Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-05-14 / 37. szám

2 VÁCI H1RLA1 — Kanyaró miatt bezártáK. az is= KoláKat! Néhány év óta állandóan visszatér nyáron Vácra a gyermekek rettegett veszedelme : a kenyaró és a vörheny, a minek az a követ­kezménye, hogy hol az alsó, hol a közép, vagy a felsővárosban egy-két iskolát be kell zárni. Ez idén a kanyaró grasszál, bár több veszedelmes vörheny-eset is, előfordult. A ha­tóság kimutatása szerint jelenleg 32 kanyarós beteg van, de bizonyos, hogy ez a betegség jobban el van terjedve, mert számos szülő a rizlis beteghez nem igen hiv orvost, kinek kö­telessége lenne a megbetegedést is bejelenteni. Az ily nagy számú megbetegedés is elég azon­ban a hatóságnak, hogy a betegedés járványos jellegét megállapítsa és előterjesztést tegyen az iskolák bezárására az alispánnak. A polgár- mester csütörtökön küldte el előterjesztését és Fazekas alispán már következő napon távirati utón intézkedett, hogy a szent Miklós-téri fiúiskolát és az alsóvárosi fiú- és leányiskolát, mint a hol leggyakoribb a megbetegedés, azonnal bezárják. Az előadások a két iskolá­ban hétfőtől szünetelni fognak s nem való­színű, hogy a vizsgákig az osztályokat meg­nyithatják. — Lőblovitz Béla bemutatkozása. A váci zeneiskola a jövő iskolai évben aligha­nem gazdát cserél. Major Gyula sokoldalú el­foglaltsága mellett nem ér rá, hogy kellő időt szenteljen váci zeneiskolájának, a melyet eddig is csak mostoha gyermekként gondozott egyéb, fontosabb teendői mellett. Úgy halljuk, hogy Major belátta ennek a helyzetnek tarthatatlan­ságát s egy fiatal művésznek adja át az isko­láját, a ki egész erejét és idejét az itteni zene­iskolának szentelné s ebből a célból Vácra is költöznék. Ez a fiatal művész Lőblovitz Béla, a ki két évvel ezelőtt végezte kitűnő sikerrel a budapesti m. kir. zeneakadémiát s nyert ott zenetanári oklevelet, majd tanulmányait kül­földön, Berlinben, Brüsszelben és Párisban folytatva, tudásban megizmosodva tért vissza hazánkba. A váci zeneiskolában múlt vasárnap délután mutatkozott be közönségünknek, azaz hogy mutatkozott volna, ha közönségünk a zenei események iránt érdeklődnék. így hát egy pár zenebarát és zeneiskolai növendék hallgatta meg a Beethoven hires ötödik hegedű- szonátáját, a melyet nagy virtuozitással — bár nem épen a megkivántató finomsággal — adott elő Major Gyulával egyetemben. Utána a Mendelsohn-concert következett, melynek első betétét ritka szép előadásban hallottuk. Itt már több alkalma volt virtuozitásának csillogtatá­sára. A csekély érdeklődésre való tekintettel programjának hátralévő részét elejtette és helyette két apróságot adott elő; Mozartnak egy kedves menuettóját és Hubaynak egy csárdajelenetét; mindkettőt bravúros techniká­val és csodaszép sztakkátójának bemutatásá­val. Csodálatos, hogy közönségünket az efféle művészi események egyáltalán nem érdeklik. — A nöegylet Köszönetnyilváni= tása. A váci jótékony nőegylet elnöksége a következő sorok közlésére kérte fel lapunkat: Azzal a kedves előzékenységgel szemben, a melyet a gyermek-napi urnák felügyeletére föl­kért hölgyek a jótékony cél iránt tanúsítottak, másrészt arra a pontosságra tekintettel, a mely- lyel a felügyeletben résztvevő hölgyek egymást óránként felváltották, kötelességünknek tartjuk a fölkért t. hölgyeknek úgy együttesen, mint külön-külön legőszintébb köszönetiinket nyil­vánítani. A mikor ennek a mélyen átérzett kö- szönetünknek kifejezést adunk, egyben kérjük városunk t. hölgyközönségét, hogy közérdekű törekvéseinket jövőre is most tapasztalt jóaka­ratukkal méltóztassanak támogatni. Kiváló tisz­telettel : özv. dr. Freysinger Lajosné elnök, Lukács István titkár. — A váci evezősök letiltása. Az evezős egyletek országos szövetsége két vi­déki versenyre irta ki feltételeit. Az egyik Szolnokon lesz junius 25-én, a másik julius 16-án Vácon. A nálunk tartandó versenyek nyolc száma ez lesz: 1. Felsődunai-dij. Négy­evezős, kormányossal. (Legjobb hajóknak. Vi­déki egyletek részére.) 