Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-05-10 / 36. szám
4 VÁCI HÍRLAP 111 Szives tudomására adom Vác város és környéke igen tisztelt közönségének, hogy május elsejével a kies BUKLVENDÉGLŐT átveszem és azt saját kezelésemben iparkodom oda fejleszteni, hogy modern és kedves szórakozó helye legyen úgy a családoknak, mint egyeseknek, társaságoknak. A közlekedést megkönnyítendő, saját csónaképitő-mühelyemben motoros hajót építettem, mely ezentúl t. vendégeim rendelkezésére áll a dunai uszodánál. Csupán húsz fillért szedek benzinfogyasztás címén az utasoktól, de a ki a Bakiban két korona értékű italt, ételt fogyaszt, azt a motoros hajó ingyen szállítja. Számos látogatást kér, kiváló tisztelettel Herczog László a Büki-vendéglő bérlője. Ili Permetezés helyett porozás! A szőlő peronoszpórája ellen sikerrel lehet védekezni minden permetezés nélkül a br. F echtig=féle „ PULVAZURÓ “ segélyével. A tavalyi eredményekről szóló beszámoló füzet minden érdeklődőnek díjmentesen küldetik. A „Pulvazuró“ ára nagyban 53 fillér, 50 kg.-on alul 55 fillér kg.-ként. Egyedüli beszerzési forrás a „Magyar MezőgazdáKSzövetKezete“Budapest (V. kerület, Alkotmány-utca 31. szám.) Első váci teKeasztal= és bútoripar vállalat VÁ3IOS és MEIXNER Vácon, Rákóczi-tér 1. szám. m a Elvállalja saját, vagy megadott tervek szerint teljes lakosztályok, kávéházak, kaszinók, éttermek berendezését, butorpácolásokat, épiilet és templom munkákat. — Első minőségű tekeasztalok és fordítható asztalok vállalata. Tekeasztalok behúzását elvállaljuk. — Költségvetéssel, rajzokkal ingyen szolgálunk. A legkisebb munkánál is szívesen megyünk meghívásra, vagy azonnal küldjük megbízóttunkat, — Feltétlen szolid árak szakmánkban. a ü TanoncoK fizetéssel felvétetnek. Szeplő és májfoltok ellen használjuk az ibolya arckérnet, mely eddig minden tekintetben bevált. Rövid idő alatt eltünteti az arc összes tísztátalanságait, eltávolítja az arcról, a kézről a napsütés okozta barnaságot, pattanásokat, bőratkát. Néhány nap alatt ifjú íideséget, bársonyosságot és természetes fehérséget kölcsönöz. Az Ibolya-krém használatánál ajánlatos az e célra kiváló gonddal készített lúgmentes IBOLYA-SZAPPAN nal mosdani. Ibolya-arckrém egy tégely 1 korona, lúgmen- mentes ibolya-szappan 80 fillér. Kapható a SCHUMACHER-DROGÉRIÁBAN VÁCON (Constantin-tér) r'i j ' Vácon az Iskola-utca 8. sz. Hriaao alatt ,evö ggr ház mely sarkon van s igy üzletnek igen alkalmas. Érdeklődők forduljanak Kalló Antal rendőrkapitányhoz. Váci Magyar Védő=Egyesület. Honfitársak! Legyünk már egyszer cselekedetünkben is magyarok! Csak magyar portékát Kérjünk s fogadjunk el a kereskedőtől! Elvérzik a nemzet, ha észre nem térünk! A magyar gyártmányok „Beszerzési Forrása“ (könyv) ingyen kapható az egyesülettől. - il] Löffler és Strasser Vác, Széchényi=utca kötött-szövött ipari árúi gyári lerakata. Állandó raktár chemnitzi fii d’ecose női, férfi és gyermekharisnyákban, különlegességek ajour, szarvasbőr imitáció és félkeztyükben olcsó és finom minőségekben. Mindenféle tricot szövetek neglige ruhákhoz. Sportcikkek. Olcsó gyári árak. Szállítás az ország minden városába. Felvétetik egy GÉPÍRÓ KISASSZONY, a ki sienogra- falni is tud Holczer D. és társa cipőgyárában. - = 1911. 