusztulás fenyegette, kérdezte, hogy mikor is lesz már vízvezetékünk? A polgármester ajánlotta, hogy minden kutat hozzanak rendbe a városban, mert még elég hosszú idő választ el a vízvezetéktől. A terveket Zarka Elemér műszaki tanácsos a képviselőtestület megbízása alapján készíti, ez évben szó sem lehet az építéséről, Jövő tavasszal talán már itt lesz a városatyák előtt a döntés és még 1902. nyarán bele foghatnak az építésbe. Hogy az üzemet mikor kezdhetik, arról nem tud nyilatkozni, mert az építkezés hosszabb időt is igénybe vehet. Az adósságoK. Dr. Göndör Sándor ezután bejelentette, a mit olvasóink már tudnak, hogy az új bérkocsiszabályrendeletet a kormányhatóság jóváhagyta s a közgyűlés megállapította, hogy a fiakkeresek julius 21-ikétől szedhetnek magasabb fuvardijat. (Derék közgyűlés, mit sem tud arról, hogy a nagyobb tarifát már réges- régen életbe léptették szemfüles bérkocsisaink!) A villamos mű pótmunkálataira 50 ezer koronás kölcsönt vettek fel, ebből ma 43212 K 40 fillér, a 120 ezer koronás kölcsön konvertálására felvett 100 ezer koronás kölcsönből 96599 K 40 fillér, a városháza bővítésére felvett 100 ezer koronás kölcsönből 98414 K 2 fillér áll még fenn, természetesen a kamatokat is kifizették. Összeállítják a virilisták névjegyzékét 1912-re. Bizottságra bízták: tagja Fóti Gyula, Miltényi Aurél és Váró Károly.