2. Szövetségi dij. Egyes verseny. (Legjobb hajóknak.) 3. Négyes főver­seny. Négyevezős, kormányossal. (Legjobb ha­jóknak.) 4. Visegrádi-dij. Négyevezös, kormá­nyossal. (Legjobb hajóknak.) 5. Középiskolai tanulók versenye. Palánkos hajóknak. Táv. 1000 méter. 6. Leányfalusi-dij. Kettős páreve- zősverseny. (Legjobb hajóknak.) 7. Vác város dija. Időleges vándordíj. (Legjobb hajóknak.) 8. Igazgatósági dij. Nyolcevezős, kormányos­sal. (Legjobb hajóknak.) A váci sportegyesü­let evezős osztályában nagy elkeseredést kel­tettek a szolnoki evezős versenyek propoziciói. A vidéken tudvalevőleg ma győzhetetlen a váciak evezős csapata, mely már budapesti és bécsi csapatokkal is sikerrel küzdött meg. A szolnoki versenyeken nagyon félnek, hogy a váciak ismét szaporítják győzelmeiket, tehát a feltételeket úgy írták ki, hogy a versenyekben Magyarország­nak ez idő szerint két legerősebb egyesülete : a Pannónia és a V. S. E. evezős osztálya nem vehet részt. Csak éppen a két egylet neve nincs kiírva, de a feltételekből világosan ki­vehető, hogy Vác ellen állították össze a ver­senyeket. A szövetség ilyen viselkedése a mi egyesületünk fejlődését egy cseppet sem szol­gálja, méltó tehát ambiciózus evezőseink elke­seredése, mely most a megtorlás gondolatával is foglalkozik. — Uj jogtudor. Reines Sándor jogszi­gorló a héten tette le a jogtudományi dokto­rátust Budapesten. Az uj jogtudort jövő szom­baton avatják fel doktorrá. — A pestmegyei ev. egyházmegyé­ben most bontotta fel az e célra kiküldött bizottság az egyházmegyei elnökségre beérke­zett szavazatokat. Főesperes lett Sárkány Béla kecskeméti lelkész, másodfelügyelővé pedig Ivánka Pál váci főszolgabíró választatott meg. — A rendőrkapitány és a péKmű= helyek. Kálló Antal rendőrkapitány a kö­zönség érdekében a következő rendeletet adta ki a pékműhelyek és a kenyérkészitők tisztán­tartására: Miután arról győződtem meg, hogy nem mindegyik sütőházban tartatik be köz­egészségi szempontból is feltétlenül szükséges tisztaság, ennélfogva a közegészség érdekében a következőket rendelem el: A stitöházak, értve ez alatt annak bármely hozzátartozó he­lyiségét, mindig kifogástalan tiszta állapotban tartassanak, e mellett úgy a sütemények elő­állításánál, mint azoknak akár az üzletben, akár pedig a szabadban való elárusitásánál az ezeket teljesítő egyének mindig tiszta ruhába öltözködve és oly állapotban legyenek, hogy az ellen különösen közegészségi szempontból kifogás fel ne merüljön. A sütemények eláru- sitása czéljából használt bármiféle tárgyak is úgy az üzletekben, mint a szabadban szintén mindig kifogástalan tiszta állapotban legyenek és a szabadban árúba bocsátott sütomények fehér színű tiszta takaróval, illetve vászonnal kellően letakarva látassanak el, hogy ez által különösen az undorító szennytől megvédve le­gyenek. Különösen ragadós, vagy undort ger­jesztő betegségben szenvedő egyén sütemé­nyek előállításához, vagy elárusitására nem alkalmazható s ilyen az üzlethelyiségben meg nem tűrhető. Ezen határozatomban elrendeltek betartása nemcsak a sütőüzlettel bírókat, ha­nem a kenyér és egyéb élelmicikkek elárusitá- sával is foglalkozó üzlettulajdonosokat szintén egyúttal kötelezem. Miről az itteni sütő iparo­sok, illetőleg az élelmicikkek elárusitásával is foglalkozók ezen határozatommal azzal értesit- tetnek, hogy az, a ki ez ellen cselekszik, az 1876. évi XIV. t.