46/4. V. szhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a bpesti kir. keresk. és váltótörvszék- nek 1911. évi 13359. sz. végzésével dr. Somogyi Arnold bpesti ügyvéd által képviselt Gottlieb fl\ór mint felperes részére alperes ellen 34 K követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán az alperestől 1911. évi márc. 6. napján lefoglalt 702 K-ra becsült ingóságokra a váci kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a feliilfog- laltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvé^ nyes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Kis- Vácon, Főutca 33. sz. házban leendő megtartásául 1931. május 20. napjának d. e. 9 Vs órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt ló, kocsi, szánkó s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna s ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig nálam írásban, vagy szóban jelentsék be. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Vácon, 1911. évi április 24-én. Ssaiák János kir. bir. végrehajtó. jeladó házhely. Kitűnő helyen, vasúti pályatest mellett, 1200 IZI-öl körül, Löwinger-féíe bútorgyár közelében eladó.Cim a kiadóban. 4111/1910. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. A váci kir. jbiróság közhírré teszi, hogy a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete végrehajtatónak és csatlakozott társának, ifj. Szabados János és neje végrehajtást szenvedettek elleni 30j K és stb. K és jár. iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék és a váci kir. jbiróság területén levő, Vácbottyán község határában fekvő és Szabados János nevén felvéve volt, ez idő szerint azonban Szabados Pál és Szabados Mihály nevén álló, a vácbottyáni 198. sz. tkvi betétben és Belányi János és neje Bucsányi Julianna nevén álló vácbottyáni 268. sz. tkvi betétben felvett, A. I. 15—17. és f sor, 1112/2,, 1113/3., 1114/2. és 297/1. hrsz., illetve A. I. 1—6. sor, 1004/1. c„ 1005/1. b., 1007/3., 1008/1 e., 1008/2. c., 1008/2. e. hrsz. ingatlanokra a következő feltételek mellett elrendeli: A kikiáltási ár a Kisbirtokosok Országos Földhitel- intézete által a fentebbi ingatlanokra adott kölcsön engedélyezésekor megállapított becsérték, vagyis: a vácbottyáni 198. sz. tkvi betétben A. I. 15—17. sorsz. 472 □ -öl 180 K, mely ingatlan 105 K-án alul, az ugyanottani 198. sz. tkvi betétben 554 D-öl 200 K, mely ingatlan 40 K-án alul, az ugyanoltani 268. sz. tkvi betétben A. I. 1—6. sorsz., 4 hold 039 D-öl 2820 K, mely ingatlan 1855 K-án alul sem a jelen, sem esetleges újabb árverésnél nem fog eladatni és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az I9II. évi junius 7. napján d. e, 10 órakor fog elárvereztetni Vácbottyán községházában. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°0-át, vagyis — K — f-t készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. nov. 1-én 3333. sz. alatt kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában, nemkülönben az 1888. évi okt. 2-án 35172 1. M. rendeletben kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni. Vácon, 1910. nov. 29-én. ^ jlelcz s. k., it. t. biró. Haszonbérbeadási hirdetmény. A földmivelésügyi miniszter úr rendeletére a m. kir. államkincstár tulajdonát képező s Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, Vác r. t. város határában fekvő 155 hold 1320 □-öl kiterjedésű homokterületnek a folyó évadra legeltetés céljából való haszonbérbeadása iránt Vác r. t. város gazdasági hivatalában folyó évi má= jus hő 20=án délelőtt V2 10 óraKor nyilvános szóbeli árverés fog tartatni. Kikiáltási ár 530 korona, szóval ötszázharminc korona. Az árverési feltételek, úgyszintén a kötendő szerződés tervezete a hivatalos órák alatt a budapesti m. kir. szőlészeti és borászati kerületi felügyelőségnél (VII., Murányi-utca 61. sz.) tekinthetők meg s a kérdéses árverés ügyében minden egyéb felvilágosítás is ott nyerhető. Budapest, 1911. évi május hó 7-én. M. Kir. Kerületi szőlészeti és borászati felügyelőség. jó házból való fiú cukrász »tanulónak felvétetik Gerstenberger Oszkár cukrász-üzletében :: Vácon, Konstantin-tér. :: Készült a Pestvidéki Nyomdában Vácon. 114052.