-c. 7. §-a alapján 600 korona pénzbüntetésben és ennek behajthatatlansága esetére 60 napi elzárásban marasztalható el. — A gazdaKör majálisa. A felsővá­rosi ref. gazdakör folyó hó 21-én a Bukiban májusi mulatságot fog tartani egy koronás személyjegyekkel. A mulatságra jó zenéről és a résztvevők szórakoztatásáról a rendezőség fog gondoskodni. — Parcellázhatják a Tudósdombot. A sződi oldalon évek óta több tábla hirdeti, hogy az úgynevezett Tudósdombon Báthori név alatt uj városrész fog épülni, telket tehát olcsón lehet vásárolni. A parcellázás azonban évek óta egy lépéssel sem haladt tovább, a 'minek az az oka, hogy az új városrész építése Vác város képviselőtestületétől kezdve minden fóiumot megjárta s csak most érkezett vissza a belügyminisztertől. A mi városunk képviselő­testülete ugyanis kikötötte, hogy Cházár Lajos, a ki a Tudósdombon a szőlőket összevásá­rolta, csak oly feltételekkel parcellázhat, ha kötelezi magát két rendőr tartására, rendőrőr­szobát építtet, temetőnek helyet jelöl ki és a szeméthordásról is gondgskodik. A városi ta­nács ily feltételek mellett adott engedélyt Chá- zárnak, a ki ez ellen a vármegye közigazga­tási bizottságához felebbezett. A vármegyén Cházár Laj-osnak adtak igazat, kimondván, hogy Vác városa kikötéseivel nem akadályozhatja meg a parcellázást. Ez ellen viszont a város képviselőtestülete felebbezett s igy az akták a belügyminiszter elé kerültek. A belügyminiszter végső fokon szintén Cházár javára döntött és megengedte, hogy a Tudósdombot a város által diktált feltételek nélkül parcellázhatja. A belügyminiszter tegnap küldötte meg a város­nak határozatát s ha eddig el nem ment a kedve Cházár Lajosnak aVáctól messze fekvő terület parcellázásától, úgy már legközelebb a telkek értékesítését és azokon az építést is megkezdheti. — Havas Rezső FarKasfalvi ftöny= véről. Farkasfalvi Imre munkája a váci or- szággyűlésről most jelent meg, melyről bőveb­ben referáltunk olvasóinknak. Az illusztris szerző megküldte müvét dr. Havas Rezsőnek, a ma­gyar földrajzi társaság nagy nevű alelnökének is, ki a munkát a következő levéllel nyugtázta : „Kedves jó barátom. Végtelen hálával fogad­tam nagybecsű művednek átküldését. Reám nézve különösen értékes ez a mű, mert Dal­mácia történetére vonatkozólag rendkívül fon­tos adatokat is tartalmaz.“ — Azért érdekes a levél, mert Farkasfalvi Vác történetének eme nevezetes országgyűlését tárgyaló művéhez dr. Havastól kért adatokat s most kiderült, hogy éppen Farkasfalvi fedezett fel oly értékes ada­tot, melyet Havas fog Dalmáciáról szóló mű­vében felhasználni. Havas dr.-t különben a muzeumegyestilet egy felolvasás tartására fel is kéri.-- Kiránduláson. A nógrádverőcei elemi népiskolások úgy mint minden évben, az idén is Walcz Rezső kántortanitó kezdeményezésére tanulmány-kirándulást rendeztek e hó 11-én. A kiránduláson 80 iskolásgyermek vett részt Fridrich Sándor plébános, Walcz Rezső kántor­tanitó és Nyilasi Antal tanító vezetésével. A ki­rándulásra a gyermekeket több szülő is elkísérte